Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)
2003-06-13 / 159. szám
2003. Június 13., péntek ÉLET STÍLŰ S 11. OLDAL Halálra karcsúsodva Nemzetünk tagjainak többsége túlsúlyosnak minősülve lép be a közös Európába, ahol híres a magyar konyha, a jó evés és jó ivás. Mégis akadnak, akiknél beteges soványság, kóros étvágytalanság lép fel, pedig ez halálos kimenetelű is lehet. Száz ilyen betegből tízen szó szerint éhen halnak. Hajlamosak vagyunk egyszerűsíteni a tételt: a kórosan sovány ifjak, főként a hölgyek csak a divat parancsát követik. Ha csakugyan így van, nem teszik jól, de a háttérben ennél sokkal súlyosabb okok is húzódhatnak. Dr. Takács Ilona szerint a fagyási szenvedély (orvosi nevén anorexia nervosa) hátterében az önfenntartási ösztön csökkenése, lelki, idegrendszeri, magatartási zavarok állnak. Többnyire serdülőkorban bontakozik ki, s főleg leányok betegsége, amiben nagy szerepe van a kordivat által kreált szépségideáinak is. Pedig a szépség koronként is viszonylagos, társadalmanként más-más alkatú embert tartottak szépnek. Nálunk a kövérség még a második világháború után is státusszimbólum volt, azt jelentette, hogy van mit ennie az illetőnek, azaz nem szegény. Manapság a légiesen karcsú, hosszú lábú nő a divat. Most ő kelti azt a képzetet, hogy magasabb és tehetősebb társadalmi osztályba tartozik. Ám az étkezési zavarok kialakulását ezeknél mélyebb okok is mozgatják. Előzményei már a kisgyermekkorban is megjelenhetnek, sokszor tapasztalhatunk a kisbabáknál étkezési problémákat, köpködést, hányást, stresszhatásokra gyomorkapugörcs is fellép a kicsiknél. A gyermekek étkezési zavarai mögött a családi háttér zavara áll. A sokszor tökéletesnek látszó családban valójában komoly konfliktusok rejtőznek, amelyeket elfojtanak, elhallgatnak, pedig az érzelmek, indulatok rejtett módon befolyásolják a gyermek, majd később a serdülő magatartását. Gyakori az ilyen családban az anya uralkodó szerepe, miközben, az apa munkájára hivatkozva elvonul a hétköznapi, otthoni, családi gondoktól, az anyára hagyja a döntést és a felelősséget is. Áz uralkodó egyéniségű anya többnyire gondoskodással telepszik a gyermekére, de egyben túlzott követelményeket is támaszt. A gyermekeknél az étkezési zavar „világtól való visszavonulást” jelez, egyfajta tiltakozást a felnőttek élete ellen. Nem eszik, egyre fogy, egyre kevesebb, soványabb, szinte kifogy az életből - sajnos, ez olykor a maga valóságában is megtörténik. A fagyási szenvedély súlyos testi tünetekkel jár: vérszegénység, lassú pulzus, alacsony vérnyomás jelentkezik, és leáll a női ciklus, ami egyben azt is jelenti, hogy a beteg elutasítja a női nemi szerepet, mert szexuális érdeklődése is megcsappant. Végül olyan idült betegség alakul ki, aminek folytán az alultápláltság, a kiszáradás elvezethet a halálhoz. Mivel a betegben nem tudatosul az állapota, hiábavaló minden rábeszélési igyekezet, hogy evésre bírják. A megoldás alapvetően az, hogy az illető családja e problémát betegségként fogja fel, és azonnal orvosi segítséget kérjen. A gyógyítás hatékonysága ugyanis attól függ, hogy milyen stádiumban kerül kórházba a beteg. RUHAMÚVESZET. A színházi találkozó nyüzsgésében a Csontváry Múzeum kertjében megpihenő közönség szemet gyönyörködtető öltözékeket is láthatott. A nagy sikerű budapesti bemutató után a pécsiek előtt is felvonultak Frank Adél divattervező iparművészeti zsűrizésen elismert modelljei, új darabokkal kiegészítve. Míg a hölgyek a különleges szabást és a textileket figyelték árgus szemekkel, az urak azt, ami alatta van. fotó: Tóth László Receptekről, főzési tanácsokról, szakácstippekről olvasson a minin, mindmegette. hu oldalon is! Oldalszerkesztő: Hódúik Ildikó Gy. A csábítás az asztalnál kezdődik Ha valóban olyan szeretni való a nagy Ő, megérdemel még több kényeztetést. Lepjük meg egy csodás ebéddel