Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)
2003-08-29 / 235. szám
16. OLDAL SPORT 2003. Augusztus 29., péntek | H Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Röviden DOBOGÓRA ÁLLHATTÁK. 12 éves fiú teniszezők országos csapatbajnoksága, Nyíregyháza: 1. Idom, 2. LRI Malév, 3. PVTC, 4. Sopron. A bronzérmes pécsiek összeállítása a következő volt: Kovács Milán, Károlyi Barnabás, Bencze Norbert, Bredács Dániel. (n) TÖBB EZER résztvevő lesz. Baranyai résztvevői is lesznek a 18. Nike Budapest nemzetközi félmaratoninak, amelyet augusztus 31-én 10 órától rendeznek meg a fővárosban, a Városligetben. Többezres tömeget várnak a rajtnál, a verseny napja előtt két héttel már 3500-an neveztek. Bővebb információ a 06-1-273-0939-es telefonszámon kapható vagy a www.bpsport- iroda.hu internetes honlapon olvasható. % (n) SEBESTYÉNÉK NYERTEK. Kisújszálláson rendezték meg az autóverseny jk tájékozódási és ügyességi Európa-kupájának harmadik, magyarországi fordulóját. A mezőnyt öt ország autósai alkották, közöttük a pécsi Sebestyén Tamás, Sebestyén Csaba páros első, Gyi- mesi Gábor, Sebestyén György harmadik, Pataki József, Csik- vár László 12., a Kaponya Ferenc, Kaponya Krisztina duó a 17. helyen végzett. • (kma) „ÖREGPUSKÁS” találkozó. A Pécs Városi Lövész Klub vezetősége augusztus 30-án, szombaton 14 órától rendezi meg hagyományos „öregpuskás” találkozóját, amelyen a résztvevők egy háziverseny keretében bizonyíthatják, nem felejtették el, hogy kell a fegyverekkel bánni. (kma) LÁBTENGÓ a strandon. Szombaton délelőtt 9 órakor kezdődik Pécsett, a Műszaki Főiskola strandján a Pollack-kupa páros lábtenisz-verseny, amelyre nevezni a helyszínen is lehet, (h) KETTEN A KRATOSZBÓL. Augusztus 30-án Szegeden rendezik a WAKO thai-box magyar bajnokságot. A viadalon két versenyző indul a Kratosz SE-ből, Vulics József 63 kg-ban, Brunner Tihamér pedig 86 kg-ban. <fpi Nincs foci-kézilabda-ellentét NB III-as labdarúgó-csapatot szeretnének a baranyai városban. Első lépcsőben az idei megyei 1-ben az első három hely a cél, de a sportot nagyon szerető és arra sokat áldozó dr. Ma- renics János polgármester csalódott lenne, ha nem nyernék meg a bajnokságot. Siklós Siklóson idén 12 millió forintot áldoz az önkormányzat sportra. Ebből 5,5 millió jut az NB I. B-s férfi kézilabda-csapatnak, 4,5 a labdarúgóknak, 2 pedig a többi szakosztálynak (a cselgáncsozóknak, az atlétáknak, a vívóknak és a sakkozóknak).- Tudjuk, hogy a 12 millió nagyon kevés, sokan kevesellték is, de egyelőre nem tudunk többet adni - mondja dr. Marenics János polgármester, aki szerint azonban a pénzelosztás miatt nincs ellentét a kézilabdázók és a futballisták között sem, holott erről a baranyai megyeszékhelyen hallani lehetett. Állítja, hogy a városban nem szorul visz- sza a férfi kézilabda sem, ahol most generációváltás zajlik. A focistákat illetően megemlítette, ha bajnokesélyesek lesznek (amit nagyon szeretne, csalódott lenne, ha nem nyernék meg a bajnokságot), akkor külső támogatók segítségére is lehet számítani. Arra utalt, hogy megpályáztatják az önkormányzat számlavezetését és amelyik bank nyer, annak Siklós kulturáDr. Marenics János lis, művészeti és sportéletének támogatásába is be kell szállnia. A megyei I-es focicsapat - amely vasárnap Lánycsókon 2-1-es vereséggel kezdett - 25 fős kerettel működik, minden posztra két használható játékosuk van. A futballisták fizetést nem kapnak, hanem akinek kell, közhasznú