Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)
2003-08-22 / 228. szám
4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2003. Augusztus 22., péntek 11BB Nem nyílnak újabb okmányirodák A belügy további ügyintézőegységek kialakítását támogatná A Belügyminisztérium (BM) az okmányirodákban tapasztalható zsúfoltságot úgy enyhítené, hogy a vidéki nagyvárosokban az egyetemeken, illetve a bevásárlóközpontokban újabb irodák nyitását támogatná. Pécs jegyzője szerint az ötlettel csak akkor szabad foglalkozni, ha a Kossuth téren működő intézményben már megfelelő körülmények között tudják fogadni az ügyfeleket. Pécs-Budapest Az okmányirodák nyitása óta eltelt években az emberek jelentős része már rákényszerült, hogy ügyes-bajos ügyeinek intézése során megtapasztalja az ott uralkodó állapotokat. A vidéki nagyvárosokban szinte kivétel nélkül hosszú sorban állásra, és a csúcsidőszakokban elhúzódó ügyintézésre lehet számítani. Pécsett jelentős fejlesztésekkel (lásd keretes írásunkat!) próbálnak enyhíteni a gondokon, azonban a BM újabb irodák nyitásának támogatásával is segítene orvosolni a problémát. A tárcánál úgy vélik, vidéken, az egyetemi városokban a campus területén, illetve bevásárló- és szórakoztatóközpontokban lenne érdemes megfontolni az új irodák létrehozását. A BM-ben úgy vélik, ha nem egy hivatalra zúdul a tömeg, vélhetően a zsúfoltság is csökkenne. Budapesten egyébiránt már debütált is az elképzelés, ugyanis néhány nagy üzletházban akár két vásárlás közé már beiktathatjuk mondjuk a lejárt személyi igazolvány cseréjét is. Papp Judit, Pécs jegyzője teljes egészében ugyan nem zárkózik el az ötlettől, azonban úgy véÚ, most mégsem időszerű annak megvalósítása. Kifejtette, az állam nem fedezi teljes egészében az okmányiroda működtetését, így ahhoz az önkormányzatnak is hozzá kell járulnia. Többek között a BM által az ügyintézéshez kapott technikai eszközök sem tökéletesek, illetve elegendőek, ezért ezek pótlása is pénzébe kerül a városnak. Vagyis, véli Papp Judit, mindaddig, amíg nem tudnak mindenben megfelelő körülményeket teremteni a Kossuth téri irodában, megítélése szerint nem újabbak nyitásán kell gondolkodni. A téma egyébiránt a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén is terítékre került, ahol a jegyzők közül senki nem támogatta az ötletet. Ennek ellenére azonban információink szerint néhány városban, így Debrecenben, mégiscsak támogatnák a BM elgondolását. (Háttér, előzmények: www. dunantulinaplo. hu) MÁTÉ BALÁZS Jön az ügyfélhívó Pécsett júniusban jelentették be, hogy egy új, internetes és telefonos időpont-egyeztetési lehetőséget kínáló ügyfélhívót szereznek be, amely az augusztus közepi próbaüzem után szeptembertől már teljes kapacitással „ritkíthatja" a bejáratnál kígyózó sorokat. Ősszel ugyanakkora Belügyminisztérium adatfeldolgozó hivatala egy újabb, szintén a világhálóhoz kötődő szolgáltatást kíván indítani: az internetes okmányirodái ügyintézést. A www.magyarorszag.hu hivatalos kormányzati portálon jelenleg is működik például a cégregiszter vagy az ingatlan kereső. A tervek szerint ebbe a körbe kerülne be több okmányiroda tevékenység is. A kísérleti rendszer először az egyéni vállalkozói igazolványok, a jogosítványok, a takcimiga- zolványok és az anyakönyvek megszerzésében segíthet a