Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-28 / 174. szám

2003. Június 28., szombat RIPORT 7. OLDAL Ilii íWw». K U L T U R A ­A bólyi vegyeskar Franciaországban A Bólyi Kulturális Egyesület Ve­gyeskarának elnöke, Kresz Jó­zsef szerint az igazi siker az, ha a koncert után a közönség feláll­va köszönti az előadókat. Nos, a bólyiaknak ezt többször is sike­rült megélniük a Peugeot-gyár városában, a francia Montbé- liard-ban, ahol több napot ven­dégeskedtek a zene ünnepe ren­dezvénysorozat keretében. A meghívás a bólyi dalárda és a francia kisváros kórusa közöt­ti együttműködés újabb állomá­sa, amely hat-hét éve kezdődött, s amely során a franciák is jártak már egyszer Baranyában, és a bólyiak is odakint. Az ismerke­dés a településsel szomszédos Belfort-ban kezdődött 1997-ben, ahol a bólyiak több külhoni és helybeli együttessel adtak közös koncertet. Itt figyelt fel a magya­rokra a hasonló énekkari eré­nyeket csillogtató Montbéliard városka karmestere, s ajánlott parolát. Az elmúlt hét végi koncertek között akadt szabadtéri fellépés, ahol főleg népzenei, magyaros kórusműveket adtak elő a bó­lyiak, templomi fellépésük so­rán pedig egyházi repertoárral álltak elő. A hangos siker a biz­tosíték arra, hogy nem ez volt a bólyiak búcsúfellépése a francia Alpokban. K.F. Lovasiék baráti körben A Kispál és a Borz együttes ma este a pécsi közönség elé áll, tíz esztendős hagyománya van ugyanis júniusi fellépéseiknek a szabadtéri színpadon. Amikor a Káptalan utcai pódium „össze­omlott”, akkor a csapat átköltöz­tette ezeket a bulikat a Dante Ca- féba. Négy esztendeje itt indul a társaság nagy nyári menetelése, idén kivételesen június végére csúszott az időpont. Ma este Lo­vasiék baráti összejövetelén az új lemez könnyebb hangvételű dalai mellett lesz néhány megle­petés is, néhány igen régen ját­szott nótát leporoltak, és telje­sen áthangszereltek. A Bandi a hegyről anyagából pedig készült egy tábortüzes blokk, akuszti­kus alapokkal, kerülve minden gépi betétet. Ez az összeállítás aztán Sopronban, Erdélyben, Kapolcson, Tokajban hallható a nyáron, és lesz egy trió formáci- ós fellépésük is Veszprémben. Kispálék végül a Sziget Fesztivál nagyszínpadán zárnak, de ott már egy monstre koncerttel. _____ M. B. E. Sz obrok harangjátéka A feszes húrokat, a mozgó súlyokat gumikalapáccsal harangjátékra lehet bírni FOTÓ: MÜLLER ANDREA Több méteres acélszerkezetekben fémsúlyok és huzalok cikáznak. A kozmikus hangulatú alkotások az idő-tér görbületek elkapott pilla­natai, olyan gondolatok öltenek így testet, mint például a Koz­moszlépcső, arrébb kicsit visz- szább futunk az időben, ennek a műnek a címe: Elvándorló magya­rok. A szobrok azonban nem csak vizuálisan fogják meg az érdeklő­dőt. A feszes húrokat, a mozgó sú­lyokat gumikalapáccsal harangjá­tékra lehet bírni. Mert Móder De­zső dunaújvárosi művész alkotá­sai zenélnek is egyben. Nem vala­miféle kókler újítási próbálkozás­ról van szó, a szobrász Munkácsy- díjas, a hangkompozíciók kiötlői pedig neves kortárs zenészek, Sári László, Sári Bánk, Váray László - utóbbi a győri ütőegyüttes egykori vezetője, a Sári család pedig a pé­csi Művészetek Házában már több koncertet adott. A zenélő szobrok fővárosi bemutatója, hatalmas si­ker volt, s most egy napra a hang- és látványegyüttes leköltözött Pécsre is, a tettyei romokhoz, ahol tegnap az Eck Imre-balettest előtt egy órával csendültek fel a fém-, kő- és fakompozíciók. Mint Ga- mus Árpádtól, a Pécsi Galéria ve­zetőjétől megtudtuk, ez a bemuta­tó annak a sorozatnak a folytatása, amely a színházfesztivál idején kezdődött, amikor művészfilme- ket vetítettek a galéria külső ré­szén. A cél a közönség és a képző­művészet új kapcsolatait megtaJ lálni, a művészeti átmeneteket szélesebb körben megismertetni, összetett kulturális élményt kínál­ni az érdeklődőknek. MÉSZÁROS B. E. Mahala Hóra: tiszta forrásból Csángó zenével köti magához népes közönsé­gét a nyolc évvel ezelőtt alakult pécsi Mahala Hóra együttes. Ezt a zenét elsősorban a tánc­házas fiatalok kedvelik. A pár nappal ezelőtti, sétatéri átütő sikerük után a mostani Nemzet­közi Népzenei Fesztiválon is szerepelnek. A csángók a Kárpátok keleti oldalán és Moldvában élő ősmagyarok. Erőteljes folklórjuk, ezen belül a zenéjük eredeti állapotokat őriz. Andrásfalvy Berta­lan elemzései szerint a népcsoport nyelvileg ugyan már javarészt elrománosodott, a gyimesi csángó ze­ne viszont teljes egészében magyar, míg a moldvai őrzi ugyan az ősi elemeket, de szláv, román, bolgár és orosz hatások is jelen vannak benne. Ezzel együtt ez is tiszta csángó zene. Szerecz Gábor, a Ma­hala Hóra vezetője a nyolc évvel ezelőtt alakult együttes nevéről elmondja, hogy a „mahala” balká­ni városi zenét jelent, a „hóra” pedig kört, ponto­sabban tánckört, amelyben egymás kezét fogják az emberek. - A főbb hangszerek a hegedű, furulya, a kaval, a koboz vagy kobza, a dob, a tilinkó és a do­romb - mondja. - A hallgatóság, a táncházi közön­ség erőteljes, robosztus zenét hall, ami voltaképpen a sámánzenéből eredeztethető. Az erőteljes dobha­tás is ezt támasztja alá. A legősibb táncok, hangha­tások társulnak a körhöz, a körtánchoz. A táncház résztvevői szinte eufórikus örömmel fogadták zenéjüket- A „szórakoztató zenék” közül a miénk kirí ab­ban is, hogy a rituális elemek erőteljesen jelen van­nak - magyarázza a zenekarvezető. - Az extatikus hatású zene közvetlenül az ember belső érzékelé­sére hat, mélyről feltörő, ősi erőként nyilvánul meg, és kel életre a táncosok lábán. A zenekar saját és egyedi profilja ez. Játszottunk már együtt a legkivá­lóbb furulyással, Hodorog András bácsival, aki a moldvai Klézsában él. Őt a szakkutatók, gyűjtők még mint forrást ismerték meg. A Mahala Hóra sze­mében is a tiszta forrás a legfőbb érték. Ugyanakkor igyekszünk megtalálni az összhangot a modern ze­nét kedvelők körével. Ez talán sikerült is. Most két nagy tervünk van. Szeretnénk megjelentetni egy CD-t. Ezzel szinte már tartozunk is közönségünk­nek. Egy olyan műsort is össze akarunk állítani a Pécsi Városi Kulturális Központban, ahol nemcsak a zene, hanem valamiképpen a teljes csángó népi kultúra megjelenhetne. ______________ bebessi k. SP S fSi 1 ** jb Futnak a képek Bábok szerelme Takeshi Kitano Bábok (Dolls) című filmje kicsit olyan, mint az a shami- sen nevű hangszer, amelynek ze­néje a cselekmény keretéül szolgá­ló bábjátékot kíséri. Ennek három húrja van, mint