Új Dunántúli Napló, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)
2003-03-26 / 83. szám
8. OLDAL 2003. Március 26., szerda ||| G A Z D A S A G I TŰKOR________________________________________________________ Vállalkozók a versenyképességért Medgyessy Péter miniszterelnök támogatja a fejlesztési célú adócsökkentést A VOSZ legfontosabb javaslatai Demján Sándor ■■ ■ az adórendszer versenyképessé tétele új faktorálási szisztéma kialakítása a szakmunkásképzés elősegítése, fellendítése vendégmunkások alkalmazása Forrás: a VOSZkOlőittoyOlése A kormány partner kíván lenni abban, hogy áttekintsék az adórendszert - jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) küldöttgyűlésén. A versenyképesség javítását szorgalmazó szervezet elsősorban az áfával kapcsolatos jogszabályi előírások korrekcióját, illetve az iparűzési adó gyakorlatának megváltoztatását szeretné elérni. Budapest Az Európai Unió nem más, mint az adók versenye - fogalmazott Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke a küldöttgyűlésen. Az üzletember szerint a magas adók versenyhátrányt jelentenek majd a magyar vállalkozók számára. Kiemelte: a 25 százalékos áfával nem leszünk versenyképesek a környezetünkben. Demján Sándor a magyar iparűzési adó gyakorlatát iparelűzési adónak titulálta. Az EU-csatlakozást természetesen a VOSZ is támogatja, hiszen annak nincs alternatívája - hangúlyozta. Ehhez azonban a magyar adórendszert feltétlenül versenyképessé kell tenni az EU- tagországokéval. A VOSZ által a küldöttgyűlésen megfogalmazott javaslatok annak a folyamatnak a részeként is értelmezhetőek, amelyek keretében különböző rendezvényeken foVfrCKAFlKA galmaztak meg elvárásokat, kérdéseket, koncét felvetéseket a vállalkozók, munkaadók, érdek- képviseleti szervezetek. így a tavalyi év végén a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, februárban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, március közepén a befektetői tanács tartott fórumokat, amelyeken a kormányzati szereplők szembesülhettek az elvárásokkal. Közben Medgyessy Péter találkozott a Magyarországon jelen lévő multinacionális cégek irányítóival is. Mindez jelzi, hogy a vállalkozók és szervezeteik fontosnak tartják kifejezésre juttatni, mely döntéseket .preferálnák elsősorban, illetve azt is, hogy a kormányzat kész meghallgatni ezeket a javaslatokat. Ezek gyakorlatilag mind egy irányba mutatnak, azaz a magyar vállalatok versenyképességének kiteljesítését helyezik előtérbe. Más kérdés, hogy felmerülnek kételyek a vállalkozók érdekérvényesítő képességével kapcsolatban. Magyarán: tevékenységük sikere csak a később meghozott kormányzati döntések tükrében lesz lemérhető. Medgyessy Péter kormányfő kijelentette: a kormányzat partner az adórendszer áttekintésében. ■ Príma Prímissima A VOSZ a kiemelkedő értelmiségi teljesítmények jutalmazására, támogatására létrehozta a „Prima Primissima Díjat”. Ezt a kultúra, a tudomány, a közélet és a művészetek területén nyolc kategóriában osztják majd ki évente, egyenként 50 ezer euró értékben. A díjhoz különtámogatását ajánlotta fel Demján Sándor, a VOSZ társelnöke, mégpedig tíz év alatt egymilliárd forint értékben. Csak 16 vevő a földre Mindössze 16 uniós állampolgárnak nyílhat meg a földvásárlás lehetősége a 2004 május elsejei uniós csatlakozás után. Nőhet viszont a bérlet iránti igény: angol, német és osztrák befektetek máris egybefüggő területeket keresnek. Előreláthatólag 16 EU-s állampolgár vehet termőföldet Magyarországon az uniós belépés