Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)

2003-09-14 / 251. szám

2 KORKÉP 2003. SZEPTEMBER 14. Ki érti a K&H-botrányt ? Van már tizenegy gyanúsított, új ne­vek, cégek kerültek nyilvánosságra, az ügyvédek és a rendőrök egymás­ra mutogatnak, elképesztő ellent­mondások látnak napvilágot, a köz­vélemény viszont továbbra sem ért semmit a K&H Equities-Kulcsár- Pannonplast-Britton-PSZÁF-stb.- ügyben. De a kriminológus sem tud sokkal többet arról, mi is történik. ■ A héten Rejtő E. Tibor elfogásá­nak körülményei borzolták a köz­véleményt. Egyszer azt mondta a rendőrség, hogy házkutatást tartot­tak a K&H volt vezérigazgatójánál, majd miután nem találták otthon, kiadták ellene a körözést. Azután kiderült, ki akarták hallgatni, ezért felhívták, s amikor elmondta, füg­gönyért megy Bécsbe, lekapcsolták a határon, nehogy kinn maradjon. Persze aki szökni akar, az nem hagyja otthon hétéves kisgyemekét és idős édesanyját, s nem ismeri be, hogy éppen Bécs felé közeleg. Ám erre a rendőrség kontrázhat: hiába hazudik valaki, a mobiltelefonja alapján 30 méteres sugarú körben meg lehet állapítani a tartózkodási helyét. Arra az ügyvédi ellenérvre sem adott még a hatóság választ, miként vehette át több részletben Rejtő Kulcsártól a 90 millió forintos kenőpénzt, ha az átadás időszaká­nak nagy részében külföldön volt a bankvezér. Ezeknél az ügyeknél csak a Britton cégcsoport szerepe homá­lyosabb. A Pannonplast részvény- vásárlása kapcsán reflektorba került kft.-t - ezt az ügyletet támadta elő­ször a PSZÁF, s verték meg állítólag emiatt Szász Károly elnököt - a Britton Interinvest Lie. offshore cég alapította. A kft. egyik ügyvezetője, Mészáros János nem tudta vagy nem akarta megnevezni az offshore tulajdonosait, de annyi biztos: a va­gyonkezelője Kulcsár Attila, és ő kérte fel Mészárost arra, hogy kép­viselje az Llc.-t. Az offshore cég gyűjtötte be a K&H Equitiestől és más forrásokból a bűnös úton meg­szerzett pénzt, majd továbbította más cégeknek, akiktől jutott többek között a nejlonzacskós szíreknek is. Ám hogy ők hova küldték tovább, azt ma még csak a rendőrség tudja, hiszen állítólag vallott az előzetes letartóztatásban lévő férfi. De a ha­tóság hallgat. Mészáros épp azért lett gyanúsított, mert a hatóság sze­rint tudott arról, hogy az Llc.-hez ér­kező pénzek bűncselekményből származnak. Ő persze ezt tagadja, állítja, csak legális cégekkel állt kap­csolatban. A Britton kft. egyébként 200-300 millió forintot fordított a nagyváradi Lotus Plaza beruházásá­ra, így 50 százalékban lett a tulajdo­nosa. A másik tulajdonos a romá­niai Mudura Sándor, s ő a rá eső pénzt az Eximbank hiteléből fordí­totta az építkezésre. Rendőrségi forrásból származó információink szerint az, hogy az ilyen jellegű gazdasági ügyeket mi­lyen mélységig tudják felderítem, az elsősorban attól függ, milyen szakér­tőket és hányat akarnak a munkába bevonni. Ha nem számít a pénz és az idő, akkor a legaprólékosabb mun­kával az eset szinte összes szálát el lehet varrni. Ha viszont trehány- ságból vagy jól körülhatárolt érde­kek alapján nem bíznak meg kellő számú és felkészültségű szakértőt, akkor legfeljebb a felszínt fogják kapirgálni, s csak a mellékszereplők kerülnek rács mögé. Finszter Géza kriminológus sem ért sokkal többet az egész ügyből, mint az egyszerű halandó. Ebben semmi rendkívüli nincs - állítja a szakember -, hiszen a gazdasági bűncselekmények a büntetőjog