Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)

2003-09-15 / 252. szám

I 2003. Szeptember 15., hétfő RIPORT 7. OLDAL KULTÚRA­If jú sztárok a gyárból Sztárnak kell lenni, nem vitás, csak az a kérdés, hogyan. A Sztár­gyár egy olyan vállalkozás, amelyik azt a nemes célt tűzte ki maga elé, hogy a hazai pop-rock élet számára új arcokat, új hangokat fe­dez fel - szigorúan a tehetség alapján. A dél-dunántúli elődöntőt szombaton tartották Pécsett. Az Ifjúsági Házban állandó a jövés­menés, mert míg a színpadon elég jó tempóban váltják egymást a szó­ló énekesek és az együttesek, az előtérben együtt izgulnak azok, akik már (lejszerepeltek, és még jobban azok, akik még csak most következnek. Anyukák igazítják el lányuk fürtjeit a mosdóban, míg más, kőkeményebb műfajban uta­zó fiúk az ilyesmire nem sokat ad­nak, ha kerül egy üveg sör egyik vagy mindkét kézbe, az már önma­gában is megnyugtató. A Misha nevű énekes épp végez produkciójával, gyorsan be is jelen­ti, hogy sajna a 3. sort elfelejtette, bocs mindenkitől. Amikor már a színpadról lejőve beszélgetünk, ki­derül, hogy a saját számait éneklő fiatalember, Misii Balázs Szekszár- don nyomdászkodik, és világ életé­ben úgy érezte, hogy a zenével tud­ja magát igazán kifejezni. Ugyanak­kor a zene és ez a megmérettetés nem cél a számára, inkább kaland, még akkor is, ha legtitkosabb álma, naná, hogy zenész legyen egyszer.- Én persze nem látom át, mi szükséges a sztársághoz, amit egy­előre fontosnak tartok, hogy a ze­nei tudás jöjjön vissza. Úgy látom jó az irány, kezd „divatozni” az élő­zene. Magamat illetően is messze­menően elfogadom a zsűri intését, hogy képezzem tovább a hango­mat... No igen, a zsűri. A Szirmai Lász­ló vezette ötfős ítészi szék nagyon profin végzi a dolgát, úgy mondják meg az őszintét, hogy még a kíno­sabb része is dicséretnek hasson. Efféle megállapítások hangzanak el:- Szép a hangja a srácnak, de a magas tartományokban nem stim­mel. Ha már diszkót játszotok, ak­kor kicsit diszkósabban kellene ki­nézni. Kicsit gázos, ha két táncos lány inkább leköti a figyelmemet, mint a zenész fiúk. Jobban hitesse el velem a szintetizátoros kolléga, hogy frankón játszik. Hiszen tud szintizni, igaz? Hát akkor! Vagy egy hamisítatlan, a gitárral fel-alá nyargalászó, hosszú hajat ide-oda csóváló rockbandáról szóló magasztalás:- Nagyon zúzós volt a dolog. Együtt van a zenekar, látszik, hogy tegező viszonyban vagytok a hang­szerrel. Le­jött a produk­ció a szín­padról, egy­szóval „kur­vajó” volt. A szünet­ben a zsűriel­nökkel és Berkes Gabri­ella, momen­tán Németor­szágban élő énekesnővel váltok né­hány szót.- Folya­matosan rá­fér az ország­ra egy köny- nyűzenei vérátömlesztés, új hangvétel, új produkciók kellenek, mert nem jó, ha mindig csak egy bizonyos kör szolgáltat. Aki kezdő, annak termé­szetes igénye a megmérettetés, hogy egyszer színpadra léphessen és érezze a közönség szeretetét - ál­lítja Szirmai.- Ami igazán számít: a „varázs”, az illető kisugárzása, enélkül nem ér semmit az egész - véli a művésznő, amit az elnök gyorsan kiegészít:- Én azt mondanám, hogy a jó produkció olyan, mint a halászlé, mindenből a megfelelő mennyiség van benne. Persze a zsűrinek az a dolga, hogy kötekedjen, de úgy kell felhívni a figyelmet a hiányossá­gokra is, hogy abban érzékeljék a segítést. Piszmán Antal, a Sztárgyár „gaz­dája” úgy tapasztalta, hogy a jelent­kezők többsége nem is annyira a továbbjutás miatt indul, hanem hogy az életben egyszer legalább színpadra léphessen.