Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-14 / 160. szám

2. OLDAL Hírek Iraki misszió A jövő hét elején dől el, hogy a magyar alakulat saját szállító járműveit használja vagy a nemzetközi erők biztosítják. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter jó esélyt lát az utóbbi megoldásra. Ez jelentősen csökkenthetné a magyar rész­vétel költségeit, hiszen így a Magyar Honvédségnek nem kellene a helyszínre szállítani saját eszközeit, mti Kincses pere A román fővárosban tárgyalják majd azt a rágalmazási pert, amelyet Kincses Előd marosvá­sárhelyi ügyvéd indított Mircea Geoana román külügyminiszter ellen, miután a marosvásár­helyi bíróság a felek egyetér­tésével pénteken a román fővá­rosba helyezte át az ügyet. Kin­cses Előd május végén perelte be a román külügyminisztert, aki március 15-én Marosvásár­helyen, Kovács László magyar külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján „javíthatatlan revizionistáknak” nevezte az egy nappal koráb­ban Kolozsváron tartott Márciusi fórum résztvevőit, mti Dekrétumok A cseh miniszterelnök elutasí­totta a Benes-dekrétumok sem­missé nyilvánítását. Vladimir Spidla mindamellett úgy véli, hogy a vitatott jogsuabályok „kihunytak”. A dekrétumok alapján váltak jogfosztottakká és űzettek el a háború utáni Csehszlovákiából németek mil­liói és magyarok százezrei, mti Összecsapások Huszonhét fegyverest megöltek pénteken amerikai katonai egységek Irakban a fővárostól északra fekvő Balad város térségében, és foglyul ejtettek Kirkuk közelében 74 személyt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy támogatták az al-Kaida terrorszervezetet, mti Ellenpárt Új néven kíván választási lehe­tőséget nyújtani az erdélyi ma­gyarságnak a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel szem­ben a Romániai Magyar Sza­baddemokrata Párt - jelentette be Kiss Kálmán, a romániai vá­lasztások idején színre lépő ro­mániai magyar ellenpárt veze­tője. Kiss Kálmán pártját Romá­niai Magyar Liberális Szövetség néven kívánja újrajegyeztetni a bíróságon, mti Bizalom A lengyelek csaknem 60 száza­léka azt szeretné, ha Leszek Miller kormánya lemondana, és csupán 23 százalékuk véli úgy, hogy továbbra is a jelenlegi kabinetnek kellene irányítania az országot. A június 11-ei tele­fonos körkérdés megerősítette a társadalom nagyobbik részének véleményét, amely nem válto­zott a kormánykoalíció március eleji felbomlása óta. A társada­lom 59,2 százaléka a kabinet távozását óhajtja, 23 százaléka ezzel ellenkező véleményen van, 18 százalék pedig nem for­mált véleményt a kérdésben, mu Kofferbomba A „kofferbomba”, amelyet egy héttel ezelőtt találtak a drezdai főpályaudvaron, éles volt, mű­ködésbe léphetett volna - kö­zölte Peter Raisch, a szászor­szági rendőrség főnöke. A bő­röndöt a drezdai főpályaudvar 14-es peronján találták a pün­kösdi ünnepek előtt egy ételau­tomata közelében. Azóta sza­bályos kofferpánik tört ki Né­metországban: gyanúsnak vélt bőröndöket tettek „ártalmat­lanná” a kölni és a müncheni főpályaudvaron, illetve Berlin legnagyobb repülőterén. Emiatt több órára leállt a forgalom, or­szágos késéseket okozva, mti ■ VILÁG TÜKÖR 2003. Június 14., szombat Nem számolnak meglepetéssel Prága Egyetért-e ön azzal, hogy a Cseh Köztársaság a csatlako­zási szerződés alapján az Eu­rópai Unió tagjává váljon? - er­re a kérdésre kell válaszolniuk a referendum résztvevőinek. Ügydöntő jellegű a Csehország csatlakozásáról szóló, kétnapos népszavazás: eredménye a kor­mányra és a parlamentre nézve kötelező. Ha a lakosság elutasíta­ná a csatlakozást, akkor az ország nem léphetne be az EU-ba, s az újabb népszavazásra csak két év múlva kerülhetne sor. A referendumon való részvétel­re mintegy 8,5 millió állampolgár jogosult. Politikai elemzők arra számítanak, hogy a részvétel 55- 60 százalék között lesz, s a részt­vevők mintegy 75-80 százaléka igent mond a csatlakozásra. A köz­ponti választási bizottság szomba­ton öt órára ígérte a nem hivatalos végeredmény kihirdetését. Václav Havel az elsők között adta le voksát. A volt államfőt egyébként a cseh külügyminiszter felkérte, hogy szükség esetén vállalja el Csehország rendkívüli követének szerepét. Cyril Svoboda szerint a 66 éves Havel elsősor­ban válsághelyzetekben lehetne a cseh diplomácia segítségére, mert álláspontja sokszor hasznosabb lehet, mint az aktív politikusok tárgyalása. Václav Havel már megszavazta Kész az európai alkotmány Brüsszel Valéry Ciscard d’Estaing, az Európa jövőjével foglalkozó konvent elnöke pénteken be­jelentette, hogy a testületben létrejött a konszenzus az új alkotmányos szerződés terve­zetéről, amelyet az egy hét múlva a szaloniki EU-csúcson fog előterjeszteni. A négy részből álló tervezet még nem teljes ugyan, mert az uniós politikákkal foglalkozó harmadik részéről folyó vita csak a jövő hónap elején fejező­dik be. A Szalonikiban az ál­lam- és kormányfők elé kerülő részei azonban tartalmazzák az EU intézményi reformjaival kapcsolatos legfontosabb ele­meket. A pénteki plenáris ülésen el­hangzott záró hozzászólalásokat összegző rövid beszédében Giscard közölte: azt fogja ajánla­ni az állam- és kormányfőknek, hogy a lehető legkevesebb vál­toztatással fogadják el az alkot­mánytervezetet a reformokról dönteni hivatott kormányközi konferencián. Zöld utat kaptak a reformok fotó: europress/epa Medgyessy Párizsban Medgyessy Péter miniszterelnök és Laurent Fabius volt francia szocia­lista kormányfő szerint az Európai Uniónak egységes biztonsági és vé­delmi politikát kell kiépítenie, amiben az európai konvent hozhat áttö­rést. A két politikus péntek délelőtti egyórás eszmecseréjén a konvent- ben az Unió jövőjével összefüggésben felmerült intézményi kérdések szerepeltek a középpontban. Medgyessy megerősítette, hogy Magyar- ország - több más országgal együtt - nem találná szerencsésnek, ha az Európai Tanácsnak választott elnöke lenne, s előnyösebbnek tartja az érvényben lévő rotációs rendszer fenntartását. A kérdés eldöntésé­ben a kormányközi konferenciának is szerepe lesz. Az Európai Bizott­ság összetételét tekintve Magyarország továbbra is az „egy ország, egy EU-biztos” elvére épülő rendszert támogatja. ÁLLÁSPONT HAVAS ANDRÁS Jennifer füle Ami nem törvénytelen, az lehet erkölcsi szempontból aggá­lyos, továbbá: vannak helyzetek, amikor minden apróság számít. Nagyjából így foglalható össze azoknak a politikai botrányoknak a tanulsága, melyeket az ellenzéki Fidesz - vagy annak lapja - az elmúlt napokban robbantott ki, tegyük hozzá: mesterien. (Hiába, ismerős a terep.) Először jött az amerikai és balatoni utazás kitálalása, majd Magyar Bálint 30 milliós lakáskölcsöne még a törvény szigorítása előtt. Em­lékeztetőül: a kormány azért változtatta meg a jogszabályt, mert igazságtalannak tartotta, hogy közpénzekből 60 milliós luxuslakások megvételét támogassa az állam. Nos, erre a kor­mány minisztere azért mégiscsak..., természetesen a törvé­nyesség határain, valamint a határidőn belül. Hogy akkor mégis mi a baj? Az, hogy bizonyos kiélezett helyzetekben, de általában is egy politikusnak olyan körülményekre is figyelnie kell, amelyek­re hétköznapi emberként talán nem kellene. Ha valaki tudja, hogy egy nagy vitát és ellenkezést kiváltó oktatási reformot készül elindítani, az nem engedhet meg magának ilyen stilá- ris és erkölcsi baklövéseket. (Ez még akkor is így van, ha a kölcsön tisztább ügylet, mint a pénzt vissza sem adni.) Az 1992-es brit választási kampányban a Munkáspárt Jennifer füle címmel rövid politikai reklámfümet készített ar­ról a kislányról (egy valós történetet játszottak el a színé­szek), aki régóta vár a fülműtétjére, mert a konzervatív kor­mány nem támogatja eléggé az egészségügyet. A filmet lead­ták a televíziók, ám rendkívül ügyes emberek kiderítették, hogy időközben az igazi Jennifer fülét már megműtötték, s hiába volt valóban rossz állapotban a brit egészségügy, ezen az „apróságon” elcsúszott a dolog, és egy csapásra hiteltelen­né vált az üzenet. Azt a bizonyos választást a brit Munkáspárt elvesztette. EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430404 CSERI LÁSZLÓ Terror a házban „1945-ben a Vörös Hadsereg felszabadította hazánkat ­ahogy ezt a kor retorikájában használták -, azaz negyven évig, a rendszerváltásig a szovjet megszállás évei következtek.” A fenti összetett mondat a napokban hangzott el a Terror Há­zában egy pécsi tanárnő, Ligetfalvi Orsolya szájából. Elsős középiskolás osztályát hozta el a múzeumba, s tekintettel ar­ra, hogy járt már itt korábban többször, továbbá történelem szakos, nem kért idegenvezetést. De miért jelentett a mondat problémát? Mert első felét meghallotta Kiszely Gábor, a ház szakmai igazgatója, aki első felindulásában, mondván, hogy a kijelen­tés ellentétes a ház szellemiségével, ki akarta dobni a tanár­nőt az épületből. Majd miután ez nem sikerült neki, egyórás procedúrával jegyzőkönyvet vetetett fel az esetről, és írásban tilttatta meg a további tárlatvezetést. Kiszely állítólag nem hallotta a mondat többi részét, de az nem is igen érdekelte. Az állítás annyira felbosszantotta, hogy a pedagógust a tanítványai előtt megalázta, még le is bolsevi- kozta. Kiszely nagy valószínűséggel Bibó Istvánt is kidobta volna a házból, aki azt írta, hogy „1945 nem azért felszabadu­lás, mert zavartalan örömet és boldogságot hozott a magyar társadalom többségének (...). De mégis felszabadulás azért, mert a magyar társadalom mozdulatlanná merevedett társa­dalmi erőviszonyai 1514 óta most mozdultak meg először, és­pedig a nagyobb szabadság irányában.” Arra már Bibónak nem lett volna módja, hogy megmagyarázza: természetesen a felszabadulás napja a szovjet megszállás napja is egyben, mert kidobták volna abból a múzeumból, amely a koncepciós perek, a kiszolgáltatottság, a megaláztatás, az erőszak világát szándékozik bemutatni, hogy az utókor tanulhasson belőle. Nem ártana, ha a szakmai igazgató szabad idejében alapo­sabban áttanulmányozná, mit is igazgat voltaképpen. EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90330430as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Zárt ajtók mögött A délkelet-európai térség aktuális politikai helyzete és a regionális együttműködés kilátá­sai az EU-bővítés után - ezek a főbb témái a Közép-európai Kezdeményezés (KeK) wroc- lawi külügyminiszteri értekezletének. Wroclaw A 17 tagország küldötteinek pénteki, zárt ajtók mögötti tanácskozásán a külföldi vendégek kö­zött csak két külügyminiszter volt jelen: Eduard Kukán Szlovákia és Mladen Ivanics Bosznia- Flercegovina képviseletében. A többi tagország általában külügyminiszter-helyettesi szinten képviselteti magát, a magyar delegációt Boros Jenő, a Külügyminisztérium helyettes állam­titkára vezeti. A vendéglátó Lengyelország külügyminisz­tere, Wlodzimierz Cimoszewicz csütörtök este Wroclawba utazott a vendégek fogadására, de még aznap visszatért Varsóba, hogy részt vehes­sen a szejmben a kormányról rendezendő pénte­ki bizalmi szavazáson. Az értekezlet végén a küldöttek zárónyilatko­zatot fogadnak el. A KeK a tervek szerint idén no­vemberben Varsóban rendezi meg következő csúcstalálkozóját a 17 tagállam miniszterelnökei­nek részvételével. Színes szomszédság Becs Újabban olyan lakóházak építésébe kezdett a bécsi városvezetés, amelyben fele­részt osztrákok, felerészt pedig külföldiek laknak. Az „interkulturális szomszéd­ság” néven futó projekt újabb állomása a török, lengyel, cseh, arab vendégmunkások integrációjának - jelenti a Compress. 2004 őszére lesz beköltözhető az a 112 lakásos társasház, amely­nek tervezésében a városban élő különböző kisebbségek képvise­lői is részt vettek. így született meg a Simmeringi lakóház kon­cepciója, amely lehetőséget te­remt a konfliktusmentes együtt­élésre, ugyanakkor senkit sem kényszerít rá a másikra. A közös­ségi helyiségeket, teraszokat, ját­szóteret, mosókonyhát, játszó­szobát, próbatermet és mini házi színházat úgy helyezték el, hogy aki a lakásába szeretne bemenni, annak ne a zsibongó gyereksere­gen vagy grillpartit élvező szom­szédságon kelljen átvergődnie. Márpedig ha nem erőltetik, előbb-ütóbb átcsengetnek egy­máshoz a lakók - jó példa erre a három évvel ezelőtt elindított interkulturális lakóprojekt, a „Globális Udvar” Bécs 23. kerüle­tében. Az itt lakó mintegy 300 külföldi és osztrák 24 különböző etnikumhoz tartozik és nagyon jól érzi magát. A lakók 80 száza­léka jól kijön a szomszédjával, 61 százalékuk rendszeresen átjár egymáshoz, vigyáznak egymás gyermekeire, kutyára, macskára a nyaralás alatt, bevásárolnak az idősebbeknek. A tetőn berende­zett közösségi helyiségeket is belakták már. ■ FOTÓ: EUROPRESS/EPA

Next

/
Thumbnails
Contents