Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)

2003-08-18 / 225. szám

2003. Augusztus 18., hétfő KULTÚRA R I P O R T 7. OLDAL Várjátékok mai üzenettel Példaértékű, hogy Pécsvárad évek óta milyen szín­vonalas kulturális kínálattal várja látogatóit au­gusztusban. A történelmi falaknak sosem kell szé­gyenkezniük. Az idei várszínházi sorozat első két bemutatója két áltörténelmi dráma volt. Páskándi Géza: Ven­dégség című játéka Dávid Ferenc unitárius püspök sajátosan átírt, 1579-beli végnapjai ürügyén, a leg­sötétebb Ceausescu-rendszer teremtette közérzetet idézi. A besúgók elvbarátaink, asztalunknál ülneb, az ágyunkba másznak, s a lelki megtöretés eredmé­nyeként végül magunk diktáljuk a kompromittáló feljelentést önmagunkról spicli barátunknak. A Já­nos Zsigmond fejedelem udvari papjából lett tudós unitárius főpap azért kerül ilyen helyzetbe, mert az új fejedelem, Báthory katolikus, s a türelmi rende­let ellenére igyekszik visszaszorítani a reformációt. A közönség hálás volt, hogy nyári limonádé he­lyett súlyos társadalmi kérdésekkel tisztelik meg. S a közvetlen mának is tartalmazott némi üzenetet az előadás. Kimondják: ha minden fejedelemvál­tás eltünteti az értelmiség legjobbjait, lassan nem marad vezető. Az én nagy bánatom az, mint több más Páskán- di-darab esetében is, hogy egy alapvetően izgalmas lélektani szituáció tart az előadás elejétől a végéig, s közben csak szózuhatagokra kell koncentrálni, élethelyzetek, konfliktusok helyett. Szerencsére Pozsgai Zsolt rendezőként igyeke­zett néhány mesterséges történéssel megtűzdelni a statikus előadást, s az erőteljes színészi jelenlét emészthetővé tette a szájbarágós iskoladrámát. Különösen Szakácsi Sándor (Dávid Ferenc) és Őze Áron (A besúgó) teremtettek erőteljes at­moszférát. A darab legplasztikusabb figurája Márta. Balogh Erika sok gesztussal, kevesebb su­gárzással játszott. Ismét pontos, mértéktartó és emlékezetes volt Szebeni János, mint Blandrata, a fejedelem embere. (A történelmi figura Dávid teológiai ellenfele volt. A püspök egyébként Déva várába zárva hunyt el.) Kedden Pozsgai Zsolt: Fekete méz c. kétrészes játékában két perc alatt több színpadi szituáció esett, mint a Páskándi-műben egész este. Pozsgait sem béklyózzák a történelmi tények. Pl. Apáczai Csere János, Lórántffy Zsuzsanna előtt fél évvel halt meg Kolozsvárott. Nem mehetett tehát át vir- rasztani 1660-ban Patakra. De mit számít ez egy olyan darabban, amely eleve arra épül, hogy az el­hunyt nagyasszony, kinek a lelkiismeretében, mi­ként szólal meg, s a halott vitatkozik, táncpozíciót próbál, ahogy szürrealista drámákban illik. Pozsgai nem csak bátor, de nagyon sokat tud a színházról, a dramaturgiáról. Végig izgalmas elvi és lélektani ütköztetések sorát vonultatja föl a maga teremtette képtelen helyzetben. Nem csak hatalom­ról, pártvitákról, politikusi magatartásról, de férfi­nő viszonyáról, az értelmiségi pálya és lét útvesztői­ről, arról, hogy megfeledkezünk a család elemi tár­sadalmi funkciójáról is van lélekbemaró közlendő­je. ízig-vérig mai emberi problémákat taglal törté­nelmi pongyolában ez az öt éve írt dráma. Mert azért sokat megőriz a történelmi hitelességből. II. Rákóczi György valóban halálos sebet kap abban a csatában, ahova anyja temetése helyett indult. A re­formátus pataki kollégiumban valóban bujdosnia kell egy ideig, amikor Báthory Zsófia öröksége lesz. Zsófia élete végén valóban egy jezsuita befolyása alá kerül, aki még menyével, Zrínyi Ilonával is szembe fordítja. Bár e barátot Kiss Imrének hívják. De