Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)
2003-09-07 / 244. szám
8 HIRDETÉS 2003. SZEPTEMBER 7. Á4 n Szépséges Közép Kisbér Majk |Vértessom|óSK Várgesztes >1* l^r vsakvar/ íXicVjr \LovasbVeny V í\í , > c^rgo^ Csokako yfAajto )ta»5 Székesfehérvár Jé Nádasdladány \ l>f^í Seregélyes j Csesznek ' Döbrönte Dóba Jf J i..-. Ml 1 m ?j m m 3 '3 « — > 'Ü idején a védekezés szempontja mellett megjelent a kellemes lakóhely kialakításának igénye is. A török uralom után, európai példák nyomán gyönyörű barokk, majd klasszicista stílusú kastélyokat emeltek a ranglétrán felfelé törekvő nemesek. Ennek köszönhetően a térségben számos előkelő, pompás parkokkal körülvett épületek késztetik még ma is csodálatra a látogatókat. Hazánk egyik legfejlettebb, legjobban megközelíthető, s legtöbb látványossággal szolgáló régiója a Közép-Dunántúl. Történelmi városok, több száz éves műemlékek, festői hegyek, kellemes tavak teszik nagyon vonzóvá ezt a tájat. ■ Közép-Dunántúl nagyon szerencsés helyen fekszik, hiszen két. csúcsrégió, Budapest és a Balaton között, Magyarország szívében található, ezért a fővárosba és a tópartra érkezők köny- nyű túra keretében ellátogathatnak ide. S megközelíteni már csak azért is egyszerű, hiszen két autópálya és két vasúti fővonal szeli át. Ráadásul itt minden fontos fellelhető, amire egy utazó kívácsi lehet. Vannak várak, kastélyok, történelmi' városok, fürdésre alkalmas tavak, barangolásra kiváló hegyek. Aki imádja a várakat, kastélyokat, annak itt érdemes hosszabb időt eltölteni. A hegycsúcsokon emelkedő, vagy jól védhető terepen álló, olykor erdő mélyén megbúvó váraink többségét a tatárjárás után emelték és hamarosan a főúri hatalom központjaivá váltak. A fnásodik építési hullám pedig a török hódoltság idejére tehető. A reneszánsz korszak Dunántúl Víz a kerti kútból ^ S '“* spp Í.WÍ Közös fürdőszoba a vendégek számára ißU0?,ßi Szoba saját fürdőszobával ß ß é H A falusi szállások a legolcsóbbak, már 3000 forintért ki lehet venni egy kétágyas szobát A térség kiválóan alkalmas természetjáró túrákra is. Eljuthatunk többek között a bakonyi betyárok rejtekhelyére, a Gaja egyik szurdokához, gyönyörködhetünk a Vértes és a Velencei-tó panorámájában, megtekinthetjük a Tűzköves-völgyi geológiai feltárást vagy a kékkúti savanyúvízforrást, netán a Kőmosó-völgyet. A műemlékeknek pedig se szeri, se száma. Közép-Dunántúl a magyar államiság bölcsőjének számít, hiszen Székesfehérvár a királyok, Veszprém a királynék városa. Fejér megye székhelyének városmagja történelmünk rendkívül fontos időszakának volt központi helyszíne. A csodaszép város templomai, múzeumai, kastélyai lenyűgöző élményt jelentenek. Veszprém pedig méltán vetekedhet vele. A város fekvése fantasztikus, viaduktja lenyűgöző. A vár és a környezete, a templomok, a hangulatos utcák láttán visszavágynak ide azok, akik már jártak itt. De akármerre .megy is a vándor, a már említett várakon és kastélyokon túl szinte mindegyik település tartogat érdekességet. Mór szívesen lát mindenkit, az itteni borok nagyon finomak, s hangulatos pincészetek várják a megszomjazottakat. Tést szélmalomjai, Sólyt a református temploma, Csabrendeket a romjai teszik vonzó célponttá. Zirc és Pápa kis-, illetve közepes városnak számít, mégis annyi műemlékkel rendelkeznek, mint nem egy nagyváros. Tatát vára, tava és az Óratornya hazánk legfelkapottabb helyei közé sorolja. Komáromba pedig nemcsak a Monostori Erőd miatt érdemes elmenni, egy ugrással a Duna túlpartjára érhetünk, ahol megnézhetjük szlovákiai ikervárosát. S nem kell külön szólni az ajkai kristályról, a herendi porcelánról, amelyeket szintén a térségben