sajá­tos részét alkotják. Míg az úgyneve­zett természetes bűncselekmények (például emberölés, lopás) hétköz­napi tudattal fölfoghatóak, addig az ilyen - a modem társadalmi igények által létrehozott - konstruált bűncse­lekményeket (mint például a hűtlen kezelés) nehéz teljesen átlátni, ehhez speciális jogi, pénzügyi, bankári szakértelemre van szükség. Ezért a kriminológus úgy véli, az eset felderí­tése körüli rejtélyek, a megannyi tisz­tázatlanság nem feltétlenül azt jelen­ti, hogy a hatóságok el akarják kenni az ügyet - esetleg azért, mert magas rangú politikusok is érintettek lehet­nek -, ezek a nyomozás nehézségé­ből, az igazság megállapításának komplikáltságából is adódhatnak. HÍREK Terrorriadó a Gatwicken ■ LONDON: Terrorriadó miatt öt órára lezárták és kiürí­tették péntek éjjel a Londont és környékét kiszolgáló második legnagyobb repülőtér, a Gatwick egyik termi­náljának érkezési szintjét, miután egy gyanús jármű- vet találtak a légikikötő mellett. Az elhagyott gépko- csira a déli terminál alatt húzódó közúti aluljáró egyik kiállójában, „igen érzékeny helyen” figyelt fel egy | civü, aki riasztotta a hatóságokat. A Scotland Yard tűz- ' 1 szerészei tegnap kora hajnalban három ellenőrzött j robbantást hajtottak végre a régi, rendszám nélküli, Ford Escort típusú autón. Az így felnyitott járműben | végül nem találtak semmilyen veszélyes anyagot. Döntetlenre áll az euró-népszavazás ■ STOCKHOLM: A meggyilkolt Anna Lindh svéd kül­ügyminiszter asszonyt szűk családi körben temetik el, de hogy mikor, egyelőre nem ismert. A Svéd Szociál- | demokrata Párt pénteken tart gyászszertartást a több | késszúrásba belehalt politikus tiszteletére. Az eurót erősen pártoló Lindh halála nyomán nyitottá vált a kö- I zös valuta bevezetéséről szóló mai népszavazás ki- j menetele, bár egy felmérés első ízben az igen szava- j | zatok kis fölényét jelzi, viszont több közvélemény- § kutatónál még a nem vezet. A pápa Szlovákiában misézett ■ POZSONY - ROZSNYÓ: Apáik tanításának megőrzésé­re és őseik örökségéhez való hűségre szólította fel rozsnyói szentmiséjén II. János Pál pápa az ottani egyházmegye magyar többségű hívőit. A négynapos | | szlovákiai látogatáson tartózkodó egyházfő a rozs- J nyói egyházmegye integráns részének nevezte a ma- j | gyarokat, akikhez néhány magyar szót is intézett. I II. János Pál tegnap sem volt jó egészségi állapotban, de lényegesen jobb erőnlétet mutatott, mint érkezése- j kor. Pavol Hrusovsky szlovák házelnök vendégeként a misén részt vett Szili Katalin, az Országgyűlés elnö- | ke. 11. János Pál a délutánt a püspöki palotában töltöt­te és az esti órákban visszarepült Pozsonyba, ahol ma f újabb szentmisét mutat be. Amerikaiak tévedése: tizenegy halott ■ BAGDAD - FALLÚDZSA: Az amerikai hadsereg elis­merte, hogy őket terheli a felelősség a pénteki fal- f lúdzsai incidensért, amelyben tíz iraki rendőr és egy | kórház jordániai őre vesztette életét. Az amerikaiak vélhetőleg fenyegetést láttak a jelöletlen iraki rendőr- § autóban, amelynek tetején gépfegyver volt. Hat ame- | rikai katona megsebesült tegnap két különböző rajta­ütésben. Bár tompultak a korábban éles nézetkülönb- 1 ségek az ENSZ BT állandó tagjai között az iraki hely­zet megítélésében, továbbra is vita folyik közöttük arról, milyen gyorsan kell átadni a hatalmat a helyi politikusoknak - derült ki az öt állandó tagország kül- ügyminisztereinek tegnapi genfi