Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)
2003-08-31 / 237. szám
16 MOZAIK 2003. AUGUSZTUS 31. Linda-Charlie: az év duettje ■ - Charlie felkért, hogy énekeljünk egy duettet új lemezére, amely éppen holnap kerül az üzletekbe - meséli Király Linda. - Azért is örültem a felkérésnek, mert szeretem a hangját, a stílusát, azt az érzelem- és gondolatvilágot, amelyet képvisel. Azt nem mondom, hogy minden dalát ismerem és kívülről fújom, de jó néhány slágere tetszik. A Játszom, ahogyan lélegzem című Lerch István- Horváth Attila szerzemény ráadásul közel áll hozzám is, hiszen arról szól, hogy itt is, ott is élünk, éltól tünk, ingázunk és ingáztunk az Egyesült Államok és Magyarország között. Megtapasztaltunk két különböző világot, két eltérő hangulatot, amit tökéletesen tükröz ez a szerzemény. Egy kicsit tehát mindkettőnkről szól ez a dal. Nem biztos, hogyha másjön hasonló felkérés, elvállalom, de Charlie egészen más. Számomra elismerés, hogy egy ilyen szintű előadóművész lemezén szerepelhetek, talán nem véletlenül mondták a környezetünkben, hogy ez a duett valamiféle generációs híd lehet két korosztály között. És persze nekem is jól esett, hogy Charlie rám gondolt, remélem a közönség is felfedezi ennek a szokatlan egymásra találásnak az ízeit. |Jolié megvédi magát Jósé Cura tüze, s tüzes játékai ■ „Tuti, hogy ennek a Curának vannak magyar barátai...” - suttogták többen a briliáns argentin tenor Margitszigeti koncertjén. Akcentus nélkül kívánt jó estét, s mikor a tolmácsnő 1907-re tette az Auróra születését, kijavította, hogy az bizony 1908! Az argentin opera címadó dala egyben a latin-amerikai ország himnusza is. Jósé Cura hangsúlyozta, hogy állam- alapításunk ünnepének tiszteletére tűzte műsorára. S csak hullámzottak a klasszikus, szenvedélyes olasz operaslágerek, a Tosca levéláriája, vagy Kalaf áriája a Turandotból. Méltó párjára talált a vendég drámai hang, Szilfai Máriában. Duettjeik vastapsot arattak, a Pezsgőáriát kétszer is meg kellett ismételniük. A tüzes argentin nem hagyhatta ki hazája romantikus szerelmes dalait sem. A négyszáz fokon izzó májsztro szokásához híven három tétel erejéig magához ragadta a karmesteri pálcát. S ha már a koncert UNICEF-rendezvény, Cura abból is példát mutatott, hogyan lehet megnyerni a jövő közönségét. Bár a díszvendégek a Pető Intézet kis lakói voltak, kijelentette, neki gyerek és gyerek egyforma: találomra ültette őket maga köré a színpadra. Tátott szájjal hallgatták... Sí PÉK Magyar salsasztárok Puerto Ricóban ■ - A napokban jöttünk haza Szőnyi Leventével a Puerto Ricó-i World Salsa Open elnevezésű táncvilágversenyről - újságolja Laki Dóra táncversenyző. - Ez nagyobb verseny, mint a világbajnokság. Száz párosból a nyolcadikok lettünk, s híresebbek lettünk ott, mint itthon. Már az októberi miami mambo-salsa és a decemberi római világbajnokságra készülünk. Addig is tanítom a felnőtteknek a salsát, a gyerekeknek pedig a show- és kliptáncot. Korábban szépség- versenyek koreográfusaként dolgoztam, igyekeztem megtanítani, mozogni, vonulni a lányokat. Mit mondjak, sok dolgom volt... Meglepődnek, amikor kiderül, hogy nem tudnak helyesen mozogni. Egyszer egyébként én is voltam szépségkirálynő. Igaz, jobban örülök, ha a tánctudásomat ismerik el, hiszen a szépség adottság, a tánchoz pedig szorgalom, teljesítmény és tudás kell. Persze, hízelgett a hiúságomnak a szépségkirálynői korona, mert melyik nő önbizalmának nem tenne jót egy ilyesfajta győzelem... Angelina Jolié nem olyan rabiátus, mint az általa alakított Lara Croft, ám a filmben jó néhány fogást megtanult, így vészhelyzetben bármikor meg tudja védeni magát. „Biztos nem jönnék zavarba, ha egyszer szembekerülnék egy betörővel." Jolié egy London melletti házban él adoptált kisfiával; elmondása szerint jobban kötődik a régi kontinenshez. A színésznő sokat utazgat Európában és Ázsiában. Kambodzsába, kisfia, Maddox szülőhazájába is gyakran ellátogat, a napokban az ENSZ menekültügyi biztosaként Oroszországba utazik. KOÓS RÉKÁVAL újabb sztár-, modell gazdagítja Pintácsi Viki kismamaruha szalonjának arc- képcsarnokát. Viki először magának tervezett vagány, divatos és kényelmes viseleteket, majd, húgának, Szandinak, s hamarosan profi lett a szakmában. Modellje volt Rába Tímea, Fésűs Nelly, Onyutha Judit, Szekeres Adrienn, Csapó Virág... A hetedik hónapban lévő Rékának egyetlen heppje volt: nem vesz fel kismama kertésznadrágot, inkább halásznadrágot. EMINEM, napjaink hip-hop géniusza, számtalan díj birtokosa magyarországi