Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)
2003-08-31 / 237. szám
■pv • • • • // Dormogo E5SP0RT ______________________________________________ Ha az élvonal újonca négy fordulót követően ötvenszázalékos teljesítménnyel a hatodik helyen áll, akkor túlteljesíti a várakozást, a vezetők, az edzők és a játékosok büszkén nyilatkoznak, de nem felejtik el hozzátenni: még mindig a bentmaradás a cél. Valami ilyesmit fogalmazhattak volna meg Szombathelyen is, ám helyette sárdobálásba kezdett Bíró _v Péter tulajdonos és Détári Lajos edző. Utóbbi a héten már le is mondott. s nagy hallgatás után az okokról is beszámolt. ■ A Lombard a nyáron jutott fel az élvonalba, s Bíró Péter klubtulajdonos meghosszabbította Détári Lajos szerződését. A Lombard győzelemmel mutatkozott be az élvonalban, majd két vereséget követően Détári kifakadt a já- s tékvezetőkre. Megpendítette a lemondását, ám mégis maradt. Aztán amikor senki sem számított rá, három nappal a szombati, Videoton elleni 3-0-ás sikert követően távozott. Állítólag megint a bíró miatt.- Már csak egy bíróval van gond, Bíró Péterrel - indokolt Döme. - Összevissza beszél, többet nem állok szóba vele. Ha két értelmes ember nem tud rendesen együtt dolgozni, akkor váljon el normálisan, helyette ő befeketít engem. Mára oda jutottunk, hogy az eredmények sem az enyémek, sőt állítólag edzést sem tartottam. Nem akartam belemenni sárdobálásba, de számos valótlan dolgot állít rólam, ezért nem hagyom magam. Bíró Pé2003. AUGUSZTUS 31. Döme-tor tér megvádolta Détárit, hogy edzés helyett Lajos- napot tartott egy szombat- helyi szórakozóhelyen. Döme bevallotta, valóban tartott névnapi bulit, de nem edzés helyett.- Amióta edző vagyok egyszer sem késtem tréningről, mindig felkészülve mentem, éppen ezért nem mondhat olyat, hogy bulizok az edzés helyett. A tréning után hívtam meg a csapatot, a szertárostól kezdve a pályaedzőkig mindenki eljött. Biztos fájt neki, hogy az ő névnapja csupán akkor lett megtartva, amikor a közértben vett magápak két üveg pezsgőt, és a mérkőzés előtt kitöltötte a csapatnak. Gondolhatja, hányán ittak vele... Nekem hisznek Szombathelyen, mert senkit sem csaptam be, ez viszont rá nem igaz. Détári elmondta, elege lett a viszonyokból. Abból, hogy nem fizetnek, abból, hogy csak hitegetik a játékosokat.- Bíró azt mondja, nem tudok igazi problémákat felsorolni, csak megsértődtem. Négy hónap alatt egyszer nem kaptam meg időben a pénzem, se a prémiumot. Most is tartozik. Egyetlen játékos sincs rendesen kifizetve, csupán hitegeti őket az átutalással. Volt olyan edzés, hogy csak nyolc labdánk volt, de abból is félre kellett tenni, mert a hétvégére nem maradt volna meccslabda. Ezek igazi problémáknak tűnnek? Éppen ezért ő ne hangoskodjon, hogy mennyi pénzt fektetett be a magyar labdarúgásba. Az, hogy ő Szombathelyen büszkén sétálhat a városban, az én érdemem. Én csináltam ebből a gárdából bajnok csapatot, s ebbe annyit tettem bele, amennyit egy BIRO PETER MONDTA DETARIROI __(sport plusz) ■ - Megmondom őszintén, hogy tele van sztárallűrökkel. Kétség nem fér hozzá, hogy még akár jó edző is lehet belőle, de tudomásul kell vennie, hogy ő most már nem Détári Lajos, a világválogatott labdarúgó, hanem egy edző a sok közül. ■ - Semmi igazi problémát nem tudott mondani. Olyanokat, hogy mit tudom én, rosszul locsol a