Új Dunántúli Napló, 2003. május (14. évfolyam, 118-147. szám)

2003-05-29 / 145. szám

2. OLDAL KÖR KÉP Megegyezés a misszióról Budapest Elvi megállapodás született a parlamenti pártok között, a szerdai egyeztetésen a ma­gyar katonai szállító és hu­manitárius kontingens Irak­ba küldéséről. Hosszú hetek vitája után meg­egyezett a négy parlamenti párt az iraki rendezést segítő katonai kontingensről. Az ENSZ BT fel­hatalmazása után az eddig a megállapodást elutasító ellen­zék is hozzájárult a misszióhoz. Az egyeztetés után Juhász Ferenc honvédelmi miniszter közölte: a kontingens feladata szállítás és humanitárius tevé­kenység lesz. Azt még nem le­het tudni, hogy magyar vagy esetleg az ott tartózkodó szövet­ségesek szállítóeszközeit veszik majd igénybe az akcióhoz. Ter­mészetesen gondoskodni kell majd a szállítmányok katonai biztosításáról is. A honvédelmi miniszter nem tudott pontos adatokat közölni a felmerülő költségekről, annyit azonban elmondott: az össz­költség biztosan nem haladja majd meg az előző kormány ál­tal az Országjáró című folyóirat­ra költött pénzt. Annyi biztos, hogy a kormányzati tartalékból finanszírozzák majd a kontin­gens kiküldését. A parlament jö­vő hétfőn a házszabálytól való eltérés megszavazása után dönthet a kérdésről, ami azért is lenne fontos, mert így még az­nap megtehetnénk a felajánlást a kontingensről Varsóban. BARANYA RÓBERT Magyar Ház Brüsszel Tegnap ellátogatott a brüsszeli Magyar Házba az Európai Parla­mentben (EP) megfigyelőként helyet foglaló magyar képvise­lőknek az a fele, amely a testület legnagyobb politikai frakciójá­hoz, Váz Európai Néppárthoz csatlakozott. A 12 tagú csoport találkozott a Belgiumi Magya­rok szövetségének vezetőivel. A szervezet elnöke - Kállay Osz­kár - bemutatta a belgiumi ma­gyar emigráció jeles személyisé­geit. Szájer József, a képviselők vezetője szintén bemutatta a csoport tagjait, ismertette, ki melyik EP-szakbizottságban dolgozik, milyen jogokkal vesz részt az Európai Unió munkájá­ban. Szó esett arról, hogy a tíz csatlakozó ország, köztük Ma­gyarország polgárai jövő június­ban részt vesznek az uniós vá1 lasztásokon, s utána már teljes jogú magyar képviselők jelen­nek meg az Európai Parlament brüsszeli és strasbourgi ülésein. 2003. Május 29., csütörtök LÉGI HADGYAKORLAT KECSKEMÉTEN. Ezekben a napokban tizenhat nemzet pilótái és műszaki katonái részvételével tartanak nemzetközi hadgyakorlatot a kecskeméti légibázison. Az Ample Train 2003 elnevezésű kereszt-kiszolgálási program elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a magyar műszaki személyzet elsajátítsa a NATO országaiban rendszeresesített vadászgéptípusok ellátásához szükséges ismereteket. A kecskeméti betonon így aztán egymást váltva startolnak, szállnak fel, vívnak imitált légi­harcot, vagy hajtanak végre egyéb feladatokat MiG-29-esek, Gripenek, F-16-osok, F-4-esek, Harrierek, Tornádók, Mirage-2000-esek. A hadgyakorlatot tegnap Szenes Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke is (középen) meglátogatta. ________ fotó: petöfi népe/bosnyák jános Új ságíró, herceg, diplomata Támogatja a hazánkba készülő nigériai üzletembereket Lezárult a Magyar Köztársaság tiszteletbeli konzuljai­nak III. konferenciája; a rendezvény három napig tartott. Safe Adewumi herceg, aki Nigériában látja el Magyarország tiszteletbeli konzuli feladatait, exkluzív nyilatkozatot adott az Europressnek. Budapest Királyi családból származik, nagy tekintélynek örvend a nép körében, mondja a földig érő, arany színű palástot viselő tisz­teletbeli konzul. Nigéria nyuga­ti térségében, Lagosban műkö­dik irodája. Emigrációs kérések nem tartoznak a hatáskörébe, vízumot azonban az afrikai or­szág fővárosában székelő nagy- követség csak a jóváhagyásával ad. A kereskedelmi kamara ve­zetőjeként felméri az esélyeit azoknak a nigériai üzletembe­reknek, akik országunk iránt ér­deklődnek. Meglátogatja a cég székhelyét, átnézi a működési engedélyét, beszélget a tulajdo­nosokkal. Ha tehetségesnek lát­ja őket, tőkepénzekkel támogat­ja tevékenységüket, ellenkező esetben eltanácsolja őket - dön­tőjoga van. Emellett a bajba jutott magyar állampolgárok gondjait is kezeli, bár - meg­jegyzése szerint - ezek nem túl gyakoriak. Újságíróként főleg nigériai és afrikai kérdésekkel foglalko­zott; könyve jelent meg a terro­rizmus nemzetközi megítélésé­ről. Fontosnak tartja a tisztelet­beli konzuli intézmény lét­rehozását: kinevezése egy életre szól, így rengeteg tapasztalatot halmozhat fel - magyarázta állí­tását. Nigériáról Több mint 250 különböző nép ta­lálható a Nigériai Köztársaságban; a férfiak várható legmagasabb életkora 51, a nőké 49 esztendő. Az ország területe Anglia három­szorosa, Afrika népességének több mint fele él itt. Az egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék 260 dollár, a munkanélküliség 30 százalék fölött van. A gazdasági életből a mezőgazdaság 32, az ipar 41, a szolgáltatások pedig 27 százalékban részesülnek. Export­cikkeinek 95 százalékát a kőolaj teszi ki. Magyarország és Nigéria között a kereskedelmi forgalom 2000-ben három és fél millió dol­lár volt: hárommillión felüli a ma­gyar kivitel. Exporttermékeink gépek és gépipari berendezések, izzólámpák és papíráru; a behoza­tal legmeghatározóbb cikkei a ka­kaótermékek. NAGY VAJDA ZSUZSA SAFE ADEWUMI 1949-ben született Nigériában, Ekiti államban. A középiskolát szülőfaluja közelében, Lagosban végezte, ezután újságiróképzésben részesült. Az lle-lfe Egyetemen a Yoruba törzsi értékrendről - ő is ebbe a törzsbe tartozik - tanult. A nigériai nemzeti rádiónál és tévénél dolgozott 15 éven keresztül. A Nigériai-Magyar Kereskedelmi Kamara vezetője, 2001-től Magyarország tiszteletbeli konzulja. MÓROCZ KÁROLY Pályázati betű Gondok lehetnek az uniós pénzek felhasználásával, habár még meg sem érkeztek. Ötletek és használható pályázatok híján megeshet, hogy Brüsszelből egy fillért sem fogunk kap­ni - írja az egyik napilap. Még mindig nem tanultak meg pályázatot írni az erre szakosodott szakemberek? Valószínűleg nem. Ennek bizonyítéka, hogy az EU-támogatá- sok hivatalához eddig mindössze ötven úgynevezett elő­pályázat érkezett, pedig több mint hatszázat várnak. Igaz, május 30-a a határidő. Hátha vannak még csodák. A hivatal Európa-pályázat előkészítő alapja - amelyet egyéb­ként hatmilliárd (!) forintos költségvetéssel hoztak létre a múlt hónapban - konkrét ötleteket vár. A legjobbak beküldőit segítené: szakemberek adnának tanácsokat, hogy az 1200- 1500 milliárd forintnyi támogatás nagyobb része Magyar- országra kerülhessen. A második ütemmel talán nem is len­ne baj, de el kellene jutni addig. A pályázatírás tudományá­ban még messze vagyunk az Európai Uniótól. Sokan még a tollat sem veszik a kezükbe, mondván, úgysincs meg az ön­rész. Mások azért nem próbálkoznak, mert azt hiszik, úgyis csak kormánypárti nyerhet. Különösen a