Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-07 / 154. szám

2003. Június 7., szombat KULTÚRA - RIPORT 7. OLDAL Manyit a Siklósi Szalon Ma délután 17 órakor a vár emele­ti galériájában Angyal Mária mű­vészettörténész megnyitójával kezdődik a Siklósi Szalon idei kiál­lítása, melyen a városhoz kötődő kortársművészek alkotásai látha­tók. Több mint öt tucat festő, szobrász, keramikus - köztük Bencsik István, Michel Hoppe, Kő Pál, Soltra Elemér, Vanyúr Sándor és Zvolszky Zita- munkáiból állt össze a tárlat, mondta el a rendez­vény életrehívója, Kovács Ferenc festőművész. A tárlat legközelebb Rómában lesz megtekinthető, s ki­állító művészek más alkotásai szintén Siklósi Szalon néven má­jus vége óta már láthatók Buda­pesten a Duna Galériában. A ha­gyományoknak megfelelően idén is három díjat adnak ki, melyeket Pécs városa, a Duna-Dráva-Ce- ment Kft, illetve a Siklósi Takarék- szövetkezet ajánlott fel. A prog­ram zenei műsorral zárul, a várká­polnában ezúttal a Somogyi vo­nósnégyes hangversenye lesz hall­ható. A megnyitó előtt Bükkösed László, a Dunántúli Napló állandó tárcaírója dedikálja a várudvarban Szeressétek a macskát - Egy öreg­ember vallomásaiból címmel megjelent könyvét. _______k.j. Da nkó Pista emlékére Dankó Pista halálának 100. évfor­dulója tiszteletére ünnepségsoro­zatot rendez Pécsett a Cigány Kul­turális és Közművelődési Egyesü­let, melynek első mozzanatára ma este kerül sor. A Rácz Aladár Kö­zösségi Házban felavatják a Dan­kó Pista rendezvénytermet, ahol ár. Kosztics István, az egyesület el­nöke'köszöntője után dr. Várnai Ferenc népzenekutató mond ava­tóbeszédet. Az ezt követő jóté­kony célú nótaest bevétele egy új alapítványé lesz, amely roma gye­rekek megsegítése érdekében jön létre. Elsősorban a fiatalok az Eu­rópa Unióba való könnyebb beil­leszkedését kívánják segíteni szá­mítógépes és nyelvtanfolyamok indításával. cs. l. Ászok a táncban A magyar táncművészet megha­tározó egyéniségeivel, a nép­táncos koreográfusok aranycsa­patának tagjaival találkozhatnak az érdeklődők a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központban. A pünkösdhétfőn, június 9-én este 6 órakor induló beszélgetéssorozat címe: Ászok a táncban. Az első vendég Kricskovics Antal Kiváló mű­vész, aki a dél-magyarországi horvátok folklórjának színpadra vitelének mestere. Beszélgető- társa Simon Márta. (aaj SZÍNÉSZEK FŐZNEK a saját receptjeik szerint különböző finomságokat a Fregatt Arizona étteremben. Az egyhetes program első napján, péntek este Keveházi Gábor (balról, Schäffer Ferenc vendéglőssel) volt a séf (csülökpörkölt, erdélyi libacomb hagymás tört burgonyával, párolt káposztával), ma Csurka László szakácskodik (lagzis pörkölt, kapros juhtúrós csusza tepertővel), holnap Balikó Tamás veszi kézbe a fa­kanalat (grillezett húsok olivás zöldségekkel), hétfőn Szombathy Gyula (zöldséges raguba ágyazott sül­tek Szombathy-módra), kedden Stenczer Béla (csallóközi zöldbabgulyás), szerdán dr. Toller László (Bőftökös - ősmagyar népi étel marhából), csütörtökön Kaszás Attila, majd zárásul pénteken Bodrogi Gyula következik. Az ételek a helyszínen megrendelhetők, általában este nyolc óra után szervírozzák a vállalkozó szellemű közönségnek. _________________________________m. b. e, - fotó: tó™ uszló Ro konok a színfalakon kívül Éles vita a darabról és a színházi élet aktuális gondjairól Az első versenyprogram, a Rokonok megvita­tásával indult tegnap 11-kor a Dominikánus Ház tetőterében a szakmai fórum. Az új for­mában megrendezett elemző vitakörben per­gő kritikák, éles vélemények hangzottak el.