Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)

2003-09-21 / 258. szám

2003. SZEPTEMBER 21. RIPORT Ütött a politikusok Ütött a politikusok órája, négy nap múlva ugyanis véget ér az a jóté­konysági kampány, amelynek keretében sikerült egy jó cél érdeké­ben mozgósítani a politikai elit jobb és bal oldalát. Boros Lajos és Bochkor Gábor, a Sláger Rádió Bumeráng című műsorának vezetői arra kérték az országgyűlési képviselőket, hogy ajánlják fel óráikat jótékony célra. A felhívásra a négy parlamenti pártból 36 politikus jelentkezett: néhányuk igazi ritkaságtól válik meg, más időmérőt a hozzá kapcsolódó történet tesz érdekessé, de olyan honatya is jelez­te részvételét, aki ugyan nem visel órát, ám külön erre a célra vásá­rolt egyet. A bumerángosok csak azt sajnálják, hogy Orbán Viktor, illetve Kuncze Gábor órája hiányzik a kollekcióból. Ágh Attila politoló­gus szerint nem véletlen, hogy a politikusok fogékonyak az akcióra, hiszen népszerűségük hihetetlen mélységbe süllyedt. ■ „Jose Dirceu brazil vezér­kari főnök jótékony célra aján­lott fel egy körülbelül 1,2 millió forintot érő Rolex órát.” Ez volt az a hír, amelynek nyomán a Sláger Rádió reggeli élő adásá­ban megszületett az ötlet: mi lenne, ha a magyar politikusok is felajánlanák az óráikat, ame­lyeket aztán elárvereznének, a befolyt összeget pedig a Gyer­mekétkeztetési Alapítványnak utalnák. A felvetést tett követ­te: néhány perccel később Gusztos Péter SZDSZ-es hon­atya már jelentkezett is, majd őt még további 35 politikus kö­vette. A felajánlásokat két nap­pal ezelőtt zárták le, azóta lehet licitálni az órákra, amelyek csütörtökig estig, vagyis az árverés végéig az Iparművészeti Múzeum­ban láthatók. _- Az utolsó pillanatban még beérkezett Medgyes­sy Péter felajánlása is - mondta Boros Lajos. - Az ő órájától még nekem is összefutott a nyál a számban: tucatnyi hát­lapja van, s valamennyi egy- egy EU-ország euró előtti pénz­érméjének a hiteles másolata. Boros elárulta: előfordult, hogy úgy érezték, a politiku­sok az adással párhuzamosan körtelefonokban értesítik egy­mást. Ám azt határozottan ta­gadta, hogy az akciót meg­tervezték volna. Bár licitálni még csak há­rom napja lehet (a rádió hon­lapján, illetve a műsorban), egyik-másik órára már komoly ajánlatok érkeztek. Med- gyessy órája jelenleg egymilliót kóstál, Vári Gyula MSZP-s képviselő időmérőjéért pedig e cikk írásának időpont­jáig már több mint fél­millió forintot ígértek. ■ A lapunk által fel­kért független szakér­tő, Zomborlné Vass Mariann, az OREX Rt. óraforgalmazási osz­tályának vezetője szerint a legértéke­sebb a kormányfő órája, amely ráadásul limitált széria, mindössze 2002 da­rab van belőle a világon. / szakmai vélemény szerint meg­éri azt az egymillió forintot, amennyit lapzártánk időpontjá­ban ajánlottak érte. A százezer forintos érték körüli kategóriába tartozik Demszky Gábor krono- gráfja, Gruber Attila sokfunkciós Casioja, Rogán Antal kézzel fel­húzható Certinája és Zuschlag János Raymond Weil típusú ke­tyegője. A legrégibb óra vélhetően Hiller István Citizen ti- tánkronográfja,' a legtöbb funkció kategóriában pedig vissza kell térnünk dr. Gruber Attila órájá­hoz, amely nemcsak egy­szerre analóg és digitális, hanem van benne magas­ságmérő, mélységmérő, stop­per, sőt még egy héliumszelep is a mélytengeri nyomáskiegyenlí­téshez. Kosa Lajos stopperes, ébresztés, sebességmérős Tissot karóráját (képünkön) is itt kell említeni, már csak azért is, mert Vári Gyula automata pilótaórája mellett szakértőnk szerint ez a legmarkánsabb férfimodell. Nem véletlenül: világhírű piló­tánk egy svájci automata Duffau típusú szerkezetet aján­lott fel, amely a Messerschmitt- pilóták időmérője. A műsorban a politikusok elmesélték órájuk történetét, s bizony néha Borosék is elámul- tak, mi meg nem esik a fontos emberekkel. Selmeczi Gabriella telefonjának egyébként úgy megörült Bochkor, hogy lányos zavarában azt találta mondani: te vagy a legjobb nő a parla­mentben. Igaz, a kollekció nem teljes. Orbán Viktor és Kuncze Gábor órái nagyon hiányoznak. A volt miniszterelnököt egyébként már többször hívták a műso­rukba, de