készítenek. Különlegesnek számít Tatabányán a Turul emlékmű, Pákozdon az 1848. szeptember 29-ei csatát megörökítő emlékmű, s a római kort visszaidéző táci Gorsium. Kisbéren van Jászai Mari, Ácsteszéren Táncsics Mihály, Sümegen Kisfaludy Sándor, Iszkázon Nagy László szülőháza. A régió felkészült az idegenforgalomra, ezért hotelekben, panziókban - különösen a nagyobb városokban - széles a választék. Emellett a falusi turizmus is tért hódít, nagyon sok vidéki ember foglalkozik vendéglátással. Amellett, hogy az itteni szállások olcsóbbak, mint a szállodákban, a házigazdák vendégszeretete plusz élménnyel szolgál. A Tourinform- irodák, a régió honlapja - www.kdregio.hu - segítséggel szolgálhat a szállás kereséséhez, lefoglalásához. Gyógyító termálvizek a régióban A régió természetesen gyógyfürdőkkel is rendelkezik, amelyeket szívesen keresnek fel a gyógyulásra, felüdülésre vágyók. ü Az agárdi Bika-völgyben egész éven át üzemelő fürdő 1000 méter mélyről érkező 55 Celsius-fokos, gyógyhatású termálvize kiválóan alkalmas idült gyulladásos, bénulások utáni mozgásszervi és nőgyógyászati betegségek gyógyítására. Igényesen kialakított három szabadtéri (két termál-, egy gyermek-) és egy termálmedence várja a vendégeiket, de a közeljövőben további medencék színesítik a kínálatot. I Komáromban 1965-ben 1268 méteres mélységben 62 Celsius-fokos termálvízre bukkantak. Gazdag ásványi anyagainak köszönhetően különösen alkalmas degeneratív gerinc- és ízületi betegségek (me- szesedés, kopásos betegségek, köszvény, ínhüvelygyulladás, izomfájdalom), valamint baleseti ortopédiai, idegsebészeti műtétek rehabilitációja (porc- korongsérv-műtét utáni állapot, érszűkület), illetve idült gyulladásos nőgyógyászati kórképek kezelésére. A fákkal övezett parkban termál-, szabadtéri hideg vizes úszó-, gyermek- és élménymedence, továbbá fedett úszó- és tanmedence található. ■ Pápán idén augusztustól egész évben üzemelő, 42 Celsius-fokos termálvízre épülő fürdőkomplexum teljes körű termál, wellnesz-fitnesz és élményfürdő szolgáltatásokkal várja vendégeit. A város központjától alig 5 percre, a műemléki védelem alatt álló Belső Várkert szomszédságában elhelyezkedő fürdő békés, kellemes környezetet nyújt a pihenéshez és a regenerálódáshoz. Hat fedett és három kültéri medence benne látványmedence óriási csúszdával - nagy élményt jelent az egész családnak. ■ A velencei 1. jelű kútra amely jelenleg Magyarország harmadik legbővízűbb termál- kútja - épül a régió legfiatalabb termálvizes projektje, amelynek folynak az előkészületi munkálatai. Az 1032 méter mélyről érkező, 73 Celsius-fokos szénsavas víz ásványi sókban gazdag, nátrium-kálcium- szulfátos-kloridos-hidrokar- bonátos jellegű, igen kemény fluoridos vasas termálvíz. Ösz- szetétele alapján számos betegség kezelését teszi alkalmassá. PROGRAMOK AZ EV VÉGÉIG Szeptember 12-13-14. Füzítői Napok ALMÁSFÜZITŐ Szeptember 10-14.9. Velencei-tavi Nemzetközi Hőlégballon-karnevál és -kupa AGÁRD, VIKING HOTEL Szeptember 13. Szüreti felvonulás KISBÉR Szeptember 13-14. Enyingi Török Bálint-napok ENYING, TINÓDI LANTOS SEBESTYÉN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS MŰVÉSZETI ALAPISKOLA Szeptember 13-14. Kukorica Fesztivál BÁBOLNA, Kereskedő udvar melletti füves terület Szeptember 6-20. Szüreti programok NESZMÉLY, HILLTOP BORHOTEL ÉS ÉTTEREM Szeptember 20. „Élő történelemórák” nemzetközi csatarekonstrukció KOMÁROM, MONOSTORI ERŐD Szeptember 21. 56. Tófutás TATA, ÉPÍTŐK PARKJA Október 2-5. Nemzetközi Gyermekművészeti Fesztivál VESZPRÉM, VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Október 3-5. Móri Bornapok, MÓR Október 4. Mihály-napi Lovas- és Pásztortalálkozó CSÁKVÁRMÓR Október 4. Állatok világnapja VESZPRÉM, KITTENBERGER KÁLMÁN NÖVÉNY- ÉS VADASPARK Október 11. Szüreti mulatságok ENYING, MŰVELŐDÉSI HÁZ Október 25. 