- A színfalak előtt piros csövek kígyóznak, a díszlet másutt fehér, mint egy kórteremben, a levegőben lóg egy zongora, ki gondolná, hogy egy Móricz-mű megy a színpadon? - vélekedett egy középkorú hölgy teg­nap a színházfesztivál nyitódarabjának, a Rokonok­nak a szünetében. • - A színészek ismeretlenek, mégis kitűnőek, gyö­nyörű orgánummal, szépen beszélve formálják a tör­ténetet. Mégis hiányérzetem van. Hosszú, vontatott az előadás, nem érzem a színjáték sugározta örömöt- teszi hozzá a párja. Egy másik néző azt dicséri, hogy a rengeteg jelene­tet ügyes megoldással burleszkszerű betétek kötik össze, napjainkra jellemző bányapanama, elsikkasz­tott agrárüzem aktualizálja a korrupciós drámát, de azt azért ő is hozzáteszi, hogy lehetne magávalra- gadóbb a történet. A darabbal kapcsolatban röpködnek az érvek pró és kontra, így még izgalmasabb, hogy mit mondanak erről másnap a szakmabeliek? Mert a Dominikánus Házban a 11 órás szakmai fórumoknak éppen az a célja, hogy a hozzáértők és a laikusok is elmondják véleményüket, ne vesszen homályba semmiféle szür­realista jelenet, értelmet kapjon minden jelkép, vagy éppen bebizonyosodjon az értelmetlensége. Koltai Tamás, a vitavezető színikritikus úgy fogal­maz, tévedni, hülyeségeket mondani szabad, nem a másik meggyőzése itt a cél, hanem hogy azt mondja el mindenki, amit gondol az előadásokról. A Roko­nok elemzését Závada Pál író kezdi, akinek az estből a román pezsgőtartó állványt, és a mérnököt játszó szereplő szekus ruháját leszámítva nem sok minden tetszett. Mint összegzett, Adyt, Arany Jánost idézték a műben, Beethoven zenéje ment alatta, de a nagy nevek sem emelték ki a középszerűségből az elő­adást. Nánai István kritikus arra hívta fel a figyelmet, hogy nem könnyű Móriczot aktualizálni, de ugyan­úgy sem játszható el, mint pár évvel ezelőtt. A paro­dizáló megközelítés lehetséges út, de a nagyváradiak bemutatója túllépte a járható mértéket. A rendező Bodolay Géza csupán néhány szemé­lyes támadásra reagált, mert elhangzott olyan véle­mény is, hogy a Rokonokhoz hasonló korrupció jut­tathatta be ezt a művet a POSZT-ra. A rendezői kon­cepcióját illetően idézte az ismert mondást, miszerint a művészet célja, hogy zavart keltsen. Úgy vél­te, nekik ez sikerült. A színdarabot leginkább Németh Ákos, a prog­ram válogatója vette védelmébe. Kiemelve, hogy vannak szerzők, s ilyen Móricz vagy Kaffka, akik na­gyon tehetségesek, de kerülendők a nyomasztó, eleve elrendeltetett történeteikkel. Amikor megtudta, hogy Bodolay, a provokatív rendező mégis egy Mó- riczhoz nyúlt, kíváncsi lett, hogy milyen kikacsintá­sok kerekednek ebből. Ez a mű végig elhitette vele, hogy a főhős akár nyerhet is, megváltozhat a történet vége, s mindezt pedig hatásos és aktuális betétek fű­szerezték, ezért esett rá a választása. Az első szakmai fórum a tavalyinál feszesebb sza­bályok szerint zajlott, a kritikák sokkal élesebben in­dultak, és a válogatónak kevesebb teret hagytak állás­pontja megvédésére. Ugyanakkor kívülálló nézők, bennfentes