Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-07 / 154. szám

2003. Június 7., szombat HITÉLET 11. OLDAL Rendszeres rádióközvetítés a Bazilikából A Remény Rádió pünkösdtől minden második vasárnap 9.30 órakor élőben közvetíti a misét a pécsi Bazilikából. Pünkösdvasárnap: 9 órától csíksomlyói beszélgetés Kapisz- trán testvérrel, 9.30-tól szentmise közvetítés a Bazilikából, 10.30- tól pünkösd ünnepének kialaku­lása, hagyományvilága. Beszél­getés Faltyszné Újvári Anna nép­rajzkutatóval. 11.00 órától Var­gha Dezső főlevéltáros mondja el a pünkösdi katonalázadás törté­netét. Az ünnepi műsor szer- kesztője Fazekas Orsolya. ■ Jubileumi koncert Mánián A mániái Árpád-korabeli műem­lék templom ritka ékszere me­gyénknek. A patinás falak közé nyaranként hangversenyeket, ki­állításokat szerveznek lelkes nép­művelők, hogy kitárulkozhasson gyönyörűségében az építmény az érdeklődők előtt. íme, 25 éve tart az a hangver­senysorozat, melyet 1978-ban el­indított Rácz Sándor és Páll Lajos. Az első zenés áhítat óta minden alkalommal jelen levő Madrigál­kórus nyitotta most is a szezont Jandó Jenő karnagy vezetésével. Egy kis ünnepély vezette be a jú­nius 1-jei koncertet. Visszaemlé­keztek azokra, akik vállalták ak­kor a templomban való éneklés kényes voltának feloldását és fele­lősségét. Jandó Jenő együttese alaposan felkészült. Ez nem csupán a mű­vek precíz, igényesen kidolgozott előadásában valósult meg, hanem a nemes hangzótér különlegesen finom segítő zengésében is. Ter­mészetesen legstílusosabban a gregórián hatott, de az elhangzot­tak csúcspontja Palestrina Missa brevis miséjének Kyrie tétele volt. Ennek a szimpatikus együttesnek sajátja a piano tartomány minden lehetséges formájának körbe járá­sa. Most is brillíroztak. A rendezvény színvonalát emelte a Galambosi László költe­ményeiből adott igen igényes vá­logatás. A kórusteljesítménynek méltó partnere volt a versek ava­tott tolmácsolója, Kalász Gyula ta­nár. A kórus és a versek alaposan átmosták meghatott közönsége lelkét. Érdemes volt kirándulni a Me- legmány északi részén a szépre vigyázó műemlék templomhoz. Krausz György, Mohács A Székesegyházi Énekiskola A Pécsi Székesegyházi Énekiskola bezárásának 50. évfordulójára emlé­keznek a Bazilikában június 14-én fél 11-kor. A program: 1. A Palestrina Kórus énekel (vez.: Jobbágy Valér). 2. A szent zenéről (Garadnay Ba­lázs). 3. A Szent Mór Iskolaközpont kiskó- rusa énekel - Ismeretlen 15. századi szerző: Himnusz az egyházról, majd a Gregorián Schola a Jópásztor vasárnapi Istroitust a 22. zsoltárral (vez.: Uzsalyné dr. Pécsi Rita). 4. Az énekiskolások visszaemléke­zéseiből (Báthory László). 5. In memóriám Halász Béla - Cesar Frank: Andantino (orgonái: Szamo­si Szabolcs). 6. Mayer Ferenc, az utolsó székes- egyházi énekiskola-igazgató (Bokré- tás András). 7. Szent Mór Iskolaközpont fiú-férfi vegyeskara Glatt Ignác Lauda Sion motettáját énekli - (Előadást tart és vezényel: Uzsalyné dr. Pécsi Rita). 8. A Palestrina Kórus szolgálatáról (dr. Benyovszky Imre). 9. In memóriám Krómy Judit - Bach: G-dúr prelúdium és fúga (or­gonái: Szamosi Szabolcs). 10. Mayer Mihály püspök beszéde. 