ő még egyszer sem ment el. Kuncze pedig ezúttal nem jelentkezett. Bár az órák között vannak nagyon értékesek és kevésbé drágák is, valamennyinek 40 ezer forintnál kezdődik a ki­kiáltási ára. Van, amelyiket a felajánló személye teszi érde­kessé, de olyan is akad, ame­lyiket valószínűleg a hozzá kapcsolódó történet fog eladni. Karsai József szocialista hon­atya, egykori búzaégető pél­dául azt az órát ajánlotta fel, amelyet végig hordott a Tor- gyán Józseffel kapcsolatos de­monstrációk alatt. Egyszer azt mondta: ha Torgyánt leváltják, ő ezt az órát megállítja, és töb­bet nem hordja. így is lett: ami­kor Torgyán távozott, Karsai az órát a földhöz vágta. Mint mondta, a teteje ugyan lere­pült, de azért még lehet, hogy működik. Szűcs Lajos fideszes képviselő egyszerre két, aján­dékba kapott, számozott Swatch órát is felajánlott: igaz, külön-külön mit sem érnek, ugyanis az egyiknek csak nagymutatója, a másiknak / s • oraja ROGÁN ANTAL (Fidesz): - Ez az óra velem volt annak idején Indiában, amikor a barátaimmal arra kalandoztuk. Miután nem találtunk működő bankautomatát, zálogba adtunk két tárgyat, az egyik ez az óra volt. Megegyeztünk, hogy legké­sőbb két nap múlva ki fogjuk váltani. Később rá­bukkantunk egy bankfiókra, de az óra már nem volt meg. Rövid veszekedés után kiderült, hogy egy riksás vette meg a fiának. A srácnak kellett vennünk egy négy zeneszámot is tudó kvarcórát. MEDGYESSY PÉTER: - Az európai uniós nép­szavazás előtt néhány héttel egy interjúban azt mondtam, hogy a magyar gazdaságnak úgy kel­lene működnie, mint egy svájci órának. Egy svájci cég az interjú után ezt az órát küldte ne­kem azzal a kéréssel, hogy jótékonysági célra árverezzük el, és köszönetét fejezte ki a kedves hasonlatért. Az óra sorszámozott darab, limitált példányszámban került gyártásra. A hátlapja cserélhető, és a különböző variációk egy-egy EU- ország euró előtti nemzeti pénzének hiteles I másolatai. KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): - Az igazság az - de ezt el ne árulja -, hogy az utóbbi időben nem hall­gattam a Sláger Rádiót, és a többi politikussal folytatott beszélgetéseim során sem vetődött fel ez az óraakció. így aztán idáig nem is hallottam erről. Nekem egyébként több órám is van, ez, ami most épp rajtam van, teljesen hétköznapi, még csak nem is márkás. A története is egysze­rű: ezt viseltem akkor, amikor megtudtam, hogy fel kellett volna ajánlanom az órámat... csak kismutatója van, vagyis csak együtt árulják el, mennyi is az idő. Újhelyi István (MSZP) azt a rádiós ébresztő­órát küldte el, amelyet a fele­sége a szobából kitiltott, Deutsch Tamás pedig egy olyan időmérőt küldött, ame­lyet Juan Antonio Sama- ranchtól kapott sportminiszter korában. Persze azon lehet vitakozni, hogy a 36 parlamenti képviselő felajánlása sok vagy kevés, ha éppen jótékonyságról van szó, bár Ágh Attila politológus szerint ennyien se lennének, ha nem süllyedt volna ilyen mélyre a politikusok népsze­rűségi indexe.- Nem meglepő, hogy ez az akció ilyen sikeres a parla­menti képviselők körében, a magyar politikusok ennél ki­sebb jelentőségű ügyekben is megpróbálnak szerepelni - ál­lítja Ágh Attila politológus, hozzátéve: a jelenlegi kiéle­zett belpolitikai helyzetben a pártok nem is engedhetik meg maguknak, hogy egy ilyen ügyből kimaradjanak.- Ugyanakkor nem hiszem, hogy ez a fajta jótékonykodás annyira felkeltené a közvéle­mény figyelmét, hogy emiatt pozitív irányban megváltozna bárkinek a megítélése - jelen­tette ki a politológus. -A kari­tatív tevékenység nehéz imázsépítő elem, mivel az il­lető hamar megkapja, hogy csak érdekből jótékonykodik. Egyébként Nyugat-Európában a karitatív misszió nem is a politikusok terepe, inkább a nagytőkéseké. Nálunk azon­ban ennek a társadalmi cso­portnak még nem alakult ki a karitatív kultúrája: egy­szerűen nem képesek jól és elegánsan adakozni. Nem bankot, kuncsaftot rabolnak Jó tanácsok:- Ha hátulról az autójába ütköznek, akkor kapcsolja ki a motort, vegye ki az indítókulcsot, zárja be az au­tót, és úgy tekintse meg az okozott kár nagyságát!