színházigazgatók, dramaturgok és rende­zők is hozzászóltak. Új látószögeket fedezhet fel itt a néző, klasszikus és újszerű megközelítéseket, miköz­ben a hazai színházi élet napi kérdései is rendre fel­színre törnek. A»színházszeretőknek különösen aján­lott elmenni ezekre a találkozókra, mert támponto­kat, útleírást kaphatnak, miként célszerű elemezni egy-egy művet. MÉSZÁROS B. ENDRE ___________Futnak a képek____________ A targoncás és a Sors Ha egy kritika úgy kezdődik, hogy „ez a film úgy kezdődik...”, annak két oka lehet: 1. a kritikus még nem tudja, mit is akar mon­dani, elindul hát a kályhától, re­mélve, majd csak eszébe jut vala­mi, 2. a film nagyon jól kezdődik, annyira jól, hogy ezt okvetlenül szóvá kell tenni. Ezúttal a máso­dik esetről van szó. Kardos Sán­dor és Szabó Illés Telitalálat cí­mű művének nyitánya olyan re­mek, hogy túlzás nélkül állítom, párját ritkítja. Nem lehet nem be­szélni róla. Az ötvenes években vagyunk. Hősünk élmunkás targoncaveze­tő, aki a totón megüti a főnyere­ményt. A rekordösszeg átadása­kor a hivatalvezető közli, hogy ez a nap nem csupán Hackspacher elvtárs életében piros betűs ün­nep, de a magyar totózás történe­tében is az - most tudjuk meg: 1956. október 23-án vagyunk. Hamarosan kiderül, ez a nap na­gyobb összefüggésben is neveze­tes lesz. Hősünket különautóval, nyereményével egyetemben s két bőrkabátos férfi tóséretében szál­lítják az OTP-be. Azaz, szállíta­nák. A kocsit forradalmárok ve­szik körül, akik a korszak hiteles ismeretében, ám az adott helyze­tet mégis félreértve, köve­telni kezdik: „Engedjétek ki!” A bőrkabátosok, irhá­jukat mentve, kilökik az autóból Hackspacher Bé­lát. Kezében a táskája, ben­ne hatszázezer forint. Több mint százévi fizetése. A forradalom kellős köze­pén. Remek expozíció. Már csak ezért is érdemes meg­nézni a Telitalálat-ot, s még nem említettem a ki­váló operatőri munkát és a jó színészeket. Pedig Sza- lay Mariannt a nagy őzike­szemeivel albérlőként kal­lódó Rózsika szerepében, a munkásasszony-feleséget eszköztelenül, leginkább beszédes tekintetével meg­idéző Szirtes Ágit, Törőcsik Mari anyósfiguráját, aki évszá­zadnyi fáradtságtól elnyűtt arcá­val mindenre tud egy bibliai szentenciát, vagy Lázár Katit egy „pártasszony” villanásnyi epi­zódjában nem lehet említetlenül hagyni. A főhőst megformáló Gáspár Sándor pedig alighanem eddigi legjobb filmalakítását nyújtja. Korábbi túlzásait levet­kőzte, játéka belülről fakadó, egyszerű és súlyos. Mint kezé­ben a táska, amellyel táblából az események forgatagában. Kardos Sándor fényképezési stílusa egy klasszikus képformá­ló iskola higgadt és meggyőző vi­zuális retorikáját juttatja érvény­re, mindvégig igen fegyelmezet­ten, a téma kibontásának függvé­nyében. Amikor, még az expozí­ció során, a kínosan sivár udvari rendezvény hátterében megjele­nik a kiáltozó hős („Nyertem!”), az egyszerre magvas képi elbe­szélés, korrajz és hiteles miliőfes­tés. Amikor pedig a feleség arcát a pénzt rejtő táska fogantyújának keretében mutatja a kamera, ta­nítani való példáját kapjuk a szubjektív fényképezésnek. Kar­dos Sándornak, mint a jó narrá­tornak, külön szólama van az el­beszélt történet egészében, érzé­kenyen interpretálja a látványt, anélkül, hogy rá akarná kénysze­ríteni véleményét a nézőre. A nyitányt, a