11. A Palestrina Kórus énekel (vez.: Jobbágy Valér). Tanúságtétel Dr. Paskai Lászó megáldja a felújított pécsi Pius templomot fotó: müller a. Dr. Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergo­mi érsek vasárnap ünnepi nagymise keretében ál­dotta meg tíz év kimagaslóan szép munkáját, a pé­csi Pius templom teljes külső-belső felújítását. Szentbeszédében a napi evangéliumból indult ki: „Mennjetek, tegyétek tanítványaimmá minden népet!” Kétezer év távlatából is a ma emberéhez szól Jézus - mondotta a bíboros. A hívő ember ta­núságot tesz a családban, még inkább, amikor a család vasárnap és ünnepnapokon eljön a temp­lomba, és itt imádkozik a közösség. Különböző nyelvű, korú, foglalkozású emberek egy közösség­hez tartoznak - ez az egyház. Az egyház küldetése ma is: a hitet megvallani, a hitünkről tanúságot tenni. A bíboros nagy elismeréssel szólt a Pius temp­lomról, amely szemléletesen kifejezi a hívek hitét. A Pius rekonstrukciójában nem volt sem miniszté­riumi, sem városi támogatás. A hívek pénze hozta létre. Ez önmagáért beszél - tanúságtétel. _____■ Eml ékeztető BÉRMÁLÁS. Pünkösdvasárnap 11 órakor a Székes- egyházban, pünkösdhétfőn 17 órakor Felsőszentmár- tonban bérmál Mayer Mihály megyés püspök. Pavlekovics Ferenc általános helynök ma, szombaton este 6 órakor Komlón, pünkösdhétfőn fél 11-kor Bóly- ban, délután 4 órakor Somberekén szolgáltatja ki a szentséget. SERRA. A papi hivatást vállalókat segítő Serra Lelki- ségi Közösség június 7-én 15 órától a szentmise után az éves munka értékelését tartja a Bazilika Kocsis László termében, amelyet választás követ. FELVIDÉKEN a pécsi evangélikus kórus. A pécsi evangélikus gyülekezet kórusa felvidéki testvérgyüle­kezeteknél szolgál a hétvégén. Pünkösdvasárnap Dunaszerdahelyen, hétfőn Somorján. KAPOCS. A Pécsi Rádó ökumenikus magazinjában (101,7 MHz) pünkösdvasárnap 8.00 órától hallható műsor, melyben P. Morvay Pio a bérmálásról szól. Pünkösdhétfőn a Serra pé­csi kongresszusáról, vala­mint az új klubok avatásá­ról hallhatunk hangképe­ket. (a) PÜNKÖSDI FŐBÚCSÚ Máriagyűdön. A hagyomá­nyoknak megfelelően ma, szombaton este 7 órakor búcsúnyitó szentmise lesz, utána a Fájdalmas Anya szobrához vezet a körme­net, majd szentségimádás következik. 11 órakor gyer- tyás körmenet, éjfélkor szentmise a búcsúsok el­hunyt hozzátartozóiért. Pünkösdvasárnap 8,9,10 és 11 órakor lesz szentmi­se, délután 2-kor pedig bú­csúzáró litánia. (a) PÁLOSSZENTKÚT. Petőfiszállás-Szentkúton pünkösd szombatján este fél 9- kor szentmisével, körmenettel, szentségimádással kez­dődik a háromnapos program. A templom egész éjjel nyitva lesz. Pünkösdvasárnap 8 és 10 órakor van szent­mise. Nagymise után körmenet P. Zatykó László feren­ces szeizetes vezetésével. Délelőtt 9 órakor a Hírős Pan­nónia régizenei együttes pünkösdi egyházzenei áhítata lesz XVI-XVÜ. századi katolikus énekekkel, korhű hang­szerekkel. Pünkösdhétfőn 11 órakor az ünnepi szentmi­sét Szabó Tamás tábori püspök tartja. (a) EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETEK pün kösdkor vasárnap 8 és 10 órakor, este 6 órakor finn-magyar, hétfőn 10 és 18 órakor. Pünkösdhétfőn a 10 órai istentisztelet előtt püspökválasztó közgyűlés lesz, melyen a gyülekezet