Új Dunántúli Napló, 2003. április (14. évfolyam, 89-117. szám)

2003-04-30 / 117. szám

12. OLDAL KÉK TŰKOR 2003. Április 30., szerda ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Kegytárgytolvajok Kegyeleti díszeket loptak el is­meretlen tettesek Szabolcs köz­ség temetőjéből. A rendőrség a lakosság segítségét várja a kegytárgyak elkerítéséhez, ezért kérik, hogy jelentkezze­nek azok, akiknek eladásra kí­nálták a rézszínű vázát, illetve a mécsestartót, europress Csaló kiadó Üzletszerűen elkövetett csalás miatt vett előzetes letartóztatás­ba a Csongrád Megyei Rendőr­főkapitányság egy montenegrói férfit, társát azonban még körö­zik. A férfit azzal gyanúsítják, hogy egy kft. nevében felhívásokat küldött szét az „EU-Magyar Cégjegyzék Kiadó"-ra és közzétételi díjra hivatkozva. A csalók a nyomo­zás eddigi adatai szerint 131 cé­get károsítottak meg, de a rend­őrség további sértettek jelentke­zését várja, europress Álvillanyszerelő Mintegy 150 ezer forint értékű ékszert lopott el az a 49 éves férfi és ismeretlen társa, akik villanyszerelőnek adták ki ma­gukat és így jutottak be egy bu­dapesti lakásba. Az elkövetők idén már több lakásban is jártak, a vizsgálatokhoz pedig egy falhoz érinthető, sípoló műszert használtak, europress Eltűnt család Eltűnt egy 36 éves anya és két kisgyermeke Gyálról. A nő és nyolcéves kislánya, valamint másfél éves kisfia április köze­pén távoztak albérletükből és azóta nem adtak életjelet magukról, europress Zálogházból lopott Ismeretlen, 30 év körüli fiatal­embert keresnek a fővárosi rendőrök, aki egy zálogházból, az alkalmazottak figyelmét elterelve ellopott egy karkötőt. A 14 karátos vörös aranybetétes ékszer értéke 260 ezer forint. EUROPRESS Papír százas Csalás miatt nyomoz a rendőr­ség egy debreceni férfi ellen, aki a helyi nagyáruház parkoló­jában papíralátéteket rakott a bevásárlókocsik éremtárolójá­ba, majd a vásárlóknak 100 fo­rint ellenében átadta a kosara­kat. A rendőrség feltételezése szerint a tettes több személyt is megkárosított, europress Belehalt a verésbe Életveszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárás egy 36 éves román állampolgár ellen, aki két évvel ezelőtt olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy az belehalt sérüléseibe. A nő halár la kapcsán államigazgatási eljárást indítottak, de kiderült, hogy az asszonyt megölték. A férfit a napokban kihallgatták és beismerte tettét, europress Fellökte áldozatát Halált okozó testi sértés miatt indítottak eljárást egy férfi ellen Bedőn. A gyanúsított összeve­szett ismerősével, akit kézzel meglökött, a 71 éves férfi pedig hanyatt esett és beverte a fejét az aszfaltba. Az idős sértett koponyaalapi törést szenvedett és a kórházban életét vesztette, europress Szökött gyerekek Igazoltatás során kapták el az újkenézi vasútállomáson azt a 13 éves fiút és 14 éves lányt, akik a napokban szöktek el a mátészalkai gyermekotthonból. Nyírbátorban szintén igazol­tatás során találtak meg egy 17 éves lányt, aki ugyanonnan távozott engedély nélkül. Az el­tűnés miatt keresett fiatalokat visszavitték a gyermekvédelmi intézetbe, europress Hajsza a pécsi gyújtogatok után Trabantokat és egy kocsmateraszt is lángra lobbantottak A kiégett autók egyike Lapzártánkig nem sikerült elfogniuk a rendőröknek azokat a gyújtogatókat, akik keddre virradó éjszaka Pécs uránvárosi részén három Trabantot, egy vendéglátóegység kerthelyisé­gét, valamint több szeméttárolót is felgyújtottak. A járőrök az üldözés során kutyákat is bevetettek, ám a tetteseknek egy­előre mégis sikerült kereket oldaniuk. A rendőrség rongálás miatt indított