vagy vacsorával - aminek az elkészítése az urak számára sem jelenthet akadályt. A kedvest kínáljuk valami finommal már az elején, az eper daiquiri tökéletes e célra. Hozzávalók: 50 dkg eper, 2 evőkanál cukor, 18 tört jégkocka, 8 evőkanál eperszörp, 1,5 dl frissen préselt citromlé és 3 dl fehér rum. (Ebből hat adag lesz.) Az epret megpucoljuk, megmossuk. Hat darabot félreteszünk, a többiből pürét készítünk. A hosszúkás pohár szélét megnedvesítjük, majd a cukorba nyomjuk. Minden pohárba teszünk 2-2 evőkanál jeget. Az eperpürét, az eperszörpöt, a citromlevet, a rumot és a maradék jeget shéker- ben összerázzuk, majd a poharakba osztjuk. A félretett eperrel dekoráljuk. A welcome drink után (egy idővel) jöhet a tárkonyos pulykaraguleves. Ehhez 40 dkg pulyka- mellfilé, 1 kis fej vöröshagyma, 1 dl olaj, só, törött fekete bors, egy kevés apróra vágott petrezselyem és tárkonylevél szükséges, illetve 1 liter csontié (lehet leveskockából is), 20 dkg vegyes zöldség, 1 cikk zeller, 10 dkg gomba, 6 dkg liszt, 2 dl tejszín, 1 evőkanál tárkonyecet és néhány csepp citromlé. A pulykahúst kockára vágjuk, a hagymát megtisztítjuk, finomra szeljük, majd a fele olajon aranysárgára pirítjuk. Rátesszük a pulykahúst, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a vágott petrezselyemmel és tárkonylevéllel, kevés csontlével felengedjük. Közben megtisztítjuk a zöldséget, a zellert, a gombát kockára vágjuk, és a húshoz adjuk. Lassan pároljuk, majd hozzáöntjük a csontiét. A maradék olajból a liszttel világos rántást készítünk, ezzel sűrítjük, tejszínnel dúsítjuk, ha kell, utánaízesítjük. A tárkonyecettel és egy kevés citromlével savanyítjuk, jó forrón tálaljuk. Ilyen leves után kalóriaszegényebb második dukál: fűszeres halsült. Ehhez egy 2 kg-os hal, friss bazsalikom és petrezselyem kell, no meg bors, só, zsálya, egy egész citrom leve, 2-3 db lilahagyma, 0,5 kg burgonya, olaj és vaj. A halat tisztítsuk meg, fejét, farkát,ne vágjuk le, belsejét dobjuk ki. A hal mindkét oldalát ferdén vágjuk be több helyen és alaposan sózzuk, borsozzuk! Á zöld, jük meg, így az ízek jobban érvényesülnek. A hal belsejébe töltsünk zöld bazsalikomot, petrezselymet, hagymát karikákra vágva. Vágjunk akkora alufóliát, ami legalább 4-szer körbeéri a halat. Hajtsuk félbe a fóliát és tegyük rá a felszeletelt burgonyát, hagymát. Erre fektessük rá a megtöltött halat és öntsünk rá olívaolajat. Vajdarabkákat helyezzünk rá. Alaposan csomagoljuk be a halat a fóliába és hagyjunk helyet a keletkező szaftnak. 20 percig süssük, majd tálaljuk kapros újburgonyával. Nyaral a kedvenc Ha valaki a kutyáját, macskáját is el akarja vinni a nyaralásra, kénytelen az állatot dobozban, kosárban utaztatni. Az útra a gondos gazda felkészíti a négylábút. Kocsiban ritkán utazó állatot hosszabb kiruccanás előtt szoktassa a forgalomhoz, a zajhoz. Indulás előtt pár héttel már vigye magával például a hétvégi bevásárlásra (de parkoláskor ne hagyja a csukott kocsiban). Ha a szoktatás után sem csillapodik az állat idegessége, kérje meg az orvost, hogy írjon fel neki valamilyen nyugtatót az útra. Az utazás alatt ‘ az állaL mindenképpen legyen kosárban, a szabadon lévő állat balesetveszélyes. Vigyen ivóvizet is neki, és néhány óránként álljon meg, hogy az állat ihasson, kinyújtózhasson. Ilyenkor mindig vegye pórázra, mert elkóborolhat a szokatlan környezetben. Ha megállnak, az állatot soha ne hagyják az autóban, még árnyékban sem, mert hőgutát kaphat. Arra is ügyeljen, hogy menet közben se süsse a nap az állat kosarát. Különös figyelmet érdemel az állat étrendje, valószínű, hogy ragaszkodni fog megszokott ízeihez, ezért kínálja neki a szokásos ételeket. így a stresszét is csökkentheti. Még az utazás előtt ellenőrizze, hogy a szálláshelyen szívesen látnak-e állatokat is. Ha külföldre utazik, tudja meg, milyen előírások érvényesek a