Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)

2003-09-01 / 238. szám

m 2003. Szeptember 1., hétfő HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Elkezdődött a tanév Budapest A tudás megszerzéséhez min­denkinek joga van: a vidéki gye­rekeknek éppúgy, mint a fővárosiaknak, nem lehet különbség gazdag és szegény családból érkező diákok, a romák és a nem romák tanu­lási esélyei között - mondta Magyar Bálint oktatási miniszter az országos tanévnyitón, a fővárosi vakok iskolájában. „Egy ország, egy közösség fejlett­ségét, általános erkölcsi állapotát semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy milyen módon viszo­nyul azokhoz a polgáraihoz, akik valamilyen fogyatékkal élnek” - fogalmazott a miniszter. Hozzá­tette: a vakok iskolája igazi példá­ja annak, hogyan lehet a hátrányt legyőzni, miként lehet kitartó és magas szintű munkával csodála­tos eredményeket el­érni. A pedagógusok, akik ebben az intéz­ményben tanítanak, mindannyiunknak pél­dát mutatnak toleran­ciából, megértésből, va­lódi segítségnyújtásból - mondta a szaktárca vezetője, aki utalt arra is, hogy eddig az Európai Unió­hoz való csatlakozás volt a cél, mostantól az lesz a feladat, hogy Európán belül minél sikereseb­bek legyünk. Idén mintegy 110 ezer kisdiák kezdi meg általános iskolai tanul­mányaik _____MTI/EUROPRESS A találatot Beregdaróc_______ Ha az ország letér-a saját adottsá­gai és képességei által kijelölt út­ról, lemond a gazdaság- fejlesztésről, illetve a vállalkozások támogatá­sáról, akkor felbillen a magyar gazdaság, akár egy találatot kapott repülőgép - fogalmazott Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövet­ség elnöke Bereg- darócon, a település református egyházközségi közgyűlésén. A volt kormányfő kijelentette: Magyarország nem mondhat le a gazdaságfejlesztésről, a beruhá­zásokról, a hazai vállalkozók tá­kapott gép mogatásáról, a gazdák megsegí­téséről, mert csak rajtük keresz­tül lehet munkát adni a dolgozni akaró és tudó embereknek. „Be kell látni, hogy bár­mennyire derék erény is a takarékosság, nem lehet a vetőmagot meg­takarítani, mert bajban leszünk az aratáskor” - hangoztatta Orbán. A pártelnök a Tisztántúli Református Egyház- kerület Hét csillag el­nevezésű üdülő- és konferencia- központjának avatásán mondott beszédében kifejtette: az ország­nak minden valószínűség szerint a 21. században is a munka lesz az egyetlen erőforrása. _______mti Ké pviselői tanfolyam Budapest________ Mi nt arról már beszámol­tunk, a társasházi törvény előzetes egyeztetése kapcsán az Országos Fogyasztóvédel­mi Egyesület nehezményezte, hogy az egyeztető tárgyalá­sokra nem kapott meghívást. A Belügyminisztérium nem érti a szervezet kifogását. Polgár Ildikó, a minisztérium Lakáspolitikai és Építésgazdasági Főosztályának helyettes vezetője lapunk érdeklődésére azt mond­ta: az ilyen tárgyalásokra az ér­dekszövetségek képviselőit szok­ták meghívni, egyesületeket nem. Az illetékes közölte: a Fővárosi Önkormányzat áprilisban tartott egy fórumot érről a kérdésről, ahová minden potenciálisan érin­tett szervezetet meghívtak. Széles körű egyeztetésen ment át a ter­vezet, amelyben például a bíró­ság és az ügyészség is részt vett. A törvénytervezetet már elfogad­ta a kormány és a napokban a belügyminiszter a parlament elé terjesztette. Ezért technikai okok- j ból sem lehetséges már az OFE- j vei való egyeztetés. Polgár Ildikó egyébként sem érti, miért akar az ÓFE tárgyaló- asztalhoz ülni, ugyanis ebben a kérdésben a fogyasztóvédelem - véleménye szerint - nem érintett, ahogy például a lakásbérlők sem. A közös képviselők kérdéséről (ebben érezte például magát kompetensnek az egyesület) Pol­gár Ildikó úgy nyilatkozott: a tör­vényjavaslat azon közös képvise­lők szakmai végzettségével fog­lalkozik, akik ezt a tevékenységet foglalkozásszerűen folytatják. Számukra a tervezet szerint elő­írnák egy szaktanfolyam elvég­zését, egy egyszerű képviselő esetében csak az őt megválasztó közgyűlés kérheti: végezze el a tanfolyamot. Polgár Ildikó hoz­záfűzte: nem hiszi, hogy marad­tak nyitott kérdések a törvény kapcsán. BARANYA RÓBERT Zsidó Nyári Fesztivál Budapest „Csak attól idegenkedünk, amit