nyomozást. PÉCS Nem mindennapi bűncselek­ményhez riasztották a rendőrö­ket a baranyai megyeszékhelyen. Kedden éjjel két óra előtt nem sokkal telefonon tett bejelentést egy helyi lakos arról, hogy egy vagy több személy módszeresen gyújtogat Pécs Uránvárosnak ne­vezett részében. A nagy erőkkel a helyszínre érkező rendőröket és tűzoltókat döbbenetes látvány fogadta: a Hajnóczy és a Körösi Csorna Sán­dor utcákban három Trabant lán­gokban állt, ugyancsak égett több utcai szeméttároló és konténer, illetve egy vendéglátóegység műanyag borítású terasza is. A Baranya Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtóreferense azt mondta: a tűzvizsgáló szerint nem minősíthetők közveszély- okozásnak a gyújtogatók cselek­ményei, így rongálás miatt indí­tottak eljárást. A gyújtogatók az első becslések szerint négyszáz- ezer forintos kárt okoztak az ámokfutások során. A helyszínen FOTÓ: ÚJ-OUNÁNTÚLI NAPLÓ/LAUFER LÁSZLÓ rendőrkutyákat is bevetettek a tettes vagy tettesek elfogása érde­kében, azonban a forró nyomos üldözés egyelőre nem járt siker­rel, az elkövetőknek sikerült kicsúszniuk a rendőrség gyűrű­jéből. Pillanatnyilag nem tudni, mi motiválhatta a gyújtogatókat. Úgy tudjuk, a bosszútól kezdve a heccből gyújtogatásig többféle variáció is felmerült az indíték le­hetőségei körében. Feltételezhe­tő, hogy előre készültek a bűn­cselekmény-sorozatra, miután a kiszemelt célpontokat előbb gon­dosan lelocsolták valamilyen gyúlékony anyaggal, hogy bizto­san, és minél gyorsabban terjed­hessen el a tűz. A rendőrség továbbra is nagy erőkkel keresi a tetteseket. MÁTÉ BALÁZS Taxis késelője a háztetőn Életveszélyes állapotban, szúrt sebekkel szállították kórház­ba azt a taxisofőrt, akit egy 26 éves fiatalember késeit meg a fővárosban. A rendőrség illetékese szerint összevitatkoztak az utcán, ami tettlegességig fajult. _________Budapest__________- Még nem tudni, miért veszett össze a taxisofőr és támadója, de az biztos, hogy valamilyen közle­kedési szituációban nem értettek egyet - mondta az Europressnek Sanyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügye­letese. A bűncselekményben élet- veszélyes, szúrt sérüléseket szen­vedett az 59 éves taxisofőr. A történteket egy közeli szóra­kozóhelyen tartózkodó meghal­lotta és a sértett segítségére sie­tett. Ő a helyszínen két alakot is látott. A feldühödött szurkáló azonban felé is hadonászott a késsel, majd elmenekült a hely­színről. A férfi utánaeredt és egy másik taxissal üldözőbe vette a támadót, aki egy háztetőn kere­sett menedéket. A tűzoltók és a rendőrök a szomszédos házak tetőszerkezetét is átvizsgálták és hamarosan elfogták a késelőt, zsebében pedig megtalálták a pengét. A szurkáló társát azon­ban nem találták. Az elfogott ké- selő azonban megnevezte őt, így nem sokkal később egy erzsébet­városi lakásban megtalálták. Támadások: 2003. január 17. - Értékei át­adására kényszerített egy fiatal­ember egy taxisofőrt, aki köny- nyebb sérüléseket szenvedett. 2002. január 29. - két tettes késsel fenyegetett meg egy taxist, hogy adja át pénzét. 2001. május 19. - Holtan ta­láltak egy taxisofőrt Budapesten, a 24 éves áldozatnak elvágták a nyakát és ellopták az autóját. 