- Amennyiben az elkövetők fegyverrel kényszerítik a kulcsok átadására, ne tanúsítson ellenállást! Enge­delmeskedjen az elkövetőknek, azonban próbáljon meg minden részletre odafigyelni! Ez később a fan­tomkép elkészítésekor jól jöhet.- Bankban célszerű az övtáska használata. Ezen túl pedig ha nagyobb összeget kíván felvenni, érdemes kísérővel jönni-menni. Az utóbbi hónapokban sok rabló járt a bankok­ban és azok környékén. Ám nem a bankot rabol­ták ki, hanem azokat, akik ott pénzt vettek fel. A napokban egy népes albán bűnszövetkezet bukott le. Kifigyelték, kik vesznek fel nagyobb ösz- szeget, s miután kiszúr­ták a kocsijuk kerekét, segítséget ajánlottak, majd kifosztották a gya­nútlan áldozatot. ■ A rendőrök óva intenek az ilyentájt szokásos általá- nosítgatástól, hiszen nem­csak az albánok és az ide­gen ajkúak járnak élen a cselvetésben. Az albánok például nemcsak Magyar- országot szeretik, csak ki­használják, hogy itt nem is­merik őket, s egy-két jó fogtás után, ha ugyan el nem kapják őket, tovább­állnak egy országgal. S a pénzintézetek környékén sok magyar rabló is elő­szeretettel dolgozik. Ez idő tájt például a lesipuskázás- nak van szezonja. A trük­kös rablók általában kilesik felelőtlen áldozatukat, aki mondjuk kétmillió forint borítékba tuszkolása után igyekszik az autójához. Ilyenkor vagy kibökik a ko­csi kerekét és két lámpával feljebb segítséget színlelve lovasítják meg a könnyű zsákmányt, vagy már a helyszínen akcióba lépnek. Az autópályán inkább az a trendi, hogy az elkövetők kisebb koccanást idéznek elő megállásra kényszerítve a kiszemelt járművet. Ezt kihasználva végül arra kényszerítik a sofőrt, hogy adja át nekik a slusszkul­csot, majd elhajtanak a tett­helyről. A trükkös lopások enyhébb változata, amikor nem okoznak balesetet, de menet közben segítőké­szen jelzik a másik autós­nak, hogy nyitva van a cso­magtartója, vagy defektet kapott. Megállás után még a segítségüket is felajánlják, és a sofőr figyelmének elte­relésével lopják el az ülésre rakott táskákat, értékeket. Különösen a külföldiek naivságát használják ki elő­szeretettel, ami nem srófol­ja feljebb az országimázst. Régebbi, de máig is mű­ködőképes vezércsel, ami­kor álprostituáltak tűnnek fel a színen. Az említett üd­vöskék általában éjfél után a szórakozóhelyekről ki­jövő ittas emberekre va­dásznak. Ketten-hárman körbeveszik áldozatukat, ajánlatot tesznek, fogdos- sák, majd észrevétlenül ki­zsebelik a pityókás balekot. Nagy László Tibor krimi­nológus állítja: a rablók figyelembe veszik, kinél várható kisebb ellenállás. Nemrégiben Pest egyik ke­rületében, egész pontosan Zuglóban egy ilyesmire szakosodott csoport pél­dául kimondottan az idő­sebb, a helyi bankból tö­mött ridiküllel távozó höl­gyeket vette célba. A rablók szempontjából az is lénye­ges szempont - véli a szak­értő -, hogy ne kerüljenek a térfigyelő kamerák látókö­rébe. Ezért inkább a váro­sok peremén dolgoznak, messzire kerülve a töme­get, a zsúfolt utcákat. A leg­újabb módszer egyébként a pályaudvari pakkok el- bitorlása. Ezt úgy oldják meg a bűnözők, hogy amíg egyikük az indulásra kész szerelvényen téblábol, a másik lentről, az ablako­kon át szúrja ki a kupéban magányosan ücsörgő, lap­toppal, netán vaskos kézi- poggyásszal „felfegyverke­zett” utazót. Amint indul a vonat, az alul „veszteglő” tettestárs bekopogtat a de­likvenshez és kérdez vala­mit. Mire az reagál, a kupé­ba betörő kolléga pedig már viszi is a néhány minu- tumig figyelmen kívül ha­gyott cókmókot. Informá­cióink szerint nemrégiben ezzel a módszerrel lopták el jeles írónk, Konrád György notebookját is. A BRFK szóvivője, Ko­zák László megerősíti: a külvárosokat és a már em­legetett helyszíneket elő­szeretettel pécézik ki ma­guknak a trükkös lopások elkövetői. 2003 januárja óta egyébként csak Buda­pesten 115 ilyesféle csúfság esett meg, de mindössze 20 felderített ügyről tudunk beszámolni. Ez idő tájt 18 személy ellen van érvény­ben elfogatóparancs. Ok vagy horogra akadnak vagy valamelyik másik európai országba teszik át vadász- területüket. Mert bizony napjainkban a nyitott or­szághatárokon át ki-be jár­nak a haramiák. Sz. Z. A.

Next

/
Thumbnails
Contents