polgároknak. További elismerések Baranyai körkép Augusztus húszadika alkalmából tegnap újabb kitüntetéseket adtak át Pécsett és Budapesten. A Magyar Tudományos Akadémia székházában megtartott kitüntetési ünnepségen csütörtökön dr. Hárs Éva művészettörténész, a Baranyai Múzeumok nyugalmazott igazgatója a „Magyar Köztársasági Arany Ér- demkereszt”-et, dr. Szita László történész, a megyei levéltár nyugalmazott igazgatójaként a „Pauler Gyula- díj”-at vehette át. Szintén tegnap tüntették ki Siposné Dobosi Gizellát, mozsgói nyugalmazott intézmény- vezetőt, aki az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumban vehette át a „Pro Caritate” díjat. Augusztus 20-a alkalmából elismerésben részesült továbbá Koch József vezető főtanácsos, a megyei önkormányzat csoportvezetője, aki a Belügyminisztérium „A Köz Szolgálatáért Érdemjel” bronz fokozatában részesült. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta Mádl Ferenc a hazánkban egyedülálló Földrajzi Információs Központ megteremtéséért dr. Tóth Józsefnek, a földrajztudomány doktorának, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanárának, volt rektorának. Mindemellett Molnár Géza, a pécsi Vasutas Művelődési Ház igazgatója Wlassics Gyula-díjban részesült, amelyet a nemzeti kulturális örökség minisztere adományoz az arra érdemes, közművelődésben dolgozó szakembereknek. (További kitüntetések: www.dunantulinaplo.hu) Megújult a Barbakán tér A járda és az új parkoló egyforma díszburkolatot kapott FOTÓ: LÄUFER L PÉCS A napokban készült el a Barbakán tér új busz-parkolósávja, valamint az azt övező járda rekonstrukciója. A felületeket a sétálóutcához hasonló díszkövekkel burkolták le a kivitelezők. Mint azt Kelemen György városfejlesztési osztályvezető lapunknak kifejtette, az átalakításnak köszönhetően végre a világörökség városához méltóan tudja fogadni a megyeszékhely a turistákat. Mint ismeretes, a régi parkolóból a turistabuszok csak tolatásos módszerrel tudtak kifordulni, ami nemcsak, hogy bonyolult volt, hanem roppant balesetveszélyes is. A több mint húszmilliós rekonstrukcióval lényegesen egyszerűbbé és biztonságosabbá vált az utasokat szállító járművek ki- és behajtása. Kelemen György hozzátette, a Barbakán környékének átalakítása ezzel még nem fejeződött be, ugyanis a buszsáv mellé egy közparkot is szeretne létrehozni a város, a bástya - gyi- lokjáró - rekonstrukciója pedig a napokban veszi kezdetét. Tankok a Dunában Batina A rendkívül alacsony vízállás miatt a napokban sorra kerülnek elő a Duna és Dráva medrének rejtett titkai. A legutóbb Mohácsnál százszámra kerültek elő lőszerek a folyóból, a Drávában pedig páratlan leletre - egy török időkből származó híd maradványaira - bukkantak a horvátországi Eszéknél. Most viszont második világháborús német terepjáró és egy oldalára dőlt dzsip maradványai kerültek szárazra Batinánál. A járművek a szovjet offenzíva során kerülhettek a Dunába, mivel a front 1944 novemberében érte el a folyónak ezt a szakaszát. A Vörös Hadsereg ekkor itt pon- tonhidat állított. Az előrejelzések szerint a Duna vízállása folyamatosan csökken - jelenleg Mohácsnál kilencven centiméter - így nem kizárt, hogy a napokban újabb és újabb tárgyak ágaskodnak majd lti a folyóból. CSIKÓS KLAUDIA GAZDÁTLAN VITRINEK PÉCSETT. Valamikor a mozik