Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)

2003-07-20 / 196. szám

10 MAGYAR LABDARÚGÁS 2003. JULIUS 20. Szuper MTK Jovics (balra) legtöbbször Juhásszal csatázott | ■ Az MTK nyerte a Szuperkupát, a bajnok és a ku­pagyőztes találkozóját, miután a Puskás Ferenc sta­dionban 2-0-ra verte a Ferencvárost. Az MTK a tró- | fea mellett bezsebelte a győzeleméit járó négymil- I lió forintot is. A kék-fehérek történetük során elő­ször hódították el a serleget. A fináléra meglehetősen kevesen, körülbelül kétezren voltak kíváncsiak, ebből a ferencvárosi tá­bor képviseltette magát jelentősebb létszámban. I Penksa kis híján góllal köszöntötte övéit, a 4. per­ben 20 méterről a felső lécet találta telibe. Aktívabb maradt a Fradi, Végh kapus nem unatkozott, mégis a 30. percben azt MTK szerzett vezetést: Rednic : baloldali szögletét Torghelle 11 méterről erőteljes mozdulattal a bal sarokba fejelte. A szünet után csak hat perc telt el, amikor az MTK növelte az előnyét. Kiss, a ferencvárosi védő | kapitális hibát követett el, megpróbált felszabadíta­ni, az alapvonalról középre gurított, Czvitkovics I köszönte a passzt és futtából a bal sarokba lőtt. A jelentős MTK-íór nem vette el a zöld-fehérek ked­vét, aktívan rohamoztak, tíz perccel a vége előtt Jovics üresen ugrott ki, de lövését Végh lábbal hárí­totta. A Fradi-csatár a kihagyott helyzetet követően hátulról beleszállt ellenfelébe, sárga lapott kapott. A zöld-fehér drukkerek az eset után csalódottan | hazaindultak, az MTK elrontotta a szombatjukat. ■ SZUPERKUPA-DÖNTŐ MTK-Ferencváros 2-0 (1-0) Puskás Ferenc stadion, 2000 néző, V: Ábrahám Gólok: 1-0: Torghelle (30.), 2-0: Czvitkovics (51.). Szezont a fazonnal Itthon a holtidény talán sokkal izgalmasabb, mint a bajnokság. Mindig történik valami váratlan, kurta-furcsa eset, amelyek bőven szolgáltatnak beszédtémát a szurkolók számára. Sajnos eljutottunk oda, hogy már nem a tavalyi cselek, gólok a legem­lékezetesebbek, azokat elnyom­ták a nyár hírei. Egy hét múlva újra indul a nagyüzem, de azért tekintsünk vissza, mi is történt a szieszta alatt. A HOLTIDENY. ...CIRKUSZA a Hattyúházban, azaz a Liga székházában zajlik. A fegyel­mi bizottság előbb december 31-ig betiltotta a Fradi-pályát, majd a fel- lebbviteli bizottság később a sport- törvényre hivatkozva ezt annullálta, és csupán három meccsre csukatta be. A Liga vezérkara emiatt tisztoga­tásra készül. ...ÍTÉLETÉT ugyancsak a Ligában hirdették ki, a fegyelmi testület hó­napokra elmeszelte a bundázással vádolt Hamart, Némedit, Pompert és Tóth Norbertét. Konkrét bizonyíté­kok a mai napig nem kerültek elő, az ügy komolyságát jelzi, hogy a fehér­vári rendőrség nem is indított nyo­mozást. ...TÁVOZÓJA Tököli Attila, akit mi­után az előző bajnokság zárómecs- csén megvertek a Fradi-drukkerek, úgy döntött, esze ágában sincs az Ül­lői úton játszani tovább. Más kérdés, hogy senki nem jelentkezett érte... ...VISSZATÉRŐJE Mezey György, az egykori szövetségi kapitány 2000- ben fél évig volt a Vasas élén, most az Újpest trénere lett. ...VÁSÁRLÁSÁT a Vasas SC csinál­ta, az egyesület tulajdonrészt vásá­rolt a kecskeméti foci kft.