trófeát is elkönyvelhet magának. Augusztus végére a The Eminem Show című albuma dupla platinalemez lett. A tavaly májusban megjelent koronggal Magyarországon egyedülálló eredmény, hogy külföldi előadó elérje a 40 ezer eladott példányt. Ezt a rekordot csak Carlos Santana , közelítette meg 2002 februárjában a Supernatural al- ! búmmal. FEKETE PÁKÓ és Való Világ Laci a mogyoródi Aquarénában jelentették be, hogy közös cédét készítenek. A lakodalmas rock fekete királya és a villacsászár úgy döntöttek, együtt korongol- nak egy albumot, Laci megfogadta, hogy ő lesz az egyetlen villalakó, aki nem készít cédét, nem ír könyvet, de úgy látszik, nem tudott ellenállni a nigériai lagzilajcsinak. VARNUS XAVÉR Bernstein babérjaira tör. Októbertől havonta jelentkező zeneelemező, s zenés, szép helyeket bemutató műsora indul a „királyi” tévében. Xavér ma az MTV segítségével jóvá teszi, hogy amiért a Dohány utcai Zsinagógában tartott szuperkoncertjéről százak rekedtek kint, most legalább felvételről láthassák, halhassák a remek előadókkal közös műsort. EMILIO a Coca-Cola Beach Flouse záróbuliján ámulatba ejtette közönségét. Bebizonyította, bármit képes előadni. Ezt szeptemberben megjelenő albumán is bizonyítja, mert csak engedett egy kiadónak... A koncerten is kitűnt, a Szállj csak szállj komoly slágervárományos dal. Igaz, bármennyire dobzsonglőr, a számhoz készített klipben Roy és Ádám Ádámja dobol. Művei megbecsült díszei, többek között az angol királyi család és idősebb Bush volt amerikai elnök házának. BALÁZS ISTVÁN (BÁLI) képző- és iparművész lófigurás serlegeinek, vázáinak, tálainak, poharainak eleven modelljei a Bábolnai Ménesbirtokon ficánkolnak. Balázs szeptember 15-én Európa felé veszi az irányt, hogy műhelykocsijával felkeresse Anglia, Skócia, Írország, Spanyolország lovas központjait. MÓNIKA, az RTL Klub „sózóhölgye” két hete jött rá, hogy a nyáron bűnös módon elengedte magát, s versenysúlyával, 55 kilóval akar visszatérni a stúdióba. Nem szenvedett, csak a hús hiányzott, mert a vege- táriusság messze áll tőle. BÁRÁNDY PÉTER, igazságügyminiszter fogta a fejét a Hunga- roringen múlt vasárnap, mert a verseny után szolgálati SAAB kocsiját meghúzta egy VIP utasokat szállító kisbusz. A miniszter kénytelen volt várni, míg minden papírt aláírtak. A rend az rend. Tony Blair akkordjai Bl Nem tudni, hogy az Irak- dosszié mennyire viselte meg Tony Blair brit miniszterelnök idegeit, de bizonyosnak látszik, hogy talán ezekben a napokban többször pengethetett Downing Street-i magányában nyugalmat hozó akkordokat, ha már ekkora belpolitikai zenebona támadt körülötte. Clinton szaxizik, Blair gitározik, még megérhetjük az exelnökök big bandjét. Első Emelet, SZÚR meg a többiek... ■ Bár az ingyenes autópályahasználatot a rendezők nem tudták elintézni, nem bánják meg, akik szeptember 6-án Siófokra veszik az irányt. A SPORT1 TV fesztiválján az egyik „nagyágyú” a SZÚR (Színész-Újságíró Rangadó), de óriási várakozás előzi meg a hat év után újra összeálló Első Emelet koncertjét is. Több mint húsz olimpiai bajnok vesz részt a fergetegesnek ígérkező partin. A SZÚR előtt a zöld gyepen a ’80-as évek válogatottja a SPORT1 All Stars labdarúgócsapatával csap össze. Pályára lép a popzenészek és a Parlament válogatott csapata is. Anita, az R-Port, LL.Junior, DJ. Spigiboy, a Groovehouse és a United együttes után lép majd színpadra az Első Emelet. A fogyatékosok évében az érintetteknek Siófokon alkalmuk lesz megmutatni sportbéli vagy egyéb tehetségüket. Erre a hétvégére Siófok akadálymentesített és Braile-írásos tájékoztató táblákkal ellátott főterét az ország legnagyobb Esélyegyenlőségi Parkjává alakították. A „próbapályán” megtapasztalható a kerekes székkel közlekedés, a „sötét sátorban” átélhető a vaklét, s természetesen nem hiányoznak a si-^ ketjeltolmácsok sem. Hegedűs Eszter Jön Macbeth, a képregény | Színház az egész világ - olvashatjuk Shakespeare-nél, de most úgy vélhetjük, képregény az egész könyvvilág. Fliszen újra divat a képregény, és a módit használja ki az Euroclassic Kiadó arra, hogy rajzolt munkákban adja közre a világirodalom kulcsregényeit és drámaremekműveit. A képregényes forma remélhetően kedvet teremt az eredeti alkotások elolvasásához is. Lehet, hogy a képregény teremti újra a klasszikus művek olvasásának divatját? A képesített műsorozat Shakes- peare-reí kezdődik, mondják, műveinek ismerete a műveltség zsinórmértéke. Az első képdráma a Macbeth, érkezőben van a Hamlet, a III. Richard, az Antonius és Kleopátra, a Rómeó és Júlia.