tagjai leadhatják szavazatu­kat a Déli Egyházkerület püspökére. PÜNKÖSDHÉTFŐN a pécsi Bazilikába vezet a pécs- egyházmegyei németek hagyományos zarándoklata a Katolikus Németek Egyesületének szervezésében. A 11 órakor kezdődő szentmisén a véméndi kórus éne­kel fúvószenei kísérettel. A Magyar Rádió Pécsi Nem­zetiségi Szerkesztősége élőben közvetíti az istentiszte­letet. (a) A PIUSBAN érettségiztek. Pünkösdhétfőn a Pius templomban az egykori gimnázium 55-60-65 éve érettségizett diákjai találkoznak 11 órakor. A szentmi­sét P. Nemesszeghy Ervin, a Jezsuita Rend provinciáli­sa mutatja be. (a) REFORMÁTUSOK PÜNKÖSDJE. A pécsi belvá- rosi református gyülekezet templomában vasárnap és hétfőn délelőtt fél 9 órakor, 10-kor és délután 6 órakor lesz istentisztelet, s a hétfő esti kivételével minden al­kalommal külön kelyhes úrvacsoraosztásra kerül sor. A fél 9-es istentiszteleten Tóth Lívia legátus szolgál, aki a Budapesti Károli Gáspár Református Egyetem ne­gyedéves hallgatója. (a) HARKÁNYBAN pünkösdhétfőn a fél 11-es szentmi­sén a lippói fúvószenekar és a lippó-bár-görcsönydobokai kó­rus énekel. - Ófaluban a pün­kösdvasárnap a búcsúnapi né­met nyelvű szentmisén dél­után fél 3-kor a Bólyi Idősek Kórusa vezeti az éneket. PÜNKÖSDI TÚRA. A Jakab hegyre vezet túrát Gál Károly egyetemi lelkész pünkösdhét­főn. A program iránt a 06-302- 270-915-ös telefonon lehet ér­deklődni. (a) JÚNIUS 10-ÉN, kedden 18 órakor a Pius templomban szentmisét mutatnak be az 1950. június 10-én elhurcolt pécsi jezsuiták és elhurcolóik lelkiüdvéért. A MIASSZONYUNK Női Ka nonok Rend óvodája szeretet­tel vár mindenkit június 12-én, csütörtökön 16.30-kor a Zárda­templomban tartandó évzáró-ballagó szentmisére és Tedeumra. TEDEUM. Június 12-én, csütörtök este 6 órakor lesz a szemináristák Tedeuma a Bazilikában. JÚNIUS 14-ÉN reggel 8 órakor Pécsett a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont Hunyadi úti épületében tart­ják a kántorképző tanfolyam felvételijét. Jelentkezhet­nek a 10 év fölöttiek és idősebbek, akik kedvet érez­nek az egyházzenei, egyházi szolgálatra. NYOLC KÓRUS vesz részt a Magyarországi Német Egyházzene Fesztiválján június 15-én, vasárnap dél­után fél 3 órakor a soproni Szent Mihály templomban. - Baranyából a palotabozsoki nemzetiségi énekkar és a mohácsi Singende Quelle. Minden kórus két-két mű­vet ad elő, s a végén több mint 200 énekes fúvószene­kari kísérettel együttesen mutatja be a budaörsi úrnapi körmenet négy stáció énekét és Tamási Tibor (egykori pécsi ciszter diák) Rittinger Engelbert Unsere Heimat (A mi hazánk) című művére komponált ódáját. ■ Pálos programok Pálos templom Június 22-én, vasárnap, Űrnapja. - Reggel 8 órakor ünnepi szentmise, majd utána úrnapi körmenet. Június 9-én, pünkösdhétfőn reggel 8 és este 6 órakor lesznek a szentmisék. Állandó program: minden csütörtökön a 18.00 órai szentmise után szentségimádás. Egy hónap múlva, július 5én, szombaton az Esztergomi Bazilikában a délelőtt 11.00 óra­kor kezdődő ünnepi szentmise keretében Ma­yer Mihály pécsi megyés püspök pappá szen­teli Attila, Barnabás és Gergely testvéreket. Er­re az alkalomra autóbuszt szerveznek, melyre folyamatosan lehet jelentkezni