Új Dunántúli Napló, 2003. május (14. évfolyam, 118-147. szám)
2003-05-13 / 129. szám
2003. Május 13., kedd BARANYA I 5. OLDAL T U KÖR Előkészületben az expóberuházás Az idei Pécs Expón ismertetik a multi funkciós vásár- és rendezvényközpont részletes terveit A beruházást bonyolító Pécsi Városüze- melési és Vagyonkezelő Rt. már beadta a vásártér mellett tervezett új pécsi expócentrum első ütemének építési engedélykérelmét, a hónap végén pedig várhatóan meghirdetik a kivitelezésre szóló pályázatot is. Pécs Az előzetes elképzeléseknek megfelelően már tavasszal megkezdődött az új pécsi expócentrum beruházási programjának közvetlen előkészítése. Lapunk információja szerint már az engedélyező hatóság előtt van a vásártér melletti, az egykori szennyvíztelep és a Megyeri udvar területén létesítendő multifunkciós központ első ütemének tervdokumentációja. Az ütemterv szerint várhatóan e hónap végén kerül sor a beruházással kapcsolatos első tenderkiírásra. Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk, az expócentrum beruházásának első ütemében a Megyeri udvar ingatlanegyüttesének átalakítása, egy 10 ezer négyzetméteres hasznosítható terület rendezése és egy nagyméretű parkoló létesítése szerepel, összesen mintegy 1,5 milliárdos költségvetéssel. A második ütemben kerül sor az egykori szennyvíztelep A vásár- és rendezvényközpont tájékoztató jellegű látványtervei megmaradt objektumainak hasznosítására. A szükséges forrásokat a saját, városi erő mellett hazai és nemzetközi pályázati pénzekből teremti elő a projektvezető cég. A beruházás megindulásával reálissá válik az az elképzelés, hogy a jövő évi Pécs Expónak már az új létesítmény adjon otthont. Mint dr. Kelemen László, a PW Rt. vezérigazgatója elmondta, az idei vásáron - ennek hagyományosan az Apáczai Nevelési Központ lesz a helyszíne - bemutatják az expóprojekt részleteit, a sátras építési technológiát, és a létesítményhez kapcsolódó beruházások elképzeléseit is. Időközben ütemesen zajlik az idei Pécs Expó szervezési munkálata. Mint Pacz JóBérlakásokat adnak el PÉCS Tegnap zsúfolásig megtelt a Nevelési Központ nagyterme, ahol az önkormányzat és egyes pénzintézetek tartottak tájékoztatót azoknak a bérlőknek, akik úgy határoztak, hogy megvásárolják az önkormányzati bérlakásukat. Az adásvételi szerződéseket szeptember végéig lehet megkötni. A pécsi önkormányzat mintegy 230 bérlőnek igen kedvező feltételek mellett ajánl fel ingatlanokat megvételre. Erről, és a részletekről egy tegnap tartott fórumon tájékoztatták az egybegyűlteket, akik szép számban jelentek meg a találkozón. Dr. Varga Pál József- né, a lakásosztály vezetője elmondta, hogy az önkormányzati rendelet értelmében, készpénz-, zel, illetve a bank által felvett jel- záloghitellel történő vásárlás esetén a vételárból elengednek negyven százalékot. Azonban arra is van lehetőség, hogy az ingatlant részletekben vásárolja meg a jogosult, ebben az esetben tíz százalék befizetése után akár huszonöt évig is törleszthető a hátralék. Az adásvételi szerződést csak abban az esetben lehet megkötni, ha a bérlőnek sem lakbér-, sem pedig közüzemi tartozása nincs. A PW Rt. mindenkit levélben keres meg az elkövetkezendő napokban és tájékoztatja a feltételekről, továbbá az érintettekhez ellátogat egy értékbecslő is. A bérlők augusztus végéig nyilatkozhatnak arról, hogy a megállapított árért megvásárolják-e az ingatlant. A szerződéseket szeptember harmincadikéig lehet megkötni. Az önkormányzat továbbá vállalja, hogy kifizeti az értékbecslés árát és az ügyvéd munkadíját is, ami megközelítheti a százezer forintot is. (Háttér, előzmények: www. dunantulinaplo. hu) CSIKÓS KLAUDIA Rendbontások a kocsmákban A polgármester szigorítaná egyes italboltok működését Sellye Továbbra is áll az emlőszűrés Baranyai körkép Amint arról már hírt adtunk, áprilisban szünetelt az emlőszűrés Baranyában, mivel az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem küldte el a veszélyeztetett korosztályhoz tartozó nők nevét és címét tartalmazó adatbázist. Az OEP akkor úgy nyilatkozott, hogy a vár- va-várt listát már postára adták.