Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)

2003-08-06 / 213. szám

8. OLDAL G A Z D A S Á G I 2003. Augusztus 6„ szerda T U K 0 R m fennakadások a vasúti közlekedésben és a távközlésben Az EU megadóztatja a gabonaexportot, duplájába Budapest Sok milliárd eurós károkat okozhat a szélsőséges nyár Európában. A gyakran 45 fok fölé emelkedő hőmérséklet er­dőtüzekkel, aszállyal párosul. Az agrártermelők segélyekért folyamodnak, a vonatközleke­dés akadozik, az erdőtüzek ártanak többek között a turiz­musnak, a nagy fogyasztás és vízhiány miatt több ország­ban áramellátási zavarok van­nak. Magyarországon főként a mezőgazdaság szenvedi meg a szélsőséges időjárás következményeit. Az EU-ban már nem adnak ki bú­zakiviteli engedélyt, és a hírek sze­rint rövidesen megadóztatják a búzaexportot, ami még javíthatja is az idei igen csekély, 300-500 ezer tonnás magyar felesleg ex­portjának lehetőségeit. (A magyar aszálykárokat egyébként több száz milliárd forintra tartják.) Ma­gyarországon nincs áramhiány, az ellátás zömét földgázalapú erőmű­vek adják, de a frankfurti energia- tőzsdén - főként a vízerőművek gyérebb teljesítménye miatt - két­szer annyiért lehet beszerezni a csúcsidős áramot, mint normális időszakban. Budapesten nincs vízhiány, a fogyasztás jelenleg na­pi 700 ezer köbméter, jóval alacso­nyabb a júliusi 870 ezres átlagnál. A vízművek rendkívüli helyzetben is napi 900 ezer köbméter víz ki­termelésére képes. A hőség következményei aszálykárok VG-CRAFIKA Forrás; wttcMm Az Európai Bizottság - közölte Margot Wallström illetékes biztos - kész átprogramozni a már jelen­leg is létező támogatási alapokat a hőség és az aszály hatásainak enyhítésére. Tavaly nyáron, a nagy európai áradásokat köve­tően a bizottság egy 500 millió eurós katasztrófaalapot állított fel, amelyből egymilliárd eurónál, vagy egy ország GDP-jének 0,5 százalékánál nagyobb kárt okozó csapás esetén igényelhető segít­ség - emlékeztet az EUobserver. A hőség nyomán, az energiaszek­tor fokozott teljesítményének kö­szönhetően ugyanakkor az el­múlt 11 hónap során júniusban nőtt a leggyorsabban a brit ipari termelés, és a kormány akár a GDP-bővülésre tett korábbi becs­lését is felülvizsgálhatja. Az áram- termelés több mint 12 éve a leg­nagyobb ütemben, 7,8 százalék­kal nőtt. Örülhetnek a melegnek Berlin városi tisztviselői is, akik hazamehetnek, ha 29 fok fölé emelkedik a hőmérséklet a német fővárosban - írja a Netzeitung. Az Európa-szerte tapasztalható rendkívüli hőség miatt a nyugat­európai áramkereskedelmi köz­pontokban tartják magukat a ma­gas villamosenergia-árak. A kon­tinens energiapiacán irányadó­nak tekintett frankfurti Europe Endre Exchange napi piacán az úgynevezett csúcsidőszaki ár megawattóránként 80 euró körül mozog, szemben a „békeidőben” jellemző 35, legfeljebb 40 euró- val. Varró László, a Magyar Ener­gia Hivatal vezető közgazdásza ugyanakkor emlékeztetett, hogy július közepén ugyanebben a ka­tegóriában 100 euró volt a jellem­ző. A völgyidőszaki árak is emel­kedtek az európai szabadpiacon, de csak kisebb mértékben, mint a csúcsidőszakiak. Az áremelke­dést az európai piacon kialakult áramhiány mellett a nagy száraz­ság miatt folyamatosan kieső víz­erőművek hiánya hajtja. ■ Mérséklődő fix-mobil hívásdíjak A hazai vezetékestelefon-előfizetők