Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)
2003-06-06 / 153. szám
2003. Június 6., péntek KULTÚRA PORT 7. OLDAL A FESZTIVÁL NYITÓ ELŐADÁSAKÉNT a Nagyváradi Állami Színház mutatta be a Rokonok című darabot a Pécsi Nemzeti Színházban. A főszerepeket Firtos Edit és Kardos M. Róbert játszotta (képünkön). FOTÓ! TÓTH LÁSZLÓ POSZT-indulás apró zökkenőkkel A versenyprogramokra az utolsó jegyeket kapkodják szét, és már a kiegészítő programoknál is megjelentek az első teltházas előadások. Ugyanakkor több olyan műsor is akad, amelyik betegség miatt elmarad. A pécsi szállodák megteltek, naponta 600-700 színházi szakmabeli vendégeskedik a fesztiválon. A POSZT rangját jelzi az is, hogy a kulturális tárca első embere nyitotta meg a találkozót. Mindemellett néhány kellemetlen apróságról is be kell számolni. Arról már hírt adtunk, hogy Darvas Iván Sorstalanság-estje elmarad, mert a 78 éves művészt ágyhoz köti a betegség. Hasonló okból le kellett mondani a horvát nyelvű Szín- házcsinálók előadást is. Ugyancsak elmarad az Üvegeső felolvasószínházi bemutatója június 8-án a Művészetek Házában, és ugyanitt 10-én a beszélgetés Tar Sándor íróval. Továbbá lemondták az Eötvös Loránd Tudományegyetem június 12-i egész délutános fellépését az Uránia moziban. Mint Stenczer Bélától a PNSZ szervezőirodájának vezetőjétől megtudtuk, nem ritkaság ez, hiszen például a Duende együttes tavaly ugyanígy visszalépett, idén viszont újra bejelentkezett. Ahol lehet, ott átszervezéssel orvosolják a problémákat, így például Vári Eva Edit Piaf- estjét a zongo- raldsérő Süló István elfoglaltsága miatt egy nappal később, június 7-én rendezik meg. Törőcsik Mari kiállítása a tervezetthez képest egy nappal később, hétfőn este hétkor nyílik. Ha a szabadtéri programokat elmosná az eső, ott nincs mit tenni. Ha fizetős előadásra szakad rá az ég, a jegyeket a Pécsi Nemzeti Színházban visszaváltják, kivéve a Ghy- mes és a Rajkó Zenekar tettyei koncertjeit, mert ezeket a műsorokat rossz idő esetén az IH-ba viszik át. Kiderült az is, hogy a versenyprogramok közül az egriek Valahol Európában-jára, a krakkóiak Három nővér és a szabadkaiak Nem fáj előadására lehet még néhány belépőt kapni. Ugyanakkor a kiegészítő programokra most indult be a jegyvásárlási mizéria, ott a Presser szólóest, Vári Éva Piaf-műsora, Tulka János dalos fellépése, a Zongorapárbaj, és a Klezmer Band zsinagó* gai koncertje a legkeresettebb. Az OFF-programokról mindemellett tudni kell, hogy a rendezvények több mint fele ingyenes, a jegyeket pedig 500-2000 forint közötti áron kínálják. A színművészetis vizsgaelőadásokon viszont senki se csodálkozzon, ha nem fér be, mert ezek a bemutatók elsősorban a szakmának, a fiatalokat fogadó színházaknak szólnak. MÉSZÁROS B. E. Erősödnek az ifi géniuszok Az Ifi Géniusz az aulában programsorozaton a szokásoknak megfelelően a Dante Café a középpont, a kiállítások és koncertek fő helyszíne. Itt a tárlatok és a zene viszik a prímet, de a kiállítóhelyiségek közé beszáll a Civil Közösségek Háza, az Uránia mozi és a Közelítés Galéria is. A Sétatérre pedig beköszön minden művészeti ágazat. Határozottan laza dumám van, Múzsának ennyit még nem ga- zsuláltam, Ifi Géniusz az aulában - ez a mottója a fiatal művészek színházfesztiváli találkozójának. A harmadik esztendőre az ifjonc résztvevők tábora is szépen meghízott, ezúttal már nyolc művészeti egyetem és főiskola képviselteti magát félszáz kiállítással, színjátékokkal, koncerttel, táncos előadással, divat- bemutatóval és filmvetítésekkel. A III. POSZT-on a fiatalok egy új helyszínt is igénybe vesznek, a Színház téren található OTP- székházban Vasárnapi szerelem címmel a most bemutatkozó soproni művészeti egyetemisták installációja látható. A