Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)
2003-08-09 / 216. szám
2003. Augusztus 9., szombat RIP ORT 7. OLDAL KULTÚRA TARLAT MOHÁCSON. A helyi mozi emeleti kisgalériájában nyílott meg tegnap délután Novák Anett, Egervári József, Koltai Dávid és Tatai Tibor közös kiállítása. A fiatal művészek izgalmas, újszerű bemutatóját a Junior Art Alapítvány rendezte. ____________ fotó: barabás béla Tí z év után - sikeres visszatérés Örömkoncert pécsi kórusokkal Hosszú idő után idén nem vonult több hónapos vakációra a színházfesztivált követően a pécsi kulturális élet, 10 éves szünetet követően ismét volt Nyári Pécsi Szabadtéri Játékok. Őrült nagy előkészületek, jelentős városi összefogás eredményeként sikerült megszervezni a tucatnyi programot harmincnál több előadásban felvonultató rendezvénysorozatot. A találkozó legnagyobb hozadéka pedig az, hogy újra létezik a tettyei várszínház, amelyet egyedülálló különlegességnek tartanak szakmai körökben is. Az egyik legsikeresebb bemutató a Salome volt- Innen kell továbblépni, de az újraindítás volt a nehezebb - mondja a tanulságokat összegezve Vi- dákovics Antal, a Pécsi Szabadtéri Játékok igazgatója. - Most már látjuk a hibákat is, így hamarosan ugyanolyan olajozottan működik ez a találkozó is, mint a POSZT. Nagy tanulság, hogy sokkal többet kell áldozni a propagandára, és be kell illeszteni a pécsi eseményeket az országos vérkeringésbe. Az anyagiakat illetően szilárdabb pénzügyi háttér a cél. A 25 milliós költségvetésből a város most 4 millióval vette ki a részét, a központi forrás 10 milliós volt, a többi pénz különböző pályázatok útján érkezett. Egykor pedig a pécsi játékok a szegedi és a gyulai után a harmadik volt a sorban, ám most a szegedinek (400 milliós a költségvetése) még a reklámkiadásai is nagyobbak, mint a teljes pécsi keretösszeg. Vidákovics Antal úgy látja, pár éven belül felzárkózhat a pécsi játékok az élvonalhoz, de mindenképpen szükséges hozzá egy harmadik helyszín, a Káptalan utcai színpad rendbetétele. Van rá esély, hogy ez már jövőre megvalósuljon, hiszen a városvezetés ősszel foglalkozik a kérdéssel. A PSZJ három bemutatót hozott, egy vígjátékot, egy balettet és egy zenés darabot. A továbbiakban is ez lesz a kínálat magja, hiszen a tánc és a zene nemzetközi nyelvet jelent, így idegenforgalmi vonzereje is van. Az igazgató kiemelte, a továbbiakban mindenképpen figyelnek arra, hogy egy- egy produkcióban ismert sztárok is feltűnjenek. Körvonalazódik például, hogy a következő nyáron Szikom János lesz a vígjáték rendezője, Balikó Tamás pedig a zenés előadás színrevitelére jelentkezett. A társművészetek bevonása jó kezdeményezés volt, bizonyíték erre a Szobrok, festmények fotó: tóth l. című művészeti találkozó, és ez a vonal megy tovább.- Mennyiségében nem tervezünk jövőre sem több bemutatót - mondja Vidákovics Antal -, de a minőségen finomítunk. Arra is ügyelni fogunk, hogy a program ne nyúljon az éjszakába, az előadások után kényelmesen hazajuthasson a közönség. MÉSZÁROS B. E. Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozását Szent István ünnepe előestéjén örömkoncerttel ünnepli a kormányzat. Az MTV által közvetített eseményen mintegy kétszázötven zenész és több mint négyezer énekes közreműködik. Szabadtéri hangversenyteremmé alakítják át augusztus 19-re a budapesti Hősök terét: Szent István ünnepéhez kapcsolva örömkoncerttel emlékeznek meg Magyar- ország sorsfordítónak ígérkező történelmi döntéséről, az Európai Unióhoz való csatlakozásról. A téren 104x24 méteres színpad és kóruspódium épül. A színpadon helyezkedik el a 250 tagú Szent István Király Szimfonikus Zenekar: 80 hegedűs, 40 gordonkás, 20 bőgős, 35 fafúvós, 40 rézfúvós, 20 ütős, orgonával és cimbalommal kiegészítve. A koncert négyezres kórusába pécsi együttesek is meghívást kaptak. Közreműködő lesz a Tillai Aurél vezette Pécsi Kamarakórus, a Testvérvárosok Terei Általános Iskola nagykórusa Tiüainé Merácz Ágnes karnagy és a Mátyás Király Általános Iskola Mátyás Kórusa Kunváriné Okos Ilona karnagy vezetésével. A koncertet fény- és tűzijáték zárja. A rendezvény teljes költsége mintegy 200 millió forint, ennek felét a központi költségvetés állja, a többit minisztériumok, cégek, közalapítványok adták össze. A koncertet közvetíti az MTV, s a MÁV menetdíjkedvezményt ad az eseményre utazóknak. d. l Futnak a képek Méregtelenítés Ha rosszmájú akarnék lenni, azt mondhatnám, Peter Segal Anger Management című filmje - amelyet a honi mozikban a felettébb ostobán hangzó, erőltetetten poénkodó Ki nevel a végén? címmel játszanak - arról szól, hogy van egy kissé félszeg, ám alapjában normálisnak tekinthető fiatalember, akit dühöngő őrültek vesznek körül, s ezek között őt tartják bolondnak. Ezért aztán szisztematikusan átnevelik, s amikor éppen olyan bolond lesz, mint a többi, azt mondják neki: látod, most már egészen normális vagy. Ez tehát a rosszmájú változat. Ellene szól, hogy a film végén kiderül: gyógyító szándékú színjáték az egész, és a nevelést vállaló lélekgyógyász, minden látszat ellenére, nem pszichopata, csak eljátssza azt, hogy az. Hozzá kell tenni: nagyon hitelesen játssza el. Jack Nicholsonnak igencsak fekszik az efféle szerep. Csak már annyiszor láttuk őt ilyen borostás arcú, borzas hajú, villogó szemű és farkasmosolyú figura bőrébe bújva, hogy nem nagyon tud meglepni bennünket. Ha csak azzal nem, hogy önkontrollja ki-kihagy- ni látszik, mintha „überelni” akarná korábbi szerepeit, amitől aztán modorossá válik. Harsány szerep- felfogása mellett a mértéktartó Adam Sandler egészen elhalványul, a Lindát alakító Marisa Tóméi pedig mintha ott se lenne. Igaz, a szerepek sincsenek rendesen megírva. Dr. Rydellről hiába állítja mindenki, hogy zseniális pszichológus, amikor lélektani okfejtés gyanánt szamárságokat beszél, egy elcsépelt freudi modell vulgáris változatát adja elő. Alaptézise, miszerint az emberek között vannak „dühöngök” és „el- fojtók”, s inkább az előbbi legyél, mert az utóbbi sokkal nagyobb zűröket tud okozni, ha egyszer „bekattan”, eléggé vérszegény gondolat. Végső soron dr. Rydell egész teóriája nem más, mint a Bevezetés a pszichoanalízisbe című könyv tizenkilencedik előadásának kezdők számára felhígított, leegyszerűsített és félreértett változata, az „indulatáttételes neurózis” elvének a közhelyek szintjéig történő kilúgozása. Ez a torzító szemlélet okolható azért, hogy a „furcsa pár” örökzöld motívuma - ezúttal egy agresszív férfi és egy félénk fiatalember kettőse - sehogyan sem tud kibontakozni. A rendező és a forgatókönyvíró tehát gyenge pszichológus. De még nagyobb baj, hogy a stílusérzékük is megbízhatatlan. A buddhista kolostorban tett látogatás epizódja például kínos ízlésficam. Az efféle jelenetekkel kapcsolatosan a színházi kritikusok azt írták régen, hogy a művészek behódoltak a „karzat ízlésének”. Egyes amerikai filmrendezők