kisebb önkormány­zatoknál, civil szervezeteknél jelent gondot terveik szabatos, Brüsszelből nézve is elfogadható megfogalmazása. Sajnos hosszasan lehetne még sorolni, miért marad szin­te teljesen üres a zsebünk, miért maradunk le az EU-csat- lakozás nagy pályázatairól. Ellentmondásnak hat ez, hiszen rendszeresen adtunk hírt különféle PHARE- és SAPARD- pályázatok nyerteseiről. Igen ám, de ne feledjük az éves ösz- szegzéseket, amikor kiderült, hogy hány milliárd forint, mil­lió euró maradt „talonban”, mert nem tudtak, mertek, próbál­tak érte nyúlni. Folytatva a kártyás hasonlatot: újabb betli készülődik, amikor mindent mások visznek. A nagy különb­ség az ultival szemben, hogy ez a betli nem győzelmet jelent, hanem csúfos kudarcot. EGYETÉRTEK: 06-90^30-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 CSATH RÓZA Zónán innen, zónán túl A türelmi zónákkal kezdődött... A kereskedelmi csatornákon edződött közönség hamar a beavatottak biztonságával figyel­te a fejleményeket. A hivatalosságok akkor csalhatatlanul hit­tek a türelmi zónákban, ma pedig legalább annyian kardos­kodnak a nyilvánosházak felállítása mellett. Az emberkeres­kedést és a mások prostitúciójának kihasználását elítélő New York-i Egyezményt már-már kerékkötőként említik, s a fel­mondását szorgalmazzák. Ám a kizsákmányolás a nyilvános- házak falai közt is jelen van, s az egészségvédelem sem haté­konyabb. Időt, pénzt veszítenénk, ha ezt a más országok gya­korlatából való tapasztalati tényt figyelmen kívül hagynánk. Mire érdemes még figyelni? Mindenekelőtt arra az első hal­lásra talán komolytalannak tetsző hírre, miszerint a Belügy­minisztérium prostituáltügyi kormánybiztos kinevezését fontolgatja. Mindez éppen azt a segítő civil hátteret erősíthe­ti, amely az áldozattá válás megelőzését, s a tényleges áldo­zatok segítését vállalta fel. A kirekesztettség a prostitúció lé­nyegéből fakad, ám ha a prostituáltakat áldozatnak tekintjük, a társadalom nem hagyhatja magukra őket. A visszailleszke­désben támogatni kell a lányokat, és oldani a kizsákmányolt- ságukat. A civil szervezetek azonban csak a bűnmegelőzés­sel, a bűnüldözéssel és a törvényhozással együttműködve lehetnek eredményesek. Az effajta összhang a prostitúcióhoz kapcsolódó bűncselekményekkel szembeni fellépéskor is el- kél. Köztudott, a prostitúció bűncselekményekből álló hold­udvara igen nagy és kártékony. Nem véletlen, hogy a szigo­rúnak ítélt nemzetközi egyezmény a mások kiszolgáltatottsá­gán élősködést tartja üldözendőnek. A hazai szabályozásban ezt a szemléletet kellene követni, minél kevesebb indulattal. Mert ahol az érzelmek és az érzékek irányítanak, onnan a józan ész messze jár, még a türelmi zónánál is messzebb. EGYETÉRTEK: 06-90430422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. ___________________ÁLLÁSPONT_____________________ Rémhírek és mutogatások Elektronikus úton terjesztett rémhírek kitelepítési tervekről, jódkészletfeltöltésről szóló pletykák tépázzák tovább a paksi atomerőmű jó hírét. Az erőmű vezetősége cáfolja a híresztelése­ket, és kitart amellett, hogy a lakosságot nem fenyegeti veszély. mutogatások Közveszéllyel fenyegetés? Köllő Imre paksi rendőrkapitány azt mondta, feljelentésre nincs is szük­ség, mert hivatalból üldözendő a cselekmény. A rendőrkapitány szerint közveszéllyel fenyegetésről van szó, de nincs a kezükben dokumentum, amely alapul szolgálna a nyomozáshoz. Csillag István gazdasági