Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)

2003-09-16 / 253. szám

2003. Szeptember 16., kedd BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Folytatódik a parcellázási láz Ugrásszerűen nőtt néhány Pécs környéki település lakóinak száma Egymás után, nagy számban alakítottak ki az elmúlt években lakóházak építésére alkalmas területeket a megyeszékhely­hez közeli településeken, és a parcellázá­si láz még korántsem ért véget. Néhány községben hatalmas az érdeklődés a köz­művesített telkek iránt, Keszüben például az elmúlt évtizedben több mint duplájára nőtt a településen élők száma. Baranyai körkép Az első kezdeményező önkormányzatok nem most, az új település-rendezési tervek kialakításának, elfogadásának időszakában, hanem már évekkel ezelőtt kimérték, majd közművesítve, családi há­zas építési övezetként érté­kesítették a tulajdonukban lévő hasznosítható, szabad területeket. Az elhatározás üzletnek sem volt rossz, mert például Keszüben 1997-ben még 250 ezer fo­rintot kellett közművesítési hozzájárulás címén fizetni­ük a telekvásárlóknak, ez az összeg viszont néhány év múlva már 1,2 millió forintra emelkedett. Éppen Keszü, il­letve mellette Kozármisleny tekinthető a Völgyi Gyula Bakonya^;^^Pttős (.'Cserkút Magyarsarlós Bicsérd Szabad­szentkirály Kotierend o Szalánta-Németi legtöbb letelepedőt vonzó Pécs környéki községnek. Völgyi Gyula, Kozármisleny polgármestere lapunknak arról számolt be, hogy most is folya­matban van 124 telek kialakítá­sa, a közműveket szeptember 20-án átadják, hiánytalanul. A beruházás igen költséges, de a felét - 263 millió forintot - Szé- chenyi-pályázatból tudták fi­nanszírozni, saját erőből a fennmaradó összeget fedezték. Kozármisleny Pécs közvetlen közelében van, a telkek iránt óriási az érdeklődés. Távlati ter­veikben ezért további közel 300 telek kialakítása szerepel. Egyébként a községben 1996- ban a területek négyzetméteréért 1600, most 6000 forintot kérnek. Keszü is messzebbre tekint, miután 200 telek már gazdára talált a Málomi-tó felett. A tavasszal elfogadott új rendezési terv továb­bi 80-100 építési telek kialakítását irányozza elő. A kiszemelt terület azonban magántu­lajdonban van, valószínűleg borsos áron le­het majd megszerezni. Hasonló a tendencia Bodán, Bicsérden, Pellérden is. Az előbbi település polgármes­A PÉCSRŐL KITELEPÜLÖK CÉLPONTJAI ö Vetény Romonya Magykozar c ­Kozármisleny Személy Ivard ...o \ Ó \ Lottiárd E°Ol \ Zdkh / V b Aranyosgadány 'TX Pécsbagota Görcsőny 5 •••• tr' \ a legtöbb letelepedő m tere, Kovács Győző a pécsiek kivándorlási kedvét erősítendő körülményként említi, ná­luk a közművesített telkeket ingyen kapták meg az építkezők - természetesen mind elfo­gyott. Terveik között újabbak kialakítása szerepel. Nagy az érdeklődés Pellérd iránt is, ahol éppen hogy megtelt az egyik új családi házas építkezési övezet, máris naponta ér­keznek érdeklődő telefonok a település déli oldalán kialakításra váró újabb telkek iránt. M. A. Hírek SZEMÉLYBEN az elmúlt hétvé­gén avatták a helyi sportpálya vil­lanyvilágítását. Az összesen 1,8 millió forintos ráfordítás eredmé­nyeként a létesítmény nem csak sport-, hanem bármilyen szabad­téri esti rendezvény megrendezé­sére alkalmas lett. (aa) BOLDOGASSZONYFA önkor mányzatához tegnap érkezett meg a hír, hogy a közel tízeszten­dős falubusz kicseréléséhez négy­millió forintos támogatást nyertek el. Ezért úgy döntöttek, hogy az összeget saját forrásokból egészí­tik ki és nyolcszemélyes kisbuszt fognak venni. (a) ZALÁTA és Sósvertike faluvezető­sége azt fontolgatja, hogy a két te­lepülés közötti, felhagyott vasúti nyomvonalat közúttá alakítják, hogy a horgászok, a vadászok és a gazdák rövidebb és biztonságos útszakaszon közlekedhessenek. Zalátán két határbeli dűlőutat is megerősítenek. (cs) EGERÁG polgárőrei félmillió fo­rintot nyertek egy bűnmegelőzési pályázaton. A pénzt az eszközeik fejlesztésére és a településen ki­bontakozóban lévő „szomszédok egymásért” mozgalom népszerű­sítésére és segítésére fordítják majd. (a) PÉCSETT a múlt héten a polle­nek mennyisége magas, illetve közepes szintet ért el. Meghatáro­zó továbbra is a parlagfű és a gombaspóra. Emellett alacsony szinten, de még kimutatható az üröm, az útifű és a libatopfélék virágpora is. _______ isai Egé szségügyi ügyeletek Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekkór­ház. Égések: Gyermekklinika. Pé­csi felnőtteknek belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház, baleseti sebészet: Honvédkórház. Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyer­mekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjei­nek a Lánc utcai rendelőintézet­ben 19.00-től reggel 7-ig (72/214- 347). Gyógyszertárak. Pécs: Winkler (Munkácsy u. 4.), Boly: Panacea, Komló: Szilvás, Mo­hács: Szentháromság, Pécsvárad: Szent .István, Sásd: Szent György, Vajszló: Ormánság, Siklós: Hol­lós, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Boróka. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Távol az autógyártól Közlekedési infrastruktúra nélkül esélytelen a térségünk Bár továbbra is az ajánlott magyar célterületek között van Ba­ranya megye, kicsi az esélye annak, hogy Pécs vagy Komló körzetében valósuljon meg a Hyundai új európai autógyár-be­ruházása. A dél-koreai cég illetékesei az év végéig döntenek a 700 millió eurós fejlesztés pontos helyéről. Pécs-Budapest Pécs továbbra is nyitott egy ilyen nagyszabású beruházás, illetve az annak eredményeként megvaló­suló termelő gyár befogadására - tudtuk meg a városházán a terve­zett magyarországi Hyundai-gyár kapcsán. Bár a városnak jelenleg nincs a fejlesztéshez szükséges méretű egybefüggő, infrastruktú­rával ellátott területe, egy beruhá­zó cég kedvező döntése esetén az önkormányzat - a pozsonyi példa alapján - megteremtené az igé­nyek kielégítéséhez szükséges fel­tételeket. Sajnálatos tény azon­ban, hogy igen kicsi az esélye an­nak, hogy a dél-koreai multicég Baranya térségében telepedjen le. A közelmúltban a Peugeot-Citroen konszern kelet-európai fejlesztése kapcsán is a megemlített potenciá­lis magyarországi helyszínek közé kerülés volt a legtöbb, amit Pécs és Komló elért. A francia cég végül a már említett Pozsonyt választotta - itt a szerződések megkötése után kezdték meg a szükséges te­rületek kisajátítását. Ha a Hyundainál hazánk lesz is a befutó, a multi letelepítésére Tatabánya körzetének van a leg­nagyobb esélye, az észak-ma­gyarországi város a szükséges kormányzati ajánláson túl ren­delkezik megfelelő mértékű munkaerővel, az autóiparban el­engedhetetlen közlekedési inf­rastruktúrával, illetve erős be­szállítói háttérrel. Hazánk mel­lett a szlovákok és a csehek ver­sengenek még a nagyszabású be­ruházás lekötéséért. Szakmai vélemények szerint az európai fő közlekedési útvona­laktól elzártan pillanatnyilag nincs esélye a baranyai városok­nak egy teljes autót összeszerelő üzem idevonzására, sokkal na­gyobb a realitása egy vagy több, részegységelállító, beszállító vál­lalkozás letelepítésének. ____ KASZÁS E. Ir oda a helyi befektetésekéit A hét végén nyílik meg Pécsett a Magyar Befektetési és Keres­kedelemfejlesztési Kht. (ITDH) legújabb irodája. A képviselet feladata a Baranyába irányuló befektetések ösztönzése lesz. PÉCS A nemzetközi befektetők magyaror­szági letelepedését elősegítő, a Gaz­dasági és Közlekedési Minisztérium felügyelete mellett működő szerve­zet a várakozások szerint pozitív ha­tást gyakorol majd a megye gazda­ságára. Mint Géra Hornijától, az ITDH pécsi irodájának frissen kine­vezett vezetőjétől megtudtuk, jelen­leg a képviselet pénteki megnyitásá­nak előkészületein dolgoznak, a gazdaság élénkítésére irányuló ér­demi munka a jövő héten kezdődik. A pécsi iroda megnyitását a vá­ros vezetése kezdeményezte. A be­fektetésösztönzési szakmai mun­ka megindulásával megszűnik az a korábbi tarthatatlan állapot, hogy a dél-dunántúli régióban csak Kapos­vár és Szekszárd rendelkezett helyi ITDH-bázissal. A két fős iroda a vá­rosháza épületében, a Mecsektours utazási iroda galéria szintjén kezdi meg működését. Megnyitására Ba­ranya gazdaságának prominens személyiségei, illetőleg a megyében jelenlévő külképviseletek képvise­lői hivatalosak. Az ITDH helyi iroda hiányában is kifejtette már befekte­tésösztönzési tevékenységét a tér­ségben. A szervezet aktívan közre­működött az Elcoteq pécsi letelepe­désének és beruházásának előké­szítésében. K. E. KEVESEBB HŐ VÉSZ MAJD EL. Több helyen folyik Pécsett az elöregedett