célországban az állat bevitelére (okmányok, oltások), és tudakozódjon a vasúti, repülőn való szállítás feltételeiről is. ■ 7627 Pécs, Dömörkapu Tel: 72/514-110 Fax: 72/514-111 E-mail: mtditerran.hotel@axelem.hu Várjuk vendégeinket vasárnap * déli svédasztalos ebédeltetési rendszerünkkel. Kínálatunkból: hidegtálak, hidegkonyhai készítmények, levesek, főételek, flambírozott ételek, desszertek. Korlátlan fogyasztás mindössze: 1500 Ft-ért. 10 év alatti gyermekeknek 1000 Ft-ért. Minden negyedik alkalommal továbbra is ingyen biztosítjuk az ebédet. Továbbá ismét lehetőség van a'la-cartos étkezésre és újfent kínáljuk a vasárnapi menüinket már 600 Ft-tói. ZSOLNAY MÁRKABOLT szombati meglepetés minden szombaton 9- 13 óláig más és más ZSOLNAY termék jubileumi kedvezménnyel Pécs, (okai tér 2. • Pécs, Felsovámház u. 72. Biliárd Center Pécs, Bajcsy-Zs. u. 14-16. •BILIÁRD »DARTS • CSO-CSO • SZIMULÁTOROK Nyitva: hétfőtől vasárnapig 11-02-ig Asztalfoglalás: 72/336-648 Pécs, Szendrey J. u. 9. PIZZÉRIA ÉS ÉTTEREM Nyitva: hétfőtől szombatig 11-02-lg vasárnap: 14-24-ig Talsfon: 72/515-066 & Hotel Millennium ÉTTERME ÉS KERTHELYISÉGE Vállalja üzleti találkozók, állófogadások, bankettek, baráti társaságok és családi összejövetelek, eskü vőr rendezvények, kerti grill partik lebonyolítását 50 főig. PÉCS. KÁLVÁRIA U. 58. (az alagút tetején) ÉRDEKLŐDNI: 72/512-222 www.hötels/hotelmillennium J MANITO A KÓRHÁZ TÉR FÖLÖTT mkmúmfmm. V: ZÁRVA ÉTTEREM SÖRÖZŐ ÉRETTSÉGI BANKET BALLAGÁSI EBÉD OSZTÁLYTALÁLKOZÓ CSALÁDI RENDEZVÉNY 20-FÖ FELETTI RENDEZVÉNYNÉL AZ ÉTKEZÉS 15%-ÁT ITALBAN AJÁNDÉKBA KAPJA, AKI EZT A HIRDETÉST BEMUTATJA Pezsgőház Étterem Pns'HhfcPea Elérhető áron kínálunk magas színvonalú szolgáltatást! Pécs. <S>zcnt István tér 12. _____Tel/fax: 210-084 ■ Az Aranygaluska ettaram Újólag kialakított resztben nyílik a Janus Szalon! Törzsvendégeink igénye szerint este pianino "ug ftv» pangja mellett, kellemes környezetben várjuk a kikapcsolódni vágyódókat. A megszokott izek mellen Juhász László mesterszakács által összeállítón ételek közül is válogathattak a szalon étlap járni, a báitran ilalkülonlegességek. coctaiok. jó télé borok sorakoznj^ Irgalnia&ok u. RENDEZVÉNYEK HÁZA A VÁROS SZÍVÉBEN Családi és céges összejövetelek szervezése, lebonyolítása Garanciát: — a Jó hangulatra — a finom ízokra — a szolid költsógokro vállalunk. Nyél nyUvrn tortám 11.30 - 15 óráig, kivéve rendezvények eseténI Pécs, Megye u. 20. Tel.: 211-262 Asztalfoglalás és további intormádé: 20)977-2416 20/347-1431 > Miért jó a kávéház? MERT NEM VAGYUNK OTTHON, I)E MÉGSEM VAGYUNK KINT, A HIDEG LEVEGŐN! ----------------------------------AVÁROS LEGNAGYOBB INTERNET KÁVÉZÓJA Pécs, Janus Pannonius u. 11. (Sétatér) Tél.: 72/210-361 Nyitva: 10.00-01.00-ig "ZPíccüL \ IPtrU A. fmji/fríMr. vmdégtőjfí „Legyen ebed vagy vacsora életformánk a lakoma aki magyar, addig eszik, míg a koporsóba teszik.” Hidegtálak készítése, rendezvények, esküvők, üzleti ebédek, vacsorák, ballagások és egyéb rendezvények lebonyolítás;) 80 főig. Változatos napi menti, hangulatos kerthelység. Péntek, szombat élőzene. Asztalfoglalás: 20/9429-116 Pécs. Ybl M. u.: Hotel Fenyves Panoráma Szálloda és Étterem Pécs Szőlő u. 64. Szeretettel várjuk vendégeinket dozen és OROSZ gasztronómiai estünkre, £003. június 20-án 19.00 órakor Kétféle menüajánlattal vár juk vendégeinket! Vasárnapi menü: 780Ft/fő www.hotelfenyves.hu Asztalfoglalás: 72/211-429 f Pécs, Rékócj ól 30. TeUfax: 12/312-57} www.pecsinfo.hulkhmris Kalamáris vendéglőj A vendéglő íműhelyének ételajánlatához 120-féle borból választhat melyhez pohárnok nyújt segítséget. Rippl-Vinotéka Pécs, Jókai tér 7. sz. Tel.: 336-505 ,Ajó bornak nem kell cégér” lebonyolítását kedvezményes áron vállaljuk! Pénteken és szombaton TÁNCZENÉVEL várjuk vendégeinket! 7621 Pécs, Téré* «.”4. Ásztól foglalás; $18-860 j l 4 < » •kát