2001. május 14. - Nagykani­zsán lelőttek egy 30 éves taxi­sofőrt, autóját ellopták. A vizsgálat kiderítette: a férfi nem vett részt a bűncselekményben, ezért csak tanúként hallgatták ki. NAGY ESZTER DÓRA Meghalt a leitatott férfi PÉCS Nem tudták megmenteni az orvosok annak a férfinak az életét, akit egy fiatalokból ál­ló társaság itatott le egy kocs­mában a közelmúltban. A tet­teseket akár emberölés miatt is felelősségre vonhatják. Amint arról lapunkban beszámol­tunk, két héttel ezelőtt három fia­talember egy Pécs környéki kocs­mában arra kényszerített egy 62 éves nyugdíjas férfit, hogy akarata ellenére jelentős mennyiségű alkoholt igyon meg. A sértett a kocsmából kijövet rosszul lett, el­veszítette az eszméletét. A fiata­lok ezután téglából és egy bicikli­tárolóból alkalmi koporsót eszká- báltak az ájult férfi fölé. A mentő­sök a helyszínen újraélesztették az idős embert, aki kómába esett, majd tegnap a kórházban meg­halt. Kékesné Gyimóthy Marianna, a Baranya Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtóreferense érdeklődé­sünkre azt mondta: a férfi halálát követően már halált okozó segít­ségnyújtás elmulasztása miatt folytatják az eljárást. A bűncse­lekmény minősítése még változ­hat, miután az igazságügyi szak­értő elrendelte a boncolást is. En­nek eredményétől függően a sza­badlábon védekező feltételezett tetteseket akár emberölés miatt is felelősségre vonhatják. máté b. Összeszurkált tolvaj Budapest - Debrecen Előzetes letartóztatásba he­lyezte a bíróság azt a férfit, aki több késszúrással ölte meg lakótársát. A gyilkos azt sérelmezte, hogy a tanyáján élő fiatalember lopással szer­zett zsákmányait otthonuk­ban értékesíti. Eleinte tagadta bűnösségét az az 52 éves férfi, aki több kés­szúrással megölte 31 éves lakó­társát, de a bizonyítékok hatá­sára beismerte tettét - mondta az Europressnek Gyulai József. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr­főkapitányság sajtóreferense hozzátette: a két munkanélküli Debrecen-Pac külterületén, az elkövető tanyáján élt. Italozó életmódot folytattak és kisebb falopásokból tartották el magu­kat. A gyanúsított többször sé­relmezte, hogy lakótársa a ta­nyán értékesíti szerzeményét, egy ilyen veszekedés fajult tett­legességig. A férfi több késszú­rással végzett áldozatával, a fia­talember hátán és mellkasán is több sebesülést talált az orvos szakértő. A bűncselekményt követően a tettes el akarta tün­tetni a tetemet, ezért egy szá­non elhúzta azt a tanyától mintegy 100 méterre. Március végén itt találtak rá a szeren­csétlenül járt fiatalemberre, aki akkor már napok óta halott volt. Egy hónap alatt jutottak el a gyanúsítotthoz, akit eleinte tanúként hallgattak ki. A rendőrség a házkutatás során vérnyomokat talált, és a gyilkos a hazugságvizsgálón is lebukott. A részleteket szakér­tői véleményekkel pontosít­hatják. nagy ed Fegyház a keresztapának Lelki traumát okozott a kislánynak Barcs Hét év fegyházbüntetést ka­pott az a barcsi férfi, aki 12 éves keresztlányával fajtalan- kodott. Horváth Ferenc 2002 nyarán átmenetileg a rokon családnál lakott, s egyik éj­szaka a kocsmából hazatérve bement a kislányhoz. Azzal hívta át a szobájába, hogy szeretne neki valami szépet mutatni. Mivel korábban a kislány kapott már ajándékokat a férfitól, most is azt gondolta, hogy erről lesz szó. A nyári konyhában a férfi kérésére az ágyra feküdt. Ezt kö­vetően a keresztapa leszedte ró­la a pizsamát és simogatni kezd­te. Miközben simogatta a kis­lányt, önkielégítést végzett. Erő­szakot nem alkalmazott, de a ru­háját nem engedte visszavenni- Csak akkor engedte vissza a gye' reket a szobájába, amikor az sír­ni kezdett. A kislány egész éjjel sírt, reggel nem akart iskolába menni, s az éjjel történtekről be­számolt az anyjának. A szülők feljelentést tettek, s a vizsgála­tok szerint az élmény pszicho- szexuális traumát okozott a gye' reknek. A vádlott végig tagadta a bűn- cselekményt, ennek ellenére a barcsi városi bíróság bűnösnek találta, és a 12 éves kislány sérel; mére elkövetett szemérem