ismét­lem, mindez másodlagos, a da­rab fő erénye az a már Molnár Ferenc-i dramaturgia, amely nem ismer üresjáratokat. Nem véletlenül mondta az előadás után, kis túlzással, a Színházi Fesztivált néző zsűrijének egyik tagja: „ez volt a POSZT legjobb előadása.” Mert az előadás is jó volt. Bár szövegbiztonságban néha érződött a kevés próba, min­den színész sajátos, önálló karaktert teremtett. Kopetty Lia törékeny testtel is élet­erős, nagy formátumú nagy­asszonyt alakított. Érdekes, hangja néhány sajátos hang­súlynál Törőcsik Marit idézte, de nem bántón. Kautzky Ar­mand visszataszító II. Rákó­czi Györgye a hangosítás jó­voltából többször túlvezérelt volt. Ez némiképp egysíkúb- bá tette az alkatában, hangjá­ban, jelmezében egyébként hiteles figurát. Kökényessy Ági finom eszközökkel bon­totta ki Báthory Zsófia össze­tett, asszonyi g és történelmi öntudattal egyaránt bíró alakját. (Őt, mint a főúri család utolsó sarját, törvényesen is fiúsították, s bár tizennégy éves korában már egy zsarnok fele­sége lett, később férfi módra politizált.) Számom­ra Kökényessy azt is érzékeltette, amit csak a his­tóriában jártas néző tudott. Lux Ádám a feltörekvő karrierista értelmiségi kulcsszerepében bírta a terhelést. Csatári Bene­dekként árulásai között is esendő ember tudott lenni, ami lélektanilag nagyban segítette a néző asszociációs lehetőségeit. Schnell Ádám kisebb le­hetőséget kapott a tüdőbajos Apáczai szerepében, de figurálisán igen érdekes volt, s a játékban hű el­lenpontja Csatárinak. Maronka Csilla a legragyogóbb arcú és mosolyú színésznő volt közel húsz éve Pécsett. Hajdani hamvas bájából sokat megőrzött. Ez az alkati sajá­tosság hitelesítette a megesett cselédlány és nagy­asszony kedvence, Orsolya alakítását. Timkó Eszter, mint Stephanie balettmester, a má­sodik sorból nem csak dramaturgiailag tűnt túl posztmodernnek. * Bükkösdi László Mediterrán fesztivál Bár már délelőttől zajlottak a programok, hivatalosan tegnap délután hatkor nyitották meg a sorrendben harmadik Mediter­rán hangulatok fesztiválját. Az ezerszínű virágokból összeállí­tott és a város kék-sárga szalag­jaival felbokrétázott mediter­rán koszorút és a köszöntőt mondó Gonda Tibor alpolgár­mestert egy veterán, nyitott NSU hozta. Ágyúlövéssel nyugtázták, hogy a koszorú fölkerült az árbocra, eztán ki­hirdették a Mediterrán hangu­latok bora-verseny eredmé­nyét: a vörösborok kategóriájá­ban a Bock Pince 2000-es ca­bernet franc-ja, a fehéreknél a Pécsi Püspöki Pincészet duna- szekcsői olaszrizlingje vitte el a pálmát, Volt még népzenei koncert, esti muzsika a gyertyafényes vacsora mellé, és éjfélkor a szo­kásos helyről, a dzsámi egyik szegletéből felcsendült a Szi- lencium, ami csak tegnapra bú­csúztatta a vendégeket. Az al­kalmi vendéglőkkel, kerthelyi­ségekkel, a szép portékájú áru­sokkal és számtalan program­mal a fesztivál még három na­pon át várja az arra járókat. ________________________Tegnap a Baranya zenekar is szórakoztatta a Széchenyi tér közönségét fotós laufer l. Kö rülírások - táblaképeken Ötvös Zoltán festményei a Pécsi Galériában Számos érzékeny szál fűzi Pécshez Ötvös Zoltánt, aki jelenleg egy hordógyári műteremben dolgozik. Álomszerű festmények „műtermi tájképek” alkotják a festőművész mostani tárlatát, amely a Pécsi Galériában látható. A pécsi sétatéri fasor mintha vala­honnan fentről ereszkedett volna alá a sokak szemében megszokott helyére. A művész azonban nem elsősorban a „megszokások em­bere” lévén a lényegre próbál fi­gyelni. A fasorral való valamikori első találkozás álomszerű, relatív