Új Dunántúli Napló, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)

2003-03-07 / 65. szám

gg| 2003. Március 7., péntek HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Fidesz: Budapest- Tejet a gyerekeknek, füvet a teheneknek - ismertette a Fidesz álláspontját Glattfelder Béla (Fi­desz) az iskolatejbotrány kap­csán. A Fidesz országgyűlési ha­tározati javaslatot terjeszt a parla­ment elé az iskolatejprogram új­raindításáért. Kérik, a kormány június 30-áig alakítsa ki a prog­ram új feltételeit, és 2004-re ter­jessze ki az akciót az egész or­szágra. A politikus emlékeztetett: a polgári kormány indította el az iskolatej-akciót. Ennek kereté­ben naponta 2 deciliter tejet kap­tak a gyerekek 7 megye oktatási intézményeiben. Az ital árának 70 százalékát az állam, 30 száza­lékát pedig az illetékes önkor­A balatoni Balaton Tanulmánytervet készíttetett a Balaton Fejlesztési Tanács a tó medréből kikotort iszap elhelyezési lehetőségeiről. A balatoni strandokról és kikö­tőkből kiemelt zagynak nincs elég kijelölt helye. Az 1990-es évek elejétől csak minimális mértékben kotorták a Balaton medrét; ma már a mé­lyebb merülésű hajók nehezen kötnek ki. Az északi part előtti mederben 242 ezer köbméter, míg délen 587 ezer köbméter iszap vár kotrásra. Van ahol az iszap vastagsága eléri a 90 centi­métert. Az idén legalább 136 ezer köbméternyi mennyiséget el kellene távolítani. A probléma: nincs a tavon megfelelően korszerű és haté­kony technológia, amellyel az tej és fű mányzat fizette. Az akciót az új kormány megszüntette. - Miköz­ben az országban 400 millió liter tejfelesleg van, a tanulók nem jutnak az italhoz. Glattfelder 50 millió liter tejet juttatna a diá­koknak. Három minisztériumot is meg­kerestünk az ügyben: mindenhol közölték, nem kompetensek a kérdésben. Az oktatási tárca köz­leménye szerint az iskolafenntar­tók saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy az intézményi ét­keztetésre rendelkezésre álló, összességében megemelt keret­összegből milyen jellegű és minő­ségű étkeztetést biztosítanak. így az étkeztetés részeként helyi szinten akár az iskolatejprogram megszervezését is felvállalhatják. FARKAS-BARANYA iszap helye iszapot el lehetne távolítani. A Balatoni Hajózási Rt. csak nagy erőfeszítésekkel tudja üzemben tartani kotrósorát. További gond, hogy az érintett önkor­mányzatok nem szeretnék, ha zagyteret jelölnének ki területü­kön. Emiatt fordulhatott elő, hogy a nem szennyezett iszapot a strandról vagy kikötőből kiko­torva a tó közepén visszaenged­ték a tóba. Pénzügyi befektetők részé­ről felmerült az is: építsenek az iszapból szigeteket a Bala­tonba. A tanulmány készítőinek fel­derítése szerint a parton rendel­kezésre áll akkora terület, ame­lyen hosszú távon, mintegy negyven évig megoldható a bala­toni iszap elhelyezése. A szüksé­ges munkálatok költsége több milliárd forintra tehető. CZENE ATTILA Férfiuralom Budapest A Népesedési Kormányprog­ram részeként Miniszterelnö­ki Hivatal Stratégiai elemző központja megvitatta a nők foglalkoztatását elősegítő kor­mányzati teendőket, a „nőté­ma” iránti politikai érdeklő­dést és az uniós csatlakozás hatásait a „nőkérdésre”. A Népesedési Kormánybizottság feladata, hogy az év végére a kor­mány asztalára tegyen egy Népe­sedési Kormányprogramot. Szeke­res Imre államtitkár, a STRATEK vezetője ugyanakkor elismerte, hogy a politikát még mindig a fér­fiak uralják. A politikus szerint csak akkor tudunk válaszokat ad­ni a társadalom és így a nők kér­déseire, ha ismerjük álláspontju­kat. Szekeres közölte: az Unió is­meri és megpróbálja kezelni ezt a a politikában Nőnapi tüntetés A nőnapra tüntetést szervez a Blaha Lujza téren a NANE Egye­sület, igy tiltakozva a családon belüli erőszak, a fenyegetések és a szexuális zaklatás ellen. Az egyesület képviselői több állami szerv vezetőjével találkoztak a közelmúltban és az Igazságügyi Minisztériumon .kívül mindenki egyetértett abban, hogy a csalá­don belüli erőszak súlyos társa­dalmi probléma, amelyet meg kell oldani. A NANE szerint a szaktárca nem kívánja rendezni a kérdést. problémát és számos intézkedés, program és lehetőség kínálkozik a női esélyegyenlőség megteremté­séhez. Ezzel együtt hazánkban nyílik például egyedül lehetőség, hogy egy anya három évig otthon legyen a gyerekével.