- Tudják, hogy nem lesz min­denkiből sztár. Volt már így is sírás azért, de olyan vád még nem ért minket, hogy a dolog bunda lenne. De aki jó, annak lehet kifutása, mert az egyik legnagyobb lemezki­adó áll a Sztárgyár mögött, és ők pontosan tudják, hogy a közönség­nek új ideálok, új kultuszok kelle­nek. Ha a tehetség megvan, akkor amúgy egy év alatt meg lehet csi­nálni egy új kultuszt. Mondjuk a magam részéről ebben reményke­dem, hogy találunk néhány erre al­kalmas tehetséget. A reflektorfényben egy-egy ifjú énekes szájából hol egy Olivia Newton-John-, hol egy Máté Péter-, hol egy Varga Miklós-nóta csendül fel. A közönség mindeközben erő­sen fluktuál, kissé gyanús, hogy a családi, illetve baráti kör váltja egy­mást a széksorokban, de az is lehet, hogy azok, akik ma is vallják, hogy le kell menni kutyába, nem bírják füllel, ha valaki Demjén Rózsit imi­tál, akármennyire is jövendőbéli kolléga. Végül, de nem utolsó sor­ban Berkes Gabi azért a színpadon is megmutatja, mit is gondol ő ar­ról, hogy milyen legyen egy éne­kesnő, mindezt egy Whitney Hous- ton-szám erejéig. S bár a zsűrinek nem volt köny- nyű dolga, elég nagy egyetértésben hozták meg döntésüket a továbbju­tókról, akik: Pálfi László, Kerekes Angéla és a Dundi Pocak együttes. A közönségdíjat pedig a Wowbag- ger csapata nyerte el - emlékeztető­ül, ők voltak azok, akik a „zúzós” dolgot adták elő. Úgyhogy Zorántól a Pa-Dö-Dön át Majkáig (hm...), lehet „rettegni”, jönnek az új sztárok a gyárból! MÉHES K. A Wowbagger együttes a közönségdijat nyerte el fotó: laufer l. mik Jegyzet n- - / í ,8> Részeg álom „Azután, ó, ott van még az a szép szőke, formás tündér, aki tán- cikálva mossa a márványpadlót a konyhában, amely akkora, mint egy vendéglő nagyterme. Egy csodás mosópor segítségével ocsmány szennyeshegyeket új ru­hák rendezett halmává varázsol. És valóságos csoda! Havivérzése tiszta kék, nem szennyezi be töb­bé a bugyit, olyan kék, mint az ablakon benéző ég, azúrkék, akár kisbabájának a pisije” - írja a Reklám, te mosolygó hulla cí­mű könyvében Oliviero Toscani. A Benetton volt művészeti vezető­je és reklámfotósa arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy szerin­te a „rózsaszín" és bugyuta tuca­treklámok kora végérvényesen a múlté. Gondolatébresztők kelle­nek, melyek kíméletlenül ráirá­nyítják korunk kérdéseire a fi­gyelmet. Eldöntendő, hogy ezzel próbál­kozik-e az egyik legújabb opusz szerzője? Egy lerobbant külvárosi szobában hamuszürke, félmezte­len férfi fekszik az elhanyagolt ágyban. Kint dübörög a magas­vasút, mire az addig eszméletlen pasas lerúgja a tévé tetejéről a vizes (?) poharat. Lángok csapnak ki a készülékből, mire beindul a mennyezetbe épített tűzoltózu­hany. Emberünk rögtön bekeni magát valamivel. - Tusfürdő, másnaposság ellen! - tájékoztat a sztentori hang, s varázsütésre két cicababa terem az ágy fejénél. Most már biztosak lehetünk abban, hogy ennek a reklámnak a kiötlője úgy gondolta, megfo­gadta a Mester tanácsait, hiszen nem is lehet másképpen értelmez­ni az üzenetét, mint hogy korunk égető problémáira hívja fel a fi­gyelmet. Ezek szerint Magyaror­szágon - men hiszen nekünk vetí­tik - kivétel nélkül mindenki is­meri a néha a fejben zakatoló va­lami okozta érzést, az alkoholiz­mus tömeges méreteket öltött, to­vábbá a rombolás jutalmat érde­mel, minimum csinos lányok ké­pében. Akkor viszont muszáj elgon­dolkodnunk azon, hogy fölösle­gesen aggódtunk mostanáig a társadalmi léptékű migrén és de­presszió, az ivászat, valamint a lelki-fizikai rombolásban meg­nyilvánuló aljasságok miatt. Ma­radjon minden a régiben, és ak­kor keblére ölel bennünket az egész világ. Titkon azért reménykedjünk abban, hogy míg kialusszuk ezt a részeg álmot, kirúgják a más­naposságreklám forgatókönyv­íróját. BALOGH ZOLTÁN Szükségpénz-kiadvány A mohácsi szükségpénzek cím­mel jelenik meg rövidesen egy kis kötet. A könyv szerzője Rayman János, míg az alapját képező gyűjtőmunkát Mórócz Sándor amatőr helytörténész vé­gezte. A kiadáshoz szükséges pénz kínkeservesen jött össze, szpon­zorként az önkormányzatot, vá­rosi intézményeket és cégeket tarthatják számon. Az 1944-ben kiadott, helyben tervezett és nyomtatott papír szükségpén­zek egy-egy példánya mai is 5000 forintot ér, s e kiadvány nyomán még emelkedhet is érté­kük. B. B. KÉZBESÍTŐT KERESÜNK AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE I Az AS M Baranya Megyei Irodája az Uj Dunántúli Napló terjesztésére vállalkozói igazolvánnyal rendelkező kézbesítőt keres Mohács város területén A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az esedékes díjak beszedése, valamint az előfizetői B pél dány szám emelése. Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet a 06 69/510 081 es telefonon, vagy személyesen az Uj Dunántúli Napló Mohácsi Szerkesztőségén Mohács, Szabadság u. 4-6. mmmtmmmgmmmmm www.vwh.hu. A VW Caddy nyerőszámai: 10%, 0%, 0% * Volkswagen Caddyt most akár 10%-os indulórészletre 0% kamattal, 0% kezelési költséggel is vásárolhat! * Akár 0%-os kamat szinte minden futamidő esetében. * Soha vissza nem térő finanszírozási lehetőség a Porsche Bank jóvoltából. Haszonjárművek Vörös Autóház 7632 Pécs, Megyeri út 80. Tel.: 72/444-066 Fax: 72/549 960 E-maÜ: vwszem#voí0:sauto.hu Pannonhír Dél-dunántúli Hírlapkereskedelmi Rt. a tulajdonában lévő hírlapárusító helyeinek limitált számban történő működtetésére, egyéni vállakozók vagy betéti társaságok formájában üzemeltetőket keres: Pécs, Szigetvár, Mohács, Siklós, Szentlőrinc, Harkány településeken. Az érdeklődők az üzemeltetés feltételeit tartalmazó pályázati anyagot megvásárolhatják (2500 Ft + áfa) személyesen az rt. telephelyén, 2003. IX. 26-ig 8.30-14.00 között Pécs, Verseny u. 19. szám alatt. Tel.: 72/517-720 valamint postai úton utánvételben juthatnak a pályázati anyaghoz. PEPSI Q AMERICAS A PEPSI AMERICAS pécsi értékesítési központjába KERESKEDELMI ASSZISZTENS munkatársat keres. Elvárások: • legalább középfokú végzettség, • középfokú angolnyelv-tudás, • számítógépes gyakorlat (Word, Excel, PowerPoint, SAP ismeret előny lehet), • riportok, elemzések készítésében szerzett gyakorlat, • jó adminisztrációs és analitikus készség, • jó koordinációs, kommunikációs, szervező és problémamegoldó készség, • hasonló munkakörben szerzett tapasztalat, • pécsi, illetve környéki lakhely. Feladatok: • a kereskedelmi vezető munkájának adminisztratív segítése, napi levelezések, telefonok intézése, • jelentések, kimutatások pontos és határidőre történő elkészítése és továbbítása, • forgalmi adatok összegyűjtése, elemzések készítése, • nyilvántartások pontos és naprakész vezetése, • adatrögzítési feladatok ellátása, • esetenkénti fordítási feladatok ellátása, angol nyelvű levelezés. Ha pályázatunk felkeltette érdeklődését, a hirdetés megjelenésétől számított 1 héten belül várjuk szakmai önéletrajzát a következő címre: FÁÍi Rt. / Pepsi Americas, 7602 Pécs, Pf. 24 Kérjük, a pályázatra írják rá a munkakör megnevezését is. UTmUTflT 1 HOROSZKÓP 1 H6RCZCG KHTR 1 ASZTROLÓGUS VONALA f KOS 06-90-230-541 MÉRLEG 06-90-230-547 I BIKA 06-90-230-542 SKORPIÓ 06-90-230-548 1 IKREK 06-90-230-543 NYILAS 06-90-230-549 RÁK 06-90-230-544 BAK 06-90-230-550 , OROSZLÁN 06-90-230-545 VÍZÖNTŐ 06-90-230-551 I SZŰZ 06-90-230-546 HALAK 06-90-230-552 WáMM tó! 4JOKZK-I4UTQ S SEGÍTSÉGÉVEL jK A hívás díja 120 Ft+áfa percenként + kapcsolási díj. Éjjel-nappal hívható! AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp„ Pf.591 Tel.:488-5615 •Döntés 48 órán belül • Kezes nélkül • Sorban állás nélkül A hitel felső határa UK) 000 Ft. Egy példa a hitelkonstrukcióra: 65 000 Ft hite! felvétele esetén a heti törlesztés 5 757 Ft, 26 hetes futamidővel További információért hívja hétfőtől szombatig a Provident Pénzügyi Rt.-i 7:30 és 20 óra között, egy helyi hívás díjáért: 0640505050 loooo THM: 227-438% vagy küldje el a HITEL szál és NEVÉT PROVIDENT SMS-ben, és mi visszahívjuk: FINANCIAL 06 20 555 50 50 A hirdetés inam müKmá ajsribtfcitdndt, a Prwidtmf a kölcsönt a sa^t fdtddd szerint bocsátja renüdkezésre.

Next

/
Thumbnails
Contents