találkozóján. Arafat még a helyén van ■ NEW YORK - NABLUSZ: Az ENSZ BT arra kérte az iz­raeli kormányt, ne váltsa valóra a Jasszer Arafat pa­lesztin elnök kiutasítására hezott elvi döntését. Életét vesztette egy palesztin férfi izraeli katonák és palesz­tin fegyveresek tegnapi tűzpárbaja következtében Nábluszban. Képmutatásnak nevezte egy magas ran­gú izraeli tisztségviselő a BT bírálatait az Arafat kiuta­sításáról szóló izraeli elvi döntést illetően. Arafat a pa­• lesztin önkormányzatok létrehozásáról aláírt izrae­li-palesztin megállapodás tizedik évfordulóján sürget­te Izraelt, térjen vissza a béketárgyalásokhoz. Medgyessy: fontos az agrárium ■ A vidék fejlesztése nélkül Magyarországnak nincs jövője - jelentette ki Medgyessy Péter tegnap Földesen, az MSZP falunáp-programsorozata ke­retében tartott fórumon. A miniszterelnök szerint az elfecsérelt évek után kellett meghozni intézkedéseiket a mezőgazdaság érdekében. Idén több mint 20 százalékkal növekedett az agrárium költségvetési támogatása. Orbán Viktor sajátos magyar útja ■ Sajátos magyar utat kell járnunk az Európai Unióban is, mert ha nem így teszünk, akkor csak a baljós jelek szaporodnak majd - jelen­tette ki Orbán Viktor tegnap Nyárádon. A Fidesz elnöke a község ala­pításának 850. évfordulója alkalmából mondott beszédében hang­súlyozta: a sajátos magyar út csak a munka lehet. Az SZDSZ az adócsökkentésről ■ Nincs lehetőségünk eltérni az adócsökkentéstől - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az országos tanács tegnapi ülése után. Hang­súlyozta: a szabaddemokraták a szociálpolitikában a rászorultság, a költ­ségvetési politikában a szigorú takarékosság elvét képviselik. Szeptember 11-én, a New Yorkot ért terrortámadás második évfordulóján a félelmek ellenére szeren­csére nem történt semmi baj. Budapesten is látható volt Joel Meyerowitz kiállítá­sa, az egyetlen fotósé, aki szabadon fényképezhetett a Ground Zero területén. Fo­tóit - amelyek az egész vi­lág érdeklődését felkeltették - a New York-i Városi Mú­zeumnak adományozta, az Egyesült Államok külügy­minisztériuma pedig ebből az archívumból válogatta ezt a kiállítási anyagot, amelyet a világ 60 országának 200 városában mutattak be. ■ Teller Edét 95 évesen, stanfordi otthonában érte a halál. Utoljára kedvenc magyar költőitől olvasta­tott fel magának. A hidrogénbom­ba atyja végigélte a XX. századot rémisztő fegyverek társaságában, és belekóstolhatott a XXI. századba is, amelyben békésebb téma, az időjárás előrejelzésének meghatá­rozása foglalkoztatta. Az utolsó percekig dolgozott, erről lapunk augusztus 10-i számában részlete­sen beszámolt. Alighanem ez volt utolsó interjúja magyar újságíró­val, akinek nemcsak a munkájáról, de a családjáról is készségesen be­szélt. Mikor jön haza? - kérdez­tem, mire ezt válaszolta: - Nem tu­dom, valaha jöhetek-e még. Holnap folytatódnak a Tocsik-perek ■ Tocsik Márta polgári perében felülvizsgálati tárgyalást tart holnap a Legfel­sőbb Bíróság. A tavaly októberben kihirdetett jogerős részítéletében az LB ki­mondta: bár jogszabályba nem ütköznek, a jó erkölcsöt mégis sértik Tocsik Mártának az ÁPV Rt.