soproniak »mellett a miskolci Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszék is első ízben jelentkezik az Ifi Géniusz programban, a pesti képző- és iparművészetis és a Eötvös Loránd Egyetem diákjai, valamint a pécsi művészeti karosok mellé felsorakozva. A filmművészeti főiskolások önálló filmszemlét tartanak június 9- 12. között az Uránia moziban. A színművészetisek a színi tanodák és a Marosvásárhelyi Szín- művészeti Egyetem pedig akkora blokkal érkezik, hogy a 220 szereplőt felvonultató húsz előadást külön írásban mutatjuk majd be. Az Ifi Géniusz csomagban a kiállítások közül kiemelkedik a Barátság-Kőolaj elnevezésű tárlat, ahol a pesti képzőművésze- tisek az emberi érzelmek, az olaj és a fegyverek kapcsolatát próbálták formákba önteni. A Dante Caféban pedig érdemes felkeresni többször is a Bázist, azt a számítógépekkel felszerelt műhelyfélét, ahol a fesztiválon felvett videókat, fotókat és hangokat mixelik össze. A Dante pincében a zenékre is oda kell figyelni, mert nap mint nap jobbnál jobb koncertek hallhatók. A zenerajongók nem tudnak olyan stílust kitalálni, ami ne szerepelne a felhozatalban. Lesz itt reg- gie, trip-hop, groove, acid, etno, brit-pop, és a dzsessznek számos változata, a Liszt Ferenc zeneművészeti főiskolások pedig június 11-én adnak koncertet. A bőségkosárból egyetlen bulit emelnénk ki, az Egy Kiss Erzsi Zenét 12-én este, ahol zene- művészetis jazz tanszakosok csapatában három gitárra öt hölgy énekel. MÉSZÁROS B. ENDRE Barangolás a műtermekben A Pécsi Országos Színházi Találkozó a társművészetek fesztiválja is egyben, és mind több neves alkotó igyekszik legfrissebb munkáival jelentkezni ezen az országos összművészeti seregszemlén. Az idei esztendőben á POSZT a baranyai képző- és iparművészek fantáziáját is magyar művészetet népszerűsítse, és kívánni sem lehet jobb alkalmat erre ennél az öaszművészeti fesztiválnál. A művészekkel a telefonos egyeztetéseket követően személyesen, vagy csoportosan lehet találkozni, és a műtermekben nem csak a technikai fogásokba, a különA MŰVÉSZEK ELÉRHETŐSÉGE jún. 6.: Colín Foster szobrász, Lukács József szobrász, Jegenyés János üvegtervező, jún. 7.: Fükő Béla szobrász, J. Móker Zsuzsa keramikus, Nyári Zsolt szobrász, Kuti László szobrász, Pécs, Álmos u. 3. 30/224-3807 Pécs, Álmos u. 3. 20/493-7868 Pécs, Székely B. u. 28/a.. 322-139 Pécsvárad, Temető u. 3, 30/485-7243 Pécs Mogyorós köz 3. 335-317 Pécs, Verseny u. 19. 30/395-7450 Pécs, Verseny u. 19. 20/975-7638 júri. 8.: Fükő Béla szobrász Kapoli Ilona festő, Szigetvár, Turbéki u. 1/1. 73/311-541 jún. 9.: Colin Foster szobrász Fükő Béla szobrász Lukács József szobrász Kapoli Ilona festő jún. 10.: Fükő Béla szobrász Miklya Gábor szobrász, jún. 11.: H. Barakonyi Klára grafikus, ■ Kertészti Ágnes üvegtervező, Pécs, Verseny u. 19. 30/237-6902 Pécs, Kolozsvár u. 18. 30/263-2180 Pécs, Mártírok u. 42. 328-127 jún. 12.: Kapoli Ilona festő Kertészti Ágnes üvegtervezö jún. 13.: Kapoli Ilona festő Herczeg László festő, Pécs, Kolozsvár u. 18. 330-356 megmozgatta, és a tavaly alakult Pécs-Baranya Művészeinek Társasága (pillanatnyilag 75 képző- és iparművész a tagja a megyéből) ezúttal nyitott alkotóműhelyekkel várja a fesztivál ideje alatt délután 14-18 óra között az érdeklődőket. A társaság elnöke, Colin Foster szobrászművész úgy fogalmazott, a társaság egyik fő célja, hogy a kortárs leges megoldásokba kapnak betekintést az érdeklődők, de kifaggathatják a festőket, szobrászokat, iparművészeket az alkotás folyamatáról is, hogy a kész és félkész műremekek miként születtek, hogyan formálódtak, és milyen tényezők változtatják meg a kompozíciót, amíg nem nyeri el a végleges alakját. Pedagógusnapi egyetemi díjak A PTE szenátusa a pedagógusnap