Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-25 / 171. szám

BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL 2003. Június 25., szerda Túlszámlázás: néhol tabutéma Információink szerint a közelmúltban Pécsett több alkalommal is túlszámlázással kívántak megrövidíteni külföldieket, az esetekről azon­ban a hatóságok nem szereztek tudomást. Az amerikai nagykövetség ismét közzétette az etikátlan vendéglátóegységek névsorát, egy­előre azonban csak budapesti szórakozóhe­lyeket jelöltek meg. Pécs Lapunk úgy tudja, rövid időn belül két belvárosi ke­reskedelmi egységben is túlszámlázással kívántak megrövidíteni külföldieket. A hallottakat megerősí­tette a pécsi önkormányzat egyik idegenforgalmi szakembere is, ám a hivatalos nyilatkozatot - érde­keire hivatkozva - nem vállalta. Az egyik eset egy közkedvelt pécsi étteremben történt, ahol egy több­ségében finnekből álló csoportnak közel kétszáz­ezer forintról szóló számlát állítottak ki. Az egyik vendég azonban magyar volt, és igencsak soknak találta a végösszeget. Információink szerint az ezt követő többszöri egyeztetés után a társaságnak csu­pán harmincezer forintot kellett kifizetnie. A budapesti fekete leves Tavaly keserű italnak bizonyult az a kóla, amelyért 37 ezer forintot fizetett egy francia férfi az egyik budapesti bárban. A számla rendezésekor az áldozat ugyan tiltakozott az őszszeg megfizetése ellen, ám a vita odáig fajult, hogy a bárból távozni akaró vendéget - aki ezer forintot letett az asztalra - négyen leteperték a földre, karját pedig a nyo­maték kedvéért hátra csavarták. A férfi ekkor beleegye­zett a számla rendezésébe, a közeli pénzkiadó-automatá­hoz hárman kísérték el. Hasonlóképpen járt egy külföldi férfi, aki egy belvárosi kisboltban egy-egy darab banánért és kif­liért hétszáz forintot csengetett ki, miután pechjére nem volt vele tolmács, és így sehogy sem tudott dű­lőre jutni az eladóval az árakkal kapcsolatban. A pécsi Tourinform iroda munkatársa, Nagy Esz­ter elmondása szerint a hozzájuk betérő panaszos turistákat nem irányítják sem a fogyasztóvédők­höz, sem egyéb hatósághoz, miután ez nem köte­lességük, és a procedúra egyébként is nehezen ki­vitelezhető. Mint azt Rónaki Antalné, a Baranya Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség illetékese elmondta, épp ezekben a napokban zajlanak a tu­ristaszezonhoz kapcsolódó ellenőrzések. Ennek eredményei, tapasztalatai viszont egyelőre nem nyilvánosak. Elmondása szerint egyelőre nem érke­zett hozzájuk ilyen jellegű bejelentés, panasz. Az APEH Baranya Megyei Igazgatósága Operatív Osztályának vezetője, Béke Ibolya arról tájékozta­tott, hogy az adóhivatal ilyen ügyekben nem vizs­gálódik. Ugyan az APEH végez közös ellenőrzése­ket a fogyasztóvédőkkel, ám a túlszámlázás miatt ők akkor sem vonhatnak felelősségre senkit. Az amerikai konzulátus idén június elején is közzétette azt a „feketelistát”, amelyben feltünteti az amerikai turisták tapasztala­tai szerint etikátlan üzleti gyakorlatot foly­tató éttermeket és éjszakai bárokat. A leg­több panasz túlszámlázással kapcsolatos. A listán jelenleg három budapesti vendég­látóegység szerepel: az azonos tulajdo­noshoz tartozó City Center Club és New Planet (korábban Mephisto Café), vala­mint az Október 6. utcai La Dolce Vita. Az amerikai mellett egyébként már más kö­vetségek is elkészítik saját listájukat. SOMLAI ADRIENN Hírek ABALIGETEN a természetbará­tok dél-dunántúli három napos találkozóját tartják a hét végén. A több száz tolnai, somogyi és baranyai erdőjárókon kívül kül­földieket, sőt más megyéből ide­látogatókat is várnak a rendezők. Nemcsak a szakmának szóló tu­dományos konferenciák színezik a programot, hanem mindenki számára vonzó programokkal is várják az érdeklődőket. Pénteken és szombaton különböző távo­kon túrákat szerveznek, lesznek látványos kulturális programok, vadívizi kajakbemutató, sőt a magyar Himalája-expedíció él­ménybeszámolóval is várja a nagyközönséget. (a) MAGYARTELEK önkormány­zata tulajdonába került a „léces magtárnak” nevezett épület, amelynek felújítását közhasznú munkásokkal elkezdték. A mag­tár az eredeti funkcióját megőr­zi, ugyanis a településen élők terményeinek tárolását szolgálja majd. (a) HORVÁTORSZÁGBAN az el múlt napokban igen magas szin­tet ért el a pollenszentiyezettség. A pázsitfüvek és a csalánfélék pollenja nagyon magas koncent­rációban van jelen a térség leve­gőjében, a legrosszabb helyzet Eszék, Újvidék és Ruma környé- kén tapasztalható. _______isai Ke csegék kerülnek a Dunába PÉCS- Érsekcsanád A WWF Magyarország, illetve a pécsi székhelyű Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szer­vezésében ma a DDNPI kezelésé­ben lévő érsekcsanádi természet- védelmi központban 2000 előne­velt kecsegét engednek a Duná­ba. A haltelepítés része a Viza 2020 programnak, amelynek alapcélja a tokfélék védelme. Ma nem csak itt, de Ásványrárón, il­letve Visegrádon is ugyanennyi kecsegeivadék kerül a folyóba. A Viza 2020 program része­ként azt is szeretnék elérni, hogy a tokfélék vándorlását akadályo­zó mesterséges építmények - mint amilyen például a Vaskapu - mellett is biztosítsák a halak szabad felúszását a tenger felől. A WWF abban bízik, hogy alig másfél évtized múlva a viza ismét honos lesz a hazai Dunában. A mai haltelepítést ősszel ha­sonló mennyiséggel megismét­lik. Az ivadékokat haltenyésztő cégek ajándékként adják a WWF Magyarországnak. A pótlást nem csak az őshonos fajok megtartása indokolja, hanem az is, hogy az adatok szerint 1985 óta a folyó nemeshalállománya a felére csökkent. _____________________ M. A. A központban a burgonya Bicsérd-Zók-Szentlőrinc A hét végén harmadik alkalom­mal rendezi meg a Burgonyafesz­tivált Bicsérd és Zók önkormány­zata, és a kezdeményezéshez kapcsolódó gazdálkodó szerve­zetek. A hagyományosan erős mezőgazdasággal rendelkező tér­ség júniusi ünnepségén a szak­mai programok központjában a burgonya áll, idén ezen ldvül ki­emelt szerepet kap a bioter­mesztés. A Zókon 27-én, Bicsér- den pedig 28-án zajló szakmai programokat kulturális esemé­nyek, látványos bemutatók, szí­nes vetélkedők, közösségi szóra­kozási lehetőségek tarkítják. Ugyancsak a stratégiai élelmi- szeripari növényről szól a szentlő­rinci Szolanum Kft. szervezésé­ben július 1-jén megrendezésre kerülő burgonyatermesztési be­mutató és konferencia. A rendez­vénynek különös aktualitást ad hazánk jövő évi EU-csatlakozása, ami új kihívásokat jelent fajtane- mesítőknek, termesztőknek és ke- reskedőknek egyaránt. k.j. 24. Pécsi Nemzetközi Vásár Ma nyílik az Expo PÉCS A korábbi évek hagyományai­nak megfelelően öt szakkiál­lításba tömörítve mutatkoz­nak be mától a Pécs Expo 24. Pécsi Nemzetközi Vásár részt­vevői. A szakmai rendezvé­nyeken kívül számos közön­ségprogram várja a látogató­kat a vásár öt napján az Apá­czai Nevelési Központban. A vásár öt szakkiállítása közül a legnépesebb idén is az építkezés­től a lakberendezésig számos tevé­kenységet, terméket magába fogla­ló Otthon kiállítás lesz. Hagyomá­nyosan erős lesz a szolgáltatói szektor részvétele, amit a borászat és az élelmiszeripar képviselőit bemutató Vinfood követ. Érdekes újdonságot ígér a járműipar ismé­telt megjelenése, a szakmai és hét­köznapi felhasználóknak egyaránt vonzó lehet a számítástechnikát és szórakoztatóelektronikát repre­zentáló Compelektro szakkiállítás. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával ismét külön sátorban mutatkoznak be a megye kézművesei. A szervező PIV Kft. tájékozta­tása szerint idén érezhetően erő­södött a külföldi érdeklődés a Pécs Expo iránt. Ennek kézzel fogható jele, hogy a tavalyi hattal szemben idén nyolc ország kép­viselői vesznek részt a vásáron, amelynek díszvendégei a viseg­rádi országok. Mint Pacz Józseftől, a PIV Kft. irodavezetőjétől megtudtuk, a ma baranyai siker is született, a vörösbor kategóriában a villányi Jekl pincészet hozta el a trófeát Kadarka borával. A szakmai programok sorát ma 14 órakor A visegrádi országok az EU-csatlakozás küszöbén, illetőleg a Mit ér a bor, ha Hungáriáim? konferenciák nyitják meg. A kö­zönséget szórakoztató kiegészítő rendezvényeket, szórakoztató att­rakciókat idén is az Ifjúsági Ház szervezi. Idén is megválasztják a Pécs Expo szépét, és egy másik ér­dekes kezdeményezés keretében szerdán a Vinfood, csütörtökön a Pécs Expo emblémájával bélye­geznek a Magyar Posta kiállítási pavilonjában. _____ kaszás e. Egé szségügyi ügyeletek Kórházi. Gyermekeknek belgyó­gyászat - Siklós, Sellye és város­környék, Pécs városkörnyék, sú­lyos esetekben a megye bármely területéről: Megyei Gyermekkór­ház. Gyermekeknek sebészet: Gyermekklinika. Pécsi felnőttek­nek belgyógyászat: III. sz. Belgyó­gyászati Klinika. Sebészet, balese­ti sebészet: Honvéd Kórház. Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék fel­nőttjeinek a Lánc utcai rendelőin­tézetben 19.00-től reggel 7-ig. Gyógyszertárak. Pécs: Zsolnay (Zsolnay u. 8.), Boly: Panacea, Komló: Zöldkereszt, Mohács: Szentháromság, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Siklós: Hollós, Szentlőrinc: Szent Lőrinc, Szi­getvár: Boróka. Allatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. A Vaskapunál a várbarátok PÉCSVÁRAD Egy híján huszadik külföldi tú­rájára indul csütörtökön Pécsvá­rad legnagyobb, több száz tagot számláló civü egyesülete, a Vár­baráti Kör. Dretzky Katalin, a szervezet titkára lapunknak el­mondta, a mostani, több napos kirándulás útvonala Bánát és az , Al-Duna vidéke lesz. A történel­mi Magyarország olyan híres te­lepüléseit tekintik meg a pécsvá- radi kirándulók, mint az egykori kedvelt üdülőhely Herkules- fürdő, a szabadságharc vértanú­inak emléket állító Arad, vagy éppen a térség központja, Te­mesvár. A programban a Kazán­szoros és a Vaskapu környéki dunai hajózás is szerepel. A mai Románia területén zajló nagy­szabású túrán az egyesület csak­nem félszáz tagja vesz részt. NYAKA SZ. A KÁPOSZTÁSTÓL A FOGAS MÁJJAL TÖLTÖTT KELT RÉTESIG. Pite- és rétessütőversenyt tartottak tegnap a Művészeti és Gasztonómi- ai Hetek keretében a pécsi Sétatéren. A zsűri az első díjat a villányi Csillagvölgyi Étterem réteskollekciójának adta. A különdíjat, az argentin karamelltortát, amelyet a Magda Cukrászda ajánlott fel, Rónaky Edit pehelykönnyű túrósrétese érdemelte ki. _______________fotó=tóthl Ig ényesebbek az autóvásárlók A kereskedésekben sok az eladó, tíz év körüli gépjármű Bizonyos árkategóriában óriási túlkínálat jellemzi a megye autópiacát. Minden jel arra utal, hogy a vásárlók egy részének megnőttek az igényei. Baranyai körkép Pangás és túlkínálat jellemzi a me­gye, és'egyben az ország használt­autó-piacát. A recesszió az Európa nyugati felében olcsón beszerezhe­tő, és viszonylag drágán hazahoz­ható, 7-10 éves autókat érinti legin­kább. Az elmúlt másfél évben ugyanis éppen az ilyenekből került legtöbb hazánkba. Zömét kereske­dők hozták be, de a magánimport­ra is jellemző volt, hogy gyakran el­adási szándékkal vették meg a Né­metországban akár 1500 euróért kapható autókat. Az elképesztő mennyiségű be­hozatal egyik eredménye a túlkíná­lat lett, ami az árak csökkenéséhez vezetett. Autókereskedők szerint az azonos használati értékű autók ára másfél év alatt mintegy 10 szá­zalékkal csökkent. Ennek köszön­hetően a hazánkban üzembe he­Körültekintés és óvatosság Lehetőleg csak mosott autóval foglalkozzunk, és a szemrevétele­zéssel ne várjuk meg a szürkületet. A túl sűrű olaj adalékra, így el­használt motorra utal. A mind népszerűbb automata váltók ritkán bírnak 150 ezer kilométernél többet, javításuk olykor meghaladhat­ja a 100 ezer forintot is. Igyekezzünk ragaszkodni a festék réteg­vastagság-méréséhez, ami azonnal rávilágít az esetleges javítások­ra. A kilométerszámláló helyett a kormány, pedálok, ülések állapo­tának higgyünk. Ha mi vagyunk az eladók, részletfizetés esetén csak a teljes vételár átvétele után adjuk ki kezünkből a törzslapot. lyezett járművek ára megközelítet­te a valamivel olcsóbban importál­takét, így az eladási célú behozatal­nak mind többször csalódás a vége. Használt autókkal kereskedők véleménye szerint a 7-10-12 éves, luxuscikknek ma már Magyaror­szágon sem számító autók iránti kereslet is csökkenőben van, nö­vekszik viszont az igényes autóvá­sárlók száma.- Mind többen keresik az itthon forgalomba helyezett, két-három éves autókat - mondta az egyik pé­csi autókereskedő. - Folyamatosan nő azok száma, akik inkább hitelt vesznek fel, hogy egy nyomon kö­vethető előéletű, jó állapotú gépjár­műhöz jussanak. A pangás másik oka, hogy so­kan hazánk uniós csatlakozására várnak a vásárlással. Szakértők arra figyelmeztetnek: a köztudatban vámként szereplő terhek megszűn­nek ugyan, de jó eséllyel hasonló értékű regisztrációs díjnak adják át helyüket. (Háttér: wiv.danantnlinaplo.hu) Megújuló várfal PÉCS Évek óta balesetveszélyes a pé­csi Citrom utcai gyilokjáró, idén májusban pedig alá kellett dú- colni a faszerkezetet, miután az megrogyott. Az önkormányzat azonban várhatóan hétfőn vég­legesíti azt a tervezetet, amely­ben négymillió forintot különí­tenek el a gyilokjáró felújítására. Mint azt Kelemen György, a pécsi önkormányzat városfej­lesztési osztályának vezetője el­mondta, nemrégiben megsérült a szerkezet, így a rekonstrukció valóban halaszthatatlanná vált. Az elképzelések szerint eredeti formájában állítanák helyre az építményt, emellett a Rákóczi út felőli lépcsők is megújulnak. Ezzel egyidőben a Barbakán tér bástyájának várfalát is hely­reállítják a szakemberek. A be­ruházás megvalósításának érde­kében több felajánlás is érkezett a városhoz, a Zöld-Híd Alapít­vány például kétmillió forinttal támogatja a rekonstrukciót. (Előzmények: www.dunantulinaplo.hu) SOMLAI A. y-t~"

Next

/
Thumbnails
Contents