Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-14 / 160. szám

18. OLDAL SPORT 2003. Június 14., szombat _____ ______________________3. InkTec Indit-Trade Savaria-rali __________________ Ké t év kihagyás után az élen Bénik Balázs az élről várja a szombati folytatást Bár a nap jó részében ifj. Tóth János állt az élen, estére Bénik Balázs egy másod­percnyi előnyre tett szert, így ő várhatja az élről a ma reggeli folytatást az ob 5. fu­tamán, a Savaria-ralin. Szombathely Tűző nap, pokoli kánikula, a lassítóknál olva­dó aszfalt, vagyis pokoli külső hőmérséklet jellemezte a Szombathely környéki pénteki száguldást. Ám mindez nem volt elég a baj­nokságot pillanatnyilag vezető Szabó Gergő­nek, akit napok óta 39 fokos láz gyötör, így nem is csoda, hogy Kerék Balázs navigálásá­val csak a nap 5. pozíciójáig jutott a Skoda Octavia WRC-vel. Uj erőre kapott viszont az eddig két futamon célba sem érő, így némi meglepetésre csak a 7. helyen tanyázó ifj. Tóth J., Tóth I. bajnokpáros, hiszen a nap nagy részében a legjobb időket produkálta a szerintük is remekül felkészített és a strapát jól bíró 206-ossal. Ám a nézőcsalogatónak szánt és a szombathelyi laktanya területén ki­jelölt 8 kilométeres, murvás Szuperspeciál szakasz végén (magát a gyorsot az Aschen­brenner, Földesi duó teljesítette a leggyorsab­ban) a Bénik, Somogyi páros neve mellett állt a legkevesebb idő. A szombati folytatást tehát a 2002-es Focus WRC-jét néhány „kaland” után most visszakapó páros várhatja az élről. Érdekesség, hogy az N-csoportban a pont- vadászatot vezető Oroszlán testvérpár látszó­lag kevésbé bírja az iramot, hiszen a Mitsubi­shi Lancer csak a 3. helyen tanyázik, miköz­ben a majd’ két évet kihagyó és ezen a futa­mon visszatérő Elek István (Vinoczai Attilá­val az oldalán) máris a csoport élére és az ab­szolút 9. helyre terelte vissza a Lancer EVŐ VI-ost. Az F2-ben a Bútor, Tóth, Citroen Saxo „trió” továbbra is százszázalékos, azaz maga­biztosan vezeti a kétkerekesek kategóriáját. A nehéz körülményeket jelzi, hogy mind­össze 42 autó látta meg a péntek esti célt. A ralisport pécsi „hanyatlását” pedig, hogy kö­zülük az egyetlen még versenyben lévő pá­ros, a Holczer Dániel, Illyés Roland duó a 4L helyet tudhatja magáénak. Igaz, a Peugeot 306-os saját géposztályában, az N3-ban a 4. helyen áll - és talán még előrébb is tanyáz­hatna, ha már a 2. gyorson, Velemnél nem ve­szítenek túl sok időt egy megpörgés miatt. A verseny szombaton 8 gyorsaságival foly­tatódik, rajt 6.30-kor, Szombathelyen. Az állás 7 gyorsasági szakasz után: 1. Bé­nik Balázs, Somogyi Pál (Ford Focus WRC) 28:56,5 perc, 2. ifj. Tóth János, Tóth Imre (Pe­ugeot 2Q6 WRC) 1,1 mp hátrány, 3. Aschen­brenner György, Földesi Csaba (Mitsubishi Lancer) 15,6 mp h., 4. ifj. Angyalfi Károly, Ka­zár Miklós (Subaru Impreza WRC) 17 mp h, 5. Szabó Gergely, Kerék Balázs (Skoda Octa­via WRC) 32,1 mp h, 6. Túri Tamás, Kerék'Ist- ván (Mitsubishi Lancer) 54,5 mp h. sz. zs. Szente Szigetváron folytatja SZIGETVÁR-PÉCS Szente Gábor válogatott kézi­labdakapus megerősítette, hogy a Diacell-Pécsi KK-ból az újdonsült NB I-es szigetvá­ri csapatba tart. A 31 éves, 16-szoros válogatott kapuvédő a pályafutását az élvo­nalban újonc Szigetvári Takarék- szövetkezet SE-ben folytatja. El­mondása szerint a Diacell-Pécsi KK-nál sem ő, sem pedig a klub nem akarta a szerződését meg­hosszabbítani.