alkalmából kitüntetési ünnepséget tartott. A PTE Ifjúság úti aulájában tartott tegnapi ünnepi szenátusi ülésen dr. Pais Ella Regina, a PMMFK főigazgató-helyettese mondott köszöntőt a pedagógus hivatást méltatva. A kitüntetések sorában a PTE alapító okiratot adományozott dr. Daniel Kluvanec professzornak, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem rektorának a két intézmény kapcsolatainak ápolásáért' végzett tevékenységéért. Az Oktatási Miniszter Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettel tüntette ki dr. Gyódi Gyulát, az EFK főiskolai tanárát, valamint dr. Vonyó Józsefet, a BTK docensét, a Magyar Történelmi Társulat alelnökét. A PTE Szenátusa Professor Emeritus címet adományozott dr. Kozma László nyugalmazott egyetemi tanárnak. Arany Katedra-díjban részesült Kógemé Kühn Edit, a Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola és Gáspár Gábor, a Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola tanára. „Az év legjelentősebb szellemi alkotása” pályázat idei nyertesei: dr. Petrétei József, dr.Tilk Péter (ÁJK), dr. Deli József és dr. Molnár Péter, illetve dr. Pár Gabriella (ÁOK), dr. Vargyas Péter, dr. Pócs Éva (BTK), dr. Kurucz Rózsa, dr. Töttős Gábor (IGYFK)., dr. Tűzcsapokról lopják a vizet A vízlopásnak sokféle módozata létezik. Az egyik leghatékonyabb, már ami a gyorsaságot illeti, az a minden településen fellelhető tűzcsapokról való illegális vételezés, amely a mező- gazdasági vegyszerezéshez szükséges víz tartálykocsikba való nagy sebességű juttatását biztosítja. A lebukás veszélye kicsi, hiszen nem állhat minden csapnál egy-egy ellenőr. Lopják a vizet Görcsönyben, kaptuk az információt a napokban. Magánvállalkozók, kisebb és nagyobb cégek is szépen sorjáznak a faluban lévő tűzcsaphoz, s töltik meg a tartálykocsikat a vegyszerezéshez szükséges vízzel. Sok időt nem is kell vesztegetniük, mert pillanatok alatt megtelik a tartály. A bejelentő szerint a látvány nem ritka, ezért voltaképpen már-már természetes velejárója a faluképnek itt is és másutt is. A jól ismert, járdából kiálló piros vashengerek a föld feletti tűzcsapok, amelyben városi vagy egyéb hálózati víznyomás van, újkorukban még rendelkeznek egy- egy alumínium kupakkal is, mondja érdeklődésünkre Pfeiffer Márton ezredes, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. Az akció ennek a kupaknak a lelopásával kezdődik, mert ezt el lehet vinni a MÉH-be. A víz kinyeréséhez szükséges egy speciális kulcs, magyarázza Pfeiffer Márton, amelyet lopni is lehet, de egy ügyes lakatos ember akár le is tudja gyártani. Az ellopott víz mindannyiunk kára, mondja a parancsnok, mert közkifolyóról van szó, a veszteséget feltehetően a vízmű vagy a helyi víztársulások velünk fizettetik meg. Létezik a tűzcsapnak régebbi típusa is, a föld alatti, amely a járda szintjén, egy 20x40-es öntöttvas szekrényként jelenik meg, ezeket ma már nem szívesen építik, mert autókkal ráállnák vagy lebitume- nezik. Ha viszont felnyitják az öntöttvas fedelet, a vízvételezéshez ez esetben is hozzá lehet férni, az ehhez szükséges más típusú célszerszám is könnyedén legyártható bárhol. A tűzoltóknak pusztán annyi közük van ezekhez a tűzcsapokhoz, hangsúlyozza az ezredes, hogy innen tudnak vízhez jutni, de valamennyi a víztársulások vagy városi vízművek tulajdonában van. Mérőberendezés nincs rajtuk, a kivett mennyiség az által mérhető, hogy mekkora a megtöltendő tartály térfogata, illetve a vízmű központjában észlelik a hiányt, amely hálózati veszteségként jelentkezik. A Szigetvíz Kft. ügyvezetője, Novák Károly érdeklődésünkre elmondta, hogy négy-öt évvel ezelőtt boldog-boldogtalan lopta a vizet ezzel a módszerrel, de aztán konszolidálódni látszott a helyzet, s általában előre befizetik az egyébként nem nagy összeget, s ebben az esetben számlát is kapnak róla. Természetesen folyamatos ellenőrzésre nincs lehetőségük ezen a hatalmas területen, így nem túlságosan nagy a kockázata a vízlppásnak. A hálózati veszteség a Szigetvíz Kft. esetében évi 20 százalék körül van, amely erősen az országos átlag alatti mennyiség, ez az arány tudomása szerint másutt lényegesen nagyobb. Novák Károly utánanézett a görcsönyi esetnek, ezen a vidéken senki sem fizetett, tehát biztos, hogy lopásról van szó. Nemcsak azért használják az illegális vízvételezők a tűzcsapokat, hangsúlyozza az ügyvezető igazgató, mert így nem kell fizetniük, hiszen az árak nem túl magasak, hanem azért is, mert rengeteg időt nyernek azáltal, hogy nem a közönséges csapról kell keservesen megtölteniük a tartálykocsit, hanem a nagy nyomású tűzcsapról néhány perc alatt. Gond akkor adódik, mondja az ügyvezető, ha olyan területen csapolnak le nagy mennyiségű vizet, ahol mindössze egy 10-20 köbméteres glóbusz található, mert ha az kiürül, akkor egy ideig vízhiány keletkezhet a lassú fel- töltődés miatt. A veszteségek a valós vízveszteségekből, a mérési pontatlanságokból és az illegális vételezésből adódnak ösz- sze, mondja Tóth István,, a Pécsi Vízmű Rt. műszaki igazgatója, ez éves szinten 24 százalék, de öt éve még 35 százalék volt. Van akcióprogramjuk a további csökkentés érdekében, ennek keretében pontosabb mérőket szerelnek fel, tervszerű szivárgásvizsgálatokat végeznek, többnyire éjszaka, amikor a fogyasztás a minimumon van, ilyenkor speciális műszerek deciméteres pontossággal jelzik a szivárgás helyét. A tűzcsapokról történő lopás legnagyobb veszélye véleménye szerint az, ha nem zárják el jól a tűzcsapot, mert ilyenkor a felszínen nem látható folyás nagy károkat képes okozni, vagy Kaposi Zoltán, dr. Vörös József (KTK)., dr. Gyöngyössy Zoltán, Pinczehelyi Sándor (MK), dr. Csébfalvi Anikó, dr. Katits Etelka (PMMFK), dr. Jenei Sándor, dr. Lóczi Dénes, dr. Kollár László (TTK),,Ambrus Attiláné Kéri Katalin (TI) és dr.Hernádi László (EK). A PTE Lis- sák Kálmán akadémikus, orvosprofsszor rektor emlékére alapított díjat adományozott dr. Erős Ferencnek (BTK), dr. Pár Alajosnak (ÁOK), dr. Barthó Lórándnak (ÁOK) , Abay Neubauer Gyula-díjat adományozott dr. Pámer Zsuzsannának, ifj. dr. Sétáló Györgynek, dr. Pár Gabriellának, dr. Kovács Kálmánnak, (ÁOK), dr. Komarov Valerijnek, dr. Hegedűs Irénnek, dr. Hornyok Árpádnak, dr. Gálosi Adriennek (BTK), dr. Nemeskéri Zsoltnak (FEEFI), dr. Buzády Andreának, dr. Eisner Tímeának (TTK), valamint Prinz Gyula-díjat adományozott dr. Bachman Zoltánnak, dr. Göbölös Tamásnak (PMMFK) és dr. Schweitzer Ferencnek (TTK). A PTE Szenátusa habilitá- ciókat, valamint Ph.D, illetve DLA címeket is odaítélt. Kihirdették az „Év legnépszerűbb oktatója” pályázat karonkénti nyerteseit is. ha tönkreteszik a tűzcsapot, és azt a tűzoltók nem tudják használni. Harmadik éve működik a Pécsi Vízműnél egy ellenőrzési csoport, amelynek a feladata felderíteni az illegális vízvételezéssel kapcsolatos eseteket, tájékoztat Gesztesi László, a szolgáltatásellenőrzési osztály vezetője. Ennek eredményeként ha nem is csökkentek, de nem is növekedtek az esetszámok, s közel ezer a rajtakapott elkövetők száma a közel három év alatt. Területükön ritkábban fordul elő a tűzcsapok megcsapolása, bár természetesen találkoztak ilyen módszerekkel is. Jóval több az óramanipuláció vagy a csatornahálózatra való rákötés. Munkálkodásuk eredményeként több tízmilliós nagyság- rendű az az összeg, amit az illegális vízvételezők befizettek részint az ellenőrzéssel kapcsolatos költségek megtérítéseként, másrészt az akár évekre visszamenőleg feltételesen elfogyasztott víz ellentételezéseként. CSERI LÁSZLÓ ft t