munkát szereznek, most négyen élnek ezzel a lehetőséggel. A vezetés 60 százaléka régi siklósi játékos, a szakosztály költségvetése ugyanannyi, mint tavaly volt. Újdonságként megpróbáltak néhány focistát letelepíttetni, így került az átigazolási időszakban Siklósra El- májer Szentlőrincről, a diplomás fiatalembernek állást is adtak és hasonló terveik vannak másokkal kapcsolatban is. Dr. Marenics János örömmel újságolta, hogy a strandon komoly beruházás történt, de ott ezzel a fejlesztés még várhatóan nem áll meg, ugyanis pályáznak egy hatpályás, 25 méteres versenymedencére, amelyben nemzetközi viadalokat is rendeznének. Ez még csak terv, az viszont már valóság, hogy október 8-án avatják fel a gimnázium területén lévő új sportcsarnokot, amelyben 600-an férnek el, az összes néző ülőhelyen nézheti a sporteseményeket. A város és a gimnázium vezetése az őszi hónapokban ül le a helyi sportkörök vezetőivel a sportcsarnok minél jobb és magasabb szintű kihasználása érdekében. Az új létesítményben minden évben nemzetközi kézilabda-tornát akarnak lebonyolítani és örömmel vennék, ha a vívók rangos Tenkes-ku- pájának is a sportcsarnok adna évente otthont. HORVÁTH L. Tolsztih befejezte Szabó Tamás a válogatottban küzd a vb-n Komló Egy rendkívül rutinos, ráadásul közönségkedvenc játékosát vesztette el a Komlói BSK- Fűtőerőmű NB I. B-re készülő férfi kézilabdacsapata: a kiváló beállós Szergej Tolsztih befejezte. Az orosz játékos három éve tért vissza újra Komlóra (már előtte is több szezont lehúzott a kék-fehér mezben), hogy segítsen az NB I- be visszakapaszkodó együttesnek. Kiváló beállósként emlékeznek rá a játékostársak, öröm volt vele együtt kézilabdázni, mondja Keszthelyi Zoltán, aki már szintén befejezte sportolói pályafutását, s jelenleg a klub ügyvezető igazgatója. A 39 éves Tolsztih már nehezen viselte az edzésekkel és a mérkőzésekkel járó folyamatos terhelést, sok mindene sajgott a sorozatos csatáktól, ezért döntött a búcsú mellett. Helyére mindenképpen szeretnének valakit igazolni, valószínűleg Baranyából érkezik majd az újonc. A komlóiakhoz kapcsolódó hír, hogy a junior válogatottal részt vesz a brazíliai világbajnokságon a kapus Szabó Tamás. A magyar csapat eddig három mérkőzést játszott, az elsőn az argentinok ellen csak egy 20-20-as döntetlenre futotta, a másodikon a lengyelektől 30-26-ra kaptak ki Tóth László tanítványai, míg a harmadikon megszületett az első győzelem, Dániát verték 28-24-re. K. MAYER ANDRÁS Párosban első, egyéniben harmadik Mohács Erős mezőnyben értek el kiváló eredményeket a mohácsi asztaliteniszezők. A BVSC pályáján rendezett Vörsas- kupa szezonnyitó ranglistaversenyen szerepeltek a Mohácsi TE asztaliteniszezői. A legjobb eredményt ifi fiú párosban Erdélyi Szabolcs érte el, aki Kaiser Jánossal (Győr) a házigazdák Európa-baj- nok kettősét, Jakab Jánost és Molnár Krisztiánt is legyőzve végzett az első helyen. Egyéniben Erdélyi a dobogó harmadik fokára állhatott. A lányoknál serdülőben Schmidt Zsuzsanna a KSI versenyzőjével, Szentkeressy Adriennel párosban a második helyen végzett, egyéniben ötödik lett. Újonc 2. korcsoportban Kiss Adrienn, 3. korcsoportban Németh Mariann szerzett egy-egy ötödik helyezést. K. M. A. „Házimozizás és videózás” Nagy Tamas, a PMFC vezetőedzője volt tegnap a Dunántúli Napló online-szerkesztőségének vendége. A fiatal edző az interneten válaszolt olvasóink kérdéseire - az interjú szerkesztett változatát az alábbiakban közöljük.