Új Dunántúli Napló, 2003. április (14. évfolyam, 89-117. szám)
2003-04-26 / 113. szám
2003. ÁPRILIS 26., SZOMBAT HITÉLET 9. OLDAL Igazságban és szeretetben Zsúfolt templomban tizenegy felnőttet - köztük egy édesanyát kisgyermekével - keresztelt meg nagyszombaton este Ga- fadnay Balázs pécs-kertvárosi plébános. A hívek, a keresztszülők megilletődöttsé- 8e áthatotta a felemelően szép szertartást, mint öt éve minden nagyszombaton. Fehémé Sánta Melinda: Ha az életünk nagy dolgaiban rákérdeznek a „miért'’-re, az ember igencsak elgondolkodik a válaszon, hiszen nagyon nehéz összefoglalni nündazt a sok-sok órát, napot, évet felölelő gondolkodást és mérlegelést, melyeknek végeredménye a házasság, a foglalkozás, a gyermekvállalás, vagy éppen a felnőtt kori megke- resztelkedés lesz. Ez utóbbi - esetemben - lassan csaknem két öve foglalkoztat igazán. Hosszú és kemény utat jártam meg, míg ehhez az elhatározáshoz jutottam. Kételkedtem, válaszokat kerestem mindenre, de rá kellett jönnöm, hogy amíg magamon kívül keresem őket, addig sohasem fogom megtalálni. így hát változtattam. De nem a világon, hanem magamon, helyesebben magamban. Korábban úgy éreztem, gyenge az az amber, aki Isten segítségét kéri. Rá kellett jönnöm, hogy az az igazán bátor, aki önzetlenül és teljes odaadással be tud fogadni és rá tud hagyatkozni Valakire, aki mindenkinek mást és mást jelent. Számomra Ő a szeretet és Ő az, akinek hátás vagyok életem nagy pillanataiért. Hálát adok neki azért, mert egy olyan emberrel ismertetett meg, akinek egy éve örök hűséget fo- gadhattam, és aki nemcsak a férjem, de a lelki társam és a másik felem. Ő mutatta meg és indított el azon az úton, amelynek első legfontosabb állomása a nagyszombati megkeresztel- kedésem. Hálás vagyok héthetes kislányunk érkezéséért is, mert ő egy igazi ajándék, az élet nagy csodája. Végül de nem utolsósorban a szeretetről szólnék, ami a hitnek köszönhetően nem egy A nagyszombati keresztelőn FOTÓIM. A. üres frázis immár számomra, hanem hitem alapja és tartópillére. Koch Zsuzsanna: Több mint két éve már, hogy egy barátomtól megkaptam a Bibliát. Azóta rendszeresen olvasom a Szentírást, és lassan felismertem, hogy valami hiányzik az életemből. Ráébredtem, mit szeretnék: teljes emberi életet élni - Jézus Krisztus tanítása szerint - igazságban és szeretetben. És így remélhetem, hogy Ő élni Irgalmasok mindent - mai szemmel. így hát három-három vasárnapot a kereszt- ségnek, a betegek szentségének szenteltek. De foglalkozott P. Mor- vay Imre 0. H. a szertartásokkal is: minek mi a lényege, az értelme. Természetesen bemutatta a szentolvasó új tizedét - a Világosság rózsafüzért. És szó volt korunk mind égetőbb kérdéséről - a gyermeknevelésről. Szóról szóra lehozták a n. Vatikáni Zsinat állásfoglalását is a hetilap 4. oldalán. A 4. oldalon ismerkedünk meg a pécsi rendház, a kórház fejlődésével. Több mint ígéretes. Bemutatják a templomot: a passaui Segítő Mária kápolnát, a lourdes-i grottát. És bizonyára folytatódni fog a sor országos kitekintéssel és a rend világot átfogó hálózatával. Mert Pécs nem áll egyedül! A 4. oldal azonban a világiak rovata. Remek elbeszélések, eszme- futtatások, gondolatok, hitvallások, imák íróktól, tudósoktól, politikusoktól-néha csak egy-egy mondatot idézve. Két gyöngyszemet mindenképpen meg kell említeni: egy ismeretlen írótól „Mit tettél velem, UranT’és „ A kék barlang”-ot Bruno Ferre- rotóL Nehéz volt a szegény ember keresztje - meséli Bruno Ferrero. Látta, a többiek hogyan élnek és panaszkodott az Úrnak.