locsoló, meg hasonlók. Mivel hetek óta nem talált semmi problémát, most eljátszotta a sértődött kisfiút, akinek ellopták a kis piros vödrét a homokozóból. ■ - Azt hiszi, hogy ő valami egészen különleges kaszt, akihez mindenkinek Igazodnia kell. ■ - Őt sajnos az motiválja, amit többször is nyilatkozott, nevezetesen hogy 15 évig ő tartotta el a magyar futballt. edző beletehet Détári Lajos tíz év múlva is a magyar labdarú gásban fog dolgozni, de ak- k o r már Bíró Pétéi senki se emlékezni. Détári elmondta, jelenleg nincs állásajánlata. Korábban keresték Görög országból és Ciprusról is, de azok a Lombard okán meghiúsultak.- Nem ajánlgatom magam. Ülök várok. Szabó Tamás Détári Lajos és SZÜLETETT: 1963. április 24., Budapest KLUBJAI JÁTÉKOSKÉNT: Aszfaltútépítők, Bp. Honvéd I (1976-87), Eintracht Frankfurt (német, 1987-88), I Olympiakosz Pireusz (görög, 1988-90), Bologna (olasz, : 1990-92), Ancona (olasz, 1992-93), Ferencváros (1993. I ősz), Genoa (olasz, 1994. tavasz), Neuchatel Xamax (svájci, 1994-96), Sankt Pölten (osztrák, 1996-98), BVSC j (1998-99), Dunakeszi (1999. ősz), Felsőpatony (szlovákiai, 2001. tavasz) MÉRKŐZÉS/GÓL A MAGYAR ÉLVONALBAN: 164/81 1 MÉRKŐZÉS/GÓL A MAGYAR VÁLOGATOTTBAN: 61/13 ' | KLUBJAI EDZŐKÉNT: FC Bihor Oradea (román, 2000. ősz), | Csepel-AT (2001. ősz), Kispest-Honvéd (2002. tavasz), ACB (vietnami, 2002. november-2003. március), Lombard FC Haladás (2003. április-2003. augusztus). I Folytassa, Palik László! HITELBŐL ÉPÍTETTÉK ÁT A PÁLYÁT • AZ ÁLLAM 3 MILLIÁRDOT ADOTT • BAUMGARTNER MÉG NEM HOZOTT NÉZŐKET A XVIII. Magyar Nagydí] előtt alig volt nap, amikor ne Jelent volna meg arról írás, hogy mennyire kevesen fognak kilátogatni a Hungaroringre. Palik László, a Hungarorlng Rt. vezérigazgatója a VR-nek elmondta, a feldolgozott adatok szerint még így Is a magyar versenynek sikerült a legkevesebb nézőt vesztenie az eddigi nagydíjak közül. ■ - Milyen érzés volt nap mint nap szembesülni a sajtóban azzal, hogy ennyivel kevesebben jönnek, mint tavaly, annyival nagyobb lesz a verseny vesztesége?- Ezek az adatok tőlünk származtak. Már tavaly lehetett érezni, hogy az egysíkú versenyek miatt visszaesik majd az érdeklődés a futamok iránt, Imolában például több mint 50 százalékkal látták kevesebben a versenyt, mint tavaly. A pálya-avató alkalmával mi is legalább 35 százalékos visszaesést tapasztaltunk, ám a folyamatos marketingmunkával azt akartuk elérni, hogy ez a szám minél kisebb legyen.- Mennyire volt sikeres ez a munka?- A versenyre aránylag behoztuk magunkat. Ez számadatokban annyit jelent, hogy körülbelül 150 ezren látták a három nap eseményeit, azaz 8-9 százalékos lett csak a visszaesésünk jegybevételben és nézőszámban egyaránt. Az eddigi futamok közül a mi versenyünk érte el eddig az egyik legjobb eredményt ebben a tekintetben.- Mennyire hozott plusznézőket az a tény, hogy magyar pilóta is indult a versenyen?- Zsolt szereplése az eddigi adatok szerint most még nem hozott tömegeket, a folyamatosan emelkedő, eddig is megszokott trend volt a mostani versenyre is a jellemző. Zsolt szereplése viszont a következő évre már jelentős pluszt hozhat, feltéve, hogy hosszú távon kap versenyzési lehetőséget. Az viszont tény, hogy a Hungaroring történetében most látogatott ki a pályára a legtöbb magyar, több mint 30 ezren szorítottak a magyar fiú sikeres bemutatkozásáért.