- Nekem addigra már megvolt a szigetvári ajánlatom, eldöntöt­tem, hogy Lé- vay Tamással oda igazolok - mesélte Szente Gábor, aki sze­rint a prémiu­mokat illetően a Diacell-Pécsi KK-nál a játé­kosokat kész helyzet elé állították. Vagy elfo­gadják az alacsonyabb összeget (nem annyit, amennyi járt vol­na), vagy perelhetnek, de ha nyernek is a bíróságon, a pén­zükből akkor sem látnak egy fil­lért sem. H. L. Női labdarúgók vendégjátéka SZENTLÁSZLÓ Véget ért a Somogy megyei amatőr női labdarúgó megye­bajnokság idei küzdelemso­rozata - ahol a baranyai Szentlászló együttese a 12. helyet szerezte meg. A szentlászlói együttes 2000 óta szerepel a somogyi bajnokság­ban, lévén az ő megalakulásuk óta eltelt időben sem született újabb női csapat Baranyában. így egyedüliként képviselik a megyét a szomszédos pontvadászaton, ahol a középmezőny legalján, stabil bentmaradóként tanyáz­nak. Igaz, kiesni innen már úgy­sem lehetne, de azért a sorrend sem közömbös. A lányokat-asz- szonyokat Holenka János, egy­kori labdarúgó irányítja. Ahogy a csapat vezetői fogalmaznak, ki­ugró terveik nincsenek, továbbra is a stabil működés és a jó játék a cél. A bajnokság negyedik köré­ben a szentlászlóiak az alábbi eredményeket érték el: - Zselic- kislak 2-0, - Hedrehely-Kadarkút 1-2, - Bodrog 1-0, - Kaposhomok 1-4. A tabella élén a Kaposhomok zár 59 ponttal, a Szentlászló 19 ponttal, négy győzelemmel, hét döntetlennel és 14 vereséggel, il­letve 29-71-es gólkülönbséggel a 12. helyen zárt. SZ. Zl. A Mohács II. mégis megússza? A hidasi bajnokcsapat biztosan vállalja a magasabb osztályt A baranyai csapatokat is érintő bajnokságok közül az NB II. már befejeződött, de az összes többi is a hajrájánál tart. A me­gyei I. és I. B osztályban az utolsó fordulótól függetlenül baj­nokot is avattak, ám elképzelhető, hogy utóbbiban túl korán örültek a pogányiak. Baranyai körkép * I. A focibajnokságok közül a labda­rúgó NB I. B-ből két csapat jut fel az élvonalba, három pedig kiesik. A három NB Il-es csoport bajno­ka ősztől NB I. B-s lesz, csopor­tonként két-két együttes viszont búcsúzik (ez a sors vár a PVSK- ra). Most hat csoportban 16-16 gárda küzd az NB Ill-ban, onnan feljutnak a csoportelsők, kiesésre kényszerül mindenhol a 14-15-16. helyezett (baranyai csapatot ez nem érint) és a két leggyengébb 13. A megyei I. osztály feljutója a bajnok (Hidas), itt kieső nincs, a 12. helyezettnek (Egerág) osztá- lyozót kell játszania a megyei I. B osztály negyedikjével. A megyei I. B-ből három kieső lesz, a 16-17-18. (jelenleg a Vajszló, Ko- vácshida és a Mohács II.), és ugyanennyi feljutó, feltéve, ha mindhárman vállalják a maga­sabb osztályt. Nevezni mindenhová június utolsó napjaiban lehet majd, a Baranya Megyei Labdarúgó Szö­vetségben azt szeretnék, ha a kö­vetkező bajnokságban az I. osz­tály 14 vagy 16, az 1. B pedig 16 csapattal rajtolna. Az NB Ill-ban az utolsó fordu­ló dönti el az aranyérem sorsát, és egyben a feljutást is, jelenleg a Barcs az első 65 ponttal, a máso­dik Szentlőrincnek eggyel keve­sebbje van. A záró játéknapon a papírforma a Barcs végső sikerét sejteti, hiszen a somogyiak a Mo­hácsot, a Szentlőrinc a Letenyét fogadja, valószínűleg mindkét mérkőzésen hazai győzelem szü­letik. A megyei I. osztályban már a 31., utolsó előtti fordulóban baj­nokot avattak, a hidasiak nyaká­ba akaszthatják majd az aranyér­met. A Nagyárpád elleni hazai összecsapásra 400-an (!) voltak kíváncsiak, a szervezők egy te­herautó platóján járták végig a hi­dasi utcákat, s onnan invitálták a helyieket a futballpályára. A játé­kosok pedig kiszolgálták a szur­kolókat, 5-0-lás győzelemmel há­lálták meg a biztatást. A csapat vezetősége már döntött is a foly­tatásról, Amrein József sportköri elnök örömmel újságolta, hogy elvállalják az NB 111-as kihívást. Egy osztállyal lejjebb, a me­gyei 1. B-ben még mindig nem dőlt el a Mohács II. sorsa. A már négy mérkőzésén is hiányzó csa­patról mindenki elkönyvelte, hogy biztosan kizárják, és az ősz­től csak két osztállyal lejjebb in­dulhat. Kiderült azonban, hogy a helyzet mégsem ilyen egyszerű. Dr. Rákóczy István, a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség el­nöke elmondta, a versenykiírás­nak van egy olyan része is, amely szerint ha egy csapat az utolsó három forduló során nem áll ki, a fair play-re hivatkozva fel kell kér­ni, pótolja be az elmaradott mér­kőzést. Erre azért lenne szükség, mert a bajnokság végén egy kizá­rás nagyban befolyásolná a felju­tás-kiesés kérdését, amit jobb lenne a pályán elért eredmények­kel eldönteni, mint a zöld asztal mellett. A Mohács Il-t ezért a négy hi­ányzása ellenére sem zárták ki, és megkérték,, hogy a legutóbb el­maradt sombereki vendégjátéku­kat június 18-án, szerdán pótol­ják. A két érintett csapat már je­lezte, vállalja a mérkőzést (ha a mohácsiak ennek ellenére sem állnának ki, immár véglegesen a kizárás sorsára jutnának), így a bajnokság az utolsó, hétvégi for­dulót követő szerdán zárul csak le véglegesen. Az eddig lejátszott mérkőzé­sek alapján a Pogány már behoz­hatatlan előnyre tett szert, 79 ponttal vezet a 74 pontos Felső- szentmárton előtt. Ha a Mohács Il-t mégis kizárják, s törlik az eredményeit, akkor még változ­hat a helyzet: a pogányi előny há­rom pontra csökkenne (a Pogány kétszer nyert, a Felsőszentmárton egy győzelme mellett egyszer döntetlenezett a mohácsiak ellen, így míg előbbi hatot, utóbbi csak négy pontot veszítene). A száz- százalékos bajnoki címhez tehát - és talán az újabb ünnepléshez - még egy pontra esetleg szüksége lehet a Pogánynak, amit a hétvé­gén Újpetrén szerezhet meg. _________________________K. M. H. L. A sötét mezes Szentlőrinc még akár bajnok is lehet Dunántúli Napló-kupa Kovács vb-bemutatója Pécs Kispályás labdarúgás. 7. forduló, Szuperliga: Büromark - TESZ 1-5. G.: Tiszai, ill. Bodor (2), Tóth (2), Torna. Füstfaragók - Falábúak 4-2. G.: Vokó (3), Balogh, ill. Mikó, Fá­bián. Mecsek Füszért - Róth-Ker Dromi 1-0. G.: Farkas. Healthy Budachash - Gólmérlegtechnika 0-1. G.: Cziger. Vörös Autóház - Telecomp 3-3. G.: Nagy B. (3), ill. Nagy R. (2), Beregszászi. Az élme­zőny állása: 1. Vörös Autóház 17, 2. Róth-Ker Dromi 16, 3. TESZ 15 pont. Góllövőlista állása: 14 gól: Nagy B. (Vörös Autóház), 9 gól: VokóT. (Füstfaragók). I. osztály: AC Maligán - Dalmá­cia Travel 1-4. G.: Vadász, ill. Pandics, Laics, Kovács Á„ Filakovity. Muffalo Bilis - Pécs City FC 1-2. G.: Koroknai, ill. Gár- dos (2). Bocz Kft. - Perla FC 0-0. Albatrosz - Brill 2000. 3-0. G.: Molnár (3). Forza Yellows - FC Komprádor 2-1. G.: Seilei, Hesz Z., ill. Nagy G. (Háttér www. dunantuänaphhu) M.Z. Pécs-Sheffield-Barcelona Friss Világkupa-aranya. után az egészséges úszók vb-jén is rajthoz állhat Kovács Ervin - igaz, csak a parasportolók to­vábbi elismerését célzó be­mutató számban. Remekül szerepeltek a pécsi paraúszók a hétvégi sheffieldi Vi­lágkupán: Pásztory Dóra (ANK Úszóklub) 200 vegyesen szerzett aranya és 100 pillangón elért ezüstje mellett Kovács Ervin (Lendület SE) 200 vegyesen dia­dalmaskodott, míg 50 pillangón a 3. helyen ért célba. Kovács Ervin e teljesítményé­vel szinte párhuzamosan meg­tisztelő felkérést kapott a nem­zetközi úszószövetségtől. Mivel ő magánúton még kint maradt Angliában, pécsi edzője, egyben a válogatott szövetségi kapitá­nya, Tan Imre számolt be a rész­letekről.