- Azoknak persze jól megy... Az Űr rámosolygott és lehetőséget adott neki a választásra. A szegény ember egy hatalmas kék barlangban találta magát tele keresztekkel: nagyok, kicsik, gyöngyökkel kirakottak, még püspöki is. A szegény ember eldobta saját keresztjét és válogatott. Felvette ezt is, azt is, azután visszatette mind. Végre a sarokban talált egy testhez álló kis keresztet, nem volt súlyos, a járásban sem akadályozta. Úgy érezte, ezt neki készítették.- Ezt választottam - kiáltotta és elhagyta a barlangot. Az Űr jóságos tekintettel nézett rá... a szegény ember ekkor vette észre, hogy a saját keresztjét vette vissza a vállára. Többet nem tette le, hanem hordta egy életen át... Valamikor a szószék jelentette a hithirdetés fórumát. Az iigalmasok tovább léptek, hetilapot adnak híveik kezébe. Mi több, a szentbeszéd elhangzik a rádióban és olvasható az interneten - Várbíró Péternek köszönhetően. Mert hogy is mondja dr. Ross Campbell? (Irgalmasok 10. szám): „Nem szabad megtorpannunk!” ____________ _________B. J. széd sem két-három történet nélkül. De hát a Mester is így csinálta! Ezek megmaradnak, és róluk eszünkbe jut a tanulság. Prédikációk... Egy részük szemléletformálásra összpontosít, azt is mondhatnánk világnézetet formál, mások erkölcsi kapaszkodókat nyújtanak és cselekvésre motiválnak. „Éljetek örömben, mert köztetek van az Úr!" Sok lehetőségünk van arra, hogy ezt az örömöt megéljük. Minden helyzetben! Nevelgetnünk kell magunkat, hogy derűsek le„Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája!" - Az igazi nagysághoz a kicsi szeretetgyakor- latok is hozzátartoznak. Az igazi nagyok a családi életben is nagyok. „Derék asz- szonyt ki talál... értéke a gyöngyä messze meghaladja. Férje egész szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosz- szuL ” - Milyen is a derék asszony? Istenfélő, szerelmesen szeret, biztos társ, erényekkel ékes, gyengéd, tapintatos... Itt egy sztorit feltétlenül el kell mondani. HL Konrád császár győzött ellensége felett, a város lakóit foglyul eiterte. Sok könyörgésre megkegye mezett a várban maradt asszonyol nak és úgy rendelkezett, hogy a asszonyok magukkal vihetik, amit hátukon elbírnak. S íme, az asszc nyok a saját férjüket vették a hátul ra és cipelték ki a városkapun... j császár nem vonta vissza a szavát. „Nemde, küzdelem az ember so, sa?" - így a szentírás. - Ne panas; kodj örökké! Sok a sikertelenség Minden összeomlott? Nincs kilátás A megoldás felé haladsz, ha n ményt nem adod fel. Csüggedt elk< seredésben ne dönts, ne légy hirti len! A sötét felhők elmúlnak, a vi lámlás és a dörgés elcsendesül. N felejtsd el: bármilyen borús is az éj a felhők fölött mindig ott van a Naj ki is fog sütni. A szentbeszédek nem csak a n< pi evangéliumról szólnak. Rég vo tak a hittanórák. Ha voltak! Jó a he mályos ismereteket felfrissíteni, so gyünk. kezd bennem. Érzem, hogy az Úr segítségével jobb anya, jobb feleség, jobb barát, azaz jobb ember lehetek. Szekér Tamara Gyermekkoromtól fogva jelen volt életemben a kettősség: vallásos és Istenben nem hívő emberek vettek körül. Főiskolai barátaim nagy hatással voltak rám, amikor hitbéli élményeiket megosztották velem, és amikor velük együtt élve nap mint nap megtapasztalhattam a hit és az ima erejét. Az ő példájukat követve vettem kezembe a Bibliát. Gyakran tapasztalom, hogy a Szentírás iránytű az életemben: azon az úton