Új Dunántúli Napló, 2003. április (14. évfolyam, 89-117. szám)

2003-04-30 / 117. szám

I 2003. ÁPRIUS,30., SZERDA SPORT 19. OLDAL Beckham nem megy a Real Madridba Madrid Nyolcszor vertük Luxemburgot Dárdai Pál nem léphet pályám a szerdai barátságos mérkőzésen A Real Madrid hivatalos közle­ményben cáfolta azokat a hí­reszteléseket, melyek szerint David Beckham, a Manchester United sztárlabdarúgója nyáron a spanyol elitklubhoz igazol. Az állásfoglalás leszögezi, hogy egyáltalán nem tárgyaltak a manchesteriekkel a játékos szer­ződtetéséről. „Ezek csak speku­lációk, s elejét szerettük volna venni a további pletykáknak” - olvasható a közleményben. Az utóbbi hetekben többször is olyan információk láttak napvi­lágot, hogy a klasszis Madrid­ban folytatja pályafutását. Henry bízik Rooney klasszisában London Thierry Henry, az Arsenal labdarúgócsapatának csatá­ra abban bízik, hogy az Ever- i°n tiniklasszisa, Wayne Rooney segíti bajnoki cím­hez klubját. A címvédő londoni együttesnek jelenleg öt pont a hátránya a Manchester Uniteddel szemben, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisánál. A trónköve- lelő gárda az utolsó fordulóban az Evertonhoz látogat, s a fran- eia támadó reményei szerint a 17 éves Rooney góljaival leg­alább döntetlent ér el a liverpoo­li csapat, ezzel kikaparva a gesz­tenyét az Arsenalnak. ~ Még három találkozónk van bátra, ha az egyiken pontokat veszítünk, Rooney sem segíthet rajtunk és elúszik a bajnoki cím ' mondta a világ- és Európa-baj- uok játékos. A Magyarország - Luxemburg találkozón kí­vül szerdán és csütörtökön további 24 barátsá­gos labdarúgó-mérkőzésre, valamint öt Euró- pa-bajnoki selejtezőre kerül sor a kontinen­sen, illetve a világ különböző pontjain. Budapest Végleg eldőlt, hogy Dárdai Pál nem lép pályára a magyar labdarúgó-válogatottban a szerdai, Lu­xemburg elleni hazai találkozón. A Hertha BSC légiósa a hétvégén belázaso­dott, s klubjának orvosával együtt úgy ítélte meg, hogy nem tudna megfelelő erőálla­potba kerülni a barátságos mérkőzésig. Gellei Imre szövet­ség kapitány nem hív be senkit a helyére, így 19 futballista ké­szül a Megyeri úti összecsapás­ra. A 20.15 órakor kezdődő mérkőzés lesz a házigazdák 772. hivatalos találkozója, az eddigi mérleg: 373 győzelem, 174 döntetlen és 224 vereség, 1683 rú­gott, illetve 1172 kapott gól.* A soron következő el­lenféllel korábban összesen nyolcszor találkozott az együttes, minden alkalommal magyar győze­lem született. Gellei Imre, a válogatott szövetségi kapitánya a keddi edzés után kijelölte kezdőcsapatát, így vár­hatóan a Király Gábor - Salamon Miklós, Dragd- ner Attila, Juhár Tamás - Tokody Tibor, Lisztes Krisztián, Lipcsei Péter, Gera Zoltán, Lőw Zsolt - Kenesei Krisztián, Tököli Attila összeállításban lép pályára a magyar kezdőtizenegy. A műsor. Szerda, Eb-selejtezők, 1. csoport: Málta- Szlovénia, Izrael - Ciprus. 4. csoport: Lettország - * San Marino. 8. csoport: Andorra - Észtország. 10. csoport: Grúzia - Oroszország. Barátságos mérkőzé­sek: Magyarország - Luxemburg, Svédország - Hor­vátország, Finnország - Izland, Litvánia - Románia, Bulgária - Albánia, Szlovákia - Görögország, Dánia - Ukrajna, Líbia - Argentína, Marokkó - Elefántcsont­part, Csehország - Törökország, Belgium - Lengyel- ország, Tunézia - Szenegál, Dél-afrikai Köztársaság- Jamaica, Hollandia - Portugália, Németország - Szerbia és Montenegro, Svájc - Olaszország, Fran­ciaország - Egyiptom, Skócia - Ausztria, Írország - Norvégia, Spanyolország - Ecuador. Csütörtök, ba­rátságos mérkőzések: Chile - Costa Rica, Venezuela- Trinidad és Tobago, Honduras - Kolumbia, Peru ­Paraguay, Mexikó - Brazília. _________________■ De l Piero pályafutása végéig hosszabbít ________*_ Tor ino Bár a fizetése a jövőben valószí­nűleg csökkenni fog, Alessand­ro Del Piero mégis a Juventus együttesének játékosa marad. A Juventus világklasszis labdarú­gója 2008-ig meghosszabbítja szerződését, így gyakorlatilag