- A csomagot az ÁNTSZ megyei intézete a múlt héten meg is kapta, azonban az adatbázist tartalmazó CD hibás volt, nem lehetett megnyitni - fogalmazott Nagyné Gungl Mária szűrési koordinátor. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár sajtóosztályán erre reagálva lapunkat úgy tájékoztatták, hogy ismét technikai problémák adódtak, amelyek kijavítása érdekében a hétvégén is egyeztetések folytak a tisztiorvosi szolgálattal. A nyilatkozó hozzátette, amint orvosolják a hibát, azonnal küldik az adatbázist, de hogy ez pontosan mennyi időbe telik, egyelőre nem tudták megmondani. CS. K. A közbiztonság javításának érdekében felvetődött, hogy korábban kellene zárniuk a helyi szórakozóhelyeknek. A polgármester szerint egyébként is szükség lenne egy helyi rendőrre. A város polgármestere nemrégiben felvetette, hogy a közbiztonság érdekében szigorúbb előírásokat kellene eszközölni egyes sellyei szórakozóhelyekkel szemben. Förster Gyula álláspontja az, hogy a rendzavarások elkerülhetőek lennének, ha például korlátoznák az ominózus vendéglátó egységek nyitva tartási rendjét, azaz a jelenleginél korábban kellene zárniuk az üzemeltetőknek. De az is megoldást jelentene, ha a vállalkozók valamilyen módón kiszűrnék a gyakori rendbontókat. Baranyában általában a magas zajszint miatt rendelnek el az ön- kormányzatok korlátozásokat. A határt 45 decibelnél húzzák meg a szakemberek, melyet ha meghalad a méréskor tapasztalt eredmény, figyelmeztetésben részesítik az üzemeltetőt. Hathatós intézkedésre csak újabb panasz esetén kerülhet sor, mert a törvény kétszeri mérés után engedi a nyitva tartás korlátozását. A büntetést legtöbbször csapásként élik meg a vállalkozók, mert elvileg minden üzlet addig tart nyitva, ameddig akar. A polgármester szerint mindenképpen szükség lenne egy helyi rendőrre is, hiszen az tarthatatlan, hogy probléma esetén Siklósról küldenek ki egységet. Schmidt Henrik, Siklós rendőr- kapitánya azon a véleményen van, hogy Sellyének erre nincs szüksége, hiszen az elmúlt időszakban jelentősen csökkent a betörések, illetve egyéb bűncselekmények száma. Azt viszont kivitelezhetőnek tartja a kapitány, hogy Siklóson kijelölnek a közeljövőben egy rendőrt, aki csak az ormánsági település lakóinak bejelentéseivel foglalkozna. A kapitány hozzáfűzte, korábban már volt ilyen jellegű kezdeményezés, az azonban érdekte- lenségbe fulladt. somlai adrienn Kiállítás nyílt a kábítószerről PÉCS Témájában és eszköztárában egyaránt rendhagyó kiállítás nyitotta meg kapuit tegnap délben a pécsi Nevelési Központban. A „Köztes átmenetek: a drog” című rendezvény a kábítószer-problémára szándékszik felhívni a figyelmet. A megyei drogambulancia és a pécsi önkormányzat szervezésében megvalósult kiállítás megnyitóján Horváth Zoltán, Pécs alpolgármestere méltatta a drogkérdést sokoldalúan tárgyaló és szemléltető gyűjtemény fontosságát. Mint elmondta, a politikusok általában nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy ily módon hívják fel a figyelmet a kábszer-függőség veszélyeire. Háy Éva, a rendezvény ötletgazdája a „Köztes átmenetek” alapelvéről és céljairól beszélt. • - A konkrét tervünk az önálló vélemény kialakítása a drogjelenségről, az elsődleges prevenció, valamint a hatásgyakorlás az érzelmekre és az érzékszervekre - összegezte a rendező. A több szempontból is különleges tárlat, amely kizárólag 14 éven felülieknek szól, június 13- ig lesz megtekinthető az Apáczai úti intézmény földszintjén, gy. cs. Hírek BÜKKÖSDÖN az önkormányzat hétszázezer forintot nyert sikeres pályázatával számítógépek beszerzésének támogatásához, a gépeket