ellem erőszakért hét év két hónap fegy- házbüntetést szabott ki rá, 5 nyolc évre eltiltotta a közügyek' tői. A többszörös visszaeső bű­nöző korábban lopás, okirat- hamisítás, orgazdaság miatt állt bíróság előtt. NAGY LÁSa-6 Gyermeket gyilkoló gyerekek Első fokon hat év tíz hónap, fiatalkorúak börtönében letölten­dő szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Bíróság azt a 17 éves lányt, akit Kocsis Franciska megölésével vádol az ügyészség. A fórum szerint a fiatal gyilkos egyszer sem mutatott meg­bánást. Budapest Előre kiterveltem különös kegyet­lenséggel, a 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölésben találta bűnösnek a Fővárosi Bíróság M. Viktóriát, aki három évvel ezelőtt kitervelte és a fórum indokolása szerint köz­vetetten végre is hajtotta egy 11 éves lány meggyilkolását. Kocsis Franciskát 2000 máju­sában ölte meg két iskolatársa. Egyikük a bűncselekmény elkö­vetésekor még nem volt 14 éves, ezért nem büntethető. Társa azonban bíróság elé állt, M. Vik­tóriát 6 év 10 hónap, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabad­ságvesztésre ítélték. A bíróság in­dokolásában kifejtette: a lány konfliktusba került Kocsis Fran­ciskával, a kisebb sértődések mi­att úgy döntött, hogy megleckéz­teti áldozatát. Először arra gon­dolt, megerőszakoltatja valakivel, majd azt tervezte, elcsalja egy idegen helyre, hogy az akkor 11 éves gyerek ne találhasson haza. M. Viktória rávette D. Mátét: se­gítsen a tervében. Kirándulás ürügyén elcsalták áldozatukat egy erdős területre, bántalmazták, majd a fiú egy láncos bottal megfojtotta. Bár M. Viktória a kislány nemi szervét is „életveszélyesen” megsebesítet­te, a vádlottat felmentették a sze­méremsértés, valamint a kifosz­tás vádja alól. A bíróság szerint a történtek nem szexuális indíttatá- súak voltak, hanem az áldozat kínzását segítették elő. Kifosztani pedig nem akarták a sértettet, csak eltüntetni a nyomokat. A tettesek egy héttel később visszatértek a bűncselekmény helyszínére. M. Viktória egy film­ben látottak alapján meg akarta akadályozni, hogy a kislányt azo­nosítani tudják. Lehetetlenné akarta tenni a fogazonosítást és le akarta venni a kislány kezéről a gipszet. Erre a gyilkosság után azt írták: game over, vagyis vége a játéknak. A bíróság indokolásában sze­repelt az is, hogy M. Viktória nem tanúsított megbánást a tör­téntek miatt. A döntés ellen az ügyészség és a védő is felleb­bezett. NAGY ESZTER DÓRA Bottal ment szobára Újabb fegyveres rablás SÁRSZENTMIHÁLY Ismeretlen tettes kirabolta a sárszentmihályi takarékszövet­kezetet, a zsákmányolt pénz pontos összegét nem tudni - mondta az Éuropressnek R. Szabó Ágnes. A Fejér Megyei Rendőr-főka­pitányság sajtószóvivője hozzá­tette: a pénzintézetben ügyfél nem tartózkodott, a három al­kalmazottat a rabló fegyverrel kényszerítette a bevétel átadá­sára. Az elkövető egy fehér szí­nű, lépcsős hátú, német rend­számú személygépkocsival tá­vozott. A rabló körülbelül ISI centiméter magas. ségért kiáltott, a támadó elment kült. A rabló több bűncselek' ménnyel is gyanúsítható. A fénj korábban egy tehergépkocsiba lopott el ruhaneműket, illetve be­tört két csanyteleki üzletbe és on­nan élelmiszert, készpénzt és kü­lönféle használati tárgyakat vitt el. A férfi elismerte a bűncselek­ményeket^ ________EUROPgg? CSAN YTELEK Elfogta a Csongrád Megyei Rend­őr-főkapitányság azt a 23 éves román állampolgárt, aki megpró­bált kirabolni egy férfit Csany- teleken. A tettes késsel és bottal jelent meg a helybeli lakos laká­sán, megfenyegette a sértettet és pénzt követelt tőle. A férfi segít-

Next

/
Thumbnails
Contents