Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)
2003-06-01 / 148. szám
2003. JÚNIUS 1. INTERJÚ Az ember, aki jót akart Matematikus, Wagner rajongója, a lóversenyek megszállottja, a Fradi-tábor bármikor „megtalálható” tagja, sörnagykövet, Magyarország legpechesebb humoristája - utoljára talán csak egy Habsburg uralkodónak volt ilyen hosszú a pedigréje, mint amit Farkasházy Tivadarról első nekifutásra fel lehet sorolni. Az ő esetében nem közhely, hogy csak szélsőséges indulatokat képes kiváltani. Rengetegen szeretik fanyar, intellektuális humorát, de már volt olyan is, aki puszta eilenszenvből.felgyújtotta az autóját. Teddy egyesek szerint kissé zárkózott, nehezen megközelíthető lelkű ember. Hogy aztán ez igaz-e, azt az alábbi interjú elolvasása után döntsék el önök.- Furcsa ez a mostani helyzet. Évtizedekig természetes volt, hogy a humoristák egymás után, ugyanazon a színpadon lépnek fel. Aztán az utóbbi években közöttük is kialakultak a különböző szekértáborok. Ön is így látja?- Eltérő az ízlésünk. Az ember pedig már csak olyan, hogy igyekszik magát hasonló ízlésűekkel körülvenni. Ezt teszem én is a Hócipőben. Elvégre ez egy magán- vállalkozás. Ettől függetlenül majd minden humorista kollégámat tisztelem.-No és a Rádiókabaré?- Ott már kevésbé van jogom érvényesíteni a saját ízlésemet, hiszen nagyobb a közönség, többrétegű humort kell űznünk. Én ugyanis a nagy elődöt idézve azt vallom, hogy a humorista olyan ember, aki humort űz szakértelemmel. És a hangsúly ezen az utolsó szón van. A kereskedelmi televíziókkal ellentétben hiszek abban, hogy egy kabaré akkor jó, ha nemcsak populáris, hanem intellektuális is. Rendszeresen együtt dolgozom Sinkó Péterrel, Tóth Tiborral, s az utóbbi időben nagy örömömre visszatért közénk Sándor György is.- Ezek szerint a humorista-szekér- táborok között még van átjárhatóság?- Úgy látszik, igen. A szakmai kapocs nálunk talán erősebb, mint a.politikában. Bár bizonyos politikusok mindent megtesznek, hogy kettévágják ezt az országot.- Na és mi a helyzet a személyes ellentétekkel?- Ezt most nem értem...- Jó, akkor mondok neveket. Selmeczi Tibor. Fábry Sándor...- Selmeczi Tiborral összeköt a múlt, amit sohasem tagadok meg. Sőt, ellenkezőleg. Mindig örömmel gondolok vissza arra az időszakra. A jelenről és a jövőről viszont már nem mondhatom el ugyanezt, útjaink egyszer és mindenkorra szétváltak. Fábry viszont nagyon hiányzik. A gyermekeimnek is. Az elmúlt évben két észrevétele volt a Hócipővel kapcsolatban, amelynek több mint tíz éven át frontembere, egyik legnagyobb sztárja volt. Joggal kérdőjelezte meg a lap általa helytelennek tartott irányvonalát, hiszen annak máig részvényese.- Azóta milyen a viszonyuk?- A legutóbbi Showderban besorolt engem is a szuperbalosok közé, meg akiknek anyagilag igen jól jött a kormány- váltás. Ezzel, úgy érzem, átlépett a Rubiconon, már ami a kettőnk kapcsolatát illeti. Ám mivel ő ezt a humor eszközeivel tette, az e heti Hócipőben hasonló módon válaszoltam rá. Igaz, az én reakcióm terjedelmesebbre sikeredett, de hát Fábry 1,5 millió nézőjével szemben én a legjobb esetben is csak 100 ezer emberhez juthatok el ezzel. Megjegyzem, mind- háromszor csak védekeztem. Nem fenyegetésképp mondom, de ha folytatja, legközelebb már róla lesz szó,- Ez most nagyon úgy hangzott, mint egy üzenet. Régebben ez sem volt jellemző a humoristákra...