7. Zirci Diáknap a 820. évforduló jegyében ZIRC, REGULY ÁLTALÁNOS ISKOLA 7" Október 26. Öreg-tavi Nagy Halászat TATA, Tatai vár, Vecserei zsilip és az Esterházy sétány környéke November 7. 6. Bakonyi Turisztikai Konferencia ZIRC, VÁROSHÁZA November 15. 47. Alba Regia Országos Táncverseny SZÉKESFEHÉRVÁR November 29. András-napi vigasságok KOMÁROM, CSOKONAI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT November 29. A Szeretetposta megnyitója NAGYKARÁCSONY December 6. Mikulás-napi show NAGYKARÁCSONY December 13. Gyermekkarácsony és városi nagykarácsony ZIRC, REGULY ÁLTALÁNOS ISKOLA December 20. Karácsonyi koncert TATABÁNYA, KÖZMŰVELŐDÉS HÁZA December 21. A Városi Vegyeskar karácsonyi koncertjei ZIRC, CISZTERCI BAZILIKA December 23. Betlehem VESZPRÉM, VÁR, TŰZTORONY-UDVAR A térség egyedi hangulatához méltó étkekkel is várja vendégeit. Különleges gasztronómiai élménnyel lesznek gazdagabbak azok az ínyencek, akik megkóstolják a régió nevezetes specialitásait: a rácpontyot, a betyárlevest, a malacsüítet, vagy a bakonyiasan készített vaddisznószeletet. ÄQÜÄ-SÖL Gyógyászat, wellness és vendéglátás mesterfokon! A SdXSDSo (©Osöélixsö^i)«® m®gpi$őllü &a|dÍ&322CS)Ib®Ö522ÖC&Ö ÖÖ®Ő®H Adnooffl“©®]}**** ffiS ®ffSs£© Q®$od®$swM> gpy&gRP0 dfo ctoiiaié ■ A turista a hagyományos magyar konyha ízei mellett a nemzetközi konyha fűszereinek zamattal is találkozhat a városok sétálóutcám hívogató, vagy a kicsinységükben is lenyűgöző, apró fogadók, vendéglők étlapján. A kulináris élvezeteket még tovább fokozza egy kellemes ebédhez vagy vacsorához elfogyasztott, a helyi borvidék különleges zamatú szőlőiből készült nemes bor. A magyar bortermelés hagyományai a messzi múltig nyúlnak vissza, hiszen a Kárpát-medencében már 2000 évvel ezelőtt is ismerték és szerették a bort. I. István király tizedet vetett ki a szőlőre, II. Géza a budai erdőkbe szőlőt telepített, II. Béla bort osztott a keresztes vitézeknek és ekkor indult meg a borral történő kereskedés is. IV. Béla vámot vetett ki a borra, III. Endre uralkodása idején pedig már számottevő borexportot bonyolítottak Lengyelország és Németország felé. Mátyás király ismerte fel a bor igazi jelentőségét, s a szőlőtermelés az idő tájt új lendülettel indult meg, mely napjainkig folytatódik. Boraik tájjellegét az adott borvidék éghajlati, domborzati és talajviszonyai, valamint a borászati technológia alakítják ki. A régióban négy történelmi borvidék található: Ászár-Neszmély, Etyek, Mór és Somló. A Somló-hegyi az ország legkisebb borvidéke. A borvidék története az ókorig nyúlik vissza. A virágkorát azonban a XVIII. században élte, amikor a somlói borok a Habsburg-ház és a főúri házak kedvelt nedűi voltak. Somló történelmi borvidékét négy jellegzetes bortúra során ismerhetik meg a vendégek (Szent Margit, Szent Ilona, Szent Márton Borút, valamint Hegykút-borút). Ezek mindegyike a somlói várhoz vezet. Légkondicionált szobák • wellness- szigefc jakuzzi, medence, gőzkabin, szauna • komplex gyógyászati centrum • több mint 40-féle gyógykezelés • fitnessterem • szolárium • többféle masszázsszolgáltatás • weilnessterápia • fedett- és nyitott gyógyvizes medencék Akciós ajánlatunk az utószezonra! Kétágyas szobában 52 800 Ft/fö/7éj (érv.s: 2003. 08. 23.-10. 25-ig) Kétágyas szobában 33 600 Ft/fó/4éj (érv.s: 2003. 08. 23.-10. 25-ig) Hunguest Hotel Aqua-Sol**** Tel.: (52) 273-310 Fax: (52) 273-340 reserve@hotelaquasol.hunguesthotels.hu www.hunguesthotels.hu