Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)
2003-07-17 / 193. szám
2003. Július 17., csütörtök KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL m MERÉSZ FORMÁK, SZÍNEK. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Képzőművészeti Mesteriskola, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészeti Mesteriskola doktorandusz hallgatóinak közös kiállítása várja az érdeklődőket a Pécsi Galériában. A tárlat a hét végéig látogatható. fotó: müller andrea Újjászületett az Néhány éve összetörték a hallgatók Pécsett Bencsik István „Kód” című szobrát, amely a művész egyéb alkotásaival együtt ma már tananyag az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A mű újjászületése megtörtént, a Hunyor Szálló elé állították föl. Bencsik István Kossuth-díjas szobrászművész munkáinak egy részét nem csupán az időjárás viszontagságai és a légszennyezés teszik próbára, hanem maga a „műértő” nagyközönség, hiszen volt köztük olyan, amelyiket elcsúfítottak, volt, amelyiket elloptak Szolnokon, egy harmadikat pedig ösz- szetörték az egyetemi hallgatók. Néhány éve ugyanis a Pécsi Tudományegyetem műszaki karának udvarán álló művét verte szét két hallgató, s okoztak ezzel komoly kárt, melyet akkor négymillióra becsültek. Az egyik ledöntött szoborelem elgurult darabja pedig egy ott parkoló gépkocsit is összetört. Természetesen, a szobrot tönkretevő egyik hallgató szülei megtérítették az autóban keletkező kárt, miközben a jóval értékesebb szobor kártérítése szóba sem került. Két évig nem történt semmi a szoborügyben, mondja Bencsik István, de miután a hallgatók újabb károkat okoztak benne azáltal, hogy részeit szerteszét gurítgatták, a művész panasszal fordult Tóth József rektorhoz, aki azonnal segített, s már az azt követő napon a rektori tanács döntött is a támogatásról. Egymilliót adott a helyreállításhoz maga a rektor saját keretéből, egymilliót pedig a műszaki kar. A munkát végül is maga a művész végezte el, jóval a Reneszánsz Rt. által ajánlott összeg alatt. Három hónapig tartott a munka, s a szobor, bár nem látható módon, de néhány centiméterrel kisebb lett a réginél a csiszolás miatt, kissé át is alakult. Tekintettel ugyanis arra, mondja Bencsik István, hogy most más helyszínen, az egyetemi tulajdonba került Hunyor Szálló előtt került felállításra, összetört „Kód” az eddigi horizontális rendszert megtörte, s ezáltal jobban idomul a romantikus környezetéhez. Kemény munka volt, magyarázza a művész, de nagy élményt jelentett dolgozni egy olyan, harminc évvel ezelőtt készült alkotáson, amely akkoriban az alkotói szabadság megnyilvánulásaként jöhetett létre az egyik első hazai nonfiguratív alkotás darabjaként. Az egyetlen szomorú tapasztalat az egész üggyel kapcsolatban az, hangsúlyozza Bencsik István, hogy a hallgatói önkormányzat képviselője felhívta telefonon, de nem a bocsánatkérés szándékával, hanem azért, hogy közölje: praktikus volna, ha az újra elkészített szobor szögletes lenne, hogy esetleges ledöntése esetén ne guruljon el. CSERI LÁSZLÓ A művész az újjáalakított szobrával fotó: m. a. Gazdagodó közterületek Idén másodízben rendezi meg Pécsvárad Város Önkormányzata a Nemzetközi Szobrász Alkotótábort a Dombay-tónál. Az alkotótelep munkájában külföldi, helybéli és más baranyai szobrászok vesznek részt. A Dombay-tónál, Pécsvárad szomszédságában rendezik meg idén is augusztus 3-tól a Nemzetközi Szobrász Alkotótábort. Mint azt Zsáli János polgármester elmondta, a cél: az egyedülálló történelmi és földrajzi háttérrel rendelkező település további szellemi gazdagítása köztéri műalkotásokkal. Az alapító művészek egy része is Pécsvá- radon, Mecseknádasdon, illetve a környező baranyai településeken él. Tavaly finn művész is volt a vendégek között. Az akkor készült művek a város egyes jellegzetes helyeire kerültek, miután a zsűri minden alkotást köztéri felállításra javasolt. Az idei programról Dretzky Katalin, a pécsváradi Fülep Lajos Városi Művelődési Központ igazgatója lapunkat úgy tájékoztatta, hogy alapjában véve a tavalyit folytatják. Dechant Antal, FükőBéla, Mato Tijar- dovic, Szabó János, Szabó László, Timován Ari Vid, Timován Tamás, Vanyúr István és Várhelyi György szobrászművészek vállalták, hogy egy-egy művükkel hozzájárulnak a város hangulatának, egyedi arculatának kedvező befolyásolásához. Már az elmúlt évben is készült kőszobor, a művek anyaga azonban zömmel idén is a fa lesz, amit a Mecseki Erdészeti Rt. bocsát az alkotótelep rendelkezésére. Ezt követően zsűrizik, és állítják fel a városban a munkákat. ________________,____________________B. K. Mag yarul - magyarán Az artikulációs bázis Hubert Burda-díj a Jelenkor szerzőjének Vörös István író, költő, műfordító, a Jelenkor Kiadó fiatal szerzője Heidelbergben vehette át a tekintélyes Hubert Burda-díjat, amelyet a Peter Handke, Michael Krüger, Peter Hamm és Alfred Kolleritsch alkotta zsűri először ítélt oda magyar írónak. A szerző A darázs tanításai című, hét ciklusból álló verseskötete 2000-ben jelent meg a kiadó jóvoltából, majd ezt követte 2001-ben novelláskötete, A kéz öt ujja, s idén a Heidegger, a postahivatalnok, amely Vörös István legújabb verseit illesztet- te átfogó szerkezetbe._____cs.l. A Sátánfajzat az Anna Udvarban Sátánfajzat címmel mutatják be július 18-án, pénteken este a Pécsi Szabadtéri Játékok keretében Ag- neta Elers-Jarleman zenés játékát az Anna Udvarban. A darabban August Strindberg vall életéről, szerelmeiről, házasságairól, mindezt szórakoztató módon, finom iróniával. A főszereplő Helyey László Jászai-díjas színművész, zenei közreműködők: Uracs Mónika, Polczer Ildikó és Bomai Szilveszter. A színdarabot Molnár Piroska, Kossuth-díjas, Kiváló és Érdemes művész rendezte. „Nem vágyom rá, hogy nagy író legyek, vagy pláne, hogy nagy ember - mondja Strindberg. - Kínosan érezném magam, és alighanem hamis kép alakulna ki rólam. Akarok viszont hálóingben és alsóneműben járkálni, botrányos íróként elhíresülni. Ezt egy cseppet sem érezném kínosnak.” A Pécsi Szabadtéri Játékok következő előadására a jövő héten kerül sor Jonathan Larson Robbanás előtt című musicaljének magyarországi bemutatójával. CSERI L. Az elhangzó, a fülünkkel felfogható beszédnek, benne a beszédhangok kiejtésének és minden hangzó mozzanatának megvan az alapja az egyes ember tudatában (idegeiben) és beszélőszerveiben. Ezt hívják artikulációs bázisnak. Megléte és működése mindennapi tapasztalat, de csak akkor vesz- szük észre, ha feltűnően jelentkezik. Illyés Gyula a Puszták népe c. könyvének utolsó lapjain számol be róla. Leírja, hogyan szégyenült meg egy mértanórán. A táblánál állva rajzolta az aznapi leckét. - Mondd is, amit csinálsz! - szólt hozzá a tanár. Ekkor a jó tanulók biztonságával ezt mondta: Egyenest húzok a Bé és Áf pontok között. Az F-et a dunántúli nyelvjárás sajátossága szerint a köznyelvinél nyíltabban Áf-nak ejtette. A helyesbítés a tanár minden igyekezete ellenére nem sikerült. De hiába kapta házi feladatul, mert a Kapós-parti kísérletei is sorra kudarcot vallottak. Hogy a további szégyentől megszabaduljon, elszökött az iskolából. Nem csak Illyés Gyulával történt meg ilyen eset, hanem sok olyan falusi, pusztai tanulóval, aki az iskolába magával viszi a nehezen levetkőzhető anyanyelvjárási artikulációs bázisát. Az egyes nyelvjárások artikulációs bázisa olyan szívós, hogy sokan még akarva se tudnak megszabadulni tőle. Elég csak a Felvidék rövid á hangjára gondolnunk (ápom, kábotom stb.) vagy arra, hogy a nem szegedi származású is rövidebb-hosszabb ott tartózkodás után szögediesen beszél. Vannak azonban az anya- nyelvjárás artikulációs bázisának rejtettebb, de árulkodó vonásai. Ezeket az ún. regionális köznyelvek őrzik. Ha képzeletben meghúzunk csonka hazánkon keresztül egy vízszintes vonalat mondjuk Soprontól Sátoraljaújhelyig és a közbeeső városok (Győr, Esztergom, Budapest, Cegléd, Eger, Debrecen, Nyíregyháza) mindegyikében keresünk egy azonos korú, nemű, iskolázottságú és foglalkozású embert, mondjuk egy 40 éves magyar szakos gimnáziumi tanárt, s ugyanazt a szöveget mondatjuk el vele, mérhető lesz a különbség elhangzó beszédükben, a legnagyobb persze a két végpont szereplője között. Cáfolhatatlan bizonyítéka ez az artikulációs bázis létezésének. Az iskolának régtől fogva az a feladata, hogy a köznyelv elsajátításával csökkentse a kettő közötti különbséget, illetve teremtse meg az egy nemzeti nyelven belüli kétnyelvűséget, amelyet a nyelvtudomány diglossziának nevez a két idegen nyelven szólás képességével szemben, amelynek bilinguiz- mus a neve. Feledhetetlen szomorú emlékem az egykori osztatlan elemi népiskolámban tartott olvasás- és írásóra, amelyen a tanító úr a módszeres fokozatok elmélete szerint tanította az ü, ű hangokat, illetve betűket. A baj Kolompár Jóskánál kezdődött. Ő ugyanis magabiztosan i-t, í-t mondott. A tanító urat a guta kerülgette, s az Illyés Gyulával történtek isméüődtek meg. A sikertelenséget tapasztalva, kiállította szegénykét az egész iskola elé. Két magyart melléje, akiknek az volt a feladatuk, hogy minél hangosabban ordítsák a fülébe: ü, ű. Szomorú a történet vége. Jozsó sűrű könnyhullatások közepette, csak sóhajtani tudta: i, i. Bizonyára másképpen alakul a helyzet, ha a tanár, illetve a tanító úr tudta volna, hogy mi az artikulációs bázis. Rónai Béla Spakliháború: egy porcelánfestő kiképzése Nem könnyű az iskolapadból kikerülve az első munkahelyen a felnőtt társadalommal való találkozás. Ám különösen nehéz azok helyzete, akik még korábban, 16-17 évesen, a szakképző iskolák gyakorlati képzése során szembesülnek a szülők és a tanintézet védőhálója nélküli állapotokkal. Orsolics Katalin 19 éves. Az idén végzett Pécsett az 508. sz. Kertvárosi Szakképző Iskolában. Porcelánfestő. Kiemelkedő tanulmányi eredményéért, közösségi munkájáért, példamutató magatartásáért korábban tantestületi dicséretben is részesült, bár ezt a címet idén visszautasította, mert úgy gondolta, sokkal inkább az osztályfőnök profitál belőle, mint ő. Bizonyítványát még nem vette át, köszönhetően a Zsolnay gyári gyakorlati oktatójával, Kővári Ta- másnéval kialakult sajátos viszonynak, pedig vizsgája igencsak jól sikerült. A gyári gondok akkor kezdődtek, amikor félévkor az egyik dolgozótól megrendelték az osztálytablót. Kerámiából, római stílusú ion oszloprenddel díszítve. Miután a derék dolgozó nem kerámiából, hanem silány farostlemezből készítette el, a gyerekek nem voltak hajlandóak kifizetni, így hatalmas botrány lett az ügyből, amelybe belefolyt a belső ellenőrtől kezdve az iskolaigazgatóig és a szülőkig mindenki. Végül szülői közbenjárás eredményeként csak a néhány ezer forintos anyagköltséget kellett kifizetni a 45 ezer helyett, de Katalint megjegyezték maguknak a gyárban, oktatójától pedig beírást kapott az ellenőrzőjébe: „Rendbontó magatartásáért Tanműhely-vezetői figyelmeztetésben részesítem.” Kővári Ta- másnéval pedig egyre tarthatatlanabbá vált a helyzete.- Odáig fajult ez a dolog, hogy az oktatónk kijelentette, ő minket nem készít fel a vizsgára. Még 6 hónapunk volt vissza, és nem volt felkészítő tanárunk. De ha valakit nem szeret az ember, nem tud vele meglenni. Elkapott a remegés, ha felénk jött, nem tudtunk megszólalni, hozzá szólni. A munkát kiadta, mi megcsináltuk, de úgy éreztük, nem kötelességünk elbeszélgetni vele a krumplis tésztáról vagy a nővé cseperedő lányáról. Eny- nyi volt a bűnünk, s hogy nem csevegtünk vele, jelezte az iskolának is. Két osztálytársammal együtt öt kilót fogytunk, az egyik epilepsziás jellegű rohamokat is kapott. Folyton sírtunk, nem szerettünk gyakorlatra járni. Nap mint nap megkaptam tőle, hogy milyen szörnyű személyiség vagyok, elviselhetetlen, engem senki sem szeret, az életben soha nem viszem semmire. Vizsga előtt három hónappal közel voltam ahhoz, hogy leszámolok. Szüleim és társaim tartották bennem az erőt. Csakis egymásra számíthattunk. A vizsgafeladatra is egyedül készültünk fel. Már gyűlöltük a szakmát, csak a szüléink miatt mentünk vizsgázni. Megbukni mentek, mondja Katalin, úgy gondolták, a bukás maga a megváltás lesz, ami után kisétálnak a kapun, és elfelejtik az egészet. De annak ellenére, hogy még az osztályfőnök is kiabált velük, és megalázta őket a „rossz” eredmény miatt, Katalin az elméletre ötöst, a gyakorlatra négyest kapott. A vizsga előtt azonban kiderült, hogy az oktató nem hajlandó aláírni a leszámolási papírját, s így nem kaphat bizonyítványt, mert elvesztette a tőle elsőben kapott, festékkeverésre szolgáló spaklit, egy 1500 forintos kis eszközt. Az oktató nem egyezett bele abba, hogy Katalin kifizesse, de abba sem, hogy azt a spaklit, amit a festészeti művezetőtől kapott, leadja, mert az más típusú volt, olyan, amilyet Magyarországon nem is forgalmaznak. Kővári Tamásné elmondása szerint Katalinnal három éven át problémák voltak, kiközösítette a társait, ellene hangolta őket „megrontotta az egész közösséget”. Az pedig szabály, hogy az elsőben kapott spaklit vissza kell adni. Huszonkét éve oktatja problémamentesen a fiatalokat, s még nem fordult elő, hogy ne kapta volna vissza a spaklit. Katalin, véleménye szerint, rendkívül tehetséges porcelánfestő lehetne, ha megfogadta volna a tanácsait, de nem fogadta meg. Azt pedig igencsak nehezményezi, hogy Katalin éjszakánként rácsörgeti a telefont. Arra a kérdésre, hogy miből gondolja, hogy Katalin zaklatja őt éjszakánként, azt válaszolta: van ismeretsége a rendőrségen és a Matávnál.- Nevetséges ez a spakli-ügy - mondja Mihálovics Istvánná, festészeti művezető. - Az utolsó spaklimat adtam oda Katalinnak, amikor felkeresett, és a segítségemet kérte. Azt a típust, amelyet az oktató követel Katalinon, nem is használjuk a gyárban. Régebben jóban voltam Kővárinéval, de aztán megváltozott köztünk a viszony, mert úgy gondolom, nem így kellene bánni a fiatalokkal. Sokkal több szeretettel és türelemmel. De én a tanulók oktatójának munkájába nem szólhatok bele. Az 508-as igazgatója, Déri Tibor szerint a bizonyítvány nem tartható vissza annak ellenére, hogy az oktató valóban nem írta alá az elszámolási papírt. Katalin kifogástalan magaviseletű tanuló volt, az oktatójával kialakult megromlott kapcsolatrendszert az oktatónak kellett volna tudni kezelni, hiszen mégiscsak ő a felnőtt. Mindezek ellenére, hívja fel a figyelmet, a végzettség még ilyen körülmények között is megszerezhető. Katalin ősszel érettségizik. Bár porcelánfestői tehetségét mindenki elismeri, a Zsolnay gyárba soha sem szándékozik menni. Tovább szeretne tanulni az Ipar- művészeti Egyetemen porcelán, kerámia és üvegtervező szakon. Nem könnyű bejutni, ezt tudja, de talán mégiscsak könnyebb menet lesz, mint a gyári megpróbáltatások sora. CSERI LÁSZLÓ