bravúros szituá­cióteremtést, sajnos, nem követi hasonló színvonalú kibontako­zás. Igaz, a film későbbi szaka­szaiban is akadunk még szép részletekre. Ilyen a sírva vigadód­ba átcsapó mulatság képsora. És nagyon szép a kocsmába belépő forradalmár nő szívszorítóan bá­natos hegedűszólója, a cigány ke­zéből kivett hangszerrel, vállán puskával. Ez a jelenet a finom jel­képteremtés megvalósulása: bú­csú az élettől - kint dübörögnek már az orosz tankok. A részletek mégsem állnak össze hibátlanul szerkesztett egésszé. A néző­pont és a téma találkozása sem egészen megoldott. A befejezés pedig elsietett, kissé rövidre is zárja a történetet. De a legutolsó kép a légnyo­más következtében emlékezetét vesztett targoncással, amint cél­talanul kereng teherszállító jár­művével a gyárudvaron, az méltó a cselekmény kezdetének színvo­nalához. Nagy Imre Az anyós szerepében Törőcsik Marit láthatjuk ____________________________________________Egy öregember emlékirataiból Lesem a galambot Mélyrepülésben vagyok. Nagyképű­en azt is mondhatnám, írói válságban. Ha író lennék. Bár a héten kétszer is sütkérezhettem olvasóim szereteté- ben, elfáradtam. Reggel le kell adnom Grünwald Gézának ezt a tárcát, hogy megjelenhessen, s nem tudom eldön­teni, miről írjak. A bőség zavara kínoz a gerincfájdalmak mellett. Földim, Andris, arra biztatott, szín­házról sztorizzak. Most aktuális. Ré­gen meséltem már kulisszák mögötti történetet. Igaza van, de a,legérdeke­sebb eseteket nem illik kibeszélni. A jövő most jobban érdekel, mint az emlékek. Nagyon várom Sárosi Ist­ván túlélési komédiáját, a Kolosi cso­dát, a Tettyén. Az orvos-író fantaszti­kus érzékkel játszik az irreálisan ko­mikus helyzetekkel. Mint a jó szatíra esetében általában minden túlzása konkrét jelekből fakad. Amit 2011-re jósol társadalmunkról, valójában két­ségbeejtő. Ha nem kellene kacagnunk a helyzeteken sírógörcsöt is kaphat­nánk a megidézett EU „paradicsom” láttán. A kórkép ugyanis jelen eufóri­ánk ellenpólusa. A rendező, Szilágyi Eszter Anna költőként is bizonyította már érzékét a finom groteszk iránt. Si­kergyanús ez az ősbemutató. A fesztiválprogramból a veszpré­miek előadása, a Hazatérés Dániába izgat, amit Kiss Csaba írt és rendezett a Hamlet parafrázisaként. Mai vilá­gunkba transzponálta a shakespeare-i történetet. A több év külföldi ösztön­díj után hazatérő herceg, felfuvalko- dottságot, fejreállt erkölcsi világot, he- donizmust talál. Vajon érződik-e az előadásból, hogy az élethabzsolás csak akkor bűn, ha önzéssel párosul? Állítólag a herceg bosszúja - apja halá­láért - stílszerűen mai. Azaz nem illik az új darabra a paródia:,Alert nem dráma, azcsaknullec-holnmcsnégy- öt hulla -s hogy e mű ne legyen talmi, - hát, nekem is meg kell hadű!” De elmegy a kedvem a tréfától, mert ma elmaradt a Művészetek Há­zában a Sorstalanság előadása, a gaz­dag sorsú Darvas Iván betegsége mi­att. Mások is beteget jelentettek. S a jö­vő héten temetjük Szkladányi Pétert. Ebben az évben már közönség­ként sem lehet jelen kedvenc gyer­meke, a Zenei Fesztivál koncertjein. Közel negyven éve volt a barátom. Nem csak a muzsikust, a zenekari menedzsert szerettem, hanem a ze­nei dramaturgot, s a tudós helytörté­nészt is. Lickl György emlékének és munkásságának feltámasztása, Amt­mann Prosper és Weidinger Imre