műsorát, majd más programajánlatokat lehetett olvasni azokban az üvegvitrinekben, amelyekből még most is sokat lehet találni városszerte. Ezek eredeti funkciókat elveszítve most gazdátlanul, összetört üvegekkel, megtépázott plakátokkal állnak rozsdásodó lábaikon. Különösen szembetűnő a kontraszt a most felújított egyetemi épületszárny szomszédságában, a 48-as téren. _________ fotó: laufer László Ke vesebb a vezetékes előfizető Baranyai körkép A Hírközlési Felügyelet adatai szerint a tavalyi évhez hasonlóan idén is tovább csökken a vezetékes telefon fővonalak száma. A 72-es körzetszám előfizetői csaknem kétezerrel lettek kevesebben tavalyhoz képest. A verseny azonban a mobilpiacon is egyre kiélezettebb. A társaság 2003. évi féléves beszámolójából kiderül: egy éve alatt több mint nyolcvanezenel csökkent a vonalak száma országos szinten. A cég úgy véli, az általa biztosított kedvezmények, illetve az ISDN-be- kapcsolások, valamint az ADSL-hozzáférések száma továbbra is növekszik, így egyáltalán nem tartják aggasztónak a jelenlegi helyzetet. A Hírközlési Felügyelet elemzése szerint a «***» vezetékes fővonalak száma 2000 utolsó negyedévében volt a legnagyobb, azóta összességében csökkenő tendencia szerint alakul. 2003 első negyedévében a fővonalszám 24 ezerrel lett kevesebb három hónap alatt. Tavaly a 72-es körzetszámmal hívható baranyai előfizetők száma megközelítette a 90 ezret. Mostanra azonban 1896-tal csökkent a vezetékes telefonvonal-használók száma. A negatív tendencia elsősorban az úgynevezett analóg vonalaknál figyelhető meg. Mint Prónay Kinga, a Matáv Rt. médiakapcsolatok és web- kommunikációs osztályának munkatársa közléséből megtudtuk, ezen adatokat a Matáv Rt. nem kívánja kommentálni, mondván, regionális adatokkal nem foglalkoznak, illetve a mutatók esetlegesen a cég tőzsdei szereplését is hátrányosan befolyásolhatnák. A kimutatások szerint ebben nagy szerepet játszottak az alternatív és a mobilszolgáltatók akciói is. Pedig a Matáv is próbálja csábítani az ügyfeleket az előfizetési díj lebeszélhetőségével, illetve leinternetezhetőségével. Némiképp az is előremozdította a folyamatot, hogy a hazai mobilpiacon tavasz óta még inkább kiélezetté vált a tarifaverseny. Winkler János, a Westel vezérigazgató-helyettese szerint a nagyon alacsony díjak forrásokat vonnak el a jövőbe mutató kutatás-fejlesztési projektek finanszírozásából. A versenyt már csak a havidíjas ügyfelek rovására lehet folytatni, márpedig ezek a szolgáltatók legértékesebb ügyfelei. Az pedig sokat sejtet, hogy a kártyás ügyfeleknél az elmúlt három hónapban felgyorsult a szolgáltatók lecserélése. SOMLAI ADRIENN Eltűnt egy ügyirat a hivatalban Szőrén-szálán eltűnt egy vállalkozó gázbekötésre beadott kérelme a siklósi városháza illetékes osztályán. Nem kizárt, hogy a fel nem ragasztott okmánybélyeg keltette fel valaki érdeklődését. Siklós--------1-----------------------------------------------------A helyi vállalkozó elfoglaltsága miatt a munkatársnőjével küldte be az engedélyhez szükséges iratokat a hivatalba, a műanyag borítóval védett iratcsomóban a kérelemhez szükséges tízezer forintos illetékbélyeget külön kapoccsal csatolta. Amint azt az aktát kézbesítő hölgy lapunknak elmondta, a műszaki osztályon egyetlen ügyintézőt talált, áld átvette tőle a