- Nagyon örültünk a lehető­ségnek, amely arról szól, hogy Ervin az egészséges úszók júliusi világbajnokságán tagja lehet an­nak a nyolcasnak, amely egy paraúszó-bemutatót tart a barce­lonai közönségnek, a szövetség szándéka szerint így is köze­lebb hozva az egészséges és mozgássérült sportolókat egy­máshoz. A felkérés annál is megtisztelőbb számára, hogy országonként csak egy főnek és névre szól. A Lendület SE úszója de- cemberben szerzett és még újabb ke­zelésre szoru­ló könyöksérülése ellenére vál­lalta a feladatot, ám ahogy a szakvezető mondja, több más versenyt viszont épp emiatt ki­hagynak a nyáron. Kovács Ervin paralimpiai szereplése ugyanis biztosnak tekinthető, hiszen Pásztory Dóra és ő már megsze­rezték a szükséges kvótát, így az athéni repülőjegyeket. sz. zs. Röviden SZIGETVÁRI BRONZÉRME. A bajai cselgáncs diák­olimpián a siklósi versenyzők közül Szigetvári Sza­bolcs (B-korcsoport) a harmadik, Rédai Gergő (serdü­lő) az ötödik helyen végzett. Edzőik Kardos Attila és Szigetvári Antal. (kma) ÚJRA SAMSUNG-FUTÁS. Jövő vasárnap, június 22- én rendezik meg a 9. Samsung-futást. Az Európa- szerte hagyományosan egy időben induló verseny pé­csi rajtja a Tüzér utcai atlétikapályánál lesz. Az indu­lás díjtalan, ellenben értékes tárgynyeremények vár­nak gazdára. Nevezni a helyszínen lehet, a táv kb. 4 km, rajt 11 órakor. (szz) ÉREMHALMOZÓ JAKABOS. A szlovéniai Kranjban rendezett nemzetközi úszóversenyen ért el kitűnő eredményt Jakabos Zsuzsanna, a pécsi ANK Úszó­klub versenyzője. Jakabos saját korosztálya győzel­mei mellett a felnőttek között is háromszor a dobogó különböző fokaira állhatott. Eredményei: 50 gyors: 2. (27,49 mp, egyéni csúcs); 50 pillangó: 1., illetve ab­szolút 3. (29,42, egyéni csúcs); 200 vegyes: 1., ill. ab­szolút 2. (2:21,18); 400 vegyes: abszolút 1. (4:57,00). Edzői: dr. Petrov Anatolij, Petrov Árpád. (szz) PÓLÓBAJNOK TASI. Véget ért a vízilabdázók du­nántúli vidékbajnoksága, ahol a gyermek korosztály­ban (1988-89-es szül.) a PVSK-TASI csapata szerezte meg a bajnoki címet. Lukács Gergő tanítványai az alapszakasz 2. helye után a kaposvári négyes döntő­ben a Székesfehérvár 5-4-es legyőzése után kerültek a fináléba, ahol a házigazdákkal kellett az aranyért mér­kőzniük. A rendes játékidő 8-8-as döntetlenje után előbb 11-es, majd 0-0-lás hosszabbítás következett, végül négyméteresekkel a pécsiek nyertek 4-2-re. A szakvezető főként játékosai remek fizikumát és jobb koncentrálóképességét tartja a siker zálogának, (szz) KÉTSZER IS DOBOGÓN AZ 500-AS. Véget ért a kézilabdázók Baranya megyei középiskolás bajnoksá­ga. A kategóriánkénti végeredmények. Ifi lányok: 1. Radnóti I. Szki., Pécs, 2. Kereskedelmi és Vendéglátó Szki., Pécs, 3. Radnóti, Mohács. Ifi fiúk: 1. Széchenyi gimn., Pécs, 2.500-as DSK, Pécs, 3.501-es DSK, Pécs. Serdülő fiúk: 1.500-as DSK, 2. Janus P. Gimn., Pécs, 3. Zipemowsky Szki., Pécs. (szz) AMATŐRRAU. Bonyhádon vasárnap tíz órától szu- per-speciál raliverseny lesz a Cikói úton, füves-földes pályán. A rendezvényre utcai autókkal is nevezhet­nek. A bukócső nem, de a bukósisak és a biztonsági öv kötelező. (bmc) POSTÁSOK SPORTNAPJA. A Pécsi Postás SE min­den postá dolgozót és családtagjaikat várja június 14- én, szombaton 10 órától Pécsett, a Matáv-pályán a Postás Sportnapon. |KM*I

Next

/
Thumbnails
Contents