pillanatától - mondta Benedek Fülöp, az agrártárca földügyekért felelős címzetes államtitkára. A csatlakozási megállapodás szerint Magyarországnak általánosságban 7-10 évig nem kell megnyitnia földpiacát a külföldiek (vagyis az EU-s vásárlók) előtt. Ez alól azonban kivételt képez, ha az uniós állampolgárok nálunk letelepedtek, és élethivatásszerű mezőgazdasági tevékenységet folytatnak. A csatlakozási szerződés az agrártevékenység mellett hároméves letelepedési kötelezettséget ír elő. 2004. május elsejétől az vásárolhat termőföldet, aki legkésőbb 2001 májusában telepedett le. Benedek tájékoztatása szerint a 16 szóba jöhető személy egy része magyar származású. így tíz alatt van azoknak a száma, akik minden szempontból külföldinek tekinthetők. Az FVM a lehetséges EU-s földvásárlásokkal kapcsolatban most alapvetően az előző kormány nem nyilvános háttérfelméréseire támaszkodik. Az Orbán-kabinet a várható helyzetet akkor térképezte fel, amikor a tőke szabad áramlásáról szóló, földügyeket is tartalmazó tárgyalási fejezetet 2001-ben ideiglenesen lezárta. A Belügyminisztérium adatai szerint körülbelül 100 ezer külföldi rendelkezik bevándorlási és tartózkodási engedéllyel, közülük 10-15 ezer lehet EU-s állampolgár. Letelepedettnek az számít, aki megkapja az ehhez szükséges, határozatlan időre szóló engedélyt. Ehhez legalább hároméves jogszerű itt-tartóz- kodás szükséges, illetve igazolni kell a megfelelő lakhatási és megélhetési feltételeket.______■ Pótlólagos uniós támogatás Több százmillió euró a tízek között Körülbelül 200 millió euró extra uniós támogatást kaphat a tíz új tagállam annak a vitának köszönhetően, amely az Európai Parlament (EP) és a tagországok között robbant ki az EP költségvetési jogköreiről. A döntés még nem végleges. A pénz az Európai Parlament és a tagállamok nézeteltérésének eredménye. Az EP kifogásolta, hogy a tagállamok a koppenhágai bővítési alkuban figyelmen kívül hagyták, hogy bizonyos költség- vetési kérdésekbe a törvényhozó testületnek is joga van beleszólni. Az EP ezért követelte, vegyék ki a csatlakozási szerződésből a bővítés költségvetési számait, mert a szerződés a legfelsőbb szintű jogforrás, vagyis annak ratifikációja gyakorlatilag lehetetlenné tenné a büdzsé későbbi módosítását. ■ Miniszteri biztosok a GKM-ben A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány csatái Ez idő szerint négy miniszteri biztos tevékenykedik aktívan a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban - tudta meg a Világgazdaság. Legutóbb február 17-én Kézdi Tamás kapott ilyen megbízatást, akinek a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal kapcsolatos ügyekben kell tevékenykednie. Budapest Miniszteri biztost neveztek ki a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványhoz (MVA) kapcsolódó alapítói jogok gyakorlásában való közreműködésre - erősítették meg lapunk információit a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM). Kézdi Tamás eddig szakmai körökben is titokban tartott megbízatása ez év február 17-étől visszavonásig szól. Az érintettet is szerettük volna megkérdezni feladatairól és terveiről, de többszöri megkeresésünkre sem reagált. Az MVA, illetve a mikrohitelek ügye körül - mint arról már több alkalommal beszámoltunk - az utóbbi időszakban különböző „csaták” zajlottak. A gazdasági tárcánál jelen pillanatban négy miniszteri biztos aktív - tudtuk meg. A kormány- váltás idején a minisztérium két elődszervezeténél - a gazdasági és a közlekedésinél - összesen csupán két