Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-30 / 176. szám

ül 2003. Június 30., hétfő RIPORT 7. OLDAL K ULT U R A ­FÚVÓSZENEKARI FESZTIVÁL. Összesen kilenc zenekar mérette meg tudását Siklóson a XXVI. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál és Verseny alkalmával, amely tegnap délelőtt ünnepélyes bevonulóval indult. Az első versenyprogram után a délutáni szereplők ugyan még sze­merkélő esőben próbáltak a vár udvarán, de a kezdésre az időjárás kegyeibe fogadta a fellépőket. A zsűri értékelő tanácskozása alatt a tava­lyi győztes győri zenekar adott koncertet Szabó Ferenc vezényletével. Az esti díjátadás után Kozma Sándor alpolgármester zárszavával, illet- ve a győztes zenekar koncertjével ért véget az idei fesztivál.______________________________________________ k. j. - fotó: laufer l. Én használom a népdalokat! Lovász Irén vallomása a népzene mai esélyeiről A Makám együttes hol Szindbádként bolyong a gyermekvilág­ban, hol kamaramuzsikát játszik népi dallamokra, de a jazz- rockos alapok elmaradhatatlanok szerzeményeikben. Ezt a különleges zenei kavalkádot több fesztivál nagydíjasa, a pécsi kötődésű Lovász Irén egyedi énekhangja teszi teljessé. A pro­dukciót a hétvégén a baranyai közönség újra megcsodálhatta. Az énekesnő és a Makám zenekar a hó elején a pécsi színházfesztivá­lon aratott nagy sikert, a hétvégén pedig a folknapok vendégeként is­mét a városban koncerteztek. Az ország egyik legismertebb folk- énekesnőjét a népdalok helyzeté­ről, a személyes pécsi múltról, és a világzene jövőjéről faggattuk.- Sajátos a zenekarral az egy­másra találásunk, hiszen szólóle­mezemmel 1996-ban elnyertem a német kritikusok nagydíját, és ép­pen a külföldi lemezkiadóm ho­zott össze az együttessel - mondja Lovász Irén, aki 1998-tól énekel a Makómban, előtte pedig kilenc éven át a pécsi egyetem kommuni­kációs tanszékén tanított. Hozzá­tette azt is, hogy nem szakított a néprajzkutatás elméletével, dalo­kat gyűjteni például ma is eljár.- Mennyire szabad a frissen lelt népdalokat aktualizálni, mai hangszereléssel megszólaltatni? Lovász Irén a sétatéri gesztenyefák előtt- A dalokat igyekszem a maga­mévá tenni, nem pedig múzeumi vitrinben tárolni. Kellenek a viasz­hengeres, fonográfos archív felvé­telek is, de én használni szeret­ném a gyűjtések eredményét, jó ízléssel, időszerű feldolgozással átalakítva a számokat.- Felkapott lett a világzene. Meddig tágíthatok a határai?- Összességében jó irányba megy a műfaj, de sok „gagyi” is készül be­lőle. Tiszteletre méltónak találok minden próbálko­zást, amelynek közönsé­ge van, a Ghymestől a Vasvári Pál-féle dzsessz- próbálkozásokig. Ez egy hihetetlenül gazdag terü­let, és amíg a népzene népszerűsítése a cél, ad­dig nincs baj.- Hogy fér bele a Makám repertoárjába, hogy egyik pillanatban etnojazzt, a másikban pedig gyerekdalokat ját­FOTÓ: T. L. SZÍk?- Mindkét zenei iránynak a ha­tármezsgyéjén lavírozunk. Nem gügyögünk a gyerekeknek, olyan dalokat adunk elő, amit mi is szí­vesen meghallgatunk. A dzsessz- ben is a dallamosabb utat követ­jük, vagyis a különböző kategóri­ák mindinkább összemosódnak.- Lovász Irén a cseh Teagrass együttesnek is tagja. Mit kell tudni erről a csapatról?- A cseh táncházmozgalom ide­jén odakint az amerikai népzenére alakultak sorra a csapatok, a bmói Teagrass pedig ennek az időszak­nak a legjelesebbike. Morva és cseh népzenét applikálnak a bluegrass stílusba, vagyis igazi közép-európai folkmuzsika lesz a végeredmény.- Mi maradt meg Pécsről az éne­kesnőben?- Hosszú időt töltöttem itt, és nagyon szeretem ezt a várost. Nagy örömmel jövök vissza, mert rejtett emlékek törnek elő minden újabb találkozáskor. Ha hívnak, ez­után is mindig szívesen jövök ide koncertezni. MÉSZÁROS B. ENDRE Újra itt a Rockmaraton A Malomvölgyi Arborétum­ban harmadik alkalommal rendezik meg a Rockmaraton fesztivált július 8-a és 12-e között. Az ország legolcsóbb rockzenei találkozóján öt na­pon át 80 együttes, a rock-, blues-, jazz-, punk- és a me- tálzene legjelesebb képvise­lői adnak koncerteket. Minden olyan csapat itt lesz Pé­csett a III. Rockmaratonon július második hetében, aki a hazai rockzenében számít. A fellépő együttesek száma évről évre gya­rapszik, az idei nyolcvan bandá­ból harminc a tehetségkutató verseny résztvevője. Itt naponta hat zenekar méri össze tudását 12-15 óra között, és a legjobba­kat jövőre meghívják a Rockma­raton nagyszínpadára - tudtuk meg Máté Attilától, a fesztivál fő­szervezőjétől. Délután háromtól éjfél utánig pedig a profi zenekar­oké a terep. A találkozó a bara­nyai együtteseknek igazi fieszta, hiszen a koncertező csapatok kétötöde a régióból érkezik - Ka­tona T. Band, Stoni Blues Band, Hétköznapi Csalódások, CS.Í.T., Dzsem stb. Ugyanakkor itt lesz­nek a blues, a fémzene, a punk, a rock legendás hazai alakjai is. Csak néhány név a fellépések időrendi sorrendjében a listáról: Hobo Blues Band, Karthago, Ossian, Auróra, Pokolgép, Moby Dick, P. Mobil, Edda, Deák Bill B. B„ Bikini, Török Ádám és a Mini. A műfaji leosztás: kedden és pén­teken a rock-blues, szerdán a punk, csütörtökön a metál, szombaton pedig a rock és a jazz napja lesz. A rockfesztiválra heti­jegyet váltani azt jelenti, hogy minden koncert egy százasba ke­rül, a tehetségkutató vetélkedő pedig ingyenes. A Malomvölgyi Arborétumba Kökény szélétől gyalogosan pár száz méter az út, de a Domus parkolóból négy kis­busz ingajáratban szállítja éjjel­nappal az érdeklődőket. A sátra- zás a malomvölgyi domboldal­ban ingyenes, és hat új fürdőkon­téner, valamint 20 mobil-WC biz­tosítja a higiénés feltételeket. A táborban két sörsátor áll majd, valamint egy nonstop nyitva tartó mini ABC látja el étellel-ital- lal a résztvevőket. Idén azért ilyen későn rendezik az összejö­vetelt, mert az egyetemisták kéré­sére megvárták vele a vizsgaidő- szakok lezárulását. Változik a nagyszínpad elhelyezése is. A vá­ros kérésére a pódiumot keletnek fordították, hogy ne a Mecsek fe­lé szóródjon a hang, mert napi 12 órában megállás nélkül villognak az erősítők. M. B. E. Grazban a világörökségről Pécs osztrák tiszteletbeli konzu­látusának szervezésében a Pécsi Püspökség, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága, vala­mint a Pécs/Sopianae Örökség Kht. nagy sikerrel mutatta be Grazban az elmúlt héten Pécs vi- lágörökségi helyszíneit Tám László fotóművész fotóinak anyagából. A kiállítást Somogy­vári Imre pécsi osztrák tisztelet­beli konzul és Mayer Mihály me­gyés püspök nyitotta meg. A ré­gészeti kutatásokról Kárpáti Gá­bor tartott tájékoztató előadást. A rendezvényen részt vettek a tar­tományi kormány, a grazi egy­házmegye és a Baranya/Steier- mark Baráti Kör képviselői. SZATIRKÁK Közép-Kelet: k-Irak-ós játék. k Május 1-jén átvehette a Kapitalis­ta Munka Hőse kitüntetést. . k „Mától e házban az EU takarít.” k Verőlegény: botcsinálta hős. k Elfújta a szélsőség. A politikai szélkakasok közt ő volt a széltyúk. k Naponta, majd hetente, aztán évente, végül tízévente tartott memóriagyakorlatokat. k Pártában maradt párt: unópárt. k Marafkó László „Nyaralás” az orosz fronton Charkow, 1942. június 20. (Petrik József balról) archív fotó Még élnek annak a generációnak a tagjai, amelynek meghatározó fiatal­kori eseménye volt a II. világháború, azon belül is a Szovjetunió elleni ma­gyar hadviselés, a doni katasztrófa. Szigetvárott lakik egy 84 éves egykori honvéd, aki abban a szerencsés hely­zetben van, hogy ma is ki meri jelen­teni: számára nem okozott súlyos megrázkódtatásokat a front. Petrik József ugyan Mágocson született, de szinte egész életét Szigetvárott élte le. Dolgozott fodrászként, építőmunkásként, kesztyű- és cipőgyári szabászként, azon­ban mint generációjából oly sokaknak, számára is élete legalapvetőbb élményé­nek bizonyult a háború, a Szovjetunió el­leni magyar hadviselés, ami épp 60 évvel ezelőtt a doni katasztrófához vezetett. Ám Petrik József esete, szerencsére, nem tragikus történet. Természetesen nem lett belőle hősi halott, de még csak meg se sebesült.