Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)
2003-06-15 / 161. szám
2003. JUNIUS 15. INTERJÚ Szabics útja Stuttgartig patot épít, és ezi szimpaf nagyon tikus.- Ha jól tudom, f a Leverkusen is csábította. Ott újabban az a Klaus Augen- thaler az edző, ** aki tavasszal még a Nürnb'ergnél,, anyu or- vos, apu ügy-V T véd, a tanulás volt a legfonto-11 sabb. Azt mond-1 ták, ember légy Mexikó óta évről évre csappant a magyar focisták itthoni népszerűsége. Mondhatnánk mára odáig jutottak, hogy meg is verik őket. Tény: az 1986-os világbajnokság 6-0-ja után Magyarországon senki sem tudott abszolút közönségkedvencé válni, még Détári Lajos személye is megosztotta a közvéleményt. Dömével kapcsolatban azt kifogásolták, hogy amíg külföldön parádézott, addig a válogatottban Mexikó után kevés emlékezeteset produkált. Ez persze nemcsak rá volt igaz, hanem Kiprich Józsefen keresztül napjainkig az ösz- szes külföldön teljesítő profira. Éppen ezért valóban derült égből villámcsapásként hat, ha valaki a nyugati klubjában és a válogatottban is közel azonos teljesítményt nyújt. Szabics Imre eddig megfelel ennek a kitételnek. A csatár háromszor szerepelt címeres mezben, és habár nem fajsúlyos ellenfelek ellen (Luxemburg, Lettország, San Marino), öt gólt szerzett. Szabics 18 évesen, szinte még gyerekként igazolt kül-. földre. A Ferencvárosnál eltöltött egyetlen felnőtt szezonja után bátran viselkedett, és a Sturm Grazhoz szerződött. Másfél évig szinte pályára sem lépett, és habár sokszor elkeseredett, kint maradt és várt a sorára. Ez igazából tavaly jött el, ráadásul olyan jól teljesített, hogy a Sturmban az év játékosává választották. Azóta frissiben a VfB Stuttgarthoz szerződött, vagyis egy Bundesliga élklub látott benne fantáziát.- Ez a stuttgarti szerződés szépen titokban maradt. Utoljára Lever- kusenről hallottam, erre aláírt a VfB-hez. Mi döntött a sváb együttes mellett?- Hogy őszinte legyek, a Stuttgart már a télen meg akart szerezni, akkor beszéltem Félix Magath edzővel telefonon. Akkor azonban a Nürnberggel tárgyaltam, és nagyon jól haladták a dolgok. Szavamat adtam arra, hogy hozzájuk írok alá. Nálam az adott szó minden papírnál többet ér, éppen ezért nem csaptam be a Nürnberget és őket választottam.- Csakhogy a klub kiesett a Bundesligából, így ugrott a szerződés. Meg kell hagyni, a Stuttgart kitartó volt, hiszen újra jelentkezett.- Valójában ez győzött meg, azt éreztem, hogy valóban komolyak a szándékaik. Alig esett ki a Nürnberg, ők rögtön jelentkeztek. Pedig megvallom, nem számítottam rá. Úgy hittem, ha egy világhírű edzőnek, mint Magathnak nemet mondok, akkor többet nem fog jelentkezni, erre mégis hívott. Egy hónappal ezelőtt találkoztunk Stuttgartban, együtt vacsoráztunk, és remekül elbeszélgettünk. Nagyon szimpatikus volt. Több mint két óra hosszat dumáltunk, és rendkívül meggyőzően beszélt. Egy héttel ezelőtt már biztos volt a dolog, de a szerződés aláírásáig nem akartam bejelenteni.- Vagyis gyakorlatilag a lett meccsen már a Stuttgart labdarúgójaként játszott?- Igen. Az Eb-selejtező előtt azonban nem lett volna szerencsés nyilvánosságra hozni, mert biztosan megvádoltak volna, hogy nem érdekel a válogatott, nem foglalkozom vele.- Az egykori stuttgartinak, Lisztes Krisztiánnak sem árulta el?