paksamétát, egyúttal felhívta a figyelmet, hogy az engedély kiadásával foglalkozó munkatárs szabadságon van. Ezt a tényt a vállalkozó is tudomásul vette, a megadott időpont után további haladékot adva érdeklődött az ügye iránt. Meglepetés érte: a kérelemnek nyoma veszett. Az esetet kivizsgáltató alpolgármester, dr. Táros Sándor elmondta, a hivatalban minden egyes beadványt ügyiratszámmal, szignóval ellátva kell átvenni. Tájékoztatása szerint a mostanihoz hasonló eset még nem fordult elő, egyszerűen nem lehet választ találni a történtekre. A feltételezések szerint a kérelem az illetékes előadó asztalára kerülhetett, azonban onnan eddig ismeretlen okból valahova elkeveredett. Azóta sem találják, pedig állítólag tűvétettek már mindent. A polgármesteri hivatalból korábban már tűntek el dolgok, igaz akkor a dolgozók értékei közül. Az új testület felállása óta éppen emiatt biztonsági őr felügyeli az ügyfelek mozgását. Azt azonban ő sem veheti észre, ha valaki véletlenül a saját papírjaihoz hozzáfogja a másét is. Az ott dolgozók véleménye szerint azonban ilyen estben „a vétkes” általában rövid időn belül jelentkezik, s mivel most ez nem következett be, az sem zárható ki, hogy valaki a szemmel láthatóan fel nem ragasztott okmánybélyeg miatt vitte magával a papírokat. A vállalkozót mindenesetre ez nem vigasztalja, hiszen az eltűnt iratokat és a bélyeget pótolnia kell. Dr. Túrós Sándor tájékoztatása szerint az adott ügyben nehéz a felelősséget megállapítani, a jövőre vonatkozóan azonban igyekeznek olyan rendszert kidolgozni, ami megelőzi, hogy hasonló eset forduljon elő. Az alpolgármester hozzátette, annak ellenére, hogy véleménye szerint a felelősség egyik fél részéről sem áll fenn, a további jó viszony fenntartása érdekében az új kérelmet soron kívül bírálják el. Tűz(ijáték) szünet Húszadikán este beigazolódott a tér és idő közti összefüggés egyik értelmezési lehetősége: ha jó az idő, sokan vannak a téren. Pécsen, a Széchenyi téren is. Ismerkedési lehetőség is volt ez a késő esti rendezvény. Egymástól kérdezték idegenek és régi, jó barátok: lesz tűzijáték? Nem. így szólt a válasz. Pedig némi kalapozással össze lehetett volna hozni azonnal egy ötperces tűzijátékra való pénzt. Akkor. Korábban miért nem? __________Hírek__________ DI ÓSVISZLÓN együtt a pénz arra, hogy az önkormányzat elkészíttesse a településrendezési tervet. Erre azért is szükség van, mert mind a falu jövőbeni fejlődéséhez, mind pedig az uniós pályázatokon való részvételhez feltétel. (a) MÁROKON az augusztus 23-i falunapon az elszármazottak bevonásával először tartanak babosnyúlfőző-versenyt. A húst, a terményt, a fűtőanyagot, az asztalt és a padot az önkormányzat biztosítja a jelentkező csapatoknak. Benevezni a hivatalban lehet. A szórakoztató programban töttösi, magyarbó- lyi, nagynyárádi öntevékeny csoportok is fellépnek. (cs) DRÁVACSEPELYEN már az újabb ünnepre készülnek. Az önkormányzat október 23-a környékén szeretne megemlékezni arról, hogy idén száz éve viseli a község a mai nevét, akkor ragasztották a Csepelyhez a Dráva előtagot. (a) A PÉCSI, a kovácsszénájai, valamint a Malomvölgyi I-es tóba a napokban a Horgászegyesületek Baranya Megyei Szövetsége méretes halakat telepített. A szövetség tájékoztatása szerint jelenleg nincs érvényben horgászati tilalom. (ck)