ahogy a film is „há­rom húron játszik”, három történe­tet mesél el. Az egyes cselekmény- szálak felváltva, párhuzamosan bomlanak ki oly módon, hogy az egyik történet szereplői meg-meg- jelennek a másik elbeszélésben is. Ez a módszer bizonyára azt hang­súlyozza, hogy a különböző sze­replők sorsa lényegében ugyanaz: szerelmük beteljesületlen. Ez a téma szentimentális termé­szetű, amit felerősít a háromszoros ismétlődés, és Takeshi Kitano mű­ve csakugyan bővelkedik érzelmes fordulatokban, az emóciókkal telí­tett hangulatot azonban fegyelme­zetten ellensúlyozza az a megol­dás, hogy a filmben igen kevés a di­alógus (az egyik szereplő nem is tud beszélni), a vizuális vezérmotí­vumot képező tájképek pedig (a változó évszakok „húrjain”), mint a népdalokban, tárgyiasítjákaz érzel­meket. Az így születő naiv szimbo­lika is a folldórt idézi. A „háromhúros” szerkezet értel­mezéséhez célszerűnek látszik a keretül szolgáló bábjátékból kiin­dulni. A nagy, 17. századi drámaíró, a „japán Shakespeare”, Chikamatsu Monzaemon egyik darabját, A sze­relem hírnökét adják elő a japán kultúrában igen fontos szerepet be­töltő klasszikus bábjáték, a bunm- ku stílusában. Erről érdemes tudni, hogy a számunkra szokatlanul nagy, közel húsz kilós, egy méter­nél magasabb, realisztikus kiképzé­sű figurákat három-három bábjáté­kos mozgatta igen élethűen, egy fe­detlen arcú színész a bábu fejét és jobb kezét, két csuklyás, fekete alak pedig a többi testrészét. Ezt akár sorsértelmezésnek is felfoghatjuk. A női bábuknak nincs lábuk, ami a nő passzív szerepére utalhat, s mivel Takeshi Kitano munkájában egy bábjáték lényegül át filmmé - anélkül, hogy teljesen megszűnne bábjátékként is létezni, amire a szí­nészek jelképes bábjelmeze utal -, valójában a film női szereplői sem végeznek önálló, akaratlagos moz­gással járó cselekvéseket. Hiro egy­kor elhagyta a szeretett lányt, s ez azóta is, immár több évtizede várja őt szombatonként egy pádon, ahogy megígérte. Ölében két doboz étel, hogy vendégül láthassa kedve­sét, ha majd megjön. Haruna, a ba­baarcú popsztár is magányosan ül a tengerparton: autóbaleset érte, és sérült arcával nem akar többé mu­tatkozni rajongói előtt. Sawakót éppen elhagyná a vőle­génye, Matsumoto, hogy főnöke lá­nyával kössön inkább érdekházas­ságot, ám amikor megtudja, hogy Sawako öngyilkos lett, megkeresi a lányt, aki életben maradt ugyan, de elborult az elméje, beszélni is elfe­lejtett, s bábuként üldögél egy pá­don. Matsumoto elviszi a lányt, vi­gyáz rá, aztán magához köti egy vörös kötéllel, s vándorolnak szerte az országban. Az emberek már is­merik őket: „az összekötött koldu­sok”, mondják. Tavasz van, aztán nyár, ősz, tél, s ők csak vándorol­nak némán. Bábuk vagyunk, mondja Takeshi Kitano, sötét csuklyás alakok moz­gatnak bennünket. De a jobb ke­zünk szabadon mozog, vagy leg­alábbis másféle dinamikának enge­delmeskedik, és az arcunk fedetlen, nem rejti maszk. Hiro végül vissza­talál az egykor elhagyott pádhoz. Harunához is eljut régi hódolója, aki megvakította magát, hogy ily módon egyedüli férfiként a vissza­vonult popsztár szeme elé kerülhes­sen. Sawako és Matsumoto pedig hosszú útjuk végén megérkeznek egykori eljegyzésük színhelyére. Célba érnek. A cél: a halál. A lé­lek kirepül a szegény bábutestből. Nagy Imre Az összekötött koldusok (Miho Kanno és Hidetoshl Nishijama) Először nagyon mérges volt. Nem amiért titkolóztak, hanem mert mi­csoda ötlet, hogy amikor tele van a ház rendezvényekkel, akkor akar­nak búcsúztatást tartani.