szeretnék járni, amit Jézus elém tár. Megkeresztelésem által a nyüvánosság előtt is vállalni akarom a Krisztussal való közösségemet! Székelyhídit: Nehéz, talán lehetetlen pontosan megfogalmazni, mit jelent számomra a megkeresztelke- dés, milyen változások történtek az életemben azóta, hogy elhatároztam, a keresztények közösségéhez szeretnék tartozni. Nehéz, mert megfoghatatlan ez az érzés, mégis ott van minden nap minden gondolatban és minden cselekedetben. Sokszor azon gondolkodom, vajon helyesen cselekedtem-e, megtettem-e mindent, amire képes vagyok - és próbálok az általam újonnan felállított mércének egyre jobban megfelelni. De már most nyugodtabban alszom és jobb érzéssel kelek fel reggel, hiszen tudom, jól döntöttem. Eszékre látogat a szentatya II. János Pál pápasága során immár harmadszor Horvátországba látogat. Június 5-9. között tervezett útja során a következő öt várost látogatja meg: Rijeka, Dubrovnik, Eszék, Djakovo és Zadar. A szentatya 1994-ben tett első útja alkalmával Zágrábot, 1998-ban pedig ismét a horvát fővárost és Splitet kereste fel. A horvát püspökök nemrég véget ért közgyűlésük során közölték, hogy a pápalátogatás vezérfonala a család lesz. Zelimir Puljic dubrovniki püspök elmondta, hogy a pápai útra jelentős időszakban kerül sor. Egyházmegyéjében ugyanis a szentatya boldoggá avatja Maria Petkovic nővért. Az Irgalmasság leányai szerzetes kongregáció alapítónője 1892-ben született és 1966-ban hunyt el. Az 1991. óta független horvát államnak közel ötmillió lakosa van, akiknek 80 százaléka kato- likusnak vallja magát. ________■ Sá rkártyölők Kajtar Edvárd Április 24-e hagyományosan Sárkányölő Szent György emléknapja a naptárban. Egyszer érdekes fotót mutatott be egy repüléssel foglalkozó folyóirat: az orosz légierő egy szibériai bázisán a repülőgépekre Sárkányölő Szent György alakját festették úgy, ahogyan az orosz ikonfestő hagyomány is mindig ábrázolta: lovon ülő harcos, aki lándzsájával a ló lábai alatt tekeredő sárkánynak megadja a kegyelemdöfést. Érdekes volt látni ezt az ábrázolást, hiszen az említett harci repülőgépeken nem is olyan régen még a kommunista diktatúra jelvénye díszelgett. Ma már tudjuk, hogy sok orosz ember titokban naponta fohászkodott többek között az említett szenthez is akkor, amikor a sárkányi önkény uralta „az eget, a földet, a tengereket és mindent, ami rajtuk mozog" - ezen idézett szószerkezettel említi gyakorta a Biblia a teremtő Isten teremtését, s azt is megemlíti, hogy ez a teremtett világ „jó", és ahol „nem az alvilág uralkodik". „Klasszikus" akciófilmnek mondott műsor megy a televízióban heti szédületes óraszámban: „aktuális” szentgyörgyök a kikiáltott sárkány ellen tusakodnak, persze mindig eredményesen - a részükről időnként előkerülő brutalitás és egyéb erkölcstelenség a „kockázatok és a mellékhatások" kategóriájába tartozik, a filmet a „jó" nézők így is megnézik. Régi téma: a jó és a rossz küzdelme, s persze mindig a jónak kell győznie, és mi természetesen a jó oldalán állunk, ha véletlenül mégsem, pedig azt hittük, akkor a mi oldalunkon is majd készítenek egy akciófilmet, ahol majd mi biztosan a jó oldalán fogunk állni - bizonyos propagandák ebben meglepően „ügyesen ülik meg a lovukat és bánnak a lándzsájukkal". Az ember a zsigereibe kódolva tudja, hogy a jóval nem ér fel semennyire sem a rossz, vagyis csak a jó az abszolút, az érték, míg a rossz ennek a hiánya. De vajon mit nevezünk jónak, s mi a rossz, vagyis ki