a Pálos temp­lomban, illetve a 51&425ÖS telefonszámon. Lyceum templom Július 9-én, pünkösdhétfőn délelőtt háromne­gyed 11 órakor tartják a szentmisét. Pünkösd Kajtár Edvárd Elérkezett az a szomorú pillanat az apostolok életében, amikor Jézus tényleg itt hagyta őket. Kivezette őket egy magányos helyre, mondott ne­kik még különböző fontos dolgokat, mert ugye a búcsú pillanatában mindig fontos dolgok jutnak eszünkbe, amit még el kellene mondani. Nos, Jé­zus még egy ilyet is mondott nekik, hogy „Veletek maradok minden nap a világ végéig. ” Aztán mégiscsak eltűnt. Fölment a mennybe, ők meg csak ott álltak. Egy furcsa valaki, egy angyal azt mondja nekik, hogy bizony ez a Jézus vissza fog még jönni. Ezek után visszamennek az Utolsó Vacsora termébe, ahol össze szoktak jönni. Tíz nap telik el. Eseménytelenül. Várnak valamire, vagy valakire, akiről Jézus azt mondta, hogy a „Vigasztaló”, meg az „Erő”. Nem történik semmi, ők pedig várakozásukban imád­koznak. Hogy történjen valami, hogy legyen vigasz, mely betölti az „eltűnt” Mester okozta űrt. Hol marad velünk? S mikor jön visz- sza? Az ötvenedik napon aztán, amikor a zsidók a Sínai-hegyen tör­tént szövetségkötésre emlékeznek, egyszer csak morajlás, szél, az ablakok kinyílnak, valami szorongásszerű érzés ott legbelül, gyer­tyalánghoz hasonló fények az imádságban lehajtott fejek felett, furcsa hangok és szavak a testvérek szájából, s aztán megy min­denki kifelé e szorongásból, ebből a várakozásból. Mint amikor a baba kijön az anyaméhből. S akkor Péter elkezd beszélni ilyen na­iv dolgokról, mint megbocsátás, hűség, meg remény, meg hogy az „elrontott élet könyvében” vannak még tiszta lapok, mert hát itt van közöttünk ez a feltámadott Jézus, aki él... „Teleitták magukat édes borral!” (ApCsel 2, 13) - jön a katego­rikus vélemény a hallgatóság részéről, s aztán a „józan” ember, aki „nem itta magát tele édes borral már délelőtt” csatornát vált, lapoz az újságokban, tekergeti az állomáskereső gombot a rádión. S talál „józan távlatokat”, amiben legitim módon, vagyis józanul lehet rettegni, félni, izgalomba jönni és kábulni ettől az „édes bor­tól”, hogy ne legyen már olyan nehéz ez az „ilyen-olyan” élet. Édes ■dolgok, szaftosán józan pletykák, andalító kis „ál-evangéliumok”, hogy melyik sztár kivel és kivel nem, meg hogy mit hol miért vagy miért nem, azért hogy mindenki próbálja ki, mert hát „ő ezt tet­te”, s „ő ugye főjózan”. S kiárad a „főjózanok” lelke, mert minden­ki ugyanazt kezdi tenni, s ugyanúgy, mert hát ugye „élni kell”. Miközben ezek a keresztények, ezek a krisztusiak (christianus = olyan mint Krisztus) „irreális, a mai, modem korban már nevet­séges dolgokkal papolnak”. Meg hát „pont ez a Péter”, meg ezek, akikről ugye „mondják”, meg „írják", hogy „keresztes háborúk”, meg „inkvizíció”, meg „boszorkányüldözés”. Közben ezek a hívők bejárják a világot, s kínos, hogy annyi sok ember „ittasodik meg" ettől az állítólagos Szentlélektől, s még a mai nagyvárosban is, pont ott, ahol mindent szabad, mert minden szabaddá tesz, vagy­is „édes bort kínál”, csak a Lélektől való megittasulás tilos, mert az vájkál a múltban, az nem „haladó”, politikailag nem korrekt. Mert ez