- Ha minket osztanak, az a legkevesebb, hogy ezt higgadtan viseljük. Más kérdés, hogy ilyenkor vissza is kell vágni, pláne egy kollégának: nehogy már azt higgyék az emberről, hogy gyáva. No persze szigorúan a műfaj szabályai szerint, vagyis a mondandóban legyen némi szellemesség. Ezt próbáltam meg a Hócipőben, remélem, sikerült. De hagyjuk Fábryt, hiszen kifejezetten megkért, hogy ne foglalkozzak a személyével...- A Heti Hetesben Havassal is megszaporodtak a csőriéi.- Havassal jól megvagyunk, csak épp túl sokat fordít nekem hátat. Mivel mögötte már csak én ülök, ezzel elég nehéz helyzetbe hoz. Gyakran azonnal eltereli a témát, nem adván lehetőséget a többieknek, hogy a konkrét hírrel kapcsolatban is elhangozzék valami. Henriket egy öntörvényű, tehetséges embernek tartom, aki néha sajnos sutba vágja a szakma legelemibb szabályait.- Talán a könyvírás terén a legkiéle- zettebb a kapcsolatuk. Szinte vetélkednek, hogy kinek van nagyobb sikere. Egyetért ezzel?- Havas mostanában sikerkönyveket ír, sikertémákhoz nyúl, míg én ezen a területen talán nem változtam. Nem írok több könyvet, mint annak előtte, és a témaválasztásaimban sem befolyásolnak piaci szempontok. Már ezért se lehetünk egymás konkurenciája. Sőt, legutóbbi kötetemnek, A kék Mauritiusnak a címlapján is ott a képe.- Számomra úgy tűnik, mintha halálra idegesítenék egymást...- A Heti Hetesben minden cukkolás- nak van alapja, de ezt kicsit el is túlozzuk. Sokáig egyébként rám a pechvogel szerepét osztották: eltörtem a kezemet, felgyújtották az autómat, utána 40 fokos lázam lett. Amikor betelefonáltam, hogy tüzel a homlokom, Ónodi szerkesztő csak annyit mondott: nagyszerű, azonnal küldünk érted egy mentőt. Na, ekkor lett elegem ebből az alaphelyzetből. Ezért lassan átprofilíroztam magam polihisztorrá. Ez valamivel nyugalmasabb cseszegetésekkel jár.- Néhány hónappal ezelőtt felröppent, hogy kikerült a Heti Hetes alapcsapatából. Azóta is látni a műsorban. Reklám volt az egész?- Hát, akkor én vagyok az első, akit reklámokokból három hónapra elfelejtettek. November, december, január: ebben az időszakban talán ha kétszer voltam. A Heti Hetes e szempontból digitális módon működik: a heti meghívások száma vagy nulla, vagy egy... Nekem abban a negyedévben kicsit sok volt a nulla. Önszántamból egyébként csak most hagytam ki adást, amikor Paul McCartney elmulasztotta egyeztetni koncertje időpontját a Heti Hetes főszerkesztőjével. Aki szintén kinn volt, otthagyva csapot-papot.- Miért akarták önt elfelejteni?- Ezt máig nem közölték velem, de örülök, hogy megváltoztatták a döntésüket. Ezt bizonyára a társaimnak is köszönhetem. Én ugyanis afféle előkészítő ember vagyok. Az ilyen néha nem árt, még ha a labdát többnyire ők is ütik le. Éhhez, harminc év tapasztalatával a hátam mögött, megkockáztatom, van némi érzékem. Talán ez eddig némelyik vezető számára az RTL Klubnál nem volt eléggé méltánylandó szempont, de a közönség is besegíthetett, hiszen az interneten három hónapja vezetem a Sztártőzsdét...- Ez azért pikáns, mert a „sztár” minősítést már többször visszautasította.