- De, neki elmondtam. Per- / sze a lett meccs előtt na- / gyón nem mélyedtünk bele a sztoriba. Azóta / viszont történt egy ara- / nyos eset. Stuttgartban \ lakik egy magyar bácsi, \ aki 40 évvel ezelőtt hagy- 1 ta el Magyarországot. Krisztián megkért, hogy hívjam már fel, mert ő ismeri, és szólt a bácsinak, hogy odaszerződöm. Aláírtam a szerződést, majd felhívtam a bácsit, jót beszélgettünk.- Lecsúszott a Nümbergről, de a Stuttgarttal még jobban járt. Korábban úgy nyilatkozott, hogy olyan helyen szeretné folytatni, ahol komoly terveket szőnek, ahol a fejlődése „Haza akartam jönni Grazbol, mert hiába voltam itthon kedvenc, ott senki sem voltam. A csapat harmincadik, utolsó játékosaként a társaim biztattak, hogy ne adjam fel” biztosítva van. A Stuttgart pont beleillik a képbe.- így van, ez egy óriási lehetőség a karrieremben. A szerződést illetően abszolút nem a pénz motivált, hanem a csapat. Természetesen nem ingyen fogok játszani, de szerintem ugyanezt az összeget/ megkaptam volna Ausztriában' is. Csak az a nem mindegy, hogy ezért a pénzért a Baj no kok Ligájában és a Bun- desligában szerepelhetek. Magath fiatal csa- Huszonkét évesen Bundesliga- csapatok versengenek önért, de idáig elég hosszú út vezetett. Mindig focista szeretett volna lenni?- Na ez vicces, mert gyerekkoromban cselgáncsoztam. Aztán egy edzésen eltört a kezem, és nem többet tréningre men- .... A cselgáncs édesapám miatt volt, aki maga is cselgán- J csozott. Persze az egész család sportorientált, édesanyám úszott és kézilabdázott. Mindemellett ők nem akarták, hogy fociz- yzak, azt mondták, az nem sport. Rá- adásul Szabics Imréért kardoskodott.- Szó volt a Leverkusenről is. A menedzserem beszélt Augen thalerrel, abban maradtak, hogy szól, ha számítana rám, de nem jelentkezett. fiam, tanulj, mert ami a fejedben van, azt soha nem vehetik el tőled.- Mikor változott meg a véleményük?- Főképp a Ferencvárosnál eltöltött szezonom alatt. Bekerültem az első csapatba, és látták, hogy nem megy rosszul a játék. Ekkor szembesültek azzal, hogy érdemes lenne ebbe több energiát fektetni. Most pedig, a külföldi időszakom alatt biztosan teljesen másképp látják, talán már sportnak tekintik. Ez nem hobbi, hanem kemény munka.- A Ferencváros hogyan találta meg?- A korosztályos válogatottban játszottam, amikor a Fradi egyik serdülőedzője kiszúrt magának, és felhoztak a Fradiba. A családom Szegeden maradt, de nekünk volt egy lakásunk Budapesten, és 14 évesen felköltöztem. Hétköznap a nagymamám volt velem, ő főzött rám, aztán hétvégén anyukámék jöttek, vagyis mindig volt mellettem valaki. Hatalmas áldozatot hoztak azért, hogy nekem jó legyen.- A Fradiban egy szezon alatt közönségkedvenc lett, sokat játszott, gólokat szerzett. Tizenhét évesen a nevét skandálták az Szabics Imre Született: 1981. március 22., Szeged. Klubjai: Tisza Volán Focisuli (1990-96), Ferencváros (1996-99), Sturm (1999-2003. június 30.) Legnagyobb sikerei: magyar bajnoki második helyezés (1999), kétszeres osztrák bajnoki második helyezés (2000, 2002), osztrák kupadöntős (2002). Bajnokok Ligája- résztvevő (1999, 2001), az év játékosa Grazban (2002). , Háromszoros válogatott, öt gólt szerzett. A Ferencvárosnál egy idény alatt 24 mérkőzésen 12 gólt lőtt. Üllői úton. Az első szezont követően mindezt maga mögött hagyta, és a Sturmhoz szerződött. Példaértékű tett, több mai fiatal is követhetné...