állapota még mindig tart. Egy ilyen rendszeresen visszatérő em­lék csak a festés révén, a képen vá­lik abszolúttá. - Olyan ez a folya­mat - mondja Ötvös Zoltán, mint egy régi-régi azonosíthatatlan em­lékkép, amit ki tudja, mióta hor­doz magával az. ember. - Szétfut, aztán újból összeáll. Friss, újsze­rű, ezzel együtt ősrégi is. Mindez biztos jele annak, hogy festmény lesz belőle. Pécs délies jellege, sej­telmes atmoszférája, elhelyezke­dése eleve inspiráló. Minden ilyen találkozás a jelenségek viszonyla­gossága mögötti állandóra irányít­ja az ember figyelmét. Ez az egyszeri és ősi, álomsze­rűén visszatérő varázs fogta meg korábban a drágakövekben. Drá­Izelito a Kiállítás anyagából gakőszakértő lett. A szülők, déd- szülők öröksége is lehetett ez, hi­szen ötvösök és egyéb finom kézműves iparok képviselői vol­tak. Aztán jött a madár, a virág, mint a létezés állandó és öröknek tetsző megnyilvánulásai a maguk mindent kitöltő, kimeríthetetlen értelmezhetőségi és formagaz­dagságával. A kép maga is újraér­tékelődött a festő felfogásában. - Én nem gondolom, hogy a kép elemeire bontható - mondja. - A kép megbonthatatlan. Egész. Ha bármit is elveszünk, kiragadunk belőle, mint megnyilvánulásból, már nem beszélhetünk ugyanar­ról az alkotásról. A jelenség-lé­nyeg, az álom-valóság, a pillanat­nyi-állandó együttállásainak hosszadalmas és persze messze nem befejezett vizsgálata vezetett el a műtermi tájképeimhez és a milliméterpapírra, valamint a rusztikus rongypapírra készült rajzaimhoz. A Pécshez sok szállal kötődő, Pécsről is házasodott, az új gene­rációhoz tartozó kortárs festőmű­vész 20 képe egyenesen a Fiatal Művészek Stúdiójának pályázata nyerteseként került a Pécsi Galé­ria falaira. Jelenleg egy ősrégi üres hordógyárban bérel műter­met Kőbányán. Ott fogalmazza újra a világ jelenségeit. FOTO: MULLER ANDREA A lélekvesztő halászaként Dr. Majer József professzor, a Dráva doktora Harminc éve vigyázza, és tőle telhetőén „gyógyítja” egyik leg­szebb vizünket, a Drávát Majer József, a PTE Általános és Alkal­mazott Ökológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára. Fölszerelései láttán sokan egyszerű halásznak nézik. Munkájá­ban felesége, Bordács Margit szintén biológus kutató, botanikus is osztozik. A munka olykor nem mentes az életveszélytől sem. Járművünk, a Suzuki Wagon vi- gyázatosan kaptat^ a nem éppen tükörsima úton. Őrtilosnál hajto­gatjuk szét a víz felé bólogató ága­kat. A Trabant Combival minap idefelé tartó professzortól megkér­dezte valaki, minek a ladik a kocsi tetején? Ha kiérek a partra, meg­fordítom a járgányt, aztán irány a víz, mondta neki. Köztudott, hogy a szívós kis NDK-s járgány kétél­tű... A kelléktárból rutinmozdulat­tal hónaljcsizmák kerülnek elő, le­rúgjuk a szandált, aztán irány az őrtilosi kavicszátony. Sokan egy­szerű halásznak, netán bogaras embernek nézik a ladikos, lélek- vesztős professzort. A cél ezúttal: a kavics között megbúvó halak - bucók, küllőfélék, gébek - felmé­rése. Leszúrjuk a vízmértéket, hogy követhető legyen a vízszint. A kutató nyakában digitális dikta­fon. Apró szemű, 20 méteres iva­dékfogó hálót vet ki, majd bevon­ja. Négy-öt centiméteres karcsú halacskák táncolnak, remegnek benne. Kiszabadítja a jószágokat, diktafonra mondja a hal nevét: - küllő 8 centiméter, fejes domoly- kó 20 centiméter, bucó 5 centimé­ter... Aztán megy vissza mind a vízbe. A nyílt vízen 11-15 túraka­jak közeledik. Vízvár felé sodor­tatják magukat. Kérdezik, minden oké-e? Majer professzor röviden eligazítja őket, hol milyen