____________■ NEMZETI MINŐSÉGI DÍJ. Európa az igényességet, minőséget jelenti, és ha az igényesség uralja a ma­gyar gondolkodásmódot, akkor Magyarország biztos nyertese lesz az európai uniós csatlakozásnak - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök a 2002. évi Nemzeti Minőségi Díjak átadási ünnepségén a Par­lamentben. Képünkön Csillag István gazdasági miniszter, Nyírati István vezérigazgató, Pécsi Vízmű Rt.; Farkas József ügyvezető igazgató, Sanametal Kft, Eger; Horváth István vezérigazgató, Legrand Kontavill Rt., Szentes; Medgyessy Péter miniszterelnök. fotó: europress/kallus györgy A lemorzsolódás ellen Budapest Az utolsó üveg Budapest Az utolsó üveges ásványvizet is kivonták a forgalomból. A kör­nyezetvédelmi tárca vezetője le­vélben fordult a gyártóhoz, fon­tolja meg újra ezt a lépést. Ma­gyarországon mindössze három­fajta ásványvíz kapható vissza­váltható műanyag flakonban, üveges azonban már csak ez az egy volt. A környezetvédelmi tár­ca mögt készíti elő azt a betét- és letéti díjakról szóló kormányren­deletet, amely ösztönzi a gyártó­kat az újratölthető csomagolások használatára. europress Csökkentené a lemorzsolódást az oktatási tárca a szakiskolai fej­lesztési programjával. A három­éves szakmai project az intézmé­nyek 20-25 százalékára terjed ki, teljes költségvetése 12-13 milliárd forint. Magyar Bálint oktatási mi­niszter közölte: az idén 2 milliárd forintot költenek a fejlesztésre és a programban résztvevő mintegy 90-100 iskolát pályázat útján vá­lasztják ki. Sári Lajos szakképzési ügyekért felelős államtitkár azt mondta: a fejlesztési program a közismereti alapozó szakkép­zés módszertanának megújítása mellett tartalmazza a hátrányos helyzetűek reintegrációját célzó intézkedéseket. A program internetes ismerte­tője szerint csökkent a szakisko­lák népszerűsége az utóbbi évti­zedben és igen magas a tanulók bukási, lemorzsolódási aránya. A szakiskolákban folyó munkát to­vább nehezítik a hiányos tárgyi, anyagi feltételek, továbbá a peda­gógusok gyakran jogosan emle­getett szakmai magárahagyatott­Sága. BARANYA NATO-pörkölt magyarosan A Magyar Honvédség Élelmezési Szolgálatfőnöksége olyan új élelmiszercsomagokat állított össze, amelyek megfelelnek a magyar étkezési szokásoknak, és eleget tesznek a NATO elő­írásainak is. Szolnok Mielőtt az új típusú csomagokkal töltenék fel a honvédség készlete­it, azokat csapatpróbának vetet­ték alá. A kóstolásra a NATO-nak felajánlott alakulatokat jelölték ki, köztük a szolnoki 34. Bercsé­nyi László Felderítő Zászlóaljat. A nyilvános tesztelésen részt vett a HM politikai államtitkára, Iván- csik Imre is. A csapatpróba arra szolgál, hogy a még nem véglegesített összetételű komplett csomagok tartalmát öt hónapon át teszteljék az alakulatok, majd a tapasztala­tokról számoljanak be - tudtuk meg Jósvai Attila ezredestől, az MH élelmezési szolgálatfőnöké­től. A vélemények figyelembe vé­telével döntenek a végleges össze­állításról és a csomagolásról is. A felderítők esetében, akik harci fel­adatuk közben ellenséges terüle­teken is tevékenykedhetnek, nem mindegy, mit árulnak el az el­fogyasztott élelmiszerek hátra ha­gyott csomagolásai. Esetükben kerülni kell minden olyan címké­zést, feliratozást, ami beazonosít­hatná hovatartozásukat. A laikus, ám katonaviselt em­ber számára a legfeltűnőbb az, hogy az új csomagokban már hi­ába keressük a hagyományos, „páncélos” konzerveket. Ezt a csomagolási technikát felváltotta az annál jóval korszerűbb és könnyebb „aluseál” kivitel. A há­romfajta egységcsomag meglehe­tősen változatos, energiában és vitaminokban gazdag ételekből és italokból áll. A főételek között A honvédség új ízei sikert arattak FOTÓ: CSABAI ISTVÁN megtalálható a vörösboros pacal- pörkölt és a tárkonyos pulykara­gu is. A táplálék által biztosított kalória-utánpótlás különösen fontos a felderítő katonák eseté­ben, akik terepen, a legszélsősé­gesebb időjárási körülmények között végzik munkájukat. HORVÁTH GYŐZŐ Hírek Márciusi verseny Március 10-ig küldhetik be munkáikat a jelentkezők a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) Kormányzati Kommunikációs Központ pályázatára, amelyet az 1848-as forradalom és sza­badságharc emlékére hirdettek meg. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum internetes honlapján - http://www.hm-him.hu - már­cius 1. és 10. között a közép- iskolások részére történelmi vetélkedő indult, mu Titkos titok Az Országos Egészségbiztosítá­si Pénztár (OEP) főigazgatójá­nak nincs birtokában olyan konkrét bizonyíték, amely arra vonatkozna, hogy a szervezet­nél titkos adatgyűjtés, meg­figyelés történt volna. Matejka Zsuzsa, az OEP főigazgatója azt mondta: az elmúlt napokban a gyógyszerügyekkel foglalkozó egyik munkatársa közölte vele, arra utaló jelek vannak, hogy személyét nem megengedhető módon megfigyelik és zaklatás éri. mu Vita a házról Nincs veszélyben a Terror Há­za, sőt anyagi értelemben min­den más közművelődési vagy közgyűjteményi intézménynél jobb helyzetben van - véli Pető Iván (SZDSZ), az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke. Schmidt Mária, a múzeum főigazgatója úgy véli, Pető Iván rosszindulatúan összekeveri a Terror Házát is működtető köz- alapítvány által felügyelt intéz­ményeknek nyújtott állami támogatásokat, mti Régi ajánlat A kisebbségi önkormányzatok megalakításához való jog ala­nyai a nemzetiségi közösségek, illetve azok tagjai, „a többségi társadalomhoz tartozók alkot­mányosan nem gyakorolhatják a kisebbségi jogokat” - állítja Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok ország- gyűlési biztosa, aki eljuttatta a kormányzathoz a kisebbségi önkormányzati választások rendszerének átalakításával kapcsolatos javaslatait. Az ombudsman négy éve is java­solt törvénymódosításokat, mti Lesz találkozó Jövő hét kedden tart egyezte­tést az SZDSZ és az MSZP a ko­alíciós szerződés módosításáról - közölte Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök, mti Új gép Megérkezett a harmadik új ge­nerációs Boeing 737-es repülő­gép a Malév Rt.-hez. További 15 ilyen gép érkezik még a flot­tafrissítés részeként 2005 már- ciusáig. mti ______________________■ A pártok helyzete a nyugati országrészben Országos szinten alig érzékelhető a változás, itt a Dunántúlon annál látványosabb. A kormányzás ne­hézségeibe bonyolódott MSZP mutatói valamelyest gyengültek, a helyzeteket rendre a maga javára fordító Fideszéi pedig enyhén ja­vultak az elmúlt hónap során - ezek a legfontosabb következteté­sei a Szonda Ipsos legfrissebb, Nyugat-Magyarországon végzett közvélemény-kutatásának. Az összes kérdezett körében, országos szinten az MSZP csak egy százalékpontot vesztett, s a Fi­desz ugyanennyit szerzett, a szo­cialisták előnye azonban harma­dik hónapja csökken, a november­ben elért maximális (15 százalé­kos) előny immáron a felére apadt. (A jelenlegi népszerűségi indexek: MSZP 36 százalék, Fi­desz 28 százalék.) Itt nyugaton komolyabb a kormányzó szocia­listák vesztesége. Egy hónappal ezelőtt a dunántúli megkérdezet­tek 37 százaléka számára, most 32 százaléka számára volt rokon­szenves, miközben a Fidesz muta­tója 29 százalékról 34 százalékra emelkedett. S míg országos szin­ten az MSZP népszemségi fölénye a csökkenés ellenére is érdeminek mondható, a nyugati megyékben elért mostani eredménye a válasz­tás óta regisztrált leggyengébbek közé tartozik. A Fidesz ugyanak­kor - az ország egészét teltintve - még mindig messze elmarad a vá­lasztást követő hónapokban re­gisztrált legjobb eredményeitől, s még itt a Dunántúlon is csak meg­közelíti azokat. Érzékelhetően ellenszenvesebb is lett a MSZP, miközben a Fidesz és a - hagyományosan legellen­szenvesebbnek számító - MIÉP ezelőtti 15 százalékhoz képest múlt havi 18 százalékhoz képest mutatója lényegében változatlan most a megkérdezettek 18 százaié- most 22 százalék volt ezen az ál­maradt, illetve enyhén csökkent, ka jelezte, hogy számára ellen- lásponton), miközben a Fidesz el- Országos szinten az egy hónappal szenves a MSZP (itt nyugaton a lenszenvindexe országos szinten most 16 százalék (a nyugati or­szágrészben 18 százalék), a MIÉP pedig országosan a felnőtt lakos- áág 22 százaléka (a Dunántúlon 19 százaléka) számára ellenszenves. Jelenleg országos szinten az MSZP a biztosra ígért szavazatok 51 százalékát, a Fidesz pedig 40 százalékát szerezné meg, itt a Du­nántúlon azonban egyaránt 46 százalékhoz jutna a két nagy párt. Egy hónapja országos szinten a felnőtt lakosság 18 százaléka vélte legvalószínűbb győztesnek a Fi­deszt, s több mint háromszor ennyien az MSZP-t (56%), most 23 százalék látja esélyesebbnek az el­lenzéki pártot, s kétszer ennyien (48%) a vezető kormánypártot. Nyugaton a szocialistákat a meg­kérdezettek 45 százaléka, a Fideszt 29 százaléka véli esélyesebbnek a választási győzelemre. ___■

Next

/
Thumbnails
Contents