a győző, és ki az a halálos döfést kapott sárkány a lovak lábai alatt? Ismerjük a gazdag ifjú és Jézus között ennek a kérdésnek a drámai felmerülését, és a nagyon is kemény választ rá: „Mester! Milyen jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Ő azt válaszolta neki: Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyvalaki a jó. Ha pedig be akarsz menni.az életre, tartsd meg a parancsokat." (Mt 19, 16-17). Az ikon Györgye nem egy akcióhős, nem reklámoz „boldoggá tevő lándzsát", hanem megtartja a parancsokat, a törvényt. De ilyenkor előkerül a negatív szereplő „parancsra tettem" védekezése, és egyidejűleg a dicsőségben úszó „akciósszentgyörgy" szerénykedő „csak a kapott parancsot hajtottam végre" védekezése. Ilyenkor dönt a szimpátia, a rokonszenv, a „humánus sajnálat", a divat, a média véleménye (!), aki ezt a „más-ikont” nézi a képernyőn, de persze a döntésében mindig ott vannak a „kockázatok és a mellékhatások". „Aki parancsaimat ismeri és megtartja azokat, az szeret engem. " (Jn 14, 21). S az ikont szemlélő egyszer csak azon kapja magát, hogy a félelmetes csata a szent és a sárkány között a saját szívében zajlik (s ezek voltak a „kockázatok és a mellékhatások"): vagyis hogy már régen nem pusztán néző itt. Hajlamosak vagyunk ma mindent egy állítólagos szeretet nevében, saját kényelmi, önző, a lelkiismeretbe kiirthatatlanul belevésett törvény igazát gyáván (mert kényelmetlen) befalazó magatartással „feloldozni". S amikor a remegve „akcióhősködő" énünk Pilátusként mossa a kezeit, a sárkány, keresztre feszítve az Atya akaratát (a parancsot) teljesítő Jézust, saját magának adott halálos döfést: a halál, a rossz birodalmába egyszer csak betört az Élet, maga a Jó, mert az maga az Élet. Ahogyan a nagyszombati zsolozsma egy gyönyörű szövegével imád- koztuk: „Halálod leszek, ó halál, marásod leszek, ó alvilág!" A néző belép az ikonba, Péter és János az üres sírba húsvét hajnalán, és akkor elkezdenek hinni. Amikor kísértve, vagy, szorongsz, amikor nehéz az egyetlen választhatót, a jót választanod: akkor lépj be a reszkető szív ürességébe, s töltsd meg a parancsokkal, az Isten tudott, felismert akaratával, s akkor majd szeretni, imádni fogod a Jót, egy leszel Vele, s győztesként fogod ékesíteni a még küzdő testvéreid emberségét. Te leszel a Jel. A feltámadás élő Jele. Kajtár Edvárd Emlékeztető A SALZBURGI DÓM énekkara kamarazenekara kíséretében ad hangversenyt május 1-jén, csütörtökön este fél 8 órakor Pécsett a Ferencesek templomában. Cziffra János vezényletével. TIZENEGY GYEREKET keresztel április 27-én, vasárnap fél 10 órakor a Bazüikában Pavlekovics Ferenc általános helynök, ők május 18-án járulnak első szentáldozáshoz. HOLNAP, VASÁRNAP a Ferencesek templomában a fél 10 órai szentmisén Rheinberger C-dúr miséje és Händl Hallelujája hangzik el a Bazilika Mozart Kórusa és zenekara előadásában. Szólót énekel Kúti Ágnes, Papp Kriszina, Horváth István és ifj. Dobos László. Vezényel Szamosi Szabolcs. PAPI ÉS SZERZETESI HIVATÁSOKÉRT imádkoz- nak május 1-jén este fél 6-kor Pécsett a Bazilikában. Ezen részt vesznek a pálos növendékek, a szemina- risták, az imádságot a ferences nővérek vezetik. Szeretettel várják a híveket. SZÁZHATVAN FIATALT várnak május 1-jén Máriakéméndre a Pécs-Egyházmegyei Katolikus Németek Egyesületének szervezésében a hagyományos ifjúsági zarándoklatra. A fél 11-kor kezdődő német nyelvű szentmisét Mayer Mihály megyés püspök mutatja be. Az éneket a