manapság néha mintha a padlás vagy a pince gusztusát akarnák kiszolgálni. Jól sikerült viszont az „autós duett”, és sikeresnek mondható az ugyanezen parodisztikus zenei motívumra épített befejező jelenet, ahol a gégék természetes bőséggel sorjáznak. A stadionban játszódó képsor pedig azt példázza, hogy felesleges locsogások nélkül is lehet pszichologizálni: amikor a film főhősének a zsúfolt nézőtér előtt kell mikrofonon keresztül szerelmet vallania - és az önmagát alakító Giuliani New York-i polgármester fellépése hangsúlyozza, hogy a meccsre váró publikum ezúttal egy teljes mértékben reális népgyűlés, valóságosan létező agora szerepét tölti be -, ez nemcsak hatásos szcéna, de igaz példa a szorongások leküzdéséről és a nyilvánosság vállalásának gyógyító hatásáról. Ma, amikor sokan a „valóság” címkéjével ellátott hazugságokkal és romboló manipulációkkal házalnak, az üyen jelenetre, mint ez a stadionbeli képsor, fel kell figyelni. Nagy Imre A lélekgyógyász és páciense (Jack Nicholson és Adam Sandler) _________________________________________________________Egy öregember emlékirataiból Szállj gondolat aranyszámyon Televíziókészülékem legfontosabb alkatrésze a távkapcsoló. Ha meglátom a Reklám feliratot, gyorsan átkapcsolok. Előfordul, hogy hiába, mert reklámsáv van. Ilyenkor elnémítom, s olvasni kezdek. E kialakult önvédelmi mechanizmus mellett kész csoda, hogy megláttam egy korrekt hirdetést, mely tudatja, hogy harminc év után, a Margit-szigeti Szabadtéri Színpadon, augusztus 8-án és 10-én, ismét előadják Verdi Nabuccóját, magyar világsztárokkal, olász nyelven. E rendezvény bizonyára nem kap akkora csinnadrattát, mint a (hajógyári) Sziget eseményei, de hát ez nem is „szabadidős program”, hanem valami kiveszőiéiben lévő ritkaság: nyári kulturális esemény. Bár manapság így szokták nevezni az alibi színházat, vagy az akusztikai rágógumiként ható zenés estéket is, Verdi operája esetében az érték egyértelmű. Bár mint történelemben aránylag jártas ifjú, sokat gúnyolódtam valaha azon, hogy a librettóírók milyen leleménnyel zagyválják mesévé a történelmet - zsarnokból jóságos Fülöp királyt, sánta és púpos félkegyelműből hősszerelmes és szabadsághős Don Carlost alkotva -, ám a zene mindig kárpótolt a romantikus hamisításokért. Különösképpen igaz ez a Nabuccóra. Bár százhatvan éve még elég felületes ismeretei voltak a tudománynak az újbabiloni birodalom nagy királyáról, Nabukadnezárról, de a bibliai történethez képest is képtelenségek halmaza a szerelmi szállal fölerősített sztori. Ám Petőfitől tudjuk: „Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem” - s nem csak neki. Ez kellett a népnek is. Különösen a nemzeti öntudatra ébredő olasz népnek. A Nabucco zenéje a letörhetetlen szabadságvágyat fogalmazza meg. E muzsika Verdit Garibaldival egyenértékű hőssé tette olasz földön. Ehhez képest jelentéktelen, hogy Solera szövegében, királylányok ármánykodnak a babiloni trónért, hogy Nabucco hol eszét veszti gőgösségéért, hol megvilágosodik és Jehova hitére tér, a gonosz Abi- gaü mérget vesz be, majd bűnbocsánatért és feloldozásért könyörög, mint a kétezer évvel későbbi jó keresztények. Azt tán említeni sem kell, hogy a történészek szerint a becézett Nabukadnezár csak fogságba hurcoltatta Júdea lakóit, és Kürosz engedte haza a második ba- büoni fogságból a zsidókat. A librettó csak tanmese, tán azért sem harmonizál a történelemmel, hogy könnyebb