Új Dunántúli Napló, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)

2003-03-04 / 62. szám

10. OLDAL K R M I 2003. Március 4., kedd .Szabad • ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Spray-vel fújt Beismerte tettét az a 25 éves orosházi férfi, aki kirabolt egy budapesti lakost. A gya­núsított eddig ismeretlen tár­sával becsengetett a fővárosi lakásba, gázspray-vel lefújták az ajtót nyitó 47 éves sértet­tet, majd bántalmazták. A lakásból 300 ezer forint készpénzt és mobiltelefont vittek el. europress Kocsmai verekedők Rablás gyanúsítottjait fogták el a szegedi rendőrök. A két férfi egy vendéglő tulajdonosát bántalmazta, elvették 30 ezer forintját és mobiltelefonját. A tettesek egy üveg röviditalt is magukhoz vettek. Mező­falván hárman könnyebben megsérültek, miután a helyi csárda előtt egy férfi baseball­ütővel ütötte meg őket. Egy másik férfi lefűrészelt csövű puskával lőtt a levegőbe, majd elmenekült. Mindkét garázdát elfogták a rendőrök, europress Magnókra utaztak Három autót tört fel Debre­cenben az a három tettes, aki­ket a rendőrség a napokban fogott el. A tolvajok - köztük két fiatalkorú - rádió­magnókat vettek ki a gép­járművekből. europress A fejébe lőtt Nem sikerült megölnie magát annak a fiatalembernek, aki fejbe lőtte magát Ecseren. A férfi egy légpuskával célzott a halántékára, így akart végez­ni magával, amiért elhagyta a barátnője. A fiatalembert sú­lyos sérüléssel szállították kór­házba, de nincs életveszély­ben, a történteket maga mesél­te el a rendőröknek, europress Meggyalázták a temetőt Jeleket, csillagokat rajzoltak a sírokra ÚJ ,---1 JZj . MŰ"/ A BMRFK bűn- és baleset-megelőzési rovata Célkeresztben a mobilok A fiatalok közül egyre többen rendelkeznek mobiltelefon­nal. Azonban a berendezések tolvajok célpontjává is tehe­tik tulajdonosát. A nagyvárosokban mindenna­possá vált, hogy a tizenéves fiata­lok kezében, övén is látunk mo­biltelefonokat. Általában maguk a szülők látják el ezekkel kamasz gyermekeiket, melynek segítsé­gével ellenőrizhetik, merre jár­nak, hol tartózkodnak éppen. Tény, hogy a kor vívmánya jó szolgálatot tehet, ha a gyerek el­téved, bajba kerül, de ne feled­jük: értékes műszaki tárgy lévén bűncselekmény tárgya is lehet. Fokozza a támadás veszélyét, ha a fiatalok dicsekednek meglévő értékeikkel, feltűnő módon hasz­nálják, viselik azokat. Az elmúlt év októberétől megszaporodtak a fiatalkorúak sérelmére elkövetett olyan rablások, amelyek mobilte­lefonok megszerzésére irányul­tak. Az elkövetők jellemzően fia­talkorúak, vagy 18-25 év közötti személyek. A fiatal felnőttek va­lamennyien férfiak voltak és cso­portosan követték el a bűncselek­ményeket. Olyan esettel is talál­koztunk, ahol egy 15 éves fiútól mindjárt kettő mobiltelefont vet­tek el. Az elkövetési időpontok egybeesnek az iskola utáni idő­szakkal, amikor a fiatalok felsza- badultabbak, nem ügyelnek kel­lőképpen értékeikre. Az elköve­tés helyszíne a nyílt utca, na­gyobb bevásárlóközpontok kör­nyéke. Az esti órákban pedig a hazafelé vezető úton, tömegköz­lekedési eszközök megállóiban fokozottabb a veszély. m. b. Hírek HÁZNAK ÜTKÖZÖTT. Baranyajenő és Gödre között egy személy- gépkocsi vezetője az úttesten húzódó