a polgármesteri hivatal adminisztrációs munkájának korszerűsítésére használják. További félmilliós pályázaü összegből egy laptopot tudnak biztosítani a körzeti védődő számára. (aa) TEKERESEN az idegenforgalmi szezon nyitása előtt a Herman Ottó-tón működő horgászegyesület tagjai minden évben két ízben is kitakarítják a víz közvetlen környezetét. Az idei első akció szombaton reggel 8 órától lesz. Az egész délelőtt tartó társadalmi munka eredményeként másnaptól már tiszta környezet várja a tó partját járó turistákat. (aa) DIÓSVISZLÓN az önkormányzat helyi rendeletben is szabályozta a faluszépítést, sőt a jogszabályba azt is beleírták, hogy minden évben az öt legszebben „felvirágoztatott” porta tulajdono- sát díjazni fogják. __________ia; Re ndezvénytér a hegyoldalban Harkány A közelmúltban egyhektáros területet vásárolt a település önkormányzata a városhoz közeli hegyoldalban, amelyet különböző rendezvények megtartására kívánnak alkalmassá tenni. Amint azt Bédy István polgár- mester elmondta, a telken található romos pince felújításával egyidejűleg egy kis palackozót is ki szeretnének alakítani, segítve a kisebb gazdálkodókat, továbbá ugyanott egy bortárolót is megvalósítanak, ebben a környék nedűi lesznek kóstolhatok. Nem nagyszabású trezorban gondolkodnak, hiszen ahhoz jelentős tőkére volna szükség. Bédy István a rendezvénytér kihasználásával kapcsolatban kijelentette, az nem a különböző városi programoktól vonja el a látogatókat, mivel legfőbb szerepét az őszi szüreti fesztivál alkalmával tölti majd be, míg az év további részében olyan kulturális és turisztikai eseményeknek ad otthont, amelyek meghatározott réteget - többek között a külföldi turistákat - céloznak meg. ____ K. J. Ön kormányzati biztos a Vékomnál A képviselők a cég változatlan formájú működtetése mellett voksoltak Siklós A város képviselő-testülete a hónap végén sorra kerülő ülésének hatáskörébe utalta át tegnapi rendkívüli tanácskozásán a helyi laktanya hasznosításának kérdését. Amint azt dr. Marenics János polgármester lapunknak elmondta, a város mindéképpen szeretné megszerezni az üresen álló objektumot, amellyel kapcsolatban egy pécsi befektetői csoport már hasznosítási tervet is készített. Ezek szerint a laktanya területén egy lakópark mellett különböző városi intézmények is helyet kaphatnának. Az elnapolással ellentétben a grémium több éves vajúdás után pontot tett a város többségi tulajdonában lévő Vékom Településüzemeltetési Kft. ügyére. A cég jövőbeni sorsával kapcsolatban legutóbb tegnap délelőtt ülésezett a megbízott munkacsoport, mely a tanácskozáson három lehetőséget vázolt fel: a felszámolást, üzletrész eladásával tőkéstárs bevonását, illetve önkormányzatí biztos kinevezésével a változatlan formájú működtetést. A képviselők a pénzügyi vonzatok figyelem- bevételével - a végelszámolás 12-15 millió forintba kerülne, míg 10 milliós üzletrész eladásával egy vállalkozó gyakorlatilag 60 milliós vagyonrészre tenne szert - az ön- kormányzati biztos kinevezése mellett voksoltak három ellenvélemény mellett. Az önkormányzati biztos posztját a jövőben Králik Iván, a gazdasági bizottság elnöke tölti be, megbízatása a cég új menedzsmentjének felállásáig szól. K. J. EMELEM KUPAKOM címmel kupakgyűjtési akciót hirdetett a Biokom Kft. általános iskolás gyerekek részére. A játékos környezetvédelmi versenyen 28 iskola vett részt. A diákok összesen 610 000 darab, 1508 ki- logrammnyi kupakot gyűjtöttek össze. A nyertes a Mezőszél Utcai Áltlános Iskola lett, fotó: müller andrea zseftől, a januártól ugyancsak a PW Rt. ellenőrzése alá tartozó PIV Kft. irodavezetőjétől megtudtuk, időarányosan valamivel jobban állnak a tavalyi jelentkezésekhez képest. Élénk a nemzetközi érdeklődés, már biztos a visegrádi nemzetek, valamint a bolgár, horvát, román és bosnyák gazda- ság képviselőinek részvétele. kaszás e.