zöme szeptembertől a jelenleginél alacsonyabb ta­rifával hívhat bizonyos mobilszámokat. A Matáv és a Pántéi már jelezte: végrehajtja a ráeső díjcsökkentési lépéseket. Budapest A több mint három és fél millió hazai vezetékes elő­fizető mintegy 80 százaléka számára már szeptem­ber elejétől néhány százalékkal olcsóbb lesz a West- el-mobilszámok hívása. A Matáv Rt. ugyanis a piac- felügyelet által a Westelre rótt díjcsökkentéssel egyi­dejűleg kívánja végrehajtani a határozat nyomán rá­háruló hasonló feladatokat. Hasonlóan időzített lé­pést tervez az üzleti kommunikációs piacon érintett alternatív szolgáltató, a Pántéi Rt. is. Az égyüttvéve több százezer előfizetőt számláló Vivendi Rt.-nél és a HTCC-nél egyelőre még nem született döntés a díj- csökkentés időpontjáról. A HDB a közelmúltban határozatban kötelezte a hazai mobilpiac vezető cégét, a Westel Mobil Rt.-t, hogy a vezetékes hálózatból indított és a hálózatá­ban végződő mobilhívások esetében a vezetékes szolgáltatónak felszámított összekapcsolási díjat több mint 10 százalékkal csökkentse. A döntés alap­jául a hírközlési törvény azon rendelkezése szolgált, amely előírja, hogy a jelentős piaci erejű szolgálta­tók ez év januárjától az összekapcsolási szerződése­ikben rögzített díjakat a hosszú távú, előremutató különbözeti költségek módszerének (LR1C) alkal­mazásával kötelesek kialakítani. ■ Forma-1-es rajt az aquaparkban A tervek szerint az augusztusi Forma-1-es fu­tamra teljesen vagy részlegesen, de megnyílik a mogyoródi aquapark, valamint egy szorosan hozzá tartozó háromcsillagos kemping is. _______Mogyoród__________________ A tervek szerint a Magyar Nagydíj hétvégéjére meg­nyílna a Hungaroring szomszédságában épülő vízi vidámpark, valamint egy szorosan hozzá tartozó há­romcsillagos, 120 sátor, lakókocsi és lakóautó befoga­dására alkalmas kemping. Szűcs Gyula, az Aquapolis Kft. ügyvezetője szerint ha az építkezést jó ütemben tudják folytatni a következő hetekben, akkor minden egységben tudnak majd vendégeket fogadni már a Magyar Nagydíj idején, ám nem kizárt, hogy csak részleges lesz a nyitás. Ez a várhatóan nagy forgalmú hétvége egyébként jó próbaüzem lehetne az új léte­sítményben, A tulajdonos és üzemeltető Aquapolis Kft. szándékai szerint a vízi vidámpark szeptember 30-ig fogadna vendégeket, de elképzelhető - jó idő esetén -, hogy októberben a hétvégéken is nyitva lesznek. A teljes megnyitás után mintegy 250 alkal­mazottal működik majd az aquapark. Az utóbbi években ugyan számos fürdő, gyógy­fürdő bővítette szolgáltatásait élményelemekkel, klasszikus aquapark Magyarországon a mogyoró­di létesítmény mellett csak Hajdúszoboszlón és Zalaegerszegen működik. Bár az ország különbö­ző pontjain találhatók e létesítmények, mégis ver­senyhelyzetben vannak, ami újabb bővítéseket, fejlesztéseket ösztönöz: ______________________■ J '« SR'- l isa&. ^ MINDEN TERMEK T - Ük " ENGEDMÉNNYEL ROLAND DIVA ÜZLETEK! Budapest: Cappna, Lőrinc (4 Lufiiy Ház, Űi UL Kaposvár: Adv ti. Miskolc: Miskv’k Plaij ige« Szabadság u, lázat Nur Piai Pécs: FcáPfca: i&tte&Swicrillad ksárti: Széchenyi n.l mi Aiha Piai tht-ly: Sat aria Píl vDDEilGMRUlTLL tiJíptTÍ. C.!s*;k ü. í. Szlovák tulajdonba kerülhet Hollóháza Hollóháza Még nem tudni, hogy a jelentke­ző szlovák társaság valóban megvásárolja-e