Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)
2003-07-14 / 190. szám
2003. Július 14., hétfő BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Jönnek a klasszikus háziurak? Bármennyire is megélénkülni látszott az utóbbi években a bérlakásépítési program, a jelenlegi rendszer nem eléggé hatékony. A kormány ezért a települési önkormányzatok mellett a vállalkozói tőkét is be kívánja vonni a bérlakásépítésbe. A koncepció őszre körvonalazódik, így lehet, jövőre már megjelennek a klasszikus háziurak. PÉCS A baranyai megyeszékhelyen több mint egy évtizednyi szünet után, 2001-ben adtak át egy új önkormányzati bérházat, amiben 30 garzont alakítottak ki, elsősorban ifjú házasoknak és gyermeküket egyedül nevelő szülőknek. Tavaly a bérlakásprogram keretében 80 szociálisan rászoruló család jutott új otthonhoz, ebben az évben pedig egy 120 lakásos bérházat építtet az önkormányzat, a költségekből valamivel több, mint 300 millió forintot kell a városnak állnia, a többi pályázati pénz. Ugyancsak idén megkezdődik egy 60 lakásos garzonház építése is. A helyi igényeket mindezzel korántsem lehet kielégíteni. Jóllehet a számok torzítanak, de jelenleg Pécsett megközelítőleg 2700 lakásigénylőt tartanak nyilván, közülük legfeljebb másfél ezren már laknak valamilyen önkormányzati bérlakásban, mondja Bókay Endre. A városi közgyűlés szakbizottságának elnöke egyetért azzal, hogy bármennyire is felgyorsult az önkormányzati bérlakásépítési program, a rendszer nem elég hatékony; mindenképpen szükség van a vállalkozói tőke bevonására is, és ez alól Pécs sem kivétel. A jelenlegi kormány lakásprogramjában többek között a bérlakások számának növelése, építésének támogatása szerepel, amit a nemzetközi gyakorlatnak is megfelelő modellben kívánják megvalósítani. Ebben a vállalkozók és az állam együtt viselik a pénzügyi terheket és a kockázatokat. A koncepció egyelőre csak az elvekben körvonalazódott, mondja Bókay Endre, hiszen mindegyik fél a maga javára szeretne nagyobb biztosítékokat. így még az is nyitott, hogy kivel kötnek szerződést a majdani bérlők: a tulajdonossal-e, vagy az önkormányzattal, ha az a vállalkozóval áll partneri viszonyban. Kérdés továbbá, hogy milyen bérleti konstrukció valósul majd meg - e tekintetben a bizottsági elnök az évente megújított lakbértámogatást véli a legbölcsebbnek. Azt pedig, hogy hol lesznek a majdani vállalkozói bérlakások, ugyancsak később pontosítják, de erre a célra elsősorban a kertvárosi és a meszesi területet látja alkalmas- nak az önkormányzat. ________ balogh z. Ne m albérleti árak Május közepén adták át nagy kormányzati csinnadratta közepette - még országos szakmai konferenciát is szervezett a Miniszterelnöki Hivatal ez alkalomból - az első, vállalkozói alapú bérlakásépületet Budapest XIII. kerületében. A119 lakásos ház megközelítőleg egymilliárd forintba került. Az otthonok túlnyomó részben 30 és 40 négyzetméter közöttiek, a legnagyobb lakás 60 négyzetméter alapterületű. A lakások bérleti díja egységesen 1200 forint négyzetméterenként, így legkevesebb 36 ezer forintot kell a bérlőknek fizetniük havonta. Az otthonok többsége már az épület átadása előtt elkelt, a megmaradókat az építtető vállalkozó a szabadpiacon értékesíti. Késtek az áramszámlák PÉCS Hírek A PÉCSI Gandhi Gimnáziumba a közelmúltban megérkezett az a mintegy 14 és félmillió forint' értékű bútor, amely az előre láthatólag szeptembertől üzemelő roma nemzetiségi könyvtár és multimédiás tanulócentrum berendezését alkotja majd. A beruházáshoz a stuttgarti Hermann Niemann Alapítvány szolgáltatja a szükséges tőke javát. A német város főiskolájának könyvtár és informatikus szakos hallgatói két évvel ezelőtti pécsi tanulmányútjuk alkalmával vették fel a kapcsolatot a Gandhi Közalapítványnyal. A könyvtárba a bútorok elhelyezése után folyamatosan érkezik majd ebben az évben több mint hétmillió forint értékű könyv, folyóirat, lemez, audio-, videókazetta. (pz) A KISTAPOLCAI községveze tőség kegyeleti kopjafát állít fel a templom körüli most már jelöletlen temetőben, ahol a hódoltság alatti nagyharsányi ütközet magyar halottjai nyugszanak. (cs) SZENTEGÁT önkormányzata megegyezett a helybeli mező- gazdasági kft-vel, hogy idén először falubeli állástalan embereknek biztosítanak munkát a kapálás idején. Cukorrépát például 140 hektáron gyomtala- nítanak kézi erővel. (cs) Lejárt befizetési határidejű számlákat küldött ki a napokban a DÉDÁSZ. A szolgáltató technikai okokkal magyarázza a kését. A napokban többen is meglepődhettek, amikor kézbe vették az éppen esedékes villanyszámlájukat: a befizetés határideje ugyanis a küldemény megérkezésekor már több napja lejárt. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott egyik számlán a teljesítés ideje, valamint a fizetési határidő egyaránt július negyediké, az elszámolás azonban csak három nappal később jutott el a fogyasztóhoz. Lapunk úgy tudja, hasonló problémával kapcsolatban a DÉDÁSZ Rt. ügyfélszolgálatát is igen sok panaszos kereste fel. Mint azt Stier László, a cég lakossági értékesítési vezetője elmondta, az elmúlt egy-két hétben valóban előfordult, hogy a feltüntetett fizetési határidő után érkeztek meg a számlák az ügyfelekhez. A szakember tájékoztatása szerint a késést több, kisebb probléma okozta. Az áramszolgáltató részben a számlaelőállítási folyamat során bekövetkezett hibára vezeti vissza a gondot, illetve Stier László a probléma forrásaként megemlítette, hogy júniusban nagy számban küldött ki felszólító leveleket a DÉDÁSZ, amelyek egy technológiai váltással együtt még inkább leterhelték a cég rendszerét, és ez okozta az elszámolások torlódását. A szakember hangsúlyozta, nem kizárt, hogy az elkövetkezendő napokban majd lehet még találkozni ilyen számlákkal, ám a szolgáltató reményei szerint hamarosan helyreáll a rend.- Természetesen valamennyi érintett ügyfelünk elnézését kérjük, a késés miatt nem érhet senkit hátrány - mondja a DÉDÁSZ illetékese. A cég már csak azért sem kérhet késedelmi kamatot, mert a számlákat a megjelölt fizetési napig nem tudta eljuttatni az érintettekhez. így.- az adott határidőtől függetlenül - a számla kézhezvétele után mindenkinek csak a csekken szereplő áramdíjat kell befizetni, legkésőbb nyolc napon belül. A DÉDÁSZ Rt. egyébként tavaly júniusban vezette be új számlázási rendjét, amelyet az azt követő egy-két hónapban többen is kifogásoltak, jóllehet az újítások egyik célja az ügyintézés gördülékenyebbé tétele lenne. (Háttér, előzmények: www.du.nantulinaplo.hu) SOMLAI ADRIENN Húsz hektáron tombolt a tűz Kővágószőlös Két férfi ellen indított eljárást a rendőrség, akik szombaton meggyújtották a tarlót, azonban a tűz átterjedt a környező gyümölcsösökre is. Bár tűzgyújtási tilalom van érvényben, és a tarlóégetés egyébiránt is hatósági engedélyekhez kötött, a tűzoltóknak naponta több ilyen jellegű tűzhöz kell kivonulniuk. Szombaton Kővágószőlősön egy húsz hektáros területen gyümölcsösök égtek, a lángok ugyancsak tarlóégetés következtében harapóztak el. A tüzet a komlói, a szigetvári és pécsi tűzoltók egyesült erővel oltották el, a károk felmérése folyamatban van. A rendőrség rongálás és köz- veszélyokozás miatt eljárást kezdeményezett két férfi ellen, akik a vizsgálat eddigi adatai szerint egy mezőgazdasági művelés alatt álló szántón gyújtották meg a tarlót. A területet ugyan ásással körbehatárolták, azonban feltehetően a szél átsodorta a környező területre a tüzet. A két férfi kísérletezett ugyan az oltással, ám amikor látták, hogy az hasztalan, a rendőrség szerint elhagyták a területet. MÁTÉ B. VASUTASNAP. Gazdag programmal várták a X. jubileumi vasutas juliális résztvevőit. A pécsi vasutaspályán a kulturális és a versenyprogramok minden korosztályt megcéloztak. Az aszfaltrajz- versenyen - természetesen - vonatot is rajzoltak. _______fotó: tóth l Re ndkívüli választás Gyöngyfa Rendkívüli polgármester- és képviselő-választást tartottak tegnap a településen. A falu első embere ismét a korábbi polgármester lett. Az előző testület feloszlatta önmagát, így rendkívüli választást tartottak tegnap az alig másfél száz lelkes: baranyai faluban. A polgármesterségre hárman - valamennyien függetlenek - pályáztak: Kovácsevics László, aki tavaly őszig 12 éven át volt polgármestere a falunak, Németh István, az eddigi polgármester és Péter László. A településen 106 választásra jogosult él, közülük 57-en Kovácsevics Lászlóra, 32-en Németh Istvánra adták a voksukat. Péter László nem kapott szavazatot. A régi-új polgármester nem kíván új programmal kirukkolni, mint kora este mondta: azt akarja folytatni, amit korábban elkezdett a falu érdekében. A legfontosabb ezen a szegény településen, hogy valamiképpen munkához juttassák az embereket, akár utaztatással is. A képviselő-testületi tagságra 14 független jelölt aspirált. A testületbe végül - a kapott szavazatok sorrendjében - Kovács Ferenc Istvánná, Lasancz József, Bognár János, Varga Imréné és Percze János, cigány kisebbségi képviselőként Orsós János került be. B. Z. SZABADSZENTKIRÁLYON nyolc közmunkás kezdte meg az ötkilométeres vízelvezető árokrendszer tisztítását. A kitermelt iszappal és hordalékkal lá- pos részeket töltenek fel, amelyeket később füvesítenek és fa- csemetékkel telepítenek be. icsi. Egészségügyi ügyeletek Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekkórház Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat: II. sz. Belgyógyászati Klinika, sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika. Baleseti sebészet: A volt Honvédkórház. Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214- 347). Gyógyszertárak. Pécs: Arany Sas (Széchenyi tér 2.), Bóly: Panacea, Komló: Piramis, Mohács: Belvárosi, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Siklós: Hollós, Szentlőrinc: Szent Lőrinc, Szigetvár: Boróka. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. MÁTYÁS KORABELI ÉTKEK. A koncertek, néptáncbemutatók mellett kiemelkedő eseménye volt az Orfűi Napok rendezvényeinek a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének tegnapi bemutatkozása a nemrégen avatott Kemencés Udvarban. A látogatók meg is kóstolhatták a káposztalevélen sült káposztás pogácsát, vagy a fokhagymás péklángost, ha a rétesekből már nem jutott volna. _____________________fotó, tóth l. Jo bb helyi tévét akarnak Sellye Aláírásgyűjtést kezdeményeztek Sellyén azok, akik úgy vélik, a helyi televízió színvonala jelentős mértékben csökkent az elmúlt időszakban. Mindez akár az Ormánság TV kuratóriumának végét is jelentheti. Mint ismeretes, a helyi televízió működtetésére kiírt pályázat az év elején sikertelenül zárult, mivel az Ormánság TV kuratóriuma szerint az egyetlen jelentkező - Szpisják Pál, akkor még főállású stúdióvezető - irreálisan magas összeget kért az üzemeltetésért. A sikertelen pályázatot követően a város úgy döntött, átmenetileg tovább finanszírozza a helyi televízió kiadásait, ám miután az összeg jelentős részét a stúdióvezető bére vitte volna el, a posztot megszüntették. A feladattal ekkor az egyik szerkesztő-műsorvezetőt bízták meg, aki azonban nem más, mint az alapítvány elnökének egyik közeli hozzátartozója. A település polgárai azonban a napokban aláírásgyűjtést kezdeményeztek, véleményük szerint a történtek óta jelentős mértékben csökkent a televízió minősége. Emellett az egyik fő reklámozó, a Drávamenti Áfész is tiltakozásának adott hangot, mivel véleménye szerint a képújság színvonala sem megfelelő. Mint azt Förster Gyula polgár- mester elmondta, az észrevételeket továbbította a kulturális bizottsághoz. Szerinte a probléma hátterében egyrészt személyi ellentétek húzódnak, illetve a televízió korábbi értékesítéséből befolyt több mint hat és félmillió forint nem megfelelő fel- használása vezetett idáig. A polgármester azon a véleményen van, hogy az alapítványnak előbb közalapítvánnyá kellene alakulnia, majd végül meg kell szüntetni. Az önkormányzatnak fel kell vállalnia a médium finanszírozását, miután nem-szabad hagyni, hogy tönkremenjen az Ormánság TV - véli Förster Gyula. Lapunk úgy tudja, elképzelhető, hogy az alapítvány megszűnése után ismét Szpisják Pált bíznák meg a televízió vezetésével. (Háttér, előzmények: www. dunantulinaplo. hu) SOMLAI ADRIENN