- Végül is mennyit kaptak idén az állami büdzséből?- Hárommilliárd forint állami pénzzel gazdálkodtunk idén. - Ebben már a pálya felújítására kifizetett összeg is benne van? - Nincs, az egymilliárd forintos beruházást a Hungaroring hitelből fedezte. Ez volt egyébként az első komoly beavatkozás a pálya eredeti vonalvezetésébe, amelynek köszönhetően egy technikás, lassú pályából egy technikás, de ritmusos pálya lett. Az sem titok, hogy 43 tervből választottuk ki azt, ami alapján elkezdtük a munkákat. Mindent elmond az átépítés sikeréről, hogy nagyon sok dicséretet kaptunk mindenkitől, és Ecclestone úr is nagyon elégedett volt az új Hungaroringgel.- Igazak-e azok a hírek, hogy évről évre 10 százalékkal többet kell fizetni a licenc- díjért, hogy versenyt rendezhessünk?- A 2002-2006-ig tartó periódusról szóló szerződés minden pontja üzleti titkot képez, és ennek bármilyen kommunikálása annak felbontásához vezethet. Éppen ezért sem cáfolni, sem pedig megerősíteni nem szeretném ezeket az információkat.- Csak 2006-ig van szerződés a magyar versenyre...- Én egyelőre csak és kizárólag a 2004-es Magyar Nagydíjat tartom jelenleg szem előtt. Viszont örömmel mondhatom, hogy már most eladtunk négy jegyet a jövő évi versenyre. Ilyen jól azért tavaly nem álltunk.- Sokan mondják, kihasználatlan a mogyoródi pálya, és megoldást jelentene, ha a gyorsasági motoros világbajnokság egyik futamát sikerülne idehozni.- Ez egy tévhit. Már most is nagyon nehezen tudnék olyan napot mondani 2004-ben, amikor helyet tudnánk biztosítani egy rendezvénynek. Mi egy évben valóban csak a Forma-1-es futamot rendezzük meg, a többi eseményre csak bérbe adjuk a pályát. Mivel egyszer már csúnyán megbukott a gyorsasági motoros vb-futam - 9 ezer látogató lézengett a lelátókon -, ezért csak akkor lenne érdemes belevágni egy újabb milliárdos nagyságrendű rendezésbe, ha megérné. B. Molnár László BANK K&H ÉJSZAKAI FUTÁS FUSS ÁT AZ ALAGÚTON! ■ Jó idő, jó hangulat! Búcsúztassuk együtt a nyarat a Budapest Sportiroda és a Világjátékok Alapítvány közös eseményén a K&H Éjszakai Futáson szeptember 6-án, a Roosevelt téren. Az éjszakai futás varázsa 6,5 km-en át a főváros legszebb, fényárban úszó belvárosában. Bemelegítésként egyórás fergeteges tánciskola nyolc órától, majd hagyományosan tűzijáték fényeire rajtol a mezőny 21 órakor. A nevezési díj szeptember 5-éig 1700 Ft. Minden induló egyedileg emblémázott pólót kap. Az esemény része a GYISM Sport25 akciójának. Bővebb információ, Budapest Sportiroda: (061) 273 0939 vagy www.bpsportiroda.hu SPORTI augusztus 3l, első a sportban VASÁRNAP 8:45 Futtában magazinműsor (ism.) 9:00 H20 magazin - a Sportl vízimagazinja (ism.) 9:30 Labdarúgás, angol bajnoki mérkőzés, 4. forduló Chelsea-Blackbum (ism.) 12:00 Televíziós vásárlás 12:15 Labdarúgás, angol bajnoki mérkőzés, 4, forduló, Newcastle-Birmingham (ism.) 14:00 Televíziós vásárlás 14:15 Szepesivel akkor és most... 39. rész 14:45 Labdarúgás, olasz bajnoki mérkőzés, L forduló, Juventus-Empoli (éló) 17:00 Labdarúgás, angol bajnoki mérkőzés, 4. forduló, Manchester City-Arsenal (élő) 19:15 Karatéka - karatemagazin (ism.) A hívás díja 120 Ft+áfa percenként + kapcsolási díj. Éjjel-noppol hívhotó! UTmUTflTŰ TAROT KÁRTYÁVAL-uaxzK um SEGÍTSÉGÉVEL 06 90230-713 AS B Kft Audiptex 1539 Bp , Pf:591 Tel.:488-5615 o é 4 l é