- Utólag azt mondom: habár a ferencvárosi sikerek idején nem szállt el velem a ló, de újra kezdeném, másképp viselkednék. Talán azért, mert a grazi első két évem megtanított arra, hogy értékén kezeljem a dolgokat. Magyar kiskedvencként mentem a Sturmhoz, ahol ez semmit sem számított, utolsó, a csapat harmincadik embere lettem. Komoly sztárok közé kerültem, Jurán, Koczian, Vastic... én meg nem értettem, miért nem játszom. Nehezen dolgoztam fel, kemény menet volt. Haza akartam jönni, de a játékostársak biztattak, hogy nem szabad feladni. Az akkori barátnőm is sokat segített nekem, az elején a szüleim is rendre kint voltak. Kellett a család közelsége, mert kínlódtam. Úgy éreztem, hiába minden, nem számít, ha az edzéseken én vagyok a legjobb, akkor sem kapok szerepet. Ez legalább másfél évig tartott. Ennek ellenére nem bántam meg, és ez, remélem, üzenetértékű.- Négy évre szerződött a Sturmhoz, és igazából ez az utolsó volt a legsikeresebb szezonja. Melyik meccsre emlékszik a legszívesebben?- Talán a tavaszi UEFA-kupa- meccsre, amikor Rómában az én gólommal 1-0-ra vertük a Laziót. Történelmi pillanat volt, mert korábban soha nem nyert osztrák klubcsapat Olaszországban kupameccset. Hálásak voltak nekem. Igazából sokat köszönhetek a Sturmnak, de a végén csúnyán bántak velem. Persze nem csak velem, hanem mindenki mással, aki nem akarta meghosszabbítani a szerződését. Grazban fenyegetőzéssel próbálják maradásra bírni a focistákat. Kirúgnak, nem engednek edzésre, nem játszhatsz. Ezek után csoda, ha előbb-utóbb mindeki távozik?- Mit gondol? A Sturm-Stuttgart- lépés hasonlóan nehéz lesz, mint korábban a Ferencváros-Sturm volt? Megint annyi gondja adódhat?- Jó kérdés, ez már felmerült bennem, a nürnbergi szerződés idején Augenthalerrel beszélgettem is erről. Ő azt mondta, türelem, lépcsőről lépcsőre haladjak.- Détári Lajos mesélte egyszer, hogy őt miként ismerték el Frankfurtban. Az első edzésen megnyerte a csapat 5000 méteres futóversenyét. Azonnal másképp néztek rá.- Magath is valami hasonlóra gondolhatott, amikor azt mondta: ha nem tudok futni, ne is menjek. Mondtam neki, szerintem be fogom tudni bizonyítani, hogy megy a futás.- Itthon rendkívül népszerű lett, közönségkedvencé vált. A válogatottbéli sikereit a szurkolók szinte magukénak tekintik, mert a svédek elleni utánpótlás-válogatottban szerzett négy gólja után egy ország követelte a Gellei Imre vezette csapatba.- Nagyon örülök a népszerűségnek, imponál, hogy jónak tartanak. Persze ez egy kicsit teher is, mert nehéz megfelelni az elvárásoknak.- A Luxemburg elleni debütálása után a nagypapájának ajándékozta a mezét. Talán ő volt az, aki gyermekkorában a foci irányába terelte?- Igen, vele fociztam a legtöbbet. Nagyapa Puskásék idejében a másod- osztályban játszott. Hat-hétéves lehettem, amikor kivitt magával a SZEOL- meccsekre. Megígértem neki, hogy az első válogatott mezem az övé lesz.- A válogatott sikereihez nagyban hozzájárult a három góljával. A csapat hosszú idő után először megint a kezében tartja a sorsát. Mit gondol, tartható a második hely?- Másodikak leszünk a csoportban. Nagy eredmény lenne, ha pót- selejtezőt játszhatnánk, hiszen szerencsés esetben összekerülhetünk egy hozzánk hasonló kaliberű csapattal. Akkor pedig az Eb-re is eljuthatunk. Sőt, ha a svédek buknak, az első hely is összejöhet. Mindegy, a szurkolók tartsanak ki, én megígérem a második helyet. Sz. T.