kultuszának reneszánsza, Bartók- emlékhelyeink tudatosítása, nagy­ban az ő érdeme is. Nem beszélve Takács Jenő pécsi kötődésének fo­lyamatos hangsúlyozásáról, művei­nek játszásáról, azokban az időkben is, amikor az ország elfeledte a múlt század e nagyszerű, külföldön sike­res zeneszerzőjét. Az utóbbi években már belefá­radt kicsit, hogy sokszor hiába kínál tálcán örök értékeket, aránylag keve­sen élnek vele. Nem értette, a minő­ség önmagában miért nem elég pro­paganda? Ebben is rokonlelkek vol­tunk. Különösen azért fáj, hogy Pé­ter már nem tudta élvezni címzetes igazgatói rangját, mert fiatalabb volt nálam. Remélem, előbb-utóbb, egy fúvósötös vagy zenei fesztivál fenn­tartja a nevét. Addig is virítsanak neki a pünkös­di rózsák. Mert pünkösd van. Szombat dél­után már éneklik a gyerekek a Séta­téren, hogy „Két szál pünkösdiről zsa, kihajlott az útra., de nem az a rózsa., hanem az a rózsa, ki egy­mást szereti. Ezt az utolsó sort szeretem a dalból és szeretném, ha társadalmi méretek­ben igaz lenne. Ezért örülök a palko- nyai nyitott pincék programnak, mert ilyenkor nem csak a pincék, a vendég­látók és a látogatók is megnyílnak, kö­zelebb kerülnek egymáshoz. S ezért megyek szombat délután Siklósra, a Siklósi Szalon kiállítóinak találkozásá­ra, mert ez a megnyitó utáni barátko- zás a párbeszédről szól. A művészek néha a politikusok szintjén tudják leszólni egymást, csak azért, mert a másik más törekvéseket, más árnyalatot képvisel. Ezért, ha te­hetik, nem is keverednek, nem szere­pelnek együtt. Siklós kivétel és szimbólum. Itt a Szalon tárlatán a művek több ízlésvi­lágnak is megfelelnek. S az ünnepi nyitány a párbeszédé. Ezért jön ide a fél ország sok képzőművésze. Mert jöhet! Bár Siklóson is nyomorúságos a költségvetés, mint más kisvárosok­ban, mégis évek óta az önkormányzat és a takálpatrióták jóvoltából létrejön e rendezvény, amely sajátos színfoltja lesz a vár turista vonzásának, ami el­viszi a város jó hírét. A Siklósi Szalon tárlata rendszeresen utazik, néha kül­földre is. Kicsit már a siklósi bor utazó nagykövete is. Az asszociációt tudato­sítják. ' Régi álmom, hogy égy új pünkösdi csoda a társadalomban is megteremti ezt a párbeszédet. Nem alkalomsze­rűen, folyamatosan. Valaha, pünkösd napján, élő ga­lambot bocsátottak szét a katolikus templomban és égő kóccsomókat szórtak a tüzes nyelvek emlékére. A pünkösdi csoda némely ábrázo­lásán, az apostolok karéjában Mária ül. Felette galamb képében a Szentlé­lek. Az apostolok fölött lángnyelvek, amelyek biztosítják, hogy mindenki megérti majd igaz beszédjüket. Az én új csodámbarj azt szeret­ném; ha a kiterjesztett szárnyú ga­lamb a rózsák Máriájának öléből kireppentené a virágokat, az aposto­lok és nem-apostolok szívébe, láng­nyelvek helyett, hogy azt értsék, amit a másik mond. Hogy azt értsék, amit a beszélő mond, s nem azt, amit érte­ni akarnak. S azt az energiát, amit a másik szavainak kiforgatására fordíta­nak, a közösség javára, szolgálatára ál­dozhassák. A művészet sokszínű seregszemlé­je zajlik e hónapban Pécsett. Remél­hetőleg többször elvarázsolódunk egy-egy produkció befogadása során. De én a galambot lesem. Megtestesü­lését annak az erőnek, amely pünkös­dirózsákat juttat a szívekbe. Bükkösed László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents