Új Dunántúli Napló, 2003. május (14. évfolyam, 118-147. szám)
2003-05-22 / 138. szám
4. OLDAL T Ü K Ö R 2003. Május 22., csütörtök ifliflkH B A R A N Y A Halál a darálóban Villány A helyszínen életét veszítette tegnap délután az a férfi, aki bemászott, majd beszorult a villányi termelőszövetkezet terménydarálójába. A rendőrség büntetőeljárást kezdeményez az ügyben, emellett a munkavédelmi felügyelőség is vizsgálódik. Tegnap délután háromnegyed háromkor riasztotta a villányi termelőszövetkezet az illetékeseket, mert egyik munkatársuk a terménydarálóban rekedt. A férfit a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a szerkezetből, de életét már nem tudták megmenteni. A Dunántúli Napló információi szerint a baleset előtt nem sokkal a gép műszaki okok miatt leállt. Miután a daráló kezelője megállapította a hibát, bemászott a tizenöt méteres szerkezet tölcsérébe, azonban egyelőre ismeretlen okokból a gép újra működésbe lépett. A férfinak esélye sem volt a menekülésre, miután teljesen beszorult a darálóba. Az Országos Mentőszolgálat megyei ügyeletese arról tájékoztatott, hogy a férfi koponya- és mellkasi sérüléseibe halt bele. Schmidt Henrik alezredes, Siklós rendőrkapitánya lapunknak elmondta, az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy mulasztás okozta a negyvenhat éves férfi halálát. Schmidt Henrik szerint ugyanis a műszaki hiba elhárítása során súlyos szabálytalanságok történtek, többek között nem áramtalanítot- ták a terménydarálót. Az alezredes hangsúlyozta, az üggyel kapcsolatban büntetőeljárást kezdeményeznek egyelőre ismeretlen tettes ellen. Az eset körülményeit nem csak a rendőrség, de a munkavédelmi felügyelőség is vizsgálja. Az eredmény harminc napon belül várható. SOMLAI A. Hírek PÉCSETT a jövő hét összes napját érintő programsorozatot állított össze a Környezetünkért Közalapítvány a parlagfű elleni harc jegyében. Része ennek a város belterületének gyommentesítése, a pénteki Széchenyi téri információs délután, illetve a szombati erdei akadályverseny is iskolásoknak, családoknak, baráti közösségeknek. (aa) ÉKESTÉK. Ma 20 órai kezdettel Pécsett a Vasutas Művelődési Házban (Váradi A. u. 7/2.) a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület és Klub nyilvános fórumot tart. Vendég dr. Németh Imre, a Magyar Köztársaság Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztere. Műsorvezető Ungár Tamás újságíró. A rendezvény médiatámogatója a Dunántúli Napló. ÚJPETRÉN a települési és a német kisebbségi önkormányzat által szervezett ünnepségen köszöntik ma a 95. születésnapját ünneplő Metzing Józsefet, a faluközösség rangidősét. ______________________________________IOY1I TURISTÁK JAPÁNBÓL. Napjainkban, amikor a nemzetközi turizmus egy igen kedvezőtlen időszakát éljük, talán biztató jel, hogy a pécsi szállodákban egymást váltják a csoportok. A hét végén franciák voltak nagyobb számban, tegnap japánok (felvételünk), de már várják a szlovákokat. fotó: tóth l. Kht., egyesület, iroda: összevonva? Siklós A városban hamarosan három intézmény foglalkozik a település idegenforgalmának fellendítésével, a Várszínház Kht., a Villány- Siklósi Borút Egyesület és a Tour- inform Iroda. Utóbbi létesítéséről még a korábbi képviselő-testület határozott egy évvel ezelőtt, kialakításához 1,6 millió forintot sikerült pályázaton nyerni. Az iroda - amelyben a borút egyesület Siklósra visszakerült központja is helyet kapott - műszaki átadása az elmúlt héten megtörtént, a gyakorlati indulást azonban hátráltatja, hogy jelenleg nincs olyan alkalmazott, aki a munkát végezhetné. A város jelenlegi képvise- lő-testülete hatékonysági megfontolás alapján a közelmúltban a művelődési központhoz csatolta a Tourinform-ot. . Lehet, hogy a mostani összevonás nem az utolsó volt, ugyanis - amint az Kelemen Rajmund turisztikai tanácsnoknak a hónap végén a képviselő-testület elé kerülő beszámolójából kiderül - a jövőben szorosabbra fűznék a három idegenforgalommal foglalkozó intézmény közötti kapcsolatot. A közös cél érdekében a továbbiakban azt is meg kell vizsgálni - áll a beszámolóban -, hogy azok hogyan tudnának egy intézményként gazdaságosabban üzemelni. Hogy az elképzelésből mi valósul meg, egyelőre nem tudni. Ami tény: a városatyák a közelmúltban elvetették a művelődési központ és a Várszínház Kht. összevonásának ötletét, a borút egyesület esetében pedig a társult ön- kormányzatoknak a hozzájárulására is szükség van. K.J. * Magának utalt a csaló Egy csaknem hibátlannak tűnő ötlettel több millió forinthoz jutott az a csaló, aki az egyik baranyai kisposta nevében úgynevezett gyors utalásokat kezdeményezett, majd feltehetően gyanútlan segítői közreműködésével fel is vette az összegeket, amelyek mögött nem volt tényleges pénzmozgás. Jelentős értékben elkövetett üzletszerű csalás miatt indított eljárást a Pécsi Rendőrkapitányság egy ismeretlen személy ellen. Amint azt Jekyné Wolfarth Zsuzsa őrnagy elmondta, a csaló módszere az volt, hogy egy baranyai kisposta nevében gyors utalással - amelynek lényege, hogy még az előtt felvehető a célállomáson az összeg, mielőtt az valójában megérkezne - több millió forintot indított útjára, majd a pénzt megbízottai felvették, és továbbították *egy olyan számlára, amelyhez már csak a tettes férhetett hozzá. Az őrnagy szerint hét alkalommal utalt át saját magának pénzt az elkövető. A nyomozás eddigi adatai szerint a posta egyetlen dolgozójának sincs köze a csaláshoz, azonban az tény, hogy az ismeretlennek tudomása volt a posta belső működéséről. Segítői ugyancsak vétlennek tűnnek, őket a csaló különféle ürügyekkel vette rá, hogy vegyék fel a pénzt, és utalják tovább. Ráadásul a tettest az ügylet szereplői közül egyikük kivételével - akiről a jelen íráshoz mellékelt fantomkép is készült -, senki sem látta, miután velük kizárólag telefonon tartotta a kapcsolatot, így egyelőre a rendőröknek nincs információja a kilétét illetően. Vélhetően sokat lendítene a nyomozáson, ha az ismeretlen férfit tanúként ki tudnák hallgatni. A tettes lebukásához végül az vezetett, hogy az egyik segítőjének gyanús lett a megbízás, nem vette fel a pénzt, és így később kiderülhetett, hogy fiktív átutalásról van szó. A posta képviselői, amíg nem zárul le a nyomozás, nem kívántak nyilatkozni az ügyről. Információink szerint a csaló által kihasznált gyors utalásos szisztéma alkalmazását azonnali hatály- lyal felfüggesztették a cégnél. MÁTÉ BALÁZS Magánakció során hunyt el a DÉDÁSZ villanyszerelője PÉCS-ZOBÁKPUSZTA A hét elején elhunyt villany- szerelő halálának körülményeit még mindig vizsgálja a rendőrség, annyi azonban már bizonyos, hogy a halálát okozó munkához nem kért és nem is kapott engedélyt a DÉDÁSZ-tól. Amint arról lapunk beszámolt (2003.05.20.), egy elöregedett favázas villanyoszlop okozta a hét elején a DÉDÁSZ Rt. egyik munkatársának halálát, amikor az kidőlt, és ráesett. Az eset körülményei most már körvonalazódni látszanak. A szemtanúk elmondása alapján a negyven év körüli férfi ismerősének próbált segíteni, miután a barát megkérte, vegye le a csatlakozót az ominózus oszlopról. A faszerkezet akkor dőlt el, amikor a villanyszerelő elvágta a vezetéket. Mint azt Skobrák Tamás, a cég kirendeltségvezetője lapunknak elmondta, az eddigi vizsgálatok szerint a villanyoszlop földfelszín alatti részén egy repedés volt, amelyet a feltételezések szerint egy tolató autó okozhatott. A csatlakozó leválasztásával a szerkezet elvesztette egyensúlyát, a benne lévő acélszálak pedig elpattantak. Skobrák Tamás hangsúlyozta, a komlói villanyszerelő a munkaidő lejárta után egy órával, saját személygépkocsiján érkezett Zobákpusztára. A szakember tájékoztatása szerint a munka elvégzéséhez azonban nem kért és így nem is kapott engedélyt. Az áramszolgáltató cég által meghatározott munkákat egyébként soha sem egyedül végzik a szerelők. Skobrák Tamás szerint gyakran előfordulnak ehhez hasonló „magánakciók”, azonban ezeket fegyelmi felelősségre vonás követi. Á rendőrség szakértők bevonásával továbbra is vizsgálja a baleset körülményeit. (Háttér: unvw.dunantulinaplo.hu) SOMLAI ADRIENN KAMIONDÖMPING. Nehéz teherautók százai közlekednek naponta az 56-os úton, és még a településeken sem lassítanak kellőképp. Hiába van sebességmérő óra, ez sem könnyíti meg a helyi lakók életét Bárban (felvételünk). __ ___ fotó:t.l Át alakuló városkép SZENTLŐRINC Rendkívüli testületi ülést tart ma a város önkormányzata. A tanácskozás témája annak a folyamatnak egy részéről hivatott dönteni, amely a belváros átalakításával kapcsolatban már elkezdődött. Ismeretes, hogy korábbi elhatározások értelmében a Deák Ferenc utcában lakópark építését tervezik, nem elképzelhetetlen a régóta bezárt mozinak és környékének megváltoztatása sem. Az önkormányzat tagjai a polgármesteri hivatalban tartandó testületi ülésen egy, már korábban jóváhagyott területrendezési terv kisebb módosítását fogadhatják el. A Tápboltként ismert kereskedelmi egység és környéke jelentős változások előtt áll. A kisebb épületek helyén és környékükön vélhetően megépülő kereskedelmi egység parkosított területen jön létre, 4500 négyzetméteren, 800 négyzetméteres eladótérrel, várhatóan még ebben az évben. B. L. Aranykor és hanyatlás A balkáni háború kitörését követően, a kilencvenes évek elején futott fel a térségben a bevásárlóturizmus, amely az évtized közepén érte el a tetőpontját. A „nagy dőzsölés” közepette csak kevesen gondolkodtak hosszú távon, s fektették be a megszerzett pénzt. Az igazi mélyrepülés két éve tart. Jelenleg mindenki a napi túlélésért küzd. A határátkelő bezárása miatt sokan becsukhatják a boltot bevásárlóturistákra. Az általános vélekedés szerint azonban a drávaszabolcsiak lehúzhatják a rolót. Mint elhangzott, az sem jelentene megoldást, ha a felújítás időtartamára esetleg a napközben nyitva tartó beremendi határátkelő közelébe települnének át, ugyanis ott nincs infrastruktúra, és jelenleg csekély a forgalom. A drávaszabolcsi átkelő lezárása előtt már hirdetni kellene a horvát rádiókban, hogy Siklós és Harkány a beremendi határátkelőn keresztül gyorsan és jól megközelíthető, hangoztatják egyes vállalkozók. Úgy vélik ugyanis, hogy akik Barcsnál vagy Udvarnál lépik át a határt, azok nem fognak a térségbe látogatni. Utóbbiak vagy Mohácson maradnak, vagy jobb esetben Pécsre mennek vásárolni. Ebből adódóan a visszajáró vevők megtartására, esetleg újak megnyerésére csak a hirdetéseken keresztül van mód, s mindez szerintük összefogással még különösebb anyagi megterhelést sem jelentene. ____________icj. A drávaszabolcsi híd és határátkelő őszre tervezett több hónapig tartó felújítása és átalakítása kihatással lesz a délvidéki kereskedők forgalmára, akiknek többsége már a mostani helyzetét is katasztrofálisnak mondja. A siklósi, drávaszabolcsi, harkányi vállalkozók egy része a számukra legfontosabb határkapu bezárása után valószínűleg végleg becsukhatja a boltot. Siklós-Harkány-Drávaszabolcs A drávaszabolcsi határátkelő híd lezárásának híre - melyre várhatóan szeptemberben kerül sor - valósággal sokkolta az érintett kereskedőket.- Tragédia, azt hiszem, ebben minden benne van, nem kell hozzátenni semmit - mondta az egyik siklósi árus arra a kérdésre, mi várható a hídlezárás után. Mások úgy vélekedtek, hogy ők már addig sem húzzák ki, a jelenlegi helyzetben az volna a legjobb, ha már most becsuknák a boltot. Az egyik harkányi butikos elmondta, ő már most csődbe jutott, erre a határzár csak rátesz egy lapáttal. A fürdővárosi kereskedők egyébként valamivel kedvezőbb helyzetben vannak, hiszen a helyi gyógyvíz miatt eleve sok a látogató, így nincsenek annyira ráutalva a