sárfolyamot szerette volna ki- | kerülni pénteken délután, azonban a manőver közben összeütkö- | zött egy szemből érkező járművel, majd egy családi háznak ütkö- j zött. Az eset során a szétrepülő roncsok miatt egy harmadik autó is megrongálódott. A balesetben egy személy súlyosan megsérült, a kár több mint egymillió forint. (mb) SZERSZÁMOKAT loptak. Komlón a hét végén az egyik családi ház pincéjéből a zár feltörését követően ismeretlenek munkaeszkö­zöket loptak el. A betörők félmillió forint értékben zsákmányoltak szerszámokat. (mb) DOLGOZNAK a fatolvajok. A Vokány közeli erdőből az elmúlt na­pokban ismeretlen tettesek 20 köbméter akácfát loptak el. A fa értéke százezer forint. (mb) ELSZALADT A MOBILLAL. Siklóson az utcán a hét végén egy fér­fitől egy fiatal fiú kölcsönkérte mobiltelefonját, majd egyszerűen el­szaladt a készülékkel. A berendezés húszezer forintot ér. ___________________________________________________________________ _ IMB) A Hitre szükség van! technikai száma: További információk: www.hit.hu 0279 £ M k il * Á INGATLANBORZE Bárány úton 400 nm telken 170 nm családi ház, igényes eladó. 31 M Ft. 20/9937-200 *489987* * * * Dugonics utcában 64 nm-es 80%-ban fel­újított ház 11M Ft-ért eladó. 30/9868-303 *490009* Görcsömben 2 generációs családi ház tel­jesen felújítva eladó. Pécsi lakást beszámí­tok. Tel: 72/372-228, 30/9796-947 •489979* a Görcsönyben 2 generációs, újszerű csa­ládi ház eladó. Lakást beszámítunk. 72/372-228, 30/9796-947 *414861* Kertváros IV/I., 2 szobás panellakás eladó. 6,3 M Ft. Tel.: 06-20/93131-22 *489880* Kertvárosban IV/4. és IV/1., 2 szobás pa­nel eladó. 5,8-6,4 M Ft. 70/312-7845 •489956* Kovácstelepen 2 szobás, felújított családi­ház eladó. 15,2 M Ft 709-907, 70/318- 0991 *489995* FINIS Ingatlan Iroda Pécs, Indóház tér 2. (vasútállomás) Tel : 72/520-575, 20/9157-819 Újhegyen 7 éve épült 5 szoba + nappalis, J igényes kivitelűcsaládi ház 23,8IVI Ft. I Személyben egyszintes 128 nm-es, igényes belső kialakítású új családi ház 22MFt^ ____________ Zs olnay V. utcában 125 nm lakóterű új családi ház tavaszi átadással 20 M Ft. Mecsekoldalban az Ó-temető utcában 96 nm-es családi ház, 466 nm panorámás! telekkel 12,5 M Ft. Sásdon kétlakásos családi ház garázzsal, sokmelléképülettel 15,9 M Ft. Bükkösdön parasztház (két szoba, konyha, fürdőszoba) nagy telekkel 3,5 M Ft. Drávaiványiban parasztház + gazdasági épületek 1,4M Ft. Keresünk ügyfeleink részére eladó lakásokat _és családi házakat Pécsett és környékén. Ma gyarürögi úton 1000 nm telken, 200 nm családi ház eladó. 40 M Ft. 20/9937-200 •489986* Mecseki panorámás, 1000 nm-es telken 360 nm családi ház eladó. 83 M Ft. 20/9937-200 *489983* Merned téren 70 nm-es, 2,5 szobás, fszt-i, felújított téglalakás eladó. 13,5 M Ft 709- 907, 70/318-0991 •489992* Pécs újpatacsi társasházban 66 nm-es, 3 szobás, gázos lakás eladó. I. ár: 12,3 M Ft. Tel: 06-20/344-0911 *486017* Pécsbagotai szőlőhegyen 2 hektár vegyes hasznosítású földterület épülettel, pincé­vel, villannyal, úttal és Szabadszentkirályon 5000 nm belterület eladó.73/472-190 •489691* Pécsen, a Zsolnay szobornál, IV/3., 2,5 szo­bás panel eladó. 