legyen a jelenre értelmezni. A lényeg a szíveket felemelő, zsigerekben is áradó zene. Tegnap volt az első előadás a Margit-szigeten, holnap lesz a második. Harminc év után ismét. Miért nem gondolta a nyárra aktuálisnak három évtizeden át senki a romantikus szabadságvágyat zengő produkciót? Talán mert nálunk még a legnagyobb társadalmi változások is alig észrevehetően mentek végbe? Semmi forradalmi lendület! Csak átmenet, mindenki arrébb áll kicsit. Egy értéktévesztő társadalomból átmentünk egy értékdevalváló társadalomba. Ez nem csak a meggazdagodás és boldogulás lehetőségeire vonatkozik, hanem mindenekelőtt a kultúra társadalmi megítélésére, alábecsülésére. Szellemi rabszolgaság is van. S ha a béklyókat nem tilalmak jelzik, hanem csak az, hogy a sekélyessel, az értéktelennel - produkcióval és gondolattal - könnyebb sikert elérni, az talán kétségbeejtőbb, mint a tiltások. A tilalom ellen lehet lázadni, lehet öntudattal értéket teremteni a jövőnek. Ám aki a divat ellen lázad, észrevétlen marad. Ezért aktuális számomra a híres szabadságkórus, amit az Eufrátesz partján énekelnek a rabszolgává tett zsidók: „Szállj gondolat aranyszámyon”. Apropó: rabszolgakórus. A Nabucco úgynevezett kórusopera. A főszereplőkkel egyenértékű a kar feladata. A zene legfontosabb, leggyönyörűbb részeit éneklik. S az előadásokon közreműködő kórus, a Pécsi Nemzeti Színház énekkara, Witterle Gábor karigazgató irányításával. Többször leírtam már, hogy a pécsi operajátszás egyik legbiztosabb pontja a kar. Am a színházhoz közel állók tudják, hogy ez a részleg ugyanúgy létszámgondokkal küzd, mint az operatársulat. Státusban mindössze 22 kartag van. Mégis, a Nabuccóban 55 fős kórus szerepel. Ahogy a pécsi előadásokon is sokszor annyi a kisegítő, mint a beltag. Itt most több. Ám ők nem alkalmi kisegítők. Van az operának egy különös varázsa, aki egyszer kapcsolatba került vele, a rabja marad. Ez a kötődés éltette korábban a Pécsi Operakórust is, amely nemzetközi sikereket ért el. Szabó Csaba kórustitkárnak köszönhetően kicsit ez látszik újraéledni most, amikor a színházi kar volt tagjai és leendő tagjai, az évek óta rendszeresen kisegítőkkel együtt, már egy jelentős közös repertoárt mondhatnak magukénak, s együttesként funkcionálnak. S az sem véletlen, hogy Kaposi Gergely, a Nabucco karmestere ragaszkodik a pécsi kórushoz. Az elmúlt évben már dolgozott velük a Bakáts téri, Hunyadi László-produkcióban. S már akkor bebizonyosodott, hogy hangzását tekintve, az ország legjobb operakórusa a felduzzasztott pécsi. Nagy részben köszönhető ez Bukszár Mártának, aki évek óta rendszeresen fárad a kar hangképzésén. Munkáját most azzal is elismerték, hogy a karigazgató mellett Bukszár is hivatalos felkérést kapott a margitszigeti produkció előkészítéséhez. A rendező Koltai Gábor a nagy színpadi rutint tartja a kórus erényének. Szabadtéri produkció nem kap annyi próbát, mint egy kőszínházi. Fontos, hogy könnyen instruálható karral dolgozzon, mert tervei szerint sokat szán a monstre látványnak. Amennyire örülök, hogy színházi kórusunk most már rendszeres fővárosi lehetőségeket kap, annyira csodálkozom, hogy helyben nem használják ki jobban. El tudnám képzelni, hogy néha, a Nemzeti Énekkar helyett ők énekelnének Pécsett egy oratóriumban. Hogy nem kerülne többe, az biztos. S tán az is megoldható lenne, hogy legalább oratórikus formában, egyszer Pécsett is elhangozzon a Nabucco. Bükkösdi László