- Sokáig álltam a túloldalon, sok ember mögött, hozzásegítve őket, hogy sztár legyen belőlük. Volt alkalmam megfigyelni az életmód buktatóit. Nem mindig könnyű a kirakatban lenni. Bár én már tizenöt éve alanyi humorista vagyok. A velem esett dolgokat írom meg, ugyanúgy, mint az alanyi költők. Az ismertség persze most már deformálja az élményeimet, hogy mást ne mondjak, egy csomó helyre nem juthatok el tétlen szemlélődőként. Na most hogyan írjak lakossági anomáliákról, ha már attól javul a helyzet, hogy odaállok nézelődni? Jobboldali összejövetelekre se igen mehetek el, így az információimat kénytelen vagyok á lapokból beszerezni. Ez egyébként a Heti Hetesben is visszatérő probléma: ragozunk egy hírt, ami lehet, hogy nem is igaz.- Végeredményben az, hogy magáról ír, nem teszi ugyanolyan kiszolgáltatottá, mint ami miatt ódzkodik a sztárrá avatástól? Ismerjük az érdeklődési körét, a családtagjait, arról pedig, hogy milyen autóval járt, a tűzoltóság emberei tudnának mesélni...- Valóban, a munkám a családom életét is befolyásolja, aminek Mimi nem mindig örül. Ennek a következményeit lehet, hogy annak idején nem gondoltam át, de Született: Budapest, 1945. december 15. Családi állapota: nős (1973), Benedek Noémi; gyermekei: Benedek (1974), Attila (1980). Pályája: hallgató a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen (1964-69), a Magyar Beruházási Bank közgazdásza (1969-72), a Közgazdász című egyetemi lap munkatársa (1972-75), a Rádiókabaré társszerkesztője (1975-85), szerkesztő-rendezője (1985-93). 1994-ben elbocsátják. A Mikroszkóp Színpad dramaturgja (1980-83), a Magyar Televízió kabarészerkesztőség vezetője (1986-87), a Hócipő fő- szerkesztője (1989-). Az RTL Klub Heti hetes műsorának állandó szereplője, több sikeres könyv szerzője. Elismerései: Karinthy-gyűrű (1986), Opus-díj (1991), Pulitzer- emlékdíj (1992), Maecenas-díj (1993), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje (polgári tagozat) (2002). ma már nehéz lenne ezen változtatni. Egyébként nem azért írok magamról, mert exhibicionista vagyok. Egyszer elkéstem egy riportról, és rájöttem, hogyan érhetem el, hogy ez ne forduljon elő többet: ha önmagámmal készítek riportokat. Akik olvassák az írásaimat, tudhatják, hogy az általam megörökített eseteknek jobbára szenvedő alanya vagyok, hiszen baleknak lenni az egyik legnagyobb humorforrás. Amúgy ez a naplószerű dokumentáció egyfajta kármentés is: ha már egyszer baj történt, legalább kiírom magamból, megjelenik a Hócipőben, ennyi hasznom van belőle.- Apropó: Hócipő. Sokszor hangoztatja, hogy ez egy szegény újság.- Mert így is van. Tizenöt éve kis trafikként vegetálunk a nagy bevásárló- központok mellett.- Ne mondja, hogy ennyi idő alatt nem tudtak megizmosodni...- Rengeteg tanácsot kaptam, hogyan fejlesszem ezt egy jól menő vállalkozássá. Ezeket a tippadó főszerkesztőket azóta mind kirúgták a munkahelyükről. Ahogy mostanában elnézem az egy kézbe került Magyar Hírlapot és Népszabadságot, nem is bánom, hogy ennyire csórók vagyunk. Sok jó nincs a szegénységben, de ettől néha sokkal szabadabb lehet az ember. Azt tehetjük, amit akarunk.- Nemrég az egyik internetes fórumon azt találta mondani, hogy azokat a poénjait kedveli a legjobban, amelyeket csak saját maga ért. Ezzel egyébként be is került a Magyar Narancs Szüret című rovatába...- Roppant érdekes, hogy e kijelentésemmel a lap a hülyék közé sorolt, holott ezt már több éve mondogatom, sőt, talán már meg is írtam, vagyis volt időm átgondolni. Nekem ez alatt a harminc év alatt mindig azt kellett csinálni, amit a kedves vevő akart. Frans Halsnak vagy 200 portrét kellett festenie gazdag flamand kereskedőkről. Miért baj az, ha egy piktor olykor magának is fest egy képet? Miért ne lehetne néha nekem is egy-egy poént elsütnöm, ami szakmailag bizonyíthatóan az, de csak kevesen értik? Minden poén egy rejtvény: hol könnyebb, hol nehezebb. Engem most leggyakrabban egy olyan műsorban lehet látni, amit a késő esti kezdés ellenére is minimum 1,5 millió embernek kell néznie. Ott ritkán engedhetek meg magamnak olyan vicceket, amiket csak egy szűk kör méltányol. Ezért igen jólesik, ha a megvágott adásban is benne marad.