a megbocsátott, ez a bátorrá tett valamikori gerinctelen Péter, meg az erőszakos Pál vájkál a múltban. A sajátjában. Tanú­ságot tesz és vértanúhalált hal. Úgy, mint Jézus. Es pont Jézusért. Elmeséli, milyen is volt gyereknek lenni, mert akkor még volt „ön­feledt józanság”, s térden állva, imádkozva, a Lélekre várakozva kéri tőlem, tőlünk, hogy kérjük bocsánatot Tőle, meg egymástól, meg önmagunktól. Ez a legjózanabb dolog a világon. Az újrakez­dés a fehér lapon - mert még vannak fehér lapok. Sőt ezekkel fog zárulni a Könyv. Az Élet. Hogy Jézus éljen bennem. Kajtár Edvárd Országjárás Vasárnap van, tart all órás mi­se. Nyílik a főbejárati ajtó, de csak résnyire. Bekukkant egy fej, aztán egy másik és egy har­madik az előző kettő válla felett. Nem jönnek be. Aztán vissza­húzódnak és újabb fejek jelen­nek meg, 16-17 éves diákok. így megy ez néhány percig. Nem mondhatni, hogy zavarnak. Csendben néznek befelé egy ideig. Osztálykirándulók. Első gondolatom: hol a tanár? Az, aki elhozta őket valahon­nan Pécsre, hogy megmutassa nekik annak szépségeit, neve­zetességeit. Feltételezném, elő­zetesen elmondta tanulóinak, hol mit fognak látni, amiért ér­demes ide jönni. Elmondta, hogy európaihírű ókeresztény festett sírkamrák felett járnak, hogy a Bazilika ezer évre tekint vissza, hogy Székely Bertalan művei láthatók a templomban, hogy csodálatos, különböző márványból, féldrágakővel dí­szített oltárt, szentélyt, aranyo­zott baldachint fognak látni, ami Európa, Magyarország ékessége. Valóban elmondta? Hát ő nem volt kíváncsi rá? Egy kukkantásra sem? Egyébként az ajtórésből a bekukkantok tulaj­donképpen semmit sem láthat­tak a felsoroltakból. A kint ma­radt fél osztály még ennyit sem. Kétségtelen, ki van írva, hogy a szentmisét ne zavarják járká- lással, beszéddel. De ha a körül­mények korlátozottak, miért ne jöhetne be egy osztály a misére és csendben ülve nézné a gyö­nyörű képeket, hallgatná az éneket. Számos példa bizonyí­totta, hogy kulturáltan viselke­dő tanulók senkit sem zavarva egy ideig részesei lehettek egy lélekemelő magasabb rendű eseménynek. Bizonyára lenné­nek olyanok is, akik máskor is eljönnének. Természetesen jócskán akad rendetlenkedő, el­ítélendő magatartású diákcso­port. Itt is az az első megjegy­zés: No és hol van a tanár? Nemegyszer láttam éppen a Székesegyház bejárati lépcső­jén uzsonnázó, kólázó, birkó­zó, minden vonatkozásá­ban helytelen- kedő diákcso- ' portot. Ennek oka sokrétű és végtelenül szomorú. Le­hangoló, ha egy tanuló - tanult társaság viselkedésében nem tud kü­lönbséget tenni a diszkó és a templom között. Szomorú, hogy egyesek nem sokat tud­nak Szent Istvánról, Mór püs­pökről, Szent Margitról, hiá­nyos az ismeretük Székely Ber­talanról, ugyanakkor felsorolják a valóságshow kérészéletű di­csőséglistáján szereplők nevét. Százezer diák járja most az országot. Jó lenne, ha felkészí­tetten tudnák, hogy ahova men­nek, amit látnak, az maradandó érték, amit intelligens ember­nek illik ismerni. El kell sajátíta­niuk azt a magatartási formát, amit bizonyos helyek, körülmé­nyek igényelnek. Ebben a törek­vésben fő támasz az iskola és a művelt tanár. Dr. Szalai István

Next

/
Thumbnails
Contents