babarci ifjúsági kórus vezeti. A zarándoklatot egyenes adásban közvetíti a Magyar Rádió Pécsi Nemzetiségi Szerkesztősége. BÉRMÁLÁS. Holnap, vasárnap fél 11-kor Szentlőrin- cen, délután 4 órakor Bátaszéken, május 2-án, pénteken délután 4 órakor Siklósnagyfalubán, 3-án, szombaton 16 órakor Sellyén, 4-én, vasárnap fél 11-kor Lengyelben, 16 órakor Mucsfán bérmál Mayer Mihály megyés püspök. Pavlekovics Ferenc általános helynök holnap, vasárnap délután 4 órakor Hőgyészen, május 3-án, szombaton 16 órakor Szakoson, 4-én vasárnap 10 órakor Máriagyűdön, délután 4 órakor Németkéren szolgáltatja ki a szentséget. MÁJUSI LITÁNIÁK - minden este fél 6 órakor a Bazilikában. KAPOCS. A Pécsi Rádió ökumenikus magazinjában (101,7 MHZ) vasárnap 8.10-től 9 óráig az egyetemi keresztény fesztiválról lesz szó, Szalay Lajos református lelkész fehérvasámapról, az irgalom vasárnapjáról elmélkedik. (a). REKONSTRUKCIÓ. Az egerági plébánia helyi védettség alatt álló épületegyüttesét az önkormányzat pályázaton nyert pénzeiből felújítja. A munkálatok a jövő héten kezdődnek. (a) GITÁROS MISE lesz holnap, vasárnap este 7 órakor az Irgalmasok templomában. A szervezők énekeseket is várnak a kórusba. (a) A PÁLOS MISÉT április 29-én, kedden 19 órakor a Gesztenyés Közösség szervezésében tartják a Pálos templomban. (a) MISE EGYETEMISTÁKNAK. Minden szerdán délután 6 órától a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola fiúkollégiumában (Pécs, Hunyadi út 11.) misét tart az egyetemistáknak Gál Péter egyetemi lelkész, (a) NAGYCSALÁDOSOK. A pécsi Székesegyház nagycsaládosok egyesülete május elseje helyett 8-án, csütörtökön tartja szokásos havi találkozóját. Téma: Meszéna Tamás és Ági: Párkapcsolat serdülőkorban. _________________________________________ ub üál a pécsi Betegápoló Irgalmas Rend templomának hetilapja: i _?szonötödször jelent meg - 2002. november 1. óta folyamatosan! A i “^éti szám - a 26. - már 950 példányban. Ez önmagáért beszél. A : Kez(leményezés egyedülálló az egyházmegyében. : 1 A/4-es formátumban készül, kétrét Niva, a legegyszerűbb kivitelben. *ngyen kapja mindenki: a templomig betérők, a kórház betegei és hoz- ?-átartozóik, az egészségügyben dolgozók. . Azt írja beköszöntőjében Dömötör Hillár atya: „Célunk a hitélet elmélyítése, a Betegápoló Irgalmas kend tevékenységének, lelkiségének megismertetése”. Ez sikerült. Mesterien szerkesztett kis lap - érdekes és gondolkodásra késztet. Az első oldalon hírpkpt Wn7nl a 7A oldal a vasárnapi prédikációé. A negyedik? Itt írók, tudósok, politikusok szólalnak meg. A lapban így jelenik meg a pap és a hívek közössé- ge, vagyis az egyház. Jelentősége? Hát hogy is vagyunk mi a vasár- oapi prédikációval? - Halljuk, ériünk is belőle valamit, de ami megmarad, az nem túlságosan sok. Most utánalapozhatunk: hogy is van ez? És érdemes! Mert az írott beszéd színvonalra késztet. Fel kell készülni, felépíteni és végigvezetni a gondolatmenetet, logikus érvelésre és pontos fogalmadra szorít. No, de lássuk a művet! Az információk programokat kínálnak: mikor, hol müyen előadást hallhatunk, milyen kiállítások nyílnak- Tájékoztatnak iskolai beiratá- sokról, miserendről, zarándoklatoknál és rendezvényekről. Ki hitte vol- JH, hogy a lelkiség mozgalmak milyen élénk és sokszínű tevékenységet folytatnak! A belső két oldal a vasárnapi prédikációé. Egy idézet az evangéliumból- négy-öt pontban tételesen, áttekinthetően feldolgozva. Csupa élet 32 egész, nincs egyetlen szentbe-