a Hollóházi Por­celángyár szomszédságában lé­vő, ugyancsak porcelángyártás­sal foglalkozó Hutschenreuter Hungária Kft. vagyonát. A ki- rályhelmeci illetőségű szakmai befektető még néhány hét gon­dolkodási időt kért. Két évvel ezelőtt a németor­szági anyavállalat eladósodása miatt jutott a csőd szélére az egyébként addig veszteségmen­tesen gazdálkodó • Hutschen­reuter Hungária Kft., amelynek hollóházi porcelánüzeme első­sorban nyugati exportra gyártot­ta termékeit. A Cash & Limes Rt. által irányított felszámolás nyo­mán az üzemet kénytelenek vol­tak leállítani, bezárni és a mint­egy 200 dolgozót elbocsátani. A felszámoló azzal kezdett a vagyon értékesítéséhez, hogy elegendő pénz és szakmai hoz­záértés birtokában egyértelműen van esély az üzem újjáélesztésé­re. Szóba került az is, hogy a Hol­lóházi Porcelángyár Rt. vásárolja meg az üzemet, ám a magyar ál­lami tulajdonban lévő társaság maga is külföldi értékesítési gon­dokkal küszködik. Az exportból származó árbevétel 120 millió fo­rinttal volt kevesebb tavaly, mint egy évvel korábban. Kora tavasz- szal éppen ezért száz dolgozótól kénytelenek voltak megválni. A leépítést a tavalyi 66 millió forin­tos veszteséggel magyarázták a társaság vezetői. További problé­ma volt, hogy a hazai forgalmat sem sikerült stabilizálni, a porce­lángyár 2002-ben mintegy 10 százalékkal kevesebb terméket volt képes eladni belföldön. Az idén tavasszal azonban szlovák ajánlat érkezett a Hutschenreuter-üzem megvá­sárlására. A királyhelmeci illető­ségű, ugyancsak porcelántermé­kek előállításával foglalkozó szlovák társaság információink szerint 160-200 millió forint kö­rüli árat fizetne az üzemért. A szakmai befektető - együttmű­ködve a porcelángyárral - mű- ködtetni kívánja az üzemet. ■ A NAP SZAMAI Érték Változás BUX tőzsdeindex 8255,89 pont +0,79% DJ Stoxx 50 2482,21 pont +1,06% Forint a sávban-7,41% +51 bp Euró forintban 261,43 Ft-1,44 Ft Euró dollárban 113,48 cent +0,10 cent Dollár forintban 230,57 Ft-1,24 Ft Referenciahozam, 1 éves 9,01%-4 bp Az előző napi lejtmenetet követően magukra találtak Európa főbb tőzsdéi, s az előjelet ezúttal még a csökkenéssel nyitó Wall Street sem tudta befolyásolni. A londoni FTSE-100 0,3, a párizsi CAC 40 1,5, a frankfurti DAX 0,8 százalékos erősödést produkált kedden. A hétfői szerény forgalmat követően megemberelte magát tegnap a Bu­dapesti Értéktőzsde, s közel 3,8 milliárdnyi részvény cserélt gazdát. A BUX 8255,89 pontos záróára 0,8 százalékos erősödést takar. GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő ____________ minimum maximum új_____előző TA KARMÁNYKUKORICA 2003. november 22 600 32 360 30450 29 900 2003. december 23100 33100 30830 30030 2004. március 23300 34 300 • 31 660 30 860 2004. május 25400 32 900 33000 32 200 TAKARMANYBUZA 2003. szeptember 20 700 31 000 31000 31 000 2003. december 22 500 29 020 32 300 32 300 2004. március 24100 33000 33 200 33 200 2004. május 33 500 33 500 33 500 33 500 BÚZA 2003. szeptember 22450 35 500 34700 33 900 2003. december • 23 950 36 300 35 580 34780 2004. március 24 200 36700 36 500 35 850 2004. május 33 500 37100 37 000 36 400 Forrás: Budapesti Árutőzsde A SZAKMAI SZEMPONTOKÉRT Demján Sándor, a Vállalkozók és Mun­káltatók Országos Szövetségének elnö­ke szerint problémát jelent, hogy a kor­mány középtávú gazdaságpolitikai programja nem szakmai szempontok szerint, hanem politikai oldalról ki­indulva határozza meg a teendőket. így nem lehet az ország versenyképességét növelni - tette hozzá az Országos Érdek­egyeztető Tanács tegnapi ülésén. Gazdaság és társadalom VÁLLALATOK ÉS PIACOK FELÜLVIZSGÁLJÁK AZ ADÓ-VISSZATÉRÍTÉST A kormány a lakáshitel-szerző­désekben szerzett jogokon sem most, sem a jövőben nem kíván változtatni, az adóvisszatérítés rendszerének felülvizsgálata azonban a lakáshoz jutás felté­teleinek igazságosabbá tétele érdekében elkerülhetetlen - áll Csabai Lászlóné lakásügyi kor­mánymegbízott közleményé­ben. A kormány májusban, a ka­mattámogatások felülvizsgálata­kor nem módosította az új, illet­ve a használt lakás vásárlásához felvehető hitel kamatának mérté­két és futamidejét, a korábbi 5 év helyett viszont 10 évig garantálja az állami támogatást. A kormány a leginkább rászoruló hitel- felvevőket - elsősorban a fia­talokat - kívánja támogatni. OSZTRÁK ÖRÖM A NYÁRI FELLENDÜLÉSNEK Meglepte az osztrák gazdasági minisztert az idegenforgalom nyári fellendülése. Martin Bar­tenstein gazdasági miniszter sza­badsága alatt Jörg Haider karin- tiai tartományfőnökkel és Arthur Oberascherrel, az Österreich Werbung főnökével együtt a Millstátter-tó partján sajtóérte­kezletet tartott. Mindenütt válság­ban van az idegenforgalom, de Ausztriában a tél után nyáron is rekordról lehet beszélni - ujjong­tak mindhárman, színes pórázon tartott öt láma képével díszített pólóban. A májusi és júniusi ada­tok szerint a vendégéjszakák szá­ma Ausztriában 0,9 százalékkal, 15 millióra nőtt, a bevétel két szá­zalékkal, 2,85 milliárd euróra, miközben a németek, a magya­rok, a svájciak a horvátok és az olaszok csökkenő vendégéjsza­kákról számoltak be. IEB: 84 SZÁZALÉKKAL BŐVÜLŐ PROFIT Meglepetést szerzett az Intef- Európa Bank Rt. első féléves gyorsjelentése a piaci szereplők­nek, hiszen konszolidált adó­zott eredményét 84 százalékkal tudta növelni az elmúlt egy év­ben, s június végi 187,7 milliár­dos mérlegfőösszege is 15,5 szá­zalékos bővülésről tanúskodik. TERVEN FELÜLI FINANSZÍROZÁSI IGÉNY Terven felül alakult az első fél­évben az állam nettó finanszíro­zási igénye. A bruttó 2925 milli­árd forintos kibocsátás mellett a visszafizetések értéke 2221 mil­liárd forint volt. A legnagyobb piaci részesedéssel az ING Bank bút, a legjelentősebb előrelépést pedig a Deutsche Bank tette. MEGSZŰNIK AZ ARANY- RÉSZVÉNY INTÉZMÉNYE További egyeztetéseket tartanak még szükségesnek az államot megillető szavazatelsőbbségi, úgynevezett aranyrészvény megszüntetését célzó jogsza­bálytervezetet készítő tárcák. Ezért a héten még nem kerül a kormány elé a koncepció. Az EU elvárása az aranyrészvény meg­szüntetése. SZERBIÁBAN TERJESZKE­DŐ DOHÁNYMULTIK A vártnál magasabb áron, 600 millió euróért kelt el a két legna­gyobb, állami tulajdonban lévő szerb dohánygyár többségi rész­vénycsomagja. A vásárlók a ma­gyar piacon is jelen lévő Philip Morris és a British American Tobacco. A Philip Morrisnál azonban közölték: a magyar pia­cot hosszú távon Egerből kíván­ják ellátni. Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. www.vg.hu A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP Milliárdos hőségkárok Európában

Next

/
Thumbnails
Contents