Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)
2003-07-26 / 202. szám
4. OLDAL 2003. JÚUUS 26., SZOMBAT BARANYA 1 TÜKÖR És Ön szerint? A múlt héten azt kérdeztük olvasóinktól, hogy mit gondolnak arról, hogy egy pécsi óvodából a rossz állapotú kerítésen keresztül megszökhetett négy kislány. Szavazóink közel fele úgy véli: az önkormányzat nem biztosítja a megfelelő körülményeket az óvodának. Valamivel több, mint minden harmadik szavazó egyértelműen az óvodát hibáztatja, néhányan viszont úgy látják: „ha a gyerek szökni akar, akkor meg is szökik”. 45% Az önkormányzaté a felelősség ! Az óvoda nem figyelt a gyerekekre ■ Ha szökni akar, nem lehet megállítani A gyermekek nyári étkeztetésének támogatására idén nem kapnak pénzt a rászoruló ön- kormányzatok, pedig megyénkben közel háromezerre tehető azon kiskorúak száma, akik ezekben a hónapokban nem jutnak napi egyszeri meleg ételhez. Ön mit gondol erről?- Szomorú, hogy a politikusoknak csak a választások idején jut eszükbe az étkeztetés.- Az önkormányzatoknak saját erőből is gondoskodniuk kellene a gyerekekről.- Elkeserítő ez, de azért ne feledjük: nem konkrét éhezésről van szó, „csak” meleg ételről. Szavazzon hétfőtől az interneten: www.dunantulinaplo.hu b 17% 38% Pótfelvételi: az utolsó kapaszkodó A felvételi pontok lezárása után hivatalosan is meghirdették az egyetemi-főiskolai nyári felvételiket. A Pécsi Tudományegyetemre költségtérítéses képzésekre lehet beadni még jelentkezést, a határidő augusztus eleje. T“ nem jutottak be az áhított egyetemi-főiskolai helyekre. Az egyetemek Bár elvileg kedden lezárult a felsőok- egyrészt saját döntési jogkörben levél- tatási felvételi eljárás, egy utolsó szál- ben értesíthetik a fel nem vett gólyaje- maszál még akadhat azoknak, akik lölteket, költségtérítéses képzést kínálva fel. Másrészt nyilvánosan is meghirdettek több pótfelvételi lehetőséget (lásd táblázatunkat). Fontos tudnivaló ugyanakkor, hogy csak azok jelentkezhetnek, akiket 2003-ban nem vettek fel egy intézménybe sem, avagy idén nem is adtak be felvételi kérelmet. Emellett kizárólag egyetlen főiskolára vagy egyetemre, és oda is csak egy szakra (szakpárra) lehet beadni lapot. A nyomtatványokat az intézményeknél lehet ingyen beszerezni. A jelentkezéseket augusztus 8-áig kell postázni az adott universitashoz. A Pécsi Tudományegyetem költség- térítéses képzésekre vár diákokat, az államilag finanszírozott hallgatói helyekre nem lehet „utólag bekerülni”. (Háttér, előzmények: www.dunantnlinaplo.hu) ny.sz. Intézmény, kar tagozat Választható szak, szakpár hallgatói szám a költségtérítés mértéke (ezer Ft/félév) PTE-ÁOK N fogorvos 5 600 PTE-ÁOK N qvóavszerész 10 600 PTE-BTK N esztétika 10 70 PTE-BTK N filmelmélet és filmtörténet-francia 5 65 PTE-BTK N filmelmélet és filmtörténet-olasz 5 67,5 PTE-BTK N filozófia 10 65 PTE-BTK N francia 5 60 PTE-BTK N francia-kommunikáció 2 70 PTE-BTK N horvát-spanyol 2 60 PTE-BTK N politológia 20 73 PTE-BTK N szociálpolitika 10 70 PTE-EFK N általános szociális munkás 10 251 PTE-EFK N biológ ia-egészségtantanár 20 237 PTE-EFK N diaqnosztikus képalkotó 20 523 PTE-EFK N dietetikus 20 523 PTE-EFK N diplomás ápoló 20 523 PTE-EFK N egészségbiztosítás 20 147,5 PTE-EFK N qvóqvtornász 20 523 PTE-EFK N orvosdiagn. laboratóriumi analitikus 20 523 PTE-EFK N védőnő 10 523 PTE-EFK L általános szociális munkás 20 62.7 PTE-EFK L diagnosztikus képalkotó 20 130.7 PTE-EFK L diplomás ápoló 20 130.7 PTE-EFK L eqészséqbiztosítás 20 69 PTE-EFK L egészségtantanár 30 59.5 PTE-EFK L orvosdiagn. laboratóriumi analitikus 20 130.7 PTE-FEEFI N földrajz - művelődésszervező 50 120 PTE-FEEFI N horvát nemzetiségi-művelődésszervező 50 120 Intézmény, tago- kar zat Választható szak, szakpár hallgatói szám a költség- térítés mértéke (ezer Ft/félév) PTE-FEEFI N humán szervező-személyügyi szervező 68 110 PTE-FEEFI N spanvol-művelódesszervező 50 120 PTE-FEEFI N orosz-művelődésszervező 50 120 PTE-FEEFI N romológia-művelődésszervező 50 120 PTE-FEEFI N személyügyi szervező 68 110 