veszé­lyes fatörzsek, vízbe dőlt fák van­nak a környéken. Még egy húzás­ra készülünk, de szinte egyik percről a másikra 60 centimétert emelkedik a vízszint. Szinte kitépi a sodrás a kavicsból a hálót, meg talpunk alól a talajt. Kapkodni kell a lábunkat, hogy haladéktalanul partot érjünk cugehőrünkkel. Van dramaturgiája a természet­nek. Szilaj egy folyó a Dráva. Sebes vizű, van, ahol több, mint 10 méter mély. ízig-vérig természetes, a ka­vicsos medrű helyeken ma is iható. Ölni is tud persze. A munka egy vízvári mellékágon folytatódik. Őrtilosnál egyik éjjel kirakta a professzor úr a varsáit és a hálóit. Hajnalra már csak hűlt helye volt meg a drága fölszerelésnek. A sok ezer forintot érő gyűjtőeszközö­Dr. Majer József két ellopták. - Ilyenkor csak áll az ember, és maga sem tudja, mire gondoljon - mondja. - A szerze­mény túlparti kézre került, és alighanem csak Jellasics bán se­gedelmével lett volna vissza­szerezhető. A csönde­sebb vízvári ré­szen elmeséli, hogy feleségé­vel, a szintén biológus-kutató Bordács Margit botanikussal mintegy 30 évet szenteltek a drá- vai élővilág kutatásának. - Ez a munka most beleilleszkedik a Du- na-Dráva Nemzeti Park és a Kör­nyezetvédelmi Minisztérium programjába - mondja. - Azt akarják megtudni, hogy a horvát oldalon a tervezett erőmű milyen hatással van a folyóra, többek kö­zött az általam vizsgált halfauná­ra. A harmincéves kutatás három éve vált ilyen értelemben sziszte­matikussá. Éves átlagban hetente egyszer itt vagyok. Halradarral, továbbá hagyományos halász­módszerekkel, hálóval, a mellék­ágakon varsával és elektromos kutató halászgéppel dolgozom. Ez nem azonos az elhíresült „elektromos halászattal”. Vizsgá­lom az úgynevezett áramlási holt­tér fehérhalait, a sodorvonal tok­féléit, például a kecsegéket, a ka­vicsos meder lakóit, a küllő-, a csík- és a bucóféléket, a paduc, a leánykoncér életét. Igen fontos itt a felpillantó küllő, mivel igen rit­ka faj. Őrtilos a nyolcadik hely, ahol egyáltalán előfordul. A menyhal szintén különlegesség. A kutatásba tartoznak a Dráva környéki halastavak, Sumonynál madárgyűrűző tábor is van. Majer professzor a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ba­ranyai csoportja elnökeként a tá­bor munkájával is foglalkozik. Előfordult, meséli, hogy a ritka­ságnak számító halászsas a víz alá ment egy hal után. Míg a vaskos ponttyal viaskodott, lecsapott rá egy réti sas... November volt, a fa­gyos vízbe szinte önkéntelenül rohant be ez egyik egyesületi tag, hogy védelmére keljen a halász­sasnak. Sikerült megmenteni.- Valójában Fejér megyei gyerek voltam. Ónnan ez a kötődés a ter­mészethez. A Brunszvik-kastély parkjában volt egy tó. Már kisko­romban oda jártam. A falunknál folyt a Szent László patak, és per­sze a Velencei-tó is ott tükrözte az eget a közelben.- Meleg helyzetek?- Vízvárnál kifogtam egy TI ki­lós harcsát, megmértem, és vissza­tettem a vízbe. Erre kitört a ribillió. A pecások békétlenkedtek. Volt, aki már-már meg akart volna verni. Majdhogynem nekem nem támad­tak. Alighanem ma is akad köztük haragosom... Ugyancsak Vízváron egyszer hirtelen ránk tört a vihar. Kimenekültünk a vízből. A ladikot is kiemeltük, és igyekeztünk befelé az ottani Vízház-nak nevezett épü­letbe. Már ott voltunk, amikor egy hatalmas fáról letört egy embervas­tagságú ág, és egymétemyire az or­rom előtt vágódott neki a földnek. Ha eltalál, ma nem elevenítem fel önnek itt ezt a történetet. BEBESSI KÁROLY ^ ____ Őz e Áron és Balogh Erika jelenete FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents