Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)

2003-07-13 / 189. szám

14 AUTO 2003. JULIUS 13. HÍREK Jól áll a Porsche szénája iA Porsche Hungária által képviselt hat márkából 2003 első félévében összesen 19 826 új autót értéke­sítettek. Valamennyi márkájuk jól teljesített, elvégre nagyot nőtt az Audi forgalma: eme részleg 49 száza­lékos növekedést ért el. A SEAT sem gyengélkedett, hiszen - 3371 darabos értékesítése révén - 20,3 szá­zalékos növekedést produkált. A Skoda ugyancsak állta a sarat, hiszen 52 százalékkal tudta bővíteni el­adásait. A Volkswagen 6858 személygépkocsi érté­kesítésével 16,5 százalékos emelkedést ért el. A Por­sche új sportautóiból 31 talált gazdára. A Nissan dízelarzenálja ■ A Nissan az év végétől minden modelljéhez kí­nál dízelmotort. A Micra előbb a Renault-tól származó legkisebb dCi alapváltozatát kapja meg; az erősebb, 82 lóerős verzió csak a jövő év elején érkezik. Az Almera és a Tinó az izmosabb 1,5-ös mellett a 2,2 literes változat 112 és 139 ló­erős kivitelével lesz rendelhető, a Primerában pedig az 1,9 literes és a 2,2-es erősebb változata dolgozik majd. A dízelesítéssel egyidejűleg a Tinó felfrissített megjelenéssel, új műszerfallal és rendelhető tolatókamerával debütál. A FIAT válságos napjai HAz amerikai Moodyís hitelminősítő a Ba3-as szintről az egyesre rontotta le az olasz FIAT hosz- szú lejáratú adósságának osztályzatát. Azzal in­dokolták döntésüket, hogy a taljánok autógyártó részlege továbbra is inkább pénzt fogyaszt, sem­mint termelne, s így várhatóan még legalább két éven át veszteséges marad a vállalat. A Moodyís szerint a FIAT-nak 10,9 milliárd euró készpénzre lesz szüksége csődkezelés címén. Ugyanakkor a FIAT-csoportot ellenőrző Ifil holdingnál a hét ele­jén közölték, hogy az elkövetkező négy esztendő­ben nem tesznek több pénzt a FIAT-ba. Bemutatkozott a régi-új Lantra ■ A Hyundai Magyarországon tartotta átszabott modelljének (Elantra - Lantra) nemzetközi premierjét. A külsőleg alig észrevehető válto­zás a fényszórókat, a hűtőrácsot, az első szok­nyát és benne a ködlámpákat, valamint a mo­torháztetőt és csomagtetőt érintette. A szolid átrajzolás következtében a légellenáliási té­nyező két századdal csökkent. A biztonság te­rén is nőtt a rendelhető berendezések sora: im­már vételezhető a blokkolásgátló elektronikus fékerőelosztóval, ezentúl a kitörésgátló (TCS - Traction Controll System), valamint az oldalsó légzsákok is igényelhetőek. 7f Hoppácska! Alonso leesett az ideális ívről. Itt jön a kis Panis. Állóra történt a dolog. Verstappent könnyen meg lehet előzni, ha valaki bakkecskemozgással tud közlekedni. A nyalókás ember rosszkor intett Schumacher- nek, hogy indulhat. A pálya jellegzetessége, hogy sehol van. n KR AM PEK-TAN ÁCSOK I Az időjárás mindig és minden helyzetben okoz meg­lepetést az autósoknak. Hol a fagy, hol a csúszós utak, de ami most aktuális, az a meleg. Ilyenkor a legtöbb autótulajdonos megfeledkezik a fékrendszer ellenőrzéséről, és már csak akkor jut eszébe az át­vizsgálás, amikor súrlódó hang hallatszik elölről. Ha a sok fékezés után az amúgy is nagy meleg hatására könnyebben forrósodik a fék, bekeményedik a fék­pedál. Ebben az esetben a legtöbbször elég a fékbeté­tet lecserélni, feltéve, ha időben odafigyelünk a súr­lódó hangra. Ám ha ezt elhanyagoljuk, jóval költsé­gesebbé válik a javítás, hiszen a féktárcsát is ki kell cserélni a betéttel együtt. A fékpedál bekeményedé- se eredhet a szervorendszer meghibásodásából, de főleg a fékolaj elöregedése okozza az apró, de idege­sítő hibát. Ilyenkor a fékolaj összetételénél fogva levegősödhet a rendszer, gyengülhet a fékhatás, és előbb-utóbb azt vesszük észre, hogy nem bírunk ak­kora erővel hatni a fékpedálra, hogy autónk megáll­jon. A rendszer teljes olajcseréjével és az új olajjal történő átmosásával újból fékezhetővé és üzem­biztossá tehetjük autónkat. Krampek Autójavító, Bp. XVI. kerület, Budapesti út 124. Az autóipar mamjüja gél rosszaknak. Mi több, napjainkban övék az első rajtkocka. Igaz, a cégóriás jú­nius végéig közel 550 ezer Mercedes márkájú járgányt értékesített világszerte a tava­lyi első féléves 559 ezer után. A Smart kocsikkal együtt az eladás 609,1 ezer darab volt a 2002-es első félévi 621,4-del szemben. A Smart-eladások csaknem kétezer egységgel csökkentek. A Mercedes- Smart márka eladásait legin­kább az Egyesült Államok­ban tudta növelni néhány ezer darabbal. A nem túl je­lentős fejlődést a Daimler­Chrysler azzal indokolta, hogy rendkívül nagy árharc­ban kell helytállniuk az ame­(darab) 900 800 700 600 500 400 300 200 1997 1999 2000 2001 2002 rikai piacon. A stuttgarti kon­szern ezzel együtt elégedett az eredményekkel, mivel a nehéz világgazdasági körül­mények között az autópiacok többsége zsugorodott. Amúgy a riválisainak megfékezésén munkálkodó DaimlerChryslernél jó ideje kiemelkedő szerep jut a for­máknak, a stílusnak is. Erre a legjobb példa az új A- és SL-osztály. Az utóbbi cso­portba sorolt négykerekűek a sportos menetdinamika és a luxusszintű kényelem ügyes ötvözetei. Az említett automobilok belső terében is folytatódik a sportos-ele­gáns vonalvezetés. Ehhez társulnak még a határozott FOTÓ: DIÓSI IMRE színkontrasztok és a kényes anyagok, mint a vá­logatott bőr, fa, alumínium, valamint a textil. Néhány napja egyébként az Ipar- művészeti Múzeumban szemrevételezhető a Merd teljes evolúciója, hiszen a kiállítóteremben éppen a dizájné a főszerep. Ugyanitt már látható/kikémlelhető valami a jövő titkaiból is, minthogy az egyedülálló tárlat bemutatja - Magyaror­szágon elsőként - a Vision- SLR projektet. Persze a mu­zeális értékek nem kendőz­hetik el a lényeget: merre gurul tovább a Merci-ka- raván? Úgy fest, jó az irány­zók. Az e heti forgalmi ada­tok ugyanis azt mutatták, hogy a DaimlerChrysler részvénye 2,4 százalékkal emelkedett a frankfurti tőzsdén. Schwalm Kemény csata dúl a német autópiac prominensei között. A mamutok csatájában egyelőre még nem hirdethetünk győztest, bár beszédes tény, hogy a BMW menedzsmentje teljes készültséget, globális offenzívát hirdetett, s a Volks­wagen és az Opel is egyre lendületesebben tör a fő kon­kurens, a piacvezető Mercedes babérjaira. H Egyik „istállónak” sincs könnyű dolga. A germán au­tópiac ez idő tájt ugyanis stagnál, s a becslések alapján némi fellendülésre 2003 má­sodik félévében van remény. Világszerte sem sokkal jobb a helyzet. Bár az idén ötmil­lió személyautót gyártanak Németországban, és 3,55 milliót exportálnak, nem minden típus örvend közsze­retetnek. Ráadásul a germán autóipari mamutok az utób­bi hetekben a kelet­német fém- és elektromosipari munkások sztrájk­ját ugyancsak meg­szenvedték. A jelen kori viszonyok többeket már-már a Hegylakó meséjé­re emlékezteti, azaz jelen esetben is csak egy marad­hat. Mindazonáltal a Merce­des, illetve a Daimler­Chrysler konszern esélyei nem mondhatóak éppenség­Lendületes Mazda, mutatós Avensis A japán autókat ma már nem az unalmas egyhangúság jellemzi. A középkategóriás Mazda 6-os vagy a Toyota Avensis például len­dületes formavilágot mutat, mind­két esetben az egyedi megjelenés érdekében tett erőfeszítés fel­fedezhető. Mindez a hátsó lámpák kiképzésénél is szembeötlik, a Mazdáé áttetsző, a Toyotáé a Mondeora emlékeztető sarok­elem. Az Avensis krómozott hűtő­rácsa egyértelműen a Lexusszal való rokonságot hangsúlyozza. S Az Avensis utastérben a felső kategóriás luxusautókat idéző hangulat uralkodik, kiváló a ki­dolgozási minőség és a kezelhető­ség. Ebben az autóban már „ala­nyi jogon” is (ki)jár az elektro­mos ablakemelő mindegyik ajtó esetében. A műszerek mutatói­ban diódák világítanak, aminek köszönhetően nem csak rendkí­vül mutatós, egyúttal igen „olvas­mányos” a műszeregység. A To- yota-futómű az alapfelszerelésbe tartozó ESP-vel kritikus helyze­tekben képes kordában tartani tenmagát, olykor sípoló hanggal figyelmezteti a sofőrt a fegyelme­zettebb vezetésre. A motor vi­szont igazán nyugodtan és csen­desen jár, halkan ketyegve moz­gatja a másfél tonnás négyajtóst. Mazda 6 Toyota Avensis Hengerűrtartalom 1998 cm3 Teljesítmény 121 LE Legnagyobb sebesség 198 km/h Fogyasztás 1/100 km 6,5 I Csomagtér 5001 Üzemanyagtartály 641 1995 cm3 115 LE 195 km/h 5,81 520 I 60 I Ráadásul kevés gázolajjal is beéri, a Mazdánál legalábbis lényegesen szerényebb ez a szerkezet. A Mazda 6-os viszont sportos megjelenéséhez hűen lendülete­sebben húz, jobban gyorsul, mint az Avensis. Az ESP ugyan nem jár hozzá, de enélkül is jó az úttartása. Sőt, minden nehézség nélkül állja a hirtelen irányváltást. A Mazda má­sik nagy előnye az Avensisszel szemben a bőségesebb helykínálat az utastérben és a Toyotáénál lé­nyegesen nagyobb, kényelmesebb ülések. A csomagtartója valamivel kisebb, mint a konkurens japán márkáé, ugyanakkor alacsonyabb a rakodóperem. P. Zs. Hathengeres álomjárgány ■ Nyáridőben mind több veterán járgány tűnik fel az európai (tu- rista)utakon. A legelegánsabb és legritkább típusok közé tartozik az 1957-től 1961-ig gyártott Jaguar XK 150-es. A gépezet ovális króm hűtő­rácsa, sűrű küllős keréktárcsája, nyúlánk motorháza miatt össze­téveszthetetlen jelenségnek mondható. A kupé karosszériával és vá­szontetősként, roadsterként mintegy tízezer vevőt toborzó hathengeres ös-Jaguar gyengébbik változata - figyelem! - 190 lóerős volt. Vagyis ez a verzió csak 200-as tempóval kényeztette a tulajt. A csúcsjárgány viszont már 230 km/órás száguldásra is képes volt. M. G. A legkelendőbb személyautók F13I2541 8907 5561 4949 3716 3958 Suzuki Opel Skoda 3054 Peugeot 2727 Volkswagen Citroen Daewoo Ford Toyota 1993 1400 első negyedévi adatok 2002 ' Úgy fest, a hazai mezőnyben verhetetlen a Suzuki. Jóllehet az esztergomi autókeltetőből kikeveredett automobilok nem mindegyike nevezhető szuper­biztonságos csúcsjárgánynak, azért a „hazai pálya” érzékelhetően kedvez a japánoknak. Az Opel és a Renault ugyancsak hozza az elvárható formát, meglepetésre viszont a Volkswagen csak a hatodik pozíciót bitorolja.

Next

/
Thumbnails
Contents