távhővezeték cseréje. A Pétáv a Német László utcában (felvételünk) is közvetlen földbe fektetett műanyagköpenyes acélcsövek­re cseréli a több mint huszonöt éves elavult vezetékeket. fotó: tóth l Túrós tészta okozhatta a járványos hasmenést PÉCS Az ÁNTSZ megyei intézeté­nek vírus-laboratóriumában megtalálták azt a calici ví­rust, ami az elmúlt heti járvá­nyos hasmenéseket idézte elő a megye és Pécs város több gyermekintézményében. Ám a kórokozó olyan gyenge volt, hogy az járvány elterjedését okozó ételmintákból nem si­került kitenyészteni. Némi továbbvizsgálódás után vég­leg lezárják a vírusfertőzést okozó calici vírusok utáni nyomozást az Állami Népegészségügyi és Tiszti- orvosi Szolgálat (ÁNTSZ) megyei intézetében. Amint azt ár. Antal Ilona megyei tiszti főorvos lapunk­nak elmondta, a hét végén ugyan sikerült néhány vírust azonosítani a székletmintákból, az ételek elem­zése azonban nem igazolta vissza számításaikat. így mivel egyetlen mintában sem találtak rá a gondok okozójára, sőt senkinél sem, aki az ételhez hozzáférhetett, nincs értel­me megnevezni a táplálék (adalék­anyag) származási helyét sem. Csupán annyit tudtunk meg, hogy túrós tésztára gyanakodnak, s hogy a hétvégi felmérés lezárása után kiderült, összesen 1100-an kaphattak hasmenést tőle. Dr. Fekete Zsuzsanna, az ÁNTSZ epidemiológiai osztályá­nak vezetője szerint így nem ma­rad más hátra, mint hogy a nagy ri­adalmat, ám kevés gondot okozó calici vírus ge­netikai azonosí­tását is elvégez­zék - ez több hétig tart még - és ezzel lezár­ják az ügyet. A járvány egyébként olyan gyorsan ért véget, ahogy érkezett; enyhe lefolyású volt és senkinél sem okozott lázat. E ví­ruscsalád komolyabb esetekben nem ilyen kíméletes, érkezése álta­lában a nyár végén, a hidegebb idő beköszöntével prognosztizálható. Védekezni ellene a higiéné maxi­mális betartásával, gyakori kézmo­sással lehet. Dr. Fekete Zsuzsanna érdekességként annyit elmondott, hogy a calici vírus kimutatására Magyarországon egyelőre csak a pécsi labortórium képes. K.F. E hónap az időseké A Felső-Balokány utcai otthonban többen még táncra is perdültek fotó: t. l. Pécs A Xavér utcai Egyesített Szociális Intézmény dolgozói ebben az év­ben is megrendezik az idősek hó­napja programsorozatot, amely­nek keretein belül azokat a nyug­díjasokat ünnepük, akik klubta­gok, bentlakásos intézményben él­nek, valamint házigondozásban részesülnek. A mintegy két hétig tartó rendezvények ideje alatt számos színes programra - kirán­dulás, tánc, kiállítás, szalonnasü­tés - várják a kikapcsolódni vágyó időseket. A helyszínekről bővebb felvilágosítással a gondozási köz­pontokban, valamint a klubok­ban tudnak szolgálni. A programsorozatot tegnap dr. Kunszt Márta alpolgármester asz- szony nyitotta meg a Felső-Balo­kány Utcai Gondozási Központban. CSIKÓS K. Kis boltok, nagyobb hibák Baranyai körkép Az országosan előírtakon kí­vül úgynevezett helyi vizsgá­latokat is végeznek a megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelő­ség munkatársai. A kistelepü­lések kereskedelmi alapellá­tásával kapcsolatos folyama­tos ellenőrzések első félévi mérlege elkészült.- Az általunk ebben az évben ed­dig ellenőrzött egységekben első­sorban a lejárt minőségű termé­kekkel volt gond - mondta Róna­ki Antalné, a felügyelőség mun­katársa, a vizsgálat vezetője. - Minden eddiginél nagyobb szám­ban találtunk ilyen árukat. Az egységek több mint hetven százalékában bukkantak egyéb­ként valamilyen problémára. Az eddig'ellenőrzött 41 üzlet közül huszonnyolcnál volt kisebb-na- gyobb szabálytalanság. Akadt olyan kis bolt a megye egyik falu­jában, ahol egyszerre nyolc olyan terméket találtak, amelyek cso­magolásán a gyártó által megje­lölt fogyaszthatósági idő már le­járt. Egy esetben ez az idő az egy hónapot is meghaladta. A ter­mékcsoportok közül a tejtermé­kek, különösen a vajkrémek, va­lamint az ételízesítők dátumát ér­demes figyelni, ugyanis ezek kö­rében volt a legjellemzőbb a sza­vatossági probléma.- Több boltban nem tüntették fel az előírtaknak megfelelően, beazonosítható, jól látható mó­don az árakat - tette hozzá Ró­naki Antalné, aki megjegyezte azt is, hogy számlaadással kap­csolatos pToblémát sehol sem találtak.

Next

/
Thumbnails
Contents