PTE-FEEFI N személyügy szervező 150 120 PTE-FEEFI L művelődésszervező 100 120 PTE4FK N német nemzetiségi óvodapedagógus 10 72 PTE-KTK N gazdálkodási (angol nyelven) 50 240 PTE-PMMFK N építőmérnöki 20 97,5 PTE-PMMFK N építőmérnöki (egyetemi) 10 144 PTE-PMMFK N gépészmérnöki 30 97,5 PTE-PMMFK N környezetmérnöki 20 97,5 PTE-PMMFK N műszaki informatika 40 97.5 PTE-PMMFK N településmémöki 10 97,5 PTE-PMMFK N villamosmérnöki 30 97,5 PTE-PMMFK L építőmérnöki 30 95 PTE-PMMFK L gépészmérnöki 60 85 PTE-PMMFK L villamosmérnöki 100 86 PTE-PMMFK T műszaki informatika 100 107 PTE-TTK N testnevelőtanár 20 100 PTE-TTK L biológus laboratóriumi operátor 20 90 PTE-TTK L testnevelés 20 100 PTE-TTK L testnevelőtanár 20 100 PTE-TTK L vegyész-fizikus laboratóriumi operátor 20 95 N: nappali tagozat L: levelező tagozat * valamennyi költségtérítéses alapképzés Forrás: Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda Rablás lett a játékból Gyermekeivel dúlt fel egy lakást az anya PÉCS Bár a rablások sajnos már mindennapi bűncselekménynek számítanak, azonban az korántsem, hogy egy anya kiskorú gyermekei segítségével kíséreljen meg kifosztani egy lakást. A napokban a pécsi belvárosban egy családi házakkal övezett utcában labdázni indult két - tizenkettő és tizenöt éves - leány. Már csaknem egy órája játszottak, amikor is a labda átrepült az egyik ház zárt udvarába. A lányok jólnevelten kopogtattak, majd csengettek a kapun, mire a szemközti ház egyik lakója szólt nekik, hogy jöjjenek visz- sza két hét múlva, mert a ház tulajdonosa külföldön nyaral. A gyerekek azonban nem nyugodtak bele abba, hogy több napra elveszítik a labdájukat: később visszamentek a házhoz, elkezdték feszegetni a zárt ajtót, amely egyszer csak kinyílt. Felvették a labdát, de közben arról is megbizonyosodtak, hogy a ház valóban üres. Odahaza beszámoltak felfedezésükről édesanyjuknak, aki azonnal kapott a lehetőségen. A lányokkal, valamint egy tizenöt éves fiúval a helyszínre siettek, feldúlták a lakást, és annak ablaka elé készítették az ellopásra szánt tárgyakat. Egy szomszédnak azonban feltűnt a nyitott bejárati ajtó, és értesítette a rendőrséget, a járőrök pedig elfogták a betörőket. A két fiatalkorú, és az anya ellen eljárást indítottak. _______ máté b. MEGGYAL ÁZOTT KORPUSZ. Nem először kenik be vörös festékkel Pécsett, a Kálvária út és a Majorossy utca kereszteződésében lévő keresztet, amely a napokban ismét a rongálók célpontjává vált. FOTÓ: MÜLLER ANDREA Hétköznapi rapsicháborúk Évente 150-160 eljárást indít a megyei halászati felügyelet Elektromos lehalászással, hálóval fosztogatják nap mint nap a rapsicok a megye horgász- és halászvizeit. Csak az egyesületek kezelésben lévő tavak esetében mintegy 1200 hektáros terület, 180-200 millió forint értékű halállomány biztonságos őrzéséről kellene gondoskodni. A magánkezelésben lévő vizek, illetve tógazdaságok is nehezen tudják megoldani a védelmet. Baranyai körkép A Dunán hálóval dolgozó orvhorgászokat kaptak el a közelmúltban, akik folyamatosan lopták a halat, s okoztak ezzel sok tízezer forintos kárt. A bírság 100 ezer forint volt. A folyón nagyban dolgoznak a rapsicok, annak ellenére, hogy az itt halászati joggal rendelkező szövetkezet, a vízirendőrök, a határőrség és a természetvédelmi őrök egyaránt figyelik, hogy engedéllyel horgász- nak-halásznak-e a területen. Elsősorban az alföldi oldalról érkeznek a tolvajok, akik elektromos lehalászással is fosztogatják a holtágakat, az élő Dunát. Az egyik Pécshez közeli halgazdaságban már annyira beleuntak a rapsicokkal való állandó összeütközésbe, hogy csak tenyészállatok nevelésével foglalkoznak, a csekély zsákmány távol tartja az orvhorgászokat. A megye egy másik tógazdaságáról az a hír járta, hogy sörétes puskával lövöldöznek a rapsicokkal. Kiderült, a halállományt gyérítő sok vízimadár elriasztására automata durrogtatót működtetnek. A gémek, sirályok, kormoránok a zajt ugyan megszokták - ám azóta elmaradtak a rapsicok. A kovács-szénájai tavon is elunták a hívatlan vendégeket - tudtuk meg dr. Kovács Zoltántól, a megyei horgászszövetség alelnö- kétől -, most állítanak szolgálatba egy éjszakai halőrt a halállomány megvédése érdekében, jelentős pluszköltséget vállalva. A Pécsitavon előfordult, hogy „megfürdették" az intézkedni akaró társadalmi halőrt. Az Üszögi-tavon jónéhány esetben találtak letett hálókat, bennük elpusztult halakkal, mert a rapsicokkal pirkadat előtt már nem volt idejük kiszedni azokat. A tolvajok miatt többször kell éjszaka körbejárni a málomi tavakat is. Nem lehet mindent a tolvajok számlájára írni. Engedéllyel renEmlékezetes eset volt, amikor tavaly októberben ismeretlen tettes rálőtt az alsómocsoládi halastó közelében ügyködő orvhalászokra. Volt, akiből csaknem egy tucat sörétet operáltak ki az orvosok. fotó, müller anorea delkező horgászok is tulajdonítanak el halakat. A múlt héten a Baranya megyei FM-hivatalban hat szabálysértési eljárást kellett ellenük megindítani. Évente átlag 150-160 halas ügyük van. A korábban kiszabható 5-6000 ezer forintos bírság semmi visszatartó erőt nem jelentett - tudtuk meg Fáik Komádtól, a hivatal osztály- vezetőjétől. Most már megemelték a bírságot 8-10 ezer forintra, ám a rapsicokon az összeget - lévén se pénzük, se vagyonuk - többnyire nem lehet behajtani. Szomorú halálozási rekord Idén az első félévben kevesebben házasodtak mint tavaly Az év első hat hónapja alatt több mint 180 fővel csökkent a megyeszékhely lakossága, miután az elmúlt hónapokban drasztikusan megugrott a halálozások száma. Emellett a há- zasulási kedv sem hágott tetőpontra júniusban: mindössze 81 pár kelt egybe, ami jelentős visszaesés. A féléves eredményeket alapul véve nagy esély van arra, hogy ismét negatív legyen az éves születési-halálozási mérleg. Pécs Az idei év első hat hónapjának adatai alapján a Pécsi Anyakönyvi Hivatal szerint nagy az esélye annak, hogy több év után 2003-ban ismét negatív lesz a megyeszékhely születési-halálozási mérlege. Igaz, hogy májusban plusz 11-et, júniusban pedig plusz 35-öt mutatott a mérleg, azonban márciusban (mínusz 113) és áprilisban (mínusz 61) összesen csaknem 650-en hunytak el. Évek óta nem volt arra példa, hogy egy hónapra vetítve háromszáz fölé szökjön a halálozás. Mindemellett némi vigasz, hogy az idei év első felében 28-cal többen születtek, mint tavaly; és 119- cel többen, mint 2001 hasonló időszakában, azonban még így is 182 fővel csökkent a népesség januártól júniusig. A szakemberek szerint emellett még azt is figyelembe kell venni, hogy a megyeszékhelyen vidéki gyermekek is születnek. Pedig a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly sokkal kedvezőbb volt a helyzet: amíg Kaposváron és Szekszárdon az éves demográfiai mérleg sajnálatosan negatív lett, addig Pécsett - huszonöt év után először - többen születtek, mint amennyien meghaltak. A jelenlegi állás szerint azonban elképzelhető, hogy ez nem válik tendenciává. A pécsiek há- zasulási kedve sem hágott tetőpontra júniusban: mindössze 81 pár kelt egybe, ami jelentős visszaesés májushoz képest, amikor is 106-szor mondták ki a boldogító igent. Az idei és a tavalyi évet összehasonlítva pedig a statisztika 8,7 százalékos csökkenést mutat e téren. SOMLAI ADRIENN Hírek SIKLÓSON a jövő hónap végén rendezik meg a várkertben a tavaly, hagyományteremtő jelleggel életre hívott csirkepaprikás-főző fesztivált, de a program iránt már most hatalmas az érdeklődés. Amennyiben a helyfoglalás a hónap közepe óta tapasztalt mértékben folytatódik, úgy jócskán lepipálják az elmúlt évi 350-es bográcsszámot. A rendezvénnyel egy időben és helyszínen tartják meg a siklósiak első világtalálkozóját is. (kj) MOZSGÓN a vízvezeték kiépítését tervezik a település és Szigetvár közötti zártkerti részén, ahol csaknem háromszázan élnek. A beruházáshoz 90 százalékos állami támogatást nyertek, a mintegy 300 millió forintos kivitelezői megbízásra közbeszerzési pályázatot írnak ki. A beruházás teljes körű lebonyolítására eddig három cégtől érkezett ajánlat. ________iaai