- Még itt vagyok! Még nem enge­dem tönkretenni a ház jó hírét - gondolta, s rátelefonált helyettesére, leendő utódjára: Veled biztos egyez­tettek, azonnal mondd le! Anita könyörgött, már nem le­het. Ő kioktatta: Később is járhatsz így! Ezt nem tehetjük. Pénzért kiad­tuk a termeket. Ne mondd, hogy megbeszélted, hogy a második emeletre megy az a tanácskozás. Ebben a hőségben megkukulnak ott. Ez nem korrekt. A mi intézmé­nyünk ezt nem teheti meg! Csak másnap kezdett lassan meghatódni, amikor látta, hogy izzadva, szuszogva, hányán jö­vünk egy szál virággal a kezünk­ben, a megtelő nagyterembe..., hogy művészek Pestről is leutaz­tak ezért... hogy itt a szeretet árad, ha rosszkor is... már nem tu­dott haragudni. De megszólalni sem. Számított rá. Leírta a köszö­net köszönetét. Sólyom Katival ol­vastatta föl. Arról a napról minden össze­folyt. A tiszteletére rögtönzött koncert, a méltató szavak, aján­dék, s mindenki mond még vala­mi szívhez szólót, mielőtt átadja a saját virágját s csókját. Valaki po­gácsát hozott grátisz, a Belvárosi hideg pezsgőt szolgál föl grátisz, s zavarban van a mindig oly határo­zott direktrisz. Egy hét múlva az összefűzött em­léksorokat, aláírásokat lapozzuk: „Sajnálom, hogy elfogyott az erőd a további szélmalomharchoz, csatákhoz. Úgy érzem, hogy egy számomra fontos értéket vesztettem el, azt hiszem, nem vagyok egyedül ezzel a gondolattal. - Szívből kívá­nom, hogy boldogan és nyugodtan töltsd nyugdíjas napjaidat... Tud­nod kell, hogy nagyszerű munkád és kiváló személyiséged nagyon fog hiányozni mindannyiunknak”... (Uhrik Dóra és Lovas Pál) „Önhöz fogható személyiséggel még nem találkoztam életemben.” (Mozsgai Róbert) Juditkám! Korszakot teremtet­tél!” (Román Marika) „Munkád értékét és értelmét tud­ják mindazok, akiknek módjuk volt találkozni és együtt dolgozni veled.” (Tüskés Tibor) Judit, nálad az erő, amely negy­venfokos kánikulában spontán ide­hozta Pécs vezető értelmiségét, vi­lághírű művészeket, Veled beszél­getni. Örülök, hogy itt lehettem.” (dr. Fendler Koméi) A pécsi Művészetek Háza igazga­tójának, Molnár G. Juditnak felaján­lották, hogy tizenhat év után még egy ciklusra megpályázza az igazga­tói állást, ám úgy hírlett, összevon­ják a megye kulturális intézménye­it, ezért inkább a nyugdíjaztatást vá­lasztotta. Amikor ennek híre ment, két művészetbarát hölgy, akikmin- den jelentős kulturális esemenyen jelen vannak, titokban megszervez­te a Művészetek Háza holdudvarát, hogy méltóképpen búcsúztassuk el a ház lelkét. Nem kellett magyaráz­kodni. Művészek és a törzsközön­ség azonnal egyetértettek Giziké és Ági kezdeményezésével. Bár senki sem tudta elképzelni, hogy létezhet Művészetek Háza Judit nélkül. Mert korán reggel ott volt, rendezvény után, a sikert hosszasan ünneplők­től úgy szökött meg. Tárgyalt a fellé­pőkkel, fogadta a közönséget, köz­ben, ha kellett, széket pakolt, de tudta is, melyik bútort kell kicserél­ni, hol égett ki egy villanykörte, van-e friss ágynemű a vendégszobá­ban, s intézménye tizenhat év után sem tűnt lelakottnak. Ha „egy cse­rép meglazult”, azonnal észrevette, helyreigazíttatta. Egyszer két ismeretlen hölgy ér­deklődött valami után. Judit az in­formáció kapcsán bemutatkozott.- Ja! Te vagy az a legendás Judit! De örülök, hogy megismertelek. Én a minisztériumban vagyok osztály- vezető, már nagyon sokat hallottam rólad - áradozott az egyik vendég. Valóban legenda lett, már aktív korában. Ő teremtett arculatot első igazgatóként intézményének, s őrizte, féltette ezt az arculatot. Nem véletlenül írta Koszta Gabi az em­léksorok között: „A Művészetek Háza, amint fel­épült és a gazdaasszonya lettél, azonnal otthonná vált, ahova haza lehet menni, s ahol otthon érzi ma­gát az ember, ahol táplálékot vehet magához. Mindig friss, ropogós, meleg és illatos házikenyeret, szelle­mi táplálékot. Kis kovász az egész tésztát megkeleszti - mondja Pál a Galátziabeliekhez írt levelében. Te gondoskodtál arról, hogy Házad kamrájából soha ne fogyjon ki ez a kovász, és minél nagyobbat kanya- rítottunk ebből a kenyérből, minél jóízűbbet faltunk, annál jobban megszaporodott. És a tápláló kenyér mellől soha sem hiányzott a Lélek­nek gyümölcse: szeretet, öröm, bé­kesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség." (Pál uo.) Ez a táplálék jelenti ennek a helynek a szellemét...” _ Kincses Veronika ezt jegyezte: „Édes - Kedves Juditka! Köszönet, hogy művészfészket raktál Pécsett, a sok kiröppent madár elvitte jó hí­rét, dalol rangjáról, hangulatáról. Jó lenne szerte Magyarországon sok ilyen közönség-művészszerető ott­hont teremteni.” S milyen természetesnek tartot­tuk ebben a városban, hogy ez van. Hogy ha egy művész - zenész, szí­nész, táncos - úgy gondolja, nem használják ki eléggé, hát önálló mű­sort készít magának s bemutatja itt. Hogy a legbravúrosabb kamaramu­zsikusok, rangos írók, költők jártak ide fellépni, bemutatni szívesen, s a közönség rendre kuriózumokat ka­pott még a filmekből is. Ki adni és kapni akart, egyaránt kielégült. „Tudod, Judit, mi valamennyien olyan világból jöttünk, ahol a szel­lem csak befelé volt szabad és végte­len. (bocs. W. S.) De Te a Pároddal mindig a művészetek szabadságát, öntörvényűségét és nyitottságát képviseltétek. Es nevéhez méltán, a Művészetek Házát kinyitottad min­den előtt, ami érték... Bízom benne, hogy ezután is Te határozod meg a Ház szellemiségét... (Kircsi Laci) „Kedves Judit! Minden búcsúzás egyben újrakezdés. A szép együtt­működésre visszatekintve vessük szemünket a jövőbe is. Ott biztosan találkozunk, mert akikben a SZERE­TET lobog, azok mindig együtt van­nak és együtt maradunk az idők vé­gezetéig. Ádám.” (Fellegi) Halmozom az idézeteket, mert itt a kivétel: aki mindig adott, vissza is kaphatja. A közösségtől, ame­lyért élt. Juditkám! Ma délután Rád gon­dolva írtam ide ezeket: - ízlés, - Szakértelem, - Értéktudat és érték­ismeret, - Segítőkészség, - Munka- szeretet, - Munkabírás, Tapaszta­lat, - Alázat az előbbiek megértésé­hez, szolgálatához. 2003. jún. 11. Bertók Laci.” Lejegyezte: Bükkösdi László Művészfészket raktál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents