Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-24 / 170. szám

16. OLDAL SPORT 2003. Június 24., kedd 1 fl ’ül Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Négyen a junior válogatottban A szűkebb keretbe is bekerülhetnek a pécsi lányok Pécs- Mátraháza Megkezdte közel egy hónapos felkészülését a női junior ko­sárlabda-válogatott, amely jú­lius 30. és augusztus 3. között Kassán Európa-bajnoki selej­tezőn vesz részt. A csapatban négy pécsi játékos is szerepel, a szövetségi edző, Sterbenz Ta­más segítője pedig Füzy Ákos. A többhetes felkészülést 17-18 já­tékossal kezdte meg a csapat hét­főn, s majd csak július 20-a után derül ki, kikre számítanak a szű­kebb, 12-es keretben is. A pécsi utánpóüás-nevelés sikereként is értékelhetjük, hogy erre mind a négy pécsi lánynak, így Czukor Tündének, Baranyai Krisztiná­nak, Tamás Ritának és Fegyver- neky Zsófiának is jó esélye van. Az Eb-selejtező előtt sűrű program vár a válogatottra. Az egyhetes mátraházi edzőtábor után egy törökországi, isztambu­li torna következik, amely kiváló erőfelmérőnek ígérkezik. A juni­orokra (1984. január 1. után szü­letettek) Kassán öt ellenfél vár, a jövő évi franciaországi konti­nensviadalra a magyarokon kívül a szlovákok, a lengyelek, a görö­gök, a svédek és a luxemburgiak is szeretnének kijutni, ám ez a hatból csak háromnak sikerül­het. Sterbenz Tamás együttese is kvalifikálni akarja magát, ám ne­héz dolga lesz, hiszen a szlová­kok, a lengyelek és a görögök is remek csapattal vágnak neki a tornának. Az erőviszonyokhoz további adalék, hogy míg az előbb felsorolt három nemzet a tavalyi ifi Eb-re is kiharcoltak az indulást (ugyanezzel a csapat­tal), addig a magyarok lemarad­tak erről a viadalról. K. M. A. Két arany a másodosztályban Pécs—Siklós Az abszolút győzelem mellett egy géposztályarany is Baranyá­ba került a rali II. osztály számá­ra kiírt Vértes-rali végén. Az ob 2. futamán összesen 80 kilométer­nyi gyorsasági várt a mezőnyre. A baranyai pilóták közül a Zsolt Dániel, Patkó Gergely kettős (Peugeot Autósziget Rallye Team) végig az élmezőnyben autózott az N2-es Peugeot 106-ossal, ám az 5. gyorsasági után, az addig vezető Farkas, Zsíros duó Hondájának meghibásodását követően az élre álltak és már nem is engedték ki a kezükből a végső győzelmet - ara­nyat érő idejük 46,13 perc volt. Az abszolút 6. helyen, a győztes mö­gött 1:09 perces hátránnyal ért cél­ba a siklósi Keller Péter, Spitzer Gá­bor páros (Suzuki Ász ÄMSE, Su­zuki Swift), ami egyben az NI-es géposztály és a Suzuki-kupa győ­zelmét jelentette számukra. A Vi­dám Agglegények RT legénysége, a Hajas Gábor, Hajas Barnabás kettős ugyancsak egy Peugeot 106-ossal az NI 5. helyét szerezte meg (12,23 perc hátrány). sz. zs. Még üresen robog a Mecsek-expressz A játékosok többsége egyelőre nem tudja, a PMFC-ben folytatja-e? A vasárnapi évadzáró banket­tet követően tíznapos szünetet kaptak a Pécsi Mecsek FC lab­darúgói, hogy kipihenhessék a bajnoki szezon fáradalmait. Az NB I-re július 3-án kezdi meg a csapat a felkészülést, ám azt még mindig nem tudni, a jelenlegi keretből ki marad az első osztályra is. PÉCS Bajnoki bankett. Még a múlt héten hírül adtuk, hogy a szocialista vezetésű pécsi önkormányzat sportbizottsága 600 ezer forintot ítélt meg a PMFC évzáró bankettjének finanszírozására. Cikkünk megjelenése után a labdarúgócsapat vezetői (képünkön az előtérben Tamon Atti­la, hátrébb Toller László klubelnök, polgármester) információink szerint úgy döntöttek, hogy mégsem a pécsi adófizetők pénzéből fizetik a vacsoraest számláját, hanem e célra befizetett támogatói adományból. fotó: tóth l. A feljutás és a bajnoki cím kiharco­lása óta a szurkolók körében is ál­landóan napirendi téma, hogy va­jon kik alkotják majd a következő szezon NB I-es csapatát, kikre szá­míthat Nagy Tamás vezetőedző. A jelenlegi keret szinte összes játéko­sával tárgyalóasztalhoz kell ülniük a klub vezetőinek, hiszen 18 futbal­listának járt le a szerződése. Bár ko­rábban úgy tervezték, a nyári szü­netre mindenkivel dűlőre jutnak, egyelőre késnek a megegyezések, senki sem tudja, ősztől ismét piros­fekete mezben folytatja-e. A csúszást természetesen az anyagiak körüli nézeteltérések okozzák. A klub vezetősége - ért­hetően - csak olyan, nem csillagá­szati fizetéseket kínál a játékosok­nak, amelyeket biztosan teljesíteni is tud. A másik oldal viszont az NB 1-ben minél többet szeretne keresni, megfon­tolja, hogy más ajánlatra bólintson-e rá, így a két fél elképzelései egyelőre még nem min­den esetben találkoztak.- Két egyeztetésen vagyunk túl, amelyek során felmértük a játékosok igényeit, mi pe­dig tájékoztattuk őket a lehetőségekről - mondta Pázmándy Zsolt ügyvezető. - Ezen a héten várhatóan meg fogunk egyezni azok­kal, akik itthon maradtak, a többiekre július 3. után kerül sor. Az idő szorít, a felkészülés elkezdése és a bajnoki rajt (július 26.) között ugyanis csak kicsit több mint három hét áll rendelkezésre a keret kialakításához. A más csapatoktól kisze­melt futballisták közül néhányan már másho­va is igazoltak Újmecsekalja helyett, Nikolov Balázs például Debrecenbe írt alá, de elkép­zelhető, hogy Madar Csaba is visszaköltözik a cívisvárosba. Szabados József sorsa sem dőlt még el, a védő jelenleg Görögországban nya­ral, hazatérte után folytatja a tárgyalásokat a PMFC vezetőségével. Információink szerint egy újabb játékos neve is felkerült a piros-fe­keték kívánságlistájára, szeretnék megszerez­ni a Bük csatárát, Mihalecz Pétert. K. MAYER ANDRÁS 3 1 6 t i l 3 t 8 t i I 3 2 5 t í -I 318ld I 320td Bárcsak minden kezdet ilyen könnyű lenne. Az új BMW 3-as Compact 4 990 000 forinttól. A2 új BMW 3-as Compact minden eddiginél elérhetőbb közelségbe hozza azt a teljesítményt, ami egyet jelent a BMW-vei. Minden új Compact modell ugyanazt a minőséget, kényeimet és dinamizmust hordozza magában, mint a BMW 3-as, 5-ös vagy a 7-es sorozat. Legyen szó a VAtVETRONIC technológiáról, a DSC (DinamSais Stabilitás Kontrol) rendszerről, az akár 8 légzsák nyújtotta biztonságról, a hathengeres benzin- vagy a négyhengeres Common Rail dízelmotorok nyújtotta teljesítményről, az új BMW 3-as Compact minden tekintetben állja a versenyt. Az ára pedig verhetetlenné teszi. Schneider Autóház 7630 Pécs, Buzsáki u. 1 -3. Tel.: (72) 539-000 Az új BMW 3 -as Compact 318ld / 3256 CO2 kibocsátás: 151/227 g/hn Átlagfogyasztás: 5,6 / 9,51/100 km Az új BMW 3-as Compact ^ vmw.fomvy.hu A vezetés élményé. Röviden KÖZEL A DOBOGÓHOZ. Az egri nemzetközi ak­robatikus rock ’n’ roll táncversenyen négy pécsi páros is dobogóközeibe került. Children kategóriá­ban 20 induló között negyedik lett a Bereczki Ta­más, Héra Fanni kettős, míg a 35 párost felvonulta­tó junior kategóriában Kis Mátyás, Szabó Kata ne­gyedik, Csetneki Roland, Markulia Zita hatodik, Buczkó Dávid, Vértes Amanda hetedik lett. Felké­szítőik: Papp Viktor, Majorlaki Ágnes. fzj MECSEKNÁDASD ÉS TÁSI. Véget ért a kézilab­dázók megyebajnoki pontvadászata. A férfiaknál a rájátszás után a Mecseknádasd II. végzett az élen, kivívva az NB 11-es feljutás jogát, a 2. helyen a Pé­csi Kézilabda Kft. zárt. A nők között a PEAC-TÁSI lett az aranyérmes a Pécsi Vörös Meteor és a Kom­ló előtt. A női góllövőlista élén Vasas Edina (PEAC- TÁSI) végzett 186 találattal. (szz) KETTŐS PMFC-SIKER. A Hegyszentmárton- ban rendezett 3. TTT-kupa kispályás labdarúgó- tornán kettős PMFC-siker született, hiszen a pi­ros-feketék futsalosái a férfiaknál és a nőknél is az első helyen végeztek. A férfiaknál 2. a pécsi Róth Kér., 3. a komlói Nevada lett. A legjobb já­tékosnak Szabó Csabát (Róth Kér.), legjobb ka­pusnak Erdei Szabolcsot (PMFC) választották. A nőknél a 2. helyen a Pesti Balettintézet csapata, a harmadikon az Alsómocsolád végzett. Legjobb játékos: Hochrein Mercédesz (Pesti Balettinté­zet). Legjobb kapus: Mührein Józsefné (Alsómocsolád). A torna szépségkirálynőjének járó címet holtversenyben a Lauer testvérpár, Éva és Brigitta nyerték el. (kma) CSERE NÉLKÜL. Az ifjúsági strandkézilabda országos bajnokság döntőjén, Zánkán második helyet szerzett a PEAC öt kézilabdázója alkotta pécsi csapat. A baranyaiak csere nélkül játszották le mérkőzéseiket, hármat fölényesen megnyertek, ám egyetlen vereségükkel végül lemaradtak az aranyéremről. A csapat tagjai: Császár Anett, Elter Anett, Kolonits Zsófia, Manyaszek Míra, Schlapp Andrea. Felkészítőjük Grozdicsné Török Andrea. (kma) A HOLSTENÉ A KUPA. A pécsváradi Weisz Ernő kispályás labdarúgó emléktorna végeredménye: 1. Holsten, 2. Öregfiúk, 3. Szokics, 4. Pitt-Bulls. _________________________.________ifP) Di szkosszal első Mohács Egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett a budapes­ti ifjúsági atlétikai országos baj­nokságon Kürthy Lajos, a Mo­hácsi TE versenyzője. Az elvá­rásoknak megfelelően disz­koszvetésben 61,62 méterrel az első helyen végzett, ám súlylö­késben meglepetésre lecsúszott az aranyról. A 18,68-as ered­mény a második helyre volt elég, örök riválisa, Kovács Péter előzte meg. Edzője, Predács Iván kicsit csalódott az elsza­lasztott arany miatt, ám rögtön hozzátette: „ne legyünk ennyi­re maximalisták”. A harmadik helyet Kürthy ge­relyhajításban érte el, a számára inkább csak „vendégszámban” 59,86-ig jutott. A mohácsiak kö­zül Simics Antal szintén gerely­ben a hatodik helyen végzett. K. M. A. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő. PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 ' Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2003. január 1-jétől egy hónapra 1395 forint, negyedévre 4185 forint, fél évre 8370 forint, egy évre 16740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133

Next

/
Thumbnails
Contents