Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)
2003-07-19 / 195. szám
I 2003. Július 19., szombat ELET & STÍLŰ S 13. OLDAL Botrányos nyalókák A koppenhágai Bakken vidámparkban pénisz alakú nyalókákat árusítanak. Ez élénk tiltakozást váltott ki a látogatókból, különösen azért is, mert az édességet gyermekeknek kínálják. A Koppenhágától tíz kilométerre lévő Bakken park a legrégibb vidámpark a világon. Több mint 400 éve működik, körülbelül 2,5 millióan látogatják évente, köztük persze sok gyerek. A park szóvivője, Tine Baungaard maga is határozottan elítélte e cukorkák „visszataszító és megdöbbentő” árusítását, ám nincs lehetőségük arra, hogy betiltsák, csak javaslatot tehetnek arra, hogy az illető édességbolt hagyja abba a gyártást vagy legalább a parkbeli árusítást. A szóvivő szerint lehet, hogy a felnőtteknek vicces ez a cukorka, de egyesek számára megrázó látvány lehet. Érdekes, hogy a felháborodás csak most érte el a boltocskát, hiszen már tavaly nyáron megkezdték az árusítást, és akkor sem a szülők, sem a gyermekvédő szervezetek részéről nem hallatszott erélyes tiltakozás. Flemming Barfod, a szóban forgó üzlet tulajdonosa alaptalannak tartja a kritikát, szerinte ártatlan tréfáról van szó. Úgy véli, a gyerekek jót szórakoznak rajta, és ez semmi ahhoz képest, amit a pornómagazinokban láthatnak. Különben is, a szülők veszik meg a nyalókát a gyereküknek. „Ez a legszörnyűbb és legdöbbenetesebb nyalóka, amit valaha láttam” - mondta ugyanakkor Vi- beke Manniche gyermekgyógyász egy napilapnak. Az orvos nem érti, hogyan merülhetett fel akár a legbetegesebb fantáziában is, hogy ilyesmit adjanak a gyerekeknek. Szerinte ha hagyják, hogy a gyerek elszopogasson egy ilyen nyalókát, az szexuális agresszióval ér fel. Növényevők dicsérete A vegetáriánusok növényi eredetű élelmiszerekkel táplálkoznak, és különböző mértékben elutasítják az állati eredetű termékek fogyasztását. A vegetáriánus táplálkozás hátterében vallási, filozófiai, egészségügyi és ökológiai megfontolások állnak. Vannak, akik a növényi eredetű ételeken kívül tejet, tejtermékeket és tojást is esznek, ők a lakto- ovo-vegetáriánusok. A szemi-ve- getáriánusok halat, esetleg baromfit, a veganok kizárólag növényi eredetű élelmet fogyasztanak. Nagyon ritka, hogy valaki kizárólagosan gyümölcsökön éljen, az ilyen étrend fehérjében, sóban és mikrotápanyagokban szegény, hosszabb ideig nem is tartható fenn. Dr. Százados Imre és dr. Százados Miklós szerint a vegetáriánusok általában egészséges életmódot folytatnak, nem vagy csak mértékkel fogyasztanak alkoholt, mentesek a dohányzástól és rendszeresen mozognak. Egyes adatok szerint a vegetáriánusok között bizonyos rákbetegségek ritkábban fordulnak elő, és vérük koleszterinszintje alacsonyabb, ami csökkenti a szívkoszorúér-betegségek kockázatát. Az igazi vegetáriánusok azonban B12-vitaminhiányra hajlamosak, és rendszerint alacsony a kalcium-, vas- és cinkbevitelük. Újabban a társadalom minden rétegében, főleg a fiatalok és a magasan iskolázott, aktív társadalmi életet élő egyének között került előtérbe a táplálkozás-élettan eredményeit, állatvédelmi, etikai és környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő, a hús- fogyasztástól tartózkodó, úgynevezett tudatos táplálkozás. VÉNUSZ ÉS MINERVA. Minden asszony istennő, legalábbis néhány amerikai pszichológus és bestsellerszerző szerint. Van, aki a féltékeny feleség, Héra szerepét játssza, más viszont olyan bátor és önálló, mint Artemisz. Adriana Lima modellt a Versace divatház inkább érzéki és szerelmes Aphroditének öltöztette, míg a riói divathéten az okos és szellemes Pallas Athéné ihlette meg a tervezőket. fotó: epa Sztárpletyka DIAZ TESTE. Cameron Diazról még hollywoodi karrierje előtt készített képeket egy Los Ange- les-i fotós, aki most szeretné ezeket megjelentetni. A sztár beperelte a fényképészt, házkutatás során elő is kerültek a titokzatos képek, de azt a rendőrség nem árulta el, pontosan mit is ábrázolnak. így csak sejteni lehet, hogy Diaz intim pó- zokban látható rajtuk. _______■ Ol dalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. A szépség munkásai Pannon-Unió 2003 faptktí Befikaéi Hmwsftdti Sgämfoxet Rendkívüli Tájékoztató tagjaink számára: Vadonatúj budapesti lakások kiemelkedően alacsony áron Budapest, Győr Miskolc, e-mail: info@pannonunio.hu, honlap: www.pannonunio.hu; További információ ügyfélszolgálati irodáinkban: Duna Office Center 1134 Váci út 37. S w Plaza 9024 Vasvári Pál u. 1/A iskolc Plaza 3525 Szent Páli u. 2-6. Kanizsa Plaza 8800 Európa Tanács u. 2, Metropol Uzletház 4400 Kossuth L. tér 8-9. Pécs Plaza 7831 Megyeri út 78. Sopron Plaza 9400 lachner Kristóf u. 35. Szolnok Plaza 5000 Ady Endre út 28/A Savaria Plaza 9700 Körmendi út 52-54. Belvárosi üzletház 8200 Szegiethy u. 1. Sopron, Szolnok. Szombathely, Veszprém, T.: 1) 239-1878 H-V: 10-20 T.: SB 412-760 H-V: 9-20 I: 46 382-848 H-V: 9-20 T.: 33 312-284 H-V: 9-20 T.: 42 401-500 H-Szo; 9-19 T.; 72 410-393 H-V: 9-20 T,: S9 323-825 H-V: 9-20 T,: 56 506*546 H-V: 9-20 T.: 94 516-508 H-V: 10-20 T,: 88 443-928 H-Szo: 9-19 Az első osztályú szépségű nőnek önmagában van az értéke, vagyis az arca a vagyona. A múlt században a polgári házasság piacán a nők megtanulták szépségüket a gazdasági rendszer részeként felfogni. Mára ez megváltozott. Annyiban legalábbis, hogy most már sok munkahelyen is ajánlatos szépnek lenni. Ha elég szép, csinos és fiatal nő vagy, dolgozhatsz, de igyekezz nem megöregedni, elhízni, megráncosodni, mert akkor a munkaadód kirúghat téged - legalábbis Amerikában. Erre a következtetésre jutott Szalai Júlia, a témában való kutatásai nyomán. Mielőtt a nők nagy számban munkába álltak volna, volt egy jól meghatározott társadalmi rétege a kimondottan a szépségért fizetett hivatásosoknak: ők voltak a manökenek, a színésznők, a táncosok, a magasabban fizetett szexmunkások (például a lu- xus-konzumnők). Ma viszont minden szakma, amelybe a nők nagy arányban jutnak be, részben vagy egészben kirakatszakmává alakul át. Gloria Steinern írónő szerint „minden nő Playboy-nyuszi” lett mára, mert bár a szépség egyáltalán nem fontos ahhoz, hogy egy nyuszi pontosan, megbízhatóan, tökéletesen végezze munkáját, a nők alkalmazásának ez a fogalma kiterjeszthető minden dolgozó nőre. A televíziós hírstábok szerkesztői hasonlókat üzennek a nőknek: az öreguras, ráncos, disztingvált férfi bemondót a képernyőn a sokkal fiatalabb női hírolvasó hivatásos csinossága egészíti ki. A férfi: egyéniség, amit akár a szabálytalan arcvonás, a ráncok, az ősz haj, a szőrpamacsok, a puffadtság, a pocak és az arcizomrángás is kifejezhet. És mindez érett hatalmának részét alkotja. A nőknél az idősebb kor nem presztízs, hanem maga a vég. A bemondó Christine Craft szerint a negyven feletti bemondók 97 százaléka férfi, a maradék 3 százalék pedig olyan negyvenes nőkből áll, akik fiatalabbnak néznek ki koruknál. A nemzetközi jogtörténet nagyon sok olyan esetet ismer, amikor idősebb vagy a szépségideáinak már nem megfelelő nők fellebbeztek az ellen, hogy kirúgják őket munkahelyükről. Naomi Wolf A szépség kultusza című könyvében rengeteg ilyen esetről tesz említést, a bírói döntések azonban ezeknek a pereknek a többségében igazat adott a munkáltatóknak. Szerintük itt nem nemi diszkriminációról van szó, hanem piaci logikáról. Talán igaz, hogy a tévé képernyőjén szereplő nőnek hivatásából kifolyólag szépnek kell lennie, de miért szükséges szépnek lennie egy tanárnőnek, orvosnőnek? Úgy tűnik, azért, mert valójában nem embernek, hanem eszköznek tekintik őket. A mögöttes üzenet ugyanis az: a nőnek, bárhol dolgozik is, a közönséA nő legyen nyuszis Egy amerikai klub a következő skálán rangsorolta a pincémöket: % Hibátlan szépségű lány (arc, alak, ápoltság szerint) §i Elfogadhatóan szép lány i Határeset (öregszik vagy korrigálható megjelenési probléma fejlődött ki nála, pl. kicsit meghízott) ü Elvesztette nyuszis küllemét (mert megöregedett, vagy mert korrigálhatatlan megjelenési problémája támadt) A férfi munkatársakra, akik ugyanott és ugyanazt a munkát végezték, semmiféle értékelés nem vonatkozott. get, az eladást, az ügyfeleket, még a diákokat is az iskolapadba szépségével (és nem tudásával) kell bevonzania. Ha nem teszi, akkor sem lesz elég jó a szakmában, ha elég jó. helyébe Jól jár! Járt már úgy, hogy mire hazatért külföldi nyaralásából, tele volt a postaládája? Ha nem akarja, hogy ez megismétlődjön, és szeretne jót tenni olyan emberekkel, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy lapunk előfizetői legyenek, irányítsa át kedvenc napilapját egy szociális intézmény részére. A nemes gesztust a Dunántúli Napló ajándékkal köszöni meg Önnek! Ajándéka az átirányítás időtartamától függően: 1 HÉT 2 HÉT 3 HÉT és felette gpi«r_ Hívja ingyenes zöld számunkat: 06-80-200-089 bögre póló utazótáska Az alábbi intézmények szívesen veszik felajánlását: Szociális otthon 7636 l^écs, Malomvölgyi út 21. Szociális otthon 7624 Pécs, Xavér u. 10. Idősek otthona 7623 Pécs, Tüzér u. 7. Idősek otthona 7700 Mohács, Kossuth L. u. 66. Rehabilitációs otthon 7720 Pécsvárad, Erzsébeti út 1. Szociális otthon 7370 Sásd, Margit-major Idősek otthona 7300 Komló, Liliom u. 9. Öregek szociális otthona 7900 Szigetvár, József A. u. 69. Egyesített Szoc. Intézet 7800 Siklós-Máriagyűd, Járó P. u. 42. Szociális Gondozási Központ 7720 Pécsvárad, Dózsa Gy. u. 2. Gondozási Központ 7754 Bóly, Hősök tere 4. Dunántúli Napló Sano ist der grösste und modernste Produzent für Mineralfutter, Premixe und Milchaustauscher in Deutschland. Zuverlässigkeit, Qualität und zufriedenen Kunden sind typisch für Sano. Wegen der Expansion in Ungarn suchen wir qualifizierte und motivierte Mitarbeiter im Bereich Marktaufbau, Organisation, Büroarbeit, sowie Verkaufsleitung Innendienst. Das Sano Angebot zur Mitarbeit gilt für:- Agraringenieur- Veterinär- Verkäufer mit ausgezeichneten Fachkenntnissen in der Tierernährung, für unser Büro in Székesfehérvár, als auch für den Aussendienst. Sano erwartet von Ihnen eine Persönlichkeit mit sicherem Auftreten, wobei Kommunikation und Motivation eine besondere Stärke ist. Gute deutsche Sprachkenntnisse sind eine Grundvoraussetzung. Sano bietet Ihnen eine gute Arbeitsstelle mit Zukunft, Perspektiven und ausreichend Karriermöglichkeiten. Ihr Einkommen ist sehr gut und entspricht Ihrer Leistung. Bitte bewerben Sie sich schriftlich mit Bild, Lebenslauf, handgeschriebenen Motivationsbrief und Referenzen direkt bei Richard Waldinger. ___________Premlx - Tejpótló Takarmány-kiegészítő Sano-Moderne Tierernährung GmbH • Grafenwald 1 D-84180 Loiching www.sano.hu-www.sano-grafenwald.de- e-mail: r.w@sano-grafenwald.com