még nem ismerünk” - mondta Judith Vamai Shorer Izrael állam budapesti nagykövete a hatodik alkalommal meghirdetett Zsidó Nyári Fesztivál megnyitóján. Az eseménysorozat keretében szá­mos zenei, színházi, képzőművé­szeti, irodalmi és filmes progra­mot rendeznek Budapesten és hat vidéki városban. Köszöntőjében Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója kiemelte: a politikai-társadalmi küzdelmek során a zsidó jelző különleges „hívó szó” volt jellegzetes asszo­ciációkat ébresztve, e helyzetből kívántak a fesztivál sajátos eszkö­zei segítségével kilépni. Képün­kön Dés László és Snédberger Ferenc nyitókoncertje. _________■ Ál lami segélycsomag Szili Katalin: „Az egész ország tartson a fejlett Európába!” Battonya Szili Katalin a battonyai résztvevők előtt hangsúlyozta: az idősek számára kötelesség megadni az igényük szerinti nyugodt pihenés feltételeit fotó, lehoczky péter A kormány az aszálykárok enyhítésére 60 milliárd forin­tos segélyprogramot dolgozott ki, amelyből 10 milliárd forint a vissza nem térítendő támo­gatás összege. Ez a károkhoz képest kevés, nem mellékes azonban, hogy az elmúlt tíz év legnagyobb segélycsomagja. E gondolatokkal kezdte beszé­dét Szili Katalin, az Ország- gyűlés elnöke augusztus 30- án a Békés megyei Battonyán, ahol a Nyugdíjasklubok és Civil Szervezetek Országos Találkozóját rendezték. Szili Katalin hangsúlyozta: a rendszerváltás óta egyetlen kor­mány sem nyújtott ilyen mértékű anyagi segítséget az aszály káro­sultjainak. Tavaly 15 milliárd fo­rint jutott erre a célra, amely az idei segítség egynegyede. Az Or­szággyűlés elnöke beszélt a kö­zelgő európai uniós csatlakozás­ról is. Mint fogalmazott: sokan tartanak a változástól, mert- ez szigorú követelményrendszert, kiélezett piaci versenyhelyzetet, új típusú alkalmazkodást jelent. Mindez új szemléletmódot kíván a gazdáktól, a feldolgozóktól és az agrártárcától is. A politikának, a mindenkori kormánynak és az ellenzéknek most az a legfonto­sabb feladata, hogy minden le­hetséges eszközzel elősegítse a sikeres alkalmazkodást - mond­ta, majd hozzátette: ha az ország jól sáfárkodik az uniós csatlako­zással, nemcsak az agrárium, ha­nem a vidék egyéb gondjai is csökkenhetnek. Az uniós csatla­kozástól mindannyian azt várjuk, hogy a régiók közötti fejlődésbeli különbségek is csökkenjenek: ne az országnak ez vagy az a része, hanem az egész ország tartson a fejlett Európába. A battonyai rendezvényen több ezren vettek részt, főként nyugdíjasok. Hozzájuk szólva az Országgyűlés elnöke kiemelte: az idősek számára kötelesség meg­adni az igényük szerinti nyugodt pihenés vagy a tevékeny élet fel­tételeit. SZŰR: zenével, sporttal Budapest - Siófok Az ősz első hetének szombat­ján, szeptember 6-án rende­zik Siófokon a SPORT 1 feszti­válját. Várkonyi Attilát, az esemény főszervezőjét kér­deztük a programokról.- Reggel kilenc órától változatos sportprogramokkal várjuk az ér­deklődőket. Lesz színész-újság­író futballrangadó, kézilabda- és streetballmérkőzés. A Víztorony téren autós bemutatókat láthat­nak a rali és a tereprali szerelme­sei. A Fő téren 10-16 óráig él­sportolók, olimpikonok és pa- ralimpiai bajnokok bemutatójára kerül sor. A futballpályán este héttől koncertezik a Groove- house, nyolctól a United, kilenc­től pedig az erre az alkalomra új­ra összeálló Első Emelet együt­tes. A fesztivált tíztől éjfélig fer­geteges DJ-parti zárja - mondja Várkonyi Attila. A szervezők a siófoki Fő téren állítják fel az Esélyegyenlőség színpadot, ahol fogyatékosok és épek együtt sportolhatnak, szó­rakozhatnak. A fogyatékkal élőle integrációjára akkor van lehető­ség, ha megismerjük a problé­máikat - állítja a főszervező. A speciális akadálypályán például bárki végigmehet kerekes szék­kel, hogy átérezhesse, mekkora erőfeszítést igényel átkelni egy pár centi magas járdaszegélyen. Lesz sötét sátor, ahol akárcsak vak embertársainknak a minden­napokban, tapintás útján kell fel­ismerni a tárgyakat. 2003 a fo­gyatékosok európai éve - mondja Várkonyi Attila. - Hiszem, hogy nem adományokra, jótékonyko­dásra van szükség, hanem sokkal több odafigyelésre, empátiára. KURUCZ ADRIENN A Phare Területfejlesztési Program végrehajtó hatóságaként a VÁTI Kht. Területfejlesztési Igazgatóság KONZULTÁCIÓS NAPOKAT tart az „Integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése" c. Phare pályázatra jelentkezők részére. A konzultációs napok helyszíne: Hotel Palatínus, Pécs, Király u. 5. A konzultációs napok időpontjai és témái: 1. 2003. szeptember 9. A program bemutatása, a pályázati kiírás részletes ismertetése, gyakorlati tanácsok a pályázat elkészítéséhez 2. 2003. október 1. Gyakorlati tanácsok a pályázat pénzügyi tervezéséhez, konzultáció 3. 2003. október 27. Gyakorlati tanácsok a pályázatbeadás előtt, konzultáció A konzultációs napok 8.30-tól 17 óráig tartanak, a 3. rendezvény 14.30-tól 18 óráig tart. A részvétel ingyenes. A konzultációs napok tematikája egymásra épül, ezért a részvétel mindhárom alkalommal javasolt. Jelentkezés és további információk a konzultációs napokat szervező PricewaterhouseCoopersnél: telefon: 461-9359, fax: 461-9114 (Lovász Mónika), e-mail: grant.scheme@hu.pwc.com (Kérjük, hivatkozzon a következő referenciaszámra: PE32) Hírek Bizalmi tőke Ha egy ország elindul az erőlte­tett kétpártiság felé, annak hosszú távon kárát látja a nemzet - mondta Dávid Ibolya Sopron­ban. Az MDF elnöke úgy véleke­dett: ha egy országnak két politi­kai elitje van, akkor megjelenik egy olyan gazdasági elit, amelyik megkeresi mindkettőhöz a maga bejárását; a kiépített kapcsolat- rendszer arra szolgál, hogy bárki van kormányon, a felelősségre vonást elkerülhesse; a korrupciós ügyek arra alkalma­sak, hogy megingassák a közéletbe, a pártokba, a demok­ráciába vetett bizalmat, mti Antall-emléktábla Emléktáblát avattak néhai Antall József, a rendszerváltozás utáni első szabadon választott kor­mány miniszterelnökének tiszte­letére a Somogy megyei Törökkoppányban vasárnap. Az emlékünnepségen Balás Béla ka­posvári katolikus megyéspüspök celebrált főpásztori szentmisét, majd ezt követően felavatták a templom falán elhelyezett emlék­táblát, amelyen a néhai minisz­terelnök szavait idézve az áll: „Keresztény Magyarországot akartam, mert csak ennek van jö­vője”. Építésügyi hivatal Mától megkezdi működését az Országos Lakás- és Építésügyi Hi­vatal a belügyminiszter irányítása alatt; az intézmény vezetője Fegy- vemeky Sándor, volt XIII. kerületi építész. Az építésügyi hivatal fő feladata az egységes szakma irá­nyítás: a felügyelet és az ellenőr­zés megszervezése, az építészeti kultúra megőrzése és fejlesztése, az ágazat gazdaságélénkítő szere­pének érvényesítése, mti Kiállnak mellette A Magyar Mentő és Mentőtiszti Egyesület közgyűlésének vasár­napi csopaki határozata szerint a továbbiakban is Gőbl Gábor fő­igazgató személyében látják biz­tosítottnak az Országos Mentő- szolgálat jó működését, a mentés és a betegszállítás biztonságát. Az egyesület közleményben leszöge­zi: minden törvényes eszközt megragadva támogatják a főigaz­gatót. MTI Gyakorlati szempont A szakképzést nem lehet egyik percről a másikra a gazdaság ak­tuális igényeihez igazítani, hos­szabb távon viszont az elméleti és a gyakorlati oktatásnak egy­aránt teljesíteni kell a „felhaszná­lók”, azaz a gazdaság által megfo­galmazott követelményeket - mondta Jakab János, az Oktatási Minisztérium szakoktatásért fele­lős helyettes államtitkára az ősz­től megvalósuló változások há­nyáról. MTI Vadvilág Az időjárás miatt a vadgazdálko­dás is hasonlóan rossz helyzet­ben van, mint a mezőgazdaság többi ága - mondta Pechtol Já­nos, az Országos Magyar Vadász­kamara főtitkára. A vadállomány megsínylette a hideg telet, az aszályos és meleg időjárást. Az apróvad-szaporulat nagy része el is pusztult. MTI Nincs ötös Nem volt öttalálatos szelvény a lottón. Az e heti nyeremény eléri 2,6 milliárd forintot, europress Oxigénsegítség Magyarországon 20-30 ezer, ott­honi oxigénkezelésre szoruló be­teg él. Az Oxigénnel Kezeltek Közhasznú Egyesülete a betegek helyzetének javításán túl arra tö­rekszik, hogy lehetőséget adjanak a konzultációra tüdőgyógyászok­kal és belgyógyá­szokkal. A nagyobb mozgási le­hetőséget biztosító speciális oxi­génkoncentrátorokból mindössze 1400 darab hozzáférhető az or- szágban. mti __________________________■

Next

/
Thumbnails
Contents