- Ön szerint meddig lesz a PMFC a tabella első helyén, illetve mit tippel, hol fog végezni a csapat? (rex- felügyelő)- Ameddig a mérkőzéseket meg tudjuk nyerni, addig biztos vagyok benne, hogy elsők leszünk. A bajnokság végén az 5-8. hely valamelyikére várom magunkat.- Tart attól hogy visszaüt még a nem várt kezdeti siker? (onoff)- A jó kezdés mindig meghatározza a hangulatot. Hullámvölgyeink biztos lesznek, ami a csapatsportokban egyszer-kétszer mindenkit elér. Bízom benne, hogy ez minél később fog bekövetkezni.- Saját szememmel győződhettem meg az Újpest meccsen a kondi- cionális problémáinkról illetve a középpálya „hiányáról”. (András)- Az Újpestnél sokkal hosszabb a kispad, válogatott játékosok tömkelegé áll rendelkezésükre (lásd a cseréket: Szanyó, Tokody), ellenben az egész keretemet tekintve nekem egyetlen egy válogatott játékosom nincs. Azt, hogy a mérkőzésen belül melyik gárda tud kezdeményezőbben fellépni, ez döntően meghatározza - ami nem jelenti, hogy nálunk kondicionális problémák lennének. Ha mégis vannak, akkor az annak tudható be, hogy nyáron mindössze egy hét állt rendelkezésünkre, hogy fizikailag felkészítsük a játékosokat.- Más érzés az Újpest ellen ülni a kispadon, mint mondjuk tavaly a Diósgyőr ellen? (Jason)- Legalább akkora különbség van a két érzés között, mint a házimozizás és a videózás között.-A tíz évvel ezelőtti Nagy Tamás beférne a mostani PMFC-be? Tényleg, a mostani beférne? (ripley)- Ha a 10 évvel ezelőtti Nagy Tamás az akkori jó magyar bajnokságba befért, feltételezem, hogy a maiban is helyt tudna állni. Most, negyvenévesen a legnagyobb problémám, hogy ne fájjon a térdem, ami miatt abba kellett hagynom a játékot.- Azért az jelez valamit, hogy Márton Gábor még mindig ekkora ász - ennyire gyenge lenne az utánpótlás? (imhotep)- Tudomásul kell venni, hogy Márton Gáborok nem születnek minden évben, csak minden évtizedben. Az ilyen értékeket kell a kluboknak megtartaniuk, mert a magyar labdarúgást a válságos helyzetből ők tudják kivezetni.- Kissé illúzióromboló talán a kérdés, de szoktál járni kosármeccsre? (imhotep)- Igen, szoktam, a kislányommal, nőire és férfire is. A férfiaknál még nincs, de a lányoknál annál több a barátom. Hajrá MiZo-PVSK, hajrá Panthers, hajrá Pécs!- Ha kérdik tőlem, mi lesz a Péccsel később, én mindig azt válaszolom: lényegtelen, mert ezeket a pontokat már senki el nem veszi. Mindegy, hányadikak vagyunk, csak legyen tartása a csapatnak. (Mike Myers)- Egyetértek veled. Remélem, egyre többen lesztek, akik hasonlóképpen vélekedtek, s akkor akár egy utolsó helyezett csapatot is lehet szeretni, ha azt látjátok, mindent megtesznek azért, hogy az összes mérkőzésen a képességeiknek megfelelően kiszolgáljanak benneteket.- Már évek óta bérletes szurkoló vagyok Pécsett, de még soha nem láttam itt ilyen csapatot, amelyik ennyire motivált lenne, és meccsről meccsre ekkora győzni akarással lépne pályára. Mi a „titka” ennek? (Totya)- A technikai-taktikai képzés mellett minden nap nagyon sokat foglalkozom a mentális felkészítésükkel, folyamatosan célokat tűzök ki eléjük. Tudatosítom bennük, hogy a pálya, amit befutnak, rendkívül rövid ideig tart, ki kell használniuk minden percet és pillanatot. Ez az én „motivációs” filozófiám lényege.