pá­lyafutása végéig a torinói együt­tesnél marad. Az olasz bajnoksá­got is sújtó gazdasági válság mi­att azonban a 28 éves csatár fize­tése várhatóan csökkenni fog, je­lenleg évi ötmillió eurót vághat zsebre, de 2005-től már csak négymilliót kap majd klubjától. Del Piero keresetének nagy ré­szét nem a fizetése, hanem rek­lámbevételei teszik ki, s ezek az összegek a következő években valószínűleg nem változnak, hi­szen Olaszországban a felméré­sek szerint a második legnépsze­rűbb futballista a Bresciát erősítő Roberto Baggio után. A torinóiak csapatkapitányának a szerződés­hosszabbításon kívül még egy oka van az ünneplésre, a hétvégi fordulóban századszor volt ered­ményes a Serie A-ban. Del Piero 1993-ban igazolt a Juventushoz, s az élvonalban csak ebben az együttesben szerepelt. Magasabb pénzdíj London A tavalyihoz képest 9,5 százalék­kal emelkedik idén az angol nem­zetközi teniszbajnokság egyes küzdelmeinek pénzdíjazása. A férfiak wimbledoni versenyének idei győztese 575 ezer fonttal (204,5 millió forint) gazdagodik majd, ez pontosan 50 ezerrel több, mint amit a legutóbbi első, Ueyton Hewitt kapott. A nőknél 535 ezer jár a bajnoknak, ez 49 ezer plusz az elmúlt évihez képest. Az első fordulóban búcsúzó já­tékosok sem járnak rosszul, ugyanis a férfiak 8630 fonttal (3,068 millió forint), míg a nők 6900-zal vigasztalódhatnak. Az összes pénzdíj 9 373 990 font lesz. ÚJABB SVÁJCI SIKER. Második győzelmét is megszerezte Svájc együttese, amely ezúttal a tavaly még a magyarokkal együtt a második vonalban szereplő Dánia csapatát győzte le 6-2-re (2-0, 2-1, 2-1) a finnországi jégkorong-világbajnokság B-csoportjának 2 fordulójában. Né- ^etország és Lettország is nyert a tegnapi játéknapon, előbbi Ukrajnát verte 3-1-re (0-1, 2-0,1-0), utóbbi Feheroroszországot ütötte ki 4-0-ra lb0,3-0,0-0). Képünkön a svájci Patrick Fischer (jobbra) próbálja bevenni a dán kaput. _____________________ fotó. ep* A V ILÁG SPORTJA BÜCSÚZÓ MAGYAROK. Marosi Katalin az e|ső fordulóban 6-4, 6-1-re kikapott a 6. lie­fen kiemelt görög Eleni Daniilidutól a 700 e2er dollár összdíjazású varsói tenisztornán. Á magyar játékos a selejtezőből szerencsés vetésként került fel a főtáblára. Mandula Petra szintén az első fordulóban kiesett a 170 ezer dollár összdíjazású horvátországi te­nisztornán, miután 7-5,6-1 arányban veresé­it szenvedett a szlovák Ludmila Cer- Vanovától. ÖESAILLY NEM ÁLL MEG. a világ- és Eu- főpa-bajnok Marcel Desailly a szerdai, Egyip­tom elleni barátságos labdarúgó-mérkőzésen túlszárnyalhatja az eddig 103 válogatottság­gal francia csúcstartó Didier Deschamps-ot. - Nagyon örülök, hogy eljutottam a 104. mécs­esemhez, de nem állok meg, ott szeretnék lenni jövőre az Eb-n - mondta a Chelsea 34 éves védője. Desailly klubcsapataival számos sikert ért el, az Olympique Marseille-jel 1993-ban, az AC Milánnál 1994-ben Bajno­kok Ligáját is nyert. SZÉPÍTETT A DALLAS. Az észak-amerikai profi jégkorongliga főcsoport-elődöntőinek eredményei. Keleti-főcsoport: Tampa Bay - New Jersey 4-3 (az állás 2-1 a New Jersey ja­vára). Nyugati-főcsoport: Anaheim - Dallas 1-2 (az állás 2-1 az Anaheim javára). A pár­harcok az egyik fél negyedik győzelméig tar­tanak. MANNINGER A CELTICBEN? A Celtic Glasgow futballcsapatához tart Alex Man­ninger, az AC Torino osztrák kapusa. A 25 éves válogatott játékos, aki korábban védett az Arsenalban is, januárban kötelezte el ma­gát az olasz élvonal jelenlegi kiesőjelöltjéhez. ANTIC MARADHAT. Radomir Antic a kö­vetkező szezonban is az FC Barcelona labda­rúgócsapatának vezetőedzője lesz, feltéve, ha a katalán klub júniusban megválasztandó elnöke is áldását adja a megállapodásra. A szakember az egyesületet átmenetileg irányí­tó Eric Reynával egyezett meg a folytatásról. A szerb-montenegrói tréner a távozó Louis van Gaal utódaként január végén ült le a kis- padra, de nem tudott jelentősen javítani az együttes teljesítményén. A Barcelona jelen­leg 12. a tabellán - csakúgy, mint