8,3 M*Ft. 70/312-7845 •489957* Pécsett, a Komlói út mellett 11,6 ha-os be­építetlen belterület eladó. Összközművesít- hető, egy új városrész lesz kialakítható! I.ár. 210 M Ft. (1800 Ft/nm). Tel: 72/515- 414, 30/9365-187 •489911* Pécsett a Zsolnay úton (6-os út) 6800 nm beépítetlen terület eladó. Részben közmű­vesített, részben beton burkolatú, 50 m-re a 6-ostól! I.ár: 43,3 M Ft. (6400 Ft/nm). Tel.: 72/515-414, 30/9365-187 •489912* Rákóczi u. II. em.-i, 90 nm-es lakás eladó. 11 M Ft. Tel: 20/9937-200 Pécsett, az Andrássy u-ban kétszintes, hő­szigetelt, igényesen felújított családi ház 844 nm-es, parkosított telken eladó. I. ár: 18,5 M Ft. 20/945-4504 •489990* Pécsett 1067 nm-es telken 2 szintes, 196 nm-es + tetőtér-beépítéses cs.ház mellék- épületekkel eladó. Ir.ár: 43 M Ft 30/854- 0660 *489950* Mecsek Ny-on 83 nm-es, panorámás, sor­házi téglalakás, dupla terasszal, önálló be­járattal eladó. 336-169, 30/484-6635 •490064* Pécstől 3 km-re 2 éves, tégla-gázos sorhá­zi lakás garázzsal eladó. T. ár: 8,7 M Ft. Érd,: 06-70/252-7606 •490099* Tettyén 120 nm-es tégla-gázos, 4 szoba nappalis családi ház eladó. Tetőtér beépít­hető. I. ár: 19 M Ft. 70/252-7606 •490094* LAKÁS Belvárosi téglalakás költözhetően eladó. Tel.: 20/9448-320, 72/211-655 *489686* Egyetemvárosi téglalakás eladó. Tel.: 20/9448-320, 72/211-655 •489686* Kertvárosi 1,5 szobás lakás négyemeletes­ben eladó. Tel: 20/9448-320, 72/211- 655 *489686* Koller u.-ban I. em.-i, 75 nm-es, tégla-gáz­fűtéses lakás eladó 14,7 M Ft. 70/319- 7680 •489988* Lakást veszek adóssággal is. Tel.: 20/9448-320, 72/211-655 *489686* Pécsett a Bálicsi úton, kis társasházban 2,5 szobás, garázsos, gázfűtéses lakás el­adó. I. ár: 19,2 M Ft. Tel: 72/331-469 *489750* A Hársfa u. mellett 70 nm-es, sorházi lakás eladó. Iá.: 12 M FT. Tel.: 30-9460-552 *490053* Komlói út mellett 40 nm-s lakás eladó. Iá.: 5,1 M FT. Tel: 30-9460-552 •490053* Nagypostavölgyben nagy családi ház ga­rázzsal eladó. Iá.: 21 M Ft. Tel: 30-9460- 552 •490053* Pellérden családi ház műhellyel eladó. Iá.: 21 M Ft. Tel: 30-9460-552 A Panoráma lakóparkban 52,72 nm-es társasházi lakások és 95 nm-es sorházi lakások garázzsal leköthetők. ■ Kertváros családi házas övezetében 50 nm körüli lakások novemberi beköltözéssel leköthetők! 4 Hunyadi úton 110 nm-es lakás dupla garázzsal leköthető! Tervezés alatt álló új építéseink: régi kertvárosban és Patacson További információkkal és teljes körű hitelügyintézéssel (szoc.pol. áfa) várjuk irodánkban. c MU KETTŐ ÉPÍTÉSZÉT! és SZOLGÁLTATÓ BT. Pécs, Bartók B. u. 44. Nyitva: H-P:: 8,30-16 óráig TeUfax: 72/333-451, 72/222-247, 20/3622-202, 30/316-8316 INGATLAN Balaton déli partján, Fonyódligeten 33 000 nm-es, úszómedencés lakóparkban, tár­sasházi apartmanlakások májusi költözés­sel és egyedi családi ház, illetve nyaraló építésére alkalmas telkek eladók. Irányár: telkek 3,9 M Ft-tól, lakások 6,9 M Ft-tól. Ér­deklődni: 06-20/9514-179 telefonon. *489634* Belvárosban 20-25 nm körüli üzletet ven­nék. 30/298-8748, 72/210-013 •469641* Családi ház Pécsett, jó helyen eladó. Tel.: 20/9448-320, 72/211-655 ' *489686* Drávaszabolcson összkomfortos, 3 szobás családi ház eladó. 30/294-3198 Harkányi cs.ház eladó. 7,3 M Ft 30/5046- 461 *486022* Idősek gondozó házában, szép környezet­ben apartmanok eladók, teljes ellátással. 