- Mik a rövid és hosszú távú céljai? (LD)- Mikrociklusokban gondolkodom és dolgozom - de persze nem csak tőlem függ, hogy hosszú távon milyen lehetőségek kínálkoznak számomra. Mindent az eredményeim határoznak majd meg. Nekem ez most a bizonyítás időszaka, hosszú távon szeretném, ha helyem lenne a magyar edzői társadalomban, ezért dolgozom tehát.- Sopronban mire számít? Ők megverték a Újpestet otthon és az MTK-n is túl vannak. (MJ)- A válaszom benne lesz a szombati Dunántúli Naplóban. ____ _______ ______ F. Z. Ba jnoki után kupameccs Az oszlopok alapjait készítik a munkagépek FOTÓ: T. L. PÉCS Látványos szakaszába érkeztek a PMFC stadion villanyvilágításának munkálatai: a pálya négy sarkán dolgozó munkagépek az oszlopok alapjait készítik a napokban. A stadion négy sarkában a talaj nem a legteherbíróbb, így elég tekintélyes, hat méter mély alapot kell készíteni. A vasbeton „párnával” a pálya egyik sarkában már ezen a héten végeznek, a további háromra a jövő héten kerül sor. A 80 milliós beruházásból az edzőpálya világítását is meg tudják oldani a kivitelezők. A PMFC vasárnap a Sopronhoz látogat, s a pécsiek hosszú „hétvége” elé néznek. A vasárnapi indulás, majd az esti mérkőzés után ugyanis nem jönnek haza, hanem a helyszínen éjszakáznak, majd Hajdúszoboszló felé veszik az útjukat. Szerdáig ott száll meg a csapat, szeptember 3- án ugyanis Mátészalkán vív Magyar Kupa-mérkőzést Nagy Tamás együttese. Érdekesség, hogy repülőgépes megoldás is felmerült a mátészalkai úttal kapcsolatban. Pázmándy Zsolt ügyvezető igazgató elmondta, szóba került, hogy Sopronból hazabuszo- zik a csapat, majd szerdán Po- gányban repülőgépre ül, és így célozza meg Mátészalkát (pontosabban a nyíregyházi repteret). Az ötlet megvalósítását csak az húzta át, hogy este, a visszaérkezésnél nem lehetett volna Po- gányban landolni, így maradt a buszozás és a négynapos túra. A soproni bajnokira ismét indul szurkolói busz a Domus parkolóból (vasárnap 14 órakor), a részvételi díj 3500 forint, plusz a belépőjegy ára. ________k. mayer a. Ve rőciék a B-döntőben Milano-Mohacs A középfutamban az 5. helyen végzett, így a folytatásban a B-döntőben, azaz a 7- 12. helyért szállhat harcba a mohácsi Verőd Lídia és az MTK-s Székely Viktória alkotta kétpár a milánói evezős világbajnokságon. A legjobb hat közé kerüléshez az első háromban kellett végezni, s ez egyben automatikus olimpia kvótát is jelentett. Verőciéknek reálisan nem sok esélyük volt a továbbjutásra, s a verseny ennek megfelelően is alakult: bár az 500 m-es jelzésnél még harmadikként haladtak át, féltávnál már az utolsó pozícióban voltak, aztán jó hajrájukkal végül feljöttek az 5. helyre, amely B-döntőt ért. Az athéni részvételi jog megszerzése azonban még nincs veszve, hiszen ha a pénteki utolsó „fellépés” alkalmával az 1. vagy a 2. helyen (összesítésben a 7., illetve 8.) végez a duó, akkor kvótát szerez Magyarországnak. Melis Zoltán, a válogatott szövetségi kapitánya szerint a realitást tükrözi a kétpár B-döntős helye, azonban a női kettős szereplése mégis egyértelműen csalódást okozott a számára.- A hölgyek képességeik alatt teljesítettek, ennél sokkal többre lesz szükség pénteken ahhoz, hogy kiharcolják az olimpiai részvétel jogát - mondta a szakvezető. - Természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy az egy másik verseny lesz, bízunk bennük. _________________________________K.M.A. Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2003. január 1-jétől egy hónapra 1395 forint, negyedévre 4185 forint, fél évre 8370 forint, egy évre 16740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133