Antic érke- zésekor -, s kiesett a Bajnokok Ligájából. ■ Popovich az év edzője A Utah játékosának, Ostertagnak a dobását blokkolja Webber fotó, epa San Antonio A sportújságírók Gregg Popovich- ot, a San Antonio Spurs vezető­edzőjét választották a szezon leg­jobb trénerének az észak-ameri­kai profi kosárlabda-bajnokság­ban. A klub történetében ő az el­ső, aki elnyerte ezt a címet. A 121 voksoló közül 40 értékelte telje­sítményét a legkiemelkedőbb­nek. A második helyen Eric Mus- selman (Golden State Warriors), a harmadikon Jerry Sloan (Utah Jazz) végzett. Popovich 1996 de­cembere óta irányítja a San Antoniót, amely a Nyugati-főcso­port négy győzelemig tartó ne­gyeddöntőjében jelenleg 2-2-re áll a Phoenix Suns ellen. A rájátszás legutóbbi játéknap­jának eredményei: New Orleans - Philadelphia 87-96 (az állás 3-1 a Philadelphia javára), Utah - Sac­ramento 82-99 (az állás 3-1 a Sac- ramento javára). ___________■ __________Jegyzet__________ A pénz beszéli Bozsik Péterrel nem hosszabbí­tanák szerződést a Zalaegerszeg­nél, a szakembernek nyáron tá­voznia kell a kispadról - tudtuk meg a múlt héten. A híren sokat nem is lehet csodálkozni, hiszen a tavaly még bajnoki címet ün­neplő labdarúgócsapat idén min­den várakozást alulmúlva csak az alsóházba tudta „bevereked­ni” magát, „úszik" a minimáli­san elvárt legjobb hatba kerülés, illetve a nemzetközi kupaszerep­lés is. Pedig az egerszegieknél az aranyérem óta nem sok minden változott, együtt maradt a keret, továbbra is több válogatott játé­kosra számíthatott Bozsik Péter, az eredmények azonban mégsem jöttek. A hibát talán máshol kell keresni. Profik vagyunk - hangoztatják mindenütt a magyar NB I. futbal­listái, mindez azonban sokszor csak szavakban ölt testet, a pá­lyán már kevésbé igazolják ezt a kijelentést. Zalaegerszegen sokan úgy vélik, bár a tréner is hibás a gyenge szereplésért, leginkább a játékosok tehetők felelőssé, akik „szépen elvoltak”, a mérkőzése­ken gyakran motiválatlannak tűntek, nem nyújtottak olyan tel­jesítményt, ami elvárható lenne. Bozsik Péter természetesen nem menthető fel teljesen, hiszen az edzői munka részét képezi az is, hogy a futballistákat kellően mo­tiválja, minden összecsapásra „harapós ” társaságot küldjön ki a pályám, és ha látja egy-egy lab­darúgóján, hogy fejben nincs minden rendben, a kispadra ül­tesse (más kérdés, hogy van-e azonos kvalitású játékosa, mint mondjuk Kenesei Krisztián). És hogy milyen eszközök állhat­nak a szakvezetők rendelkezésére? Természetesen (és talán sajnos is) a pénz a legfőbb mozgatórugó, a profi labdarúgót leginkább a pénztárcáján keresztül lehet fel­rázni jóllakottságából. Magyaror­szágon azonban - akárcsak a hor­ribilis fizetéseket - még a bünteté­sek mértékét is gyakran eltitkolják a klubvezetők, tartanak attól, hogy ezekből ki lehet kalkulálni a focisták jussát, de talán szégyellik is az összegeket. Sokszor hallani, hogy százezer forintot megvontak egy rosszul teljesítő, vagy fegyelmi vétségen ért játékostól, ami a ki­szivárgó (milliós) havi keresetek­hez képest elég nevetséges összeg­nek tűnik. Nem is lehet csodálkoz­ni azon, hogy mindezek a szank­ciók nálunk nem túl hatásosak, ha pedig ehhez hozzátesszük, hogy Egerszegen állítólag nem ép­pen eredménycentrikus szerződé­sek köttettek a szezon előtt, már nincs is miről beszélni. Pontosabban egyvalamit még megemlítenék. Az ilyen ügyekben is profi német Bundesligában, konkrétabban a Bayem Mün­chennél olvastam a legutóbb, hogy az egyik, igen nagy tehetség­nek kikiáltott, és már az első csa­patban is szóhoz jutó játékost, Bastian Schweinsteigert a Dort­mund elleni rangadó előtt egy dis- cóban látták szórakozni éjjel két óra körül. A büntetés nem maradt el, a 18 éves középpályás egyhavi fizetését megvonták, 15 ezer eurót (úgy 3,5 millió forintot!) hagyott így a kasszában. Szép kis sum­ma, úgy gondolom, a focista való­színűleg értett is a szóból... K. MAYEfí ANDRÁS

Next

/
Thumbnails
Contents