-ben, a cé­get pedig átcsábította a Fáy utcába. A csapat új neve Budapesti Vasas lesz, a tavasszal az NB I/B-ből az ötöd­osztályba száműzött „másik” Vasas pedig úgy tűnik, bevégezte. ...SÉRÜLÉSE az MTK-s Illés Béláé, aki az Újpest elleni első, amúgy titokban tartott edzőmeccsen olyan szerencsétlenül ütközött az egyik lila focistával, hogy eltörött a kulcs­csontja. ...BUMERÁNGJA Bozsik Péter volt, akivel a ZTE vezetése néhány héttel az előző bajnokság vége előtt közöl­te, hogy mehet amerre lát, majd az­tán a vezérek meggondolták magu­kat, és inkább visszahívták. ...GYANÚSÍTOTTJA Szűcs Lajos, a Fradi kapusa ellen hivatalos sze­mély elleni erőszak ügyében nyo­moz a rendőrség, miután a hatóság szerint a hálóőr a botrányos idény­zárón fémkukát hajított a karhata­lom emberei közé. ...KIRÚGÁSÁT az MTK hajtotta végre, miután a veseműtétjéből lá­badozó Hajdú Attilával közölte, hogy az ősztől már nem ő lesz a baj­nokcsapat első számú kapusa. ...BÚCSÚJA Kovács Attilláé volt, az egykori MLSZ-elnök egészségi álla­potára hivatkozva otthagyta a Kis­pestet, sok-sok tartozást maga mö­gött hagyva. ...NÉVCSERÉJE szintén a XIX. ke­rületi egylethez kötődik, a megma­radt két társtulajdonos úgy döntött, hogy a másodosztályba zuhant együttes régi-új néven, azaz Buda­pesti Honvédként szerepel. ...LÉGIÓSA Ibrahim Dossey, a ghánai válogatott kapus már-már aláírta szerződé­sét a Videotonhoz, ám klubja, a Rapid Bucuresti egy felülmúlhatatlan aján­latot tett neki, és vissza is tért Romániába. Raffai A LEGTÖBB ÚJ FOCISTA az MTK-hoz érkezett, a baj nokcsapat nyolc játékosra vetette ki hálóját, kö­zöttük van az olimpiai válogatott Torghelle Sándor, valamint az Izraelből hazatérő Halmai Gábor és Pisont István is. A LEGMEGLEPŐBB DÖNTÉST a pécsi Ku­tas Gábor hozta, aki ahelyett hogy profi futballistaként az élvonalban a PMFC színeiben ná a labdát, inkább vállalati közgaszdászként dől gozik tovább. LEGNAGYOBB GONDOLKODÓJA Dragoner Atti la, akit Törökországból, Belgiumból és Auszt riából is hívnak, de egyelőre képtelen eldön­teni, hogy hova igazoljon. LEGFÁRASZTÓBB ALKUDOZÁSA az Újpest és a ZTE között megy, a két klub hetek óta Urbán Flóriánon vitázik, pedig már a zalai egylet 10 millióról 5 millióra vitte le a védő árát. rúg Harmadik próba VASILE MIRIUTA MEGINT GYŐRBEN IRÁNYÍT Vasile Miriuta a családjára hallgatott. A középpályás öt évig légióskodott a Bundesligában, ám ezen a nyáron felesége és fia kéré­sére hátramenetbe kapcsolt és hazatért. A rutinos közép­pályás sikeres idényeket tudhat maga mögött, Cottbusban a mai napig népszerű figura, később Duisburgban sem csalódtak benne. Miriuta ennek ellené­re úgy döntött, éppen eleget volt távol Magyarországtól, visszajött és harmadszor is Győrött folytatja. ■ Ott, ahol anno a magyar kar­rierjét elkezdte. Miriuta kapcso­lata mindvégig' megmaradt a győriekkel, meg sem fordult a fejében, hogy más csapathoz tér vissza.- Sokat számít Varga Zoltán személye, akivel a Ferencváros­nál dolgoztam együtt - jelezte Miriuta. - Nagy sikereket értünk el együtt, kivertük az UEFA-ku- pából az Olympiakoszt, az Üllői úton legyőztük a Newcastle-t. Vargával olyan kapcsolatba ke­rültem, hogy a légióskodásom idején is gyakorta beszéltünk, így miután feltűnt Győrben még egyértelműbb lett a visszatéré­sem. Bízom benne, megint sike­resek leszünk együtt. A 35 éves középpályás nem titkolja, valójában családja kéré­sének tett eleget, amikor ott­hagyta Németországot. Tavaly egy plusz egy éves szerződést írt alá a Duisburggal, ám nem élt az opciós lehetőséggel- Azt mondták Duis­burgban, hogy rám bíz­zák a döntést. Összeül­tünk otthon a családdal és úgy döntöttünk, öt év bőven elég volt, ideje hazatérni. A duis- burgi vezetőség még egy évig szívesen látott volna, de megér­tették az indokaimat, barátság­ban váltunk el. Miriuta elmondta, habár itthon ezer szállal kötő­dik a Ferencvároshoz, j * 1 mégsem lépett kapcso- , ^ latba a zöld-fehé­rekkel, csak a Győrrel tárgyalt. Amikor Né­metországban megtudták, hogy hazatér, számos telefonhívást kapott, több egykori csapattársa kereste.- Sok barátot szereztem, újságírók, edzők, játékosok. Cottbusban egy szurkoló külön I internetes honlapot is készí- tett nekem. Népszerű vol- * tam, habár a csapattal rendre a kiesés ellen har­coltunk. A játékmester bí- ~'1' benne, hogy leilei Imre szövetségi ka­pitány a to­vábbiakban sem mond le róla, szá­mít rá a válo­gatottban.- Ha jól ját­szom, akkor biz­tos kapok meghí­vót. Kétéves szerző­dést kötöttem a Győr­rel, vagyis a jövő évi Eb még beleférne, aztán 37 évesen már nyugodtan visszavonulhatok. Utána beülök az iskolapad­ba, edzőként szeretnék dol­gozni. Remélem ott sem vallók majd szégyent. Sz. T. Vasile Miriuta SZÜLETETT: 1968. szeptember 19., Felsőbánya EDDIGI KLUBJAI: Maramures Baia Maré, Dinamo Bucuresti, Gloria Bistrita, Győr, FC Bourges, Győr, Videoton, Ferencváros, Újpest, Cottbus, Duisburg. JELENLEGI KLUBJA: Győr A magyar válogatottban nyolcszor szerepelt, egy gólt szerzett. Hrutka visszavonulót fúj Hrutka János 29 évesen kihátrál a fociból. Leg­alábbis nagyon úgy tűnik, hogy az egykoron Bundesligát is megjárt Rudi becenevű hátvéd a jövőben inkább a sportvállalkozásával fogla­latoskodik. Merthogy nem keresik, a 24-szeres válogatott védőt nem bombázzák fajsúlyos ajánlatokkal, utóbb például egy kis ciprusi csapat érdeklődött iránta. ■ - Ciprus nem vonzó? - kérdeztük Hrutka Jánost.- Csak olyan helyre mennék, ahol komoly terveket szőnek. Nemzetközi kupaszereplés, bajnoki cím, lö­työgni már nincs kedvem. Talán meglepődik, de ha a Fradi elém tenne egy kontraktust biztos aláírnám.- Erre, úgy tűnik, elég kevés az esély, hiszen az utóbbi időben nem sok siker érte. Kiesett a Vasas­sal és a Kispesttel, míg a Ferencvárosnál a junio­rok közé száműzték. Nem valami jó referencia...- Ezt én is tudom, de a negatív reklám is reklám. Nem mentegetőzöm, hiszen az elmúlt években va­lóban nem ment jól. Mentségemre legyen mondva, Kispesten és a Vasasnál sem volt egyszerű a háttér. Tartoztak a játékosoknak, hiányzott a jó légkör az eredményes munkához. Belefáradtam az itthoni harcokba.- Ez azt jelenti, hogy feladta ?- Teljesen még nem mondtam le arról, hogy foly­tatom a játékot, de ha nem kapok megfelelő ajánla­tot, akkor inkább a sportvállalkozásomra koncent­rálok. Menedzserként próbálok segíteni a játéko­soknak, főképp azoknak a fiataloknak, akik kül­földre szeretnének igazolni.- Ebben lehet perspektíva? Rudi a Kaiserslauternben is szerepelt- Igen. Egyre több játékos kilincsel a kluboknál, sokan elkeseredettek, mert nem találnak csapatot. Megkeresnek, én pedig megpróbálok segíteni. A hazai futballban már mindent elértem, bajnok let­tem, szerepeltem a válogatottban. Ha nem folytat­hatom a játékot, akkor a jövőben menedzserként láthatnak viszont. Szabó július 20., első a sportban VASÁRNAP 08.45 Atlétika, a Golden League 3. állomása, Róma (ism.) 11.45 Televíziós vásárlás 12.00 Bokszrapszódiák, John Davison-Steve Robinson (1993) (Ism.) 13.30 Szuperblke (ism.) 14.00 Szepesivel akkor és most.., 36. rész (ism.) 14.30 Televíziós vásárlás 14.45 Labdarúgás, Német Ugakupa, 1. negyeddöntő. Dortmund-Bochum (ism.) 17.15 Labdarúgás, Német Ligakupa. 2. negyeddöntő. Hamburg-Hertha (ism.) 19.45 Streetballmagazin 20.00 Biliárd, Pool-vb, Wales, 9. nap (élő) 23.45 Ralimánia, Veszprém-rali, összefoglaló (ism.) UTÍT1 UTOT„ SGDDIMiíUIDíil TÁRÓT KÁRTYÁVAL WOKZK -WITfl SEGÍTSÉGÉVEL 0690230-713 A hívás díja 120 Ft+áfa percenként + kapcsolási díj. Éjjel-nappal hívható! AS-B kft. Audiote* 1539 Bp., Pf:59t Tel 488-5615 t 4 i % Szűcs kukát dobott a közeg közé, ezért lehet, hogy ülni fog

Next

/
Thumbnails
Contents