1,6-3 M Ft-ig. 06-20/9937-200 I *489982* Kozármisleny é-i. lakóparkban épülő cs.házak eladók. Ar: 25,9 és 27,4 M Ft 20/344-7775 *489657* Kozánriislerryben, Orgona u. 24/A. új csalá­di ház eladó. Tel.: 06/30/288-0612 •489743* Nagyharsányban családi ház melléképüle­tekkel eladó. 72/468-905, 72/468-629 este. •489930* Német-Osztrák ügyfeleinknek keresünk el­adó ingatlanokat! 06-1/210-4904, 210- 4673. *489641* Pécsen, Komlón vagy környékén családi há­zat, lakást vennék, Jánosi Imre, 30/406- 80-12 *475999* Pécsett, Donátusban 1200 nm-es építési telek eladó. I.ár: 7750 Ft/ nm. Tel.: 30- 256-7432 •482498* Pécs környéki faluban elhanyagolt, régi, kis házat vennék. Tel: 72/253-069 *482144* Pécs-Nagyárpádon 360 nm-es műhely, 550 nm-es raktár, 75 nm-es szociális helyi­ség 4800 nm-es, bekerített területen eladó vagy bérbe adó. Tel.: 72/241-555, 06/30/294-1815 *489924* Pécstől 23 km-re lévő kocsma a siklósi bor- úton eladó. Érd.: 06/30/225-9319 *489747* Szigetvár ipari területén 680 nm-es terület eladó, rajta betonozott részterület, illetve kb. 200 nm épület, bevezetett víz és ipari áram. Raktárnak, üzemnek, irodának egy­aránt alkalmas. Érd.: 06-20/9235-980 •489786* BÉREL-KIAD Bejáratott élelmiszerüzlet kiadó. 311-039 •489965* Belvárosi udvari irodák kiadók. 320-501 •462780* Szigeti úton 120 nm-es, összkomfortos iro­da, zárt parkolóval kiadó. 20/461-5405 *489940* Pécs-belvárosi, telefonnal, riasztóval ellá­tott, 20 nm-es üzlethelyiség kiadó. 65 E Ft/hó. Tel.: 30/9891-345 *490033* ALBÉRLETET KÍNÁL Pécs-Belvárosban I. em.-i, 1,5 szobás la- kás kiadó 36 E Ft/hó + rezsi. 30/276-3355 *489973* Semmelweis u.-ban 1,5 szobás lakás ki­adó. Tel.: 06/20/358-4189 *490078* GÉPJÁRMŰ Számítógépes futómú'állítás személy és kisteltergépkocsin. PEUGEOT A UTÓSzic^ET Pécs, Siklósi út 1 22. Tel.: 72/5 90-9 52 Sérült Seat Ibiza 2002-es évjárat, legújabb modell, 3000 km-rel eladó. 20/9579-593 *482654* ADÁSVÉTEL ANTIK BÚTOR Eozin-, ezüst-, festmény-, Herendi-, óra-, sző­nyeg-, tükör-, régi pénz-, könyv-, hagyatékvé­tel kp:ért! Üzlet: Jókai u. 4. Tel.: 210-450 •489783* Ablakos Servant kályha eladó. 72/439-176 *489968* Akciós tűzifa már 400 Ft/q-tól. 30/262- 7648 Aprított akácfa 900 Ft/q. 06/30/254- 1455 •475647* Aprított akácfa 600 Ft/q. 72/213-976 *462977* Bontásra szánt épületet veszek tereprende­zéssel. Tel.: 72/241-691 •490012* Bontott cserép, gerenda, ajtó, ablak, gáz- konvektorok eladok. Tel.: 72/241-691 •490011* Kaiborobot és Plútómat kazánokat vásárol­nék. Tel: 30/219-9843 •489642* Keresünk megvételre nagyobb teljesítmé­nyű Carbo robot kazánt. Tel.: 30-2Í9-9843 *489682* Kuglizott kemény tűzifa megrendelhető szállítással. 72/370-608, 06-30/517- 6674 *486023* Rézkarcot veszek kp-ért. 210-013 *490007* Szénakció! Lengyel dió 2200, ukrán dara­bos 2150, aknaszén 1600 Ft, vegyesfa 880 és akácfa 1100 Ft, szállítással. 72/267- 085 •489999* Tüzelőakció! Tűzifa 400 Ft/g-tól és szén 1700 Ft/q-tól. Tel: 06/30/9750-662 •475764* Tűzifaakció! Ingyen szállítással 500-900 Ft/q-ig. Tel.: 06/30/320-65-54 •482653* Tűzifa olcsón eladó! Tel.: 72/228-584 •482578* ÁLLAT Bőnevelt kakasok eladók, 110 Ft/db, Harc, Kossuth 54. 