- Rádiós-lövész kiképzést kaptam Ta- száron, majd Debrecenben, ahol egyéb­ként az ifjú Horthyval szolgáltam együtt. Ugyebár, ő kormányzóhelyettes volt, de nagyon adtak rá, hogy ugyan­olyan elbánásban részesüljön, mint a többiek. Mondjuk, én mint írnok tud­tam, hogy amikor gyakorlatozás címén szélzsákra lövöldöztünk, nála egy-kettőt még belelyuggattak utólag a szélzsákba, hogy többnek látsszon. A kiképzés hetei után Petrik József az elsők között jelentkezett a frontra. Vit­ték is, de szerencséje volt, mert a Har­kov melletti repteret csak felderítő­repülésre használták, a messze előttük lévő háborús területekre innen szálltak fel a kéttörzsű, Fokewolf 46-os jelű né­met gépekkel, hogy fényképeket készít­senek az orosz hadállásokról.- Én a földön dolgoztam, csak egy­szer kértem, hogy felszállhassak, hadd lássam, milyen a világ felülről. Kidug­tam a karomat a pilótafülke ablakán, hogy kipróbáljam a légellenállást, hát majd' letépte a menetszél, jól odavágta a kezem az ablak vasához. De azt kell mondjam, hála istennek, ez volt egyet­len „háborús sebesülésem”. És voltaképp az egész repülős század megúszta a frontot, sok légi győzelem mellett egy találatot kaptak csak, ami­kor aztán a sebesült pilótának, Nyakas őrmesternek amputálni kellett a sérült karját.- Engem a szomszédasszonyom az­zal búcsúztatott el itthon, hogy ha lehet, inkább legyek gyáva élő, mint hősi ha­lott. Megpróbáltam magam ehhez tarta­ni... Az mondjuk bosszantó volt, hogy a németek úgy harangozták be az érkezé­sünket, hogy jönnek a magyarok, na az aztán egy nagyon vad népség. Kihalt fa­lu fogadott bennünket, úgy féltek tő­lünk. Jellemző, hogy a parancsnokun­kat, mármint német részről, Ober­leutnant Hundnak hívták. Nekünk volt egy kis zenekarunk, az mindjárt az ele­jén rázendített, bezzeg, hogy rögvest előmerészkedtek az emberek. Nagyon kedvesek voltak, semmiféle ellenséges­kedés nem volt köztünk. Ehhez persze hozzátartozik, hogy rémes szegénység­ben éltek, éheztek, és örültek minden­nek, amit tőlünk kaptak, akár ételnek, akár cigarettának, bár kosztból mi sem álltunk túl fényesen, mert az utánpótlás eléggé akadozott. De az biztos, hogy nem egy legényt rá akartak szedni, hogy vegyen feleségül egy-egy orosz lányt - mondjuk, engem nem sikerült. Ahhoz képest, hogy Harkovban mi­lyen felhőtlenül, egy véres háború köze­pette szinte szanatóriumi viszonyok kö­zött telt a nyár, a doni vereség (amiről Petrik József százada - jellemző módon - a világon semmit sem tudott) utáni őszi, majd téli visszavonulás egyre ke­gyetlenebbé vált.- A tél rettentő kemény volt. Elsősor­ban azért, mert egyszerűen nem volt megfelelő téli ruházatunk. Aki tudott, az bemászott a repülőbe, meg a hernyó­talpasba. Egyszer egy ilyen járgány le­robbant, azt próbáltuk egyenesbe hoz­ni, kiizzadtam és a hidegben megfáz­tam. Egy orosz asszonyhoz kerültem, aki kért egy kis benzint, azzal kikent né­hány poharat, meggyújtotta őket, és a hátamra tette őket. Szabályszerűen megköpölyözött, de meg is lett a foga­natja, mert meggyógyultam, még akkor is, ha egy-egy pohár karimája beleégett a bőrömbe. Minden esetre, Petrik szakaszvezető már 1944. május 1-jén otthon volt Szi­getvárott, ahol aztán hamarosan újból találkozhatott oroszokkal: ideért a front, jöttek a katonák hajat igazíttatni az egy­kori „ellenséghez”, más kérdés, hogy fi­zetni elfelejtettek, de hát ez legyen a leg­nagyobb háborús veszteség... A szigetvári nyugdíjas a másfél évi frontszolgálatra ma, 60 év távlatából, akármilyen furcsa is, szinte szeretettel emlékezik vissza:- Engem ott semmiféle baj, bántódás nem ért. Majdnem olyan volt, mintha egy kiránduláson vettem volna részt, hangozzék bármilyen furcsán is. Szá­momra örök emlék, akár azt is mond­hatnám, egyáltalán nem bánom, hogy mindez, s persze ilyen formában meg­történt velem. MÉHES K. I

Next

/
Thumbnails
Contents