-vel 1996-ban kötött, összesen 804 millió forintos sikerdíj kifizetését eredményező megbízási szerződései, és így semmisek. Kovács László: bírálatözön ■ Az MSZP kitart a kormányprogram megvalósítása mellett - jelentette ki Ko­vács László tegnap a párt Hajdú-Bihar megyei falunapja keretében Balmazújvá­rosban tartott sajtótájékoztatóján. Az MSZP elnöke elismerte:'az elmúlt hóna­pokban súlyos kommunikációs hibák is történtek a kormányzati kommuniká­cióban. Bírálta az ügyészséget, Szász Károlyt, a PSZÁF elnökét és a Fideszt is. Összeültek a jobbközép pártok ■ Több jobbközép párt (MDF, MDNP, KDNP, Vállalkozók Pártja) vezetői teg­nap egyetértettek abban, számukra nincs nagyobb kihívás, mint hogy a követ­kező időszakban olyan partneri együttműködést tudjanak megvalósítani, amely a baloldali kormányzat leváltását jelenti a következő megmérettetésen. Nyílt levél után, sztrájk előtt Az orvosi kamara és az egészégügyi szakszervezet elszánt. Ha a kormány nem vonja vissza az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényt, készek a sztrájkra, sőt a meg­szervezése már folyik is a kórházakban. Egyelőre azonban beérik egy Medgyessy Péternek szóló nyílt levéllel. Kökény Mihály szerint a kabinet nem enged a zsarolásnak. ■ A Magyar Orvosi Kamara és az Egészségügyben Dol­gozók Demokratikus Szak- szervezete á héten arra ju­tott, megteszik az érdekérvé­nyesítés első lépését, ennek keretében nyílt levelet küld­tek Medgyessy Péternek. A testületek szerint az egész­ségügyi ellátórendszert és az ott dolgozókat érintő szabá­lyozások olyan kedvezőtlen folyamatokat indítottak el, amelyek következtében ka­tasztrofális helyzetbe kerül az ágazat. így rohamosan csökken az orvosok utánpót­lása, romlik, a presztízsük, nő a dolgozók átlagéletkora, s fennáll a veszélye, hogy a diplomások az EU-csatla­kozás után tömegesen men­nek külföldre dolgozni. Kö­vetelik, hogy a bérek üteme­zetten közelítsenek az EU- átlaghoz, s hogy az ügyelet és a továbbképzés ideje be­számítson a szolgálati időbe. Ha továbbra sem kapnak ér­demi választ, nem kezdőd­nek meg az egyeztetések, ak­kor az érdekérvényesítés to­vábbi eszközeihez nyúlnak. Szóba kerülhet demonst­ráció, a tiltakozó akció, a sztrájk, amelyet a szakszer­vezet szervez. A kórházak­ban már meg is kezdték en­nek a kidolgozását. Ha lesz munkabeszüntetés, az nagy­jából úgy zajlik majd le, mint amikor hétvégeken és ün­nepnapokon csökkentett műszakban dolgoznak az in­tézmények. Az életmentő beavatkozásokat - sürgős műtétek, szülések stb. - el­végzik, de az előjegyzett, ké­sőbbre is halasztható vizsgá­latok, eljárások egy részét - például EKG-vizsgálat, labor­munkák - fölfüggesztik, ha ezzel a betegek életét, egész­ségi állapotát nem veszé­lyeztetik. A bajai kórház főigazgató főorvosa, Pór László lapunk­nak azt mondta, kidolgoz­nak egy válságtervet, ha sztrájkra kerül sor. Ezzel szemben a fővárosi Szent Ist­ván Kórházban nem készül­nek munkabeszüntetésre. Molnár Lajos főigazgató nem tartja valószínűnek, hogy ez bekövetkezhet, a jó­zanul gondolkozók - s ők vannak többségben - ugyan­is nem akarhatnak sztrájkot. Kökény Mihály, akit hol­nap iktatnak be miniszter­nek, a VR-nek elmondta, készek a tárgyalásokra. A politikus szerint ez a kor­mány már teljesítette ígéretei egy részét - például az 50 százalékos béremelést -, s a jogállási törvény is előre­lépést jelent, ezért nincs ér­telme visszavonni. Ugyan­akkor hajlandóak a kamara módosítási javaslatait meg­fontolni. A tárca irányítója azt mondta, a levélben tárgyi tévedések is vannak, és fö­löslegesen riogatják vele a la­kosságot. Kökény nem tart attól, hogy sztrájk lesz, sze­rinte az orvosok többsége ezt nem támogatná.

Next

/
Thumbnails
Contents