74/437-012, 30/273-2399. *483876* _________VEGYES_________ Ép ületbontás, tereprendezés! 30/479- 7435 •486025* SZOLGÁLTATÁS Csempézés-lapozás igényesen. 20/497- 6899 •490001* Cserépkályha-kandallóépítés. 20/208- 3439 *490000* Faredőny készítés, javítás. 30/545-2752 *489954* Hűtőgépklinika! Helyszíni javítás 450-68L BANKI JELZÁLOGHITELEK, meglévő ingatlanfedezetre, valamint ÉPÍTÉSI ÉS LAKÁSHITELEK gyors, pontos ügyin­tézése jövedelemigazolás nélkül. * 72/516-770, 72/516-771,30/414-9222,. ! 20/585-0569 -433921 ­Fürdőkádak újrazománcozása! 06/70- 223-8864 *489945* PÉNZPIAC Lakáshitelek jelzálog nélkül. 70/239- 5968. *471098* Meglévő jelzáloghitelek kiváltása 4%-os ál­lamilag támogatott hitelekre 70/312-0993 HASZONGÉPJÁRMŰ Az Agrograin Rt. Dél-dunántúli Régiója ajánlatot kér az alábbi munkára: Dunántú­li telepeken összesen 34 db légszennyező pontforrás akkreditált emisszió mérése, k ajánlattétel feltétele: „ajánlatkérési doku mentáció megvétele. Ára: 5000 Ft + áfa Megvásárolható: 2003. március. 5-7-ig, 8 12 óráig Kaposvár, Malom u. 10., érdeklőd ni a 82/528-752 telefonon. •489885 Az Agrograin Rt. meghirdeti eladásra a; alant felsorolt jármüveit: 1 db HLS-90-4Í tip. liszt és tápszállító tartálykocsi 8,4 to, 1 db IFA W50-es nyergesvontató, ldl Budamobil Cargo 080-27 tip. hátsó emelő falas 16 to, lab E/2 Pótkocsi. Érdeklődni 82-315-511/176 mellék vagy a 30/565 3587 telefonon. •489885 ALAPÍTVÁNYOK A Szalántai Általános Iskola „ Holnapért alapítványa köszönetét mond az 1 % adó ért. A befolyt 151.000 Ft-ot az alapítóok levélben meghatározott célra fordította. •490171 Szigetvár - Pécs Vasárnap jelentették be 4 rendőr­ségen, hogy feltehetően az elmúlt napok valamelyikén vandálok rongálták meg a szigetvári izrae­lita temetőt. A Baranya Megyei Rendőr-főka­pitányság sajtóreferense azt mond­ta: az egyelőre ismeretlen tettesek két síremléket és egy kriptát rongál­tak meg, miután elmozdították fede­leiket. A rongálok egy sírhelyen ásni is kezdtek, és mintegy nyolcvan centiméter mélyre hatoltak. A van­dálok különböző jelképeket, többek között pentagram néven ismert, úgynevezett sátán-csillagokat is véstek néhány sírkőre. A rendőrség rongálás miatt indított nyomozást. Az elkövetők feltehetően a sírokban rejlő értékeket akarták megszerez­ni, ám minden valószínűség szerint nem jártak sikerrel. Ugyanakkor né­hány körülmény nem zár ki más in­díttatást sem: információink szerint a vandálok valamüyen fából, eset­leg általuk készített tárgyat a hely­színen el is égettek, és annak üsz­kös maradványainak segítségével vésték fel a jelképeket, illetve firkál­ták össze a sírokat. A szigetvári izraelita temető­ben mintegy négyszáz sírhely van, az utolsó temetésre pedig több mint negyven esztendővel ezelőtt került sor. máté b. Az egyik sir a meggyalázott szigetvári temetőben FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Feltehetően a sírokban lévő értékeket akarták megszerezni izok a vandálok, akik több síremléket is megrongáltak a szi­getvári zsidótemetőben. A rongálok az egyik sírnál ásásba is 'ogtak, és úgynevezett sátán-csillagokat is véstek a sírkövek­re. Információink szerint nem kizárt, hogy a tettesek valamit ;1 is égettek a helyszínen.

Next

/
Thumbnails
Contents