- Nehezebb most a humoristák dolga? Konkrétan arra gondolok, hogy egyesek szerint ön elnézőbb bizonyos politikusokkal. Márpedig kormány- párti humor - és ezt is hallottam már öntől - nem létezik.- Nem én találtam ki, hogy az ország csak fradistákból és Újpest-drukkerekből állhat. Ez bizonyos politikai erők érdeke. Biztos, hogy egy-két politikussal elnézőbb vagyok a kelleténél, de ez még nem jelenti azt, hogy ne állhatna hozzám sokkal közelebb a túloldalról valaki, mint jó néhány személy abból a táborból, ahová engem is sorolnak. Ez egy ostoba helyzet. Még szerencse, hogy a műfaji szabályok olykor segítenek ebből kitömi, főleg a ciklusok végén, amikor a vesztésre állók már teljesen ideológiamentesen utálják az újságírókat. A múltkor például el kellett jönnöm egy fogadásról, mert észrevettem, hogy minden körülöttem állóról írtam már valami kellemetlent. Nem tudtam odamenni senkihez...- A szárszói találkozók miért fontosak önnek?- Eleinte hittem abban, hogy egy asztalhoz ültethetek ellentétes politikai beállítottságú embereket. Ez reménytelen vállalkozásnak bizonyult. Igaz, másnak sem sikerült.- Hányadik találkozó is lesz az idén?- A tizenegyedik. A napokban dől el, hogy lesz-e. Eddig úgy tűnt, idén elmarad, de most mintha nagyobb lenne az esélye annak, hogy mégis megtartjuk. Az igazság az, hogy a családom, a környezetem, és persze én is alaposan elfáradtunk az előző tíz évben. Idén egyébként kitaláltam valamit, de hogy mi az, az egyelőre még titok. Remélem, sikerül meglepnem a vendégeimet.- Mire tippel? Elmegy akár csak egy fideszes politikus is?- Az elmúlt három évben még csak nem is válaszoltak a meghívásaimra. Ezért lehet, hogy idén megspórolok némi postaköltséget... Még nem tudom.- Ön mennyire magányos?- Ez érdekes kérdés... Nem vagyok az. Számomra ugyanis soha senki nem hal meg. Én nem csak az élőkkel szoktam beszélgetni. Elég ehhez levenni egy könyvet a polcról, ránézni egy fotóra, vagy csak becsukni a szememet. Viszont ha valaki odajön hozzám az utcán, és elkezd vicceket mondani, akkor borzasztó magányos tudok lenni... De félretéve a poént: szeretem azokat a helyeket, ahol bárkit azonnal meg lehet szólítani. Ilyen a lóverseny, a futballmeccs, a kocsma. A metrót például egy nagy ostobaságnak tartom. Ül egy csomó ember összezárva hosszú ideig, és senki sem szól a másikhoz egy szót sem. Nem értem, miért gondolják azt, hogy pedofil az ember, vagy nőcsábász, ha megkérdezi a szemben ülőt, hogy mit olvas, vagy éppen megdicséri a ruháját...- Játsszunk egy kicsit a jövővel! Ha választhatna, mivel szeretne megmaradni az emberek emlékezetében?- Jelenleg sokkal jobban érdekelnek a fiaim. Hogy ne azt hallgassák: én vagyok az apjuk, hanem én dicsekedhetnék, hogy lám, ők az én gyermekeim.-Na de ez most van. Viszont tegyük fel, hogy az emberek 30-40 év múlva is emlegetik Farkasházy Tivadart. Mit szeretne, mi legyen az, ami mindenkinek eszébe jut önről?- Nem tudom... Talán hogy: „jót akart”. Dián Tamás Farkasházy Tivadar