miniszteri biztos dolgozott. A volt GM uránbányászati biztosát, Erős Györgyöt 1998. március 1-jén határozatlan időre nevezték ki. Azóta is tartó megbízatása a magyarországi uránércbányászattal összefüggő rekultivációs feladatokra szól. ■ Szabad az út Írországba Dublin döntött munkaerőpiaca megnyitásáról Budapest Munkavállalási engedély nélkül vállalhatnak munkát Írországban az újonnan csatlakozó EU-tagál- lamok polgárai 2004 májusától - döntött az ír kormány. Az Irish Examiner beszámolója szerint Írország fenntartja a jogot a liberalizáció felfüggesztésére arra az esetre, ha súlyos romlás következik be a munkaerőpiacon. Jelenleg az EU-n belül Írország büszkélkedhet az egyik legalacsonyabb munkanélküliségi aránynyal, januárban 4,5 százalékos rátát regisztráltak. „Nagyrészt az ismeretlenbe lépünk e téren. Ám azzal számolunk, hogy az ír munkaerőpiacnak továbbra is szüksége lesz külföldiekre saját munkaerő-kínálatunk kiegészítése céljából” - idézi az EUobserver Mary Harney miniszterelnök-helyettést. Tavaly 40 ezer munkavállalási engedélyt adtak ki a szigeten külföldieknek, ennek 35 százalékát a tíz csatlakozó országból érkezőknek. A csatlakozási tárgyalásokon született megállapodás értelmében 2004. májustól kezdve 2+3+2 éven át minden régi EU-tagállam maga dönti el, milyen mértékben nyitja meg munkaerőpiacát a belépő országok állampolgárai előtt - azzal a fontos megszorítással, hogy ha valamely tag nem érvényesíti a tizenötök közt megvalósított teljes liberalizációt, akkor is jelentősen javítani kell a munka- erőpiacra lépés lehetőségeit. ■ A NAP SZÁMAI Érték Változás BUX tőzsdeindex 7507,20 pont-0,54% DJ Stoxx 50 2182,89 pont +2,73% Forint a sávban-10,80% +11 bp Euró forintban 246,27 Ft-0,31 Ft Euró dollárban 106,70 cent +0,24 cent Dollár 231,01 Ft-0,33 Ft Referenciahozam, 1 éves 6,47% + 1 bp A hétfői jelentős eséseket némiképp korrigálták kedden a nemzetközi tőkepiacok. London 0,9, Párizs 2,5 százalékos növekedéssel zárta a napot. Lapzártánkkor a Dax 3,2, a Dow Jones 0,8 a Nasdaq 1,3 százalékos nyerésben állt az előző naphoz képest. A BÉT közel 12 milliárdos részvényforgalom mellett mintegy félszázalékos indexesést produkált. A Matáv 6 milliárdos forgalom mellett szembement a piaccal 3 százalék fölötti növekedéssel, s 779 forinton zárfa a napot. GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2003. május 21100 28000 22 320 22200 2003. július 21700 27 000 23000 23000 2003. november 22 600 26 500 22 700 22 700 2003. december 23100 27 500 23100 23100 2004. március 23300 27150 24100 24100 TAKARMÁNYBÚZA 2003. május 20000 24 500 22700 22700 2003. augusztus 20700 24 400 21 200 21 200 2003. szeptember 20700 24 300 21 300 21 300 2003. december 23600 23600 22 600 22 600 2004. március 24100 24100 24100 24100 BÚZA 2003. május 22 050 28050 22800 22 900 2003. augusztus 22 250 29 000 23 690 23 680 2003. szeptember 22450 25700 24000 23770 2003. december 24100 27 200 24700 24700 2004. március 24 200 27650 26 000 26000 Forrás: Budapesti Árutőzsde ECKES-MILLIÁRDOK A SIÓRA Az idén a termelés 6-8, az árbevétel 16 százalékos növelésével és 4 százalékos áremeléssel számol a Sió-Eckes Kft. - mondta Fazekas Endre ügyvezető igazgató. A cégvezető az EU-ba lépést követően a jelenleginél is nagyobb versenyre számít a hazai gyümölcslépiacon. A tulajdonos német Eckes AG a kilenc év alatt négymilli- árd forintot fektetett a cégbe. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM MA DÖNT A KORMÁNY AZ NFT-RŐL A kormány szerdai ülésén várhatóan jóváhagyja a nemzeti fejlesztési tervet (nft), megadja a felhatalmazást a hivatalos (március 31-ei) átadásra az Európai Unió illetékeseinek és a kapcsolódó tárgyalások lefolytatására. Veress József, a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatalának (NFTH) vezető tanácsadója lapunknak nyilatkozva úgy ítélte meg, hogy ezzel új szakasz kezdődik munkájukban. Az öüetgazdáknak a jövő hónap elejétől lehet pályázni a projektelőkészítő alap összesen 27 millió eurós támogatására. A TANÁCSADÁSTÓL A TŐKEEXPORTIG Magyarországnak fontos célterület a délkelet-európai régió, így saját eszközeivel tevékenyen támogatja az érintett országok felzárkózását, fejlődését. A külügyi tárca és a stabüitási egyezmény szervezésében az ötödik szegedi konferencián Szerbia és Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Albánia szakértői vesznek részt. Magyarország átadja tapasztalatait - mondta Ma- | jor István, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. Csak a szegedi folyamat keretében eddig tizenkét programot szerveztek, amelyeken a régió négy országának összesen mintegy 300 szakembere vett részt. Budapest egyébként is aktív szerepet játszik a stabilitási paktum úgynevezett gazdasági asztalának munkájában. Az EU, az USA szervezett már továbbképzést a magyar szakértőkre építve, ami mutatja: a nemzetközi porondon is elismerik, hogy számos területen hasznos tapasztalatokat tudunk átadni. VÁLLALATOK . _______ÉS PIACOK_______ AZ OTP ÚJVIDÉK FELÉ KACSINGAT Az OTP Bank Rt. az újvidéki Novosadska Banka privatizációja iránt is érdeklődik - közölte Vojin Bjelica, a pénzintézet vezérigazgatója a Dnevnik című lappal: az OTP képviselői még a hét folyamán felkeresik a belgrádi bankot, ám a hazai pénzintézet egyelőre nem kívánta kommentálni a hírt. MENNYI LESZ AZ AJÁNLATI ÁR? A Mól közel 68 százalékos részesedés szerzése miatt vételi ajánlatot kell hogy tegyen a szlovák Slovnaft olajfinomító részvényeire. Mennyi lesz az ajánlati ár? Elsősorban erre a kérdésre keresik a választ a piaci résztvevők. KORMÁNYZATI TÁMOGATÁST KÉR A RUHÁZATI IPAR A ruházati ipar támogatásának szükségességére hívták fel a figyelmet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Köny- nyűipari Szövetség, valamint textilipari és ruházati cégek képviselői egy budapesti kerekasz- tal-beszélgetésen. A vállalatvezetők úgy látják: kormányzati intézkedések nélkül néhány éven belül a ruházati cégek is lehúzhatják a rolót. RÁDIÓT INDÍTANA AZ OLIMPIKON Az Országos Rádió és Televízió Testület által meghirdetett műsorszolgáltatási jogosultságok közül a soproni 104,6 MHz-es frekvenciára hatan pályáznak. A határsávtól az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Csollány Szilveszter és több egykori élsportoló által e célra létrehozott rádiós vállalkozás, az „A” 2003 Kft. is jó üzletet remélhet. Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP www.vg.hu a tizenötök az EP „rendelkezésére” fogják bocsátani, amely azután dönt arról, hogy pontosan milyen módon használja azt fel. A pénz a tíz új tagállamnak szól, és olyan, úgynevezett belső politikákra adható, mint az adminisztratív reform, az intézményépítés, nukleáris biztonság, vagy a schengeni határ megerősítése. A tavaly decemberi koppenhágai megállapodáson túl körülbelül 200 millió euró extra brüsszeli pénzre számíthat tagsága első három évében a tíz új tagállam, amennyiben az Európai Parlament és a tagországok meg tudnak egyezni a kérdésben - tudta meg a Világgazdaság az unió görög elnökségétől. Ezt az összeget