és köz­lekedési miniszter, az Országos Atomenergia Bizottság elnöke szerint „felháborító az a torz és cinikus gondolkodás, amely nem átallja a társa­dalmi békét és az állampolgárok biztonságérzetét durván megzavarni.” Hírek Chilei vendég Budapest vendége a chilei képviselőház elnöke. Isabel Allende - aki a dél-amerikai ország volt államfőjének, a meggyilkolt Salvador Allendének a lánya - az Országgyűlés' elnökével tárgyalt. A vendég megköszönte Szili Katalinnak, hogy Magyarország támogatta Chile felvételét különböző nemzetközi szervezetekbe, mti Katonatemető Tegnap megnyílt a második világháborúban elesett magyar katonák temetője és emlékhelye az oroszországi Rudkinóban. Az ünnepség résztvevői a magyar-orosz kapcsolatok új fejezeteként, a kölcsönös megbékélés jeleként értékelték a sírkert átadását, mti Jó tanács utazóknak A Külügyminisztérium azt javasolja a Franciaországba utazóknak, vegyék figyelembe: a francia szakszervezetek június 2-án este nyolc órától bizonytalan ideig tartó munkabeszüntetést hirdettek meg a vasúti közlekedésben. A tömegközlekedés és valószínűleg a légi forgalom megbénulására június 3-tól kezdődően lehet számítani, km Kedvezménytörvény A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésének eredményéből, a ked- vezménytörvény-módosítás változatáról Bársony András külügyi államtitkár tájékoztatja az érintett szomszédos országok budapesti nagyköveteit, s átadja nekik a módosítási javaslat szövegét, mti ■ Paks Minden alapot nélkülöz az az e- mail és sms útján terjedő híresz­telés, amely szerint Pakson „ko­moly nukleáris baleset miatt megnőtt a sugárzás, és az embe­reknek be kellene zárkózniuk” - jelentette ki az erőmű kommu­nikációs vezetője. Dr. Horváth István, az Egészségügyi Minisz­térium Védelmi Irodájának veze­tője pedig azt a híresztelést cáfol­ta, amely szerint az áprilisi üzemzavar miatt új kitelepítési tervet készítenének, és feltölte­nék a jódkészleteket. - Már a múlt év végén megkezdődött az államilag kezelt kálium-jodid­készlet cseréje, mert az eddigi szavatossága lejárt. Ennek a Pak­son történt üzemzavarhoz nincs köze, és nem érinti az üzleti for­galomban lévő jódkészítménye- ket - szögezte le a védelmi iroda vezetője, hozzátéve, hogy a jód- tabletta szedése indokolatlan esetben ártalmas, az államilag kezelt készletből pedig szükség esetén azonnal, ingyenesen kap mindenki. Lapértesülések szerint a NATO parlamenti közgyűlésé­nek tudományos bizottsága elha­tározta, hogy az orosz technoló­giával készült atomerőműveket górcső alá veszi, és Pakson is vizsgálatot kezd. Dr. Kocsis István, a PARt. vezérigazgatója elmondta, hogy hivatalosan nem értesültek erről. A PARt. igazgatóságának ko­rábbi elnöke, dr. Mészáros György tegnap kijelentette, hogy nem a korábbi menedzsment okolható a hibákért, mert ők másik tartály­ban tisztították az előzőleg két éven keresztül pihentetett kazet­tákat, az új technológiára pedig már az új vezetőség kötött szerző­dést. Dr. Molnár Károly, az igazga­tóság jelenlegi elnöke közlemé­nyében rámutatott, hogy a tisztí­tást végző és a meghibásodott tisztítótartálynál tervezési hiá­nyosságokat elkövető FRAM- ATOME ANP céget az erőmű elő­ző vezetése választotta ki. A 2002 szeptemberében munkába lépő új vezérigazgató nem változtatott a régi menedzsmenten, ugyanazok a vezető szakemberek végezték a technológiai terv ellenőrzését, engedélyeztetését. vida tünde v »

Next

/
Thumbnails
Contents