Új Dunántúli Napló, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)

2003-03-22 / 79. szám

2003. Március 22., szombat R I PORT 7. OLDAL KULTÚRA ­Nincs oktatás kutatás nélkül Beszélgetés dr. Lénárd Lászlóvcd, a PTE megválasztott rektorával A nyár közepétől kezdődő újabb ciklusra rek­tort választott csütörtökön a Pécsi Tudomány- egyetem szenátusa. A választás győztesét, dr. Lénárd László professzort az egyetemi sza­bályok szerint az oktatási miniszter előterjesz­tésére a köztársasági elnök 2003. augusztus 1- jétől 2007. június 30-ig terjedő időszakra bíz­hatja meg a PTE rektori teendőinek ellátásával. A megválasztott rektorral elképzeléseiről be­szélgettünk.- Mi az a személyes motívum, amiért a rektori pá­lyázaton elindult?- Én a rektori funkciót szolgálatnak tekintem. Nagyon szeretem a szakmámat, a kutatást, nagyon szeretek oktatni, előadást tartani. Azt gondolom azonban, hogy vannak időszakok, amikor nem le­het elbújni az elefántcsonttoronyba. A jelen idő ilyen. Integráció zajlott le, európai uniós csatlako­zás lesz hamarosan. Az ezekkel kapcsolatos felada­tokhoz bizonyos fokig kötelesség is odaállni annak, aki úgy érzi, tud segíteni. Eddigi funkcióimból kö­vetkezően megismertem az egyetemfejlesztés ügyeit. Életkorom, szakmai világlátottságom is be­lejátszott abba, hogy úgy éreztem, alkalmas lehetek a feladatra. DR. LÉNÁRD LÁSZLÓ 1944-ben született Pé­csett. Nős, két fia, egy lánya van. Egyetemi tanul­mányait a Pécsi Orvostudományi Egyetemen vé­gezte, 1969-ben általános orvosi diplomát, 1980- ban fiziológus szakképesítést szerzett. Ugyanaz év­ben az orvostudomány kandidátusa, 1989-ben az orvostudomány akadémiai doktora lett. 2001-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A JPTE állattani tanszékének egyetemi tanára volt 1990-1997-ben. Jelenleg - 1990-től - intézetve­zető egyetemi tanár a PTE (POTE) ÁOK Élettani Intézetében, illetve az MTA Idegélettani Kutatócsoport vezetője a PTE (POTE) Élettani Intézeté­ben, 1993-tól Ph.D. programvezető a PTE (POTE-n). Szakterülete: idegélettan, neuroanatómia, neurokémia, magatartástudomány. 1997-2000-ben a POTE, majd 2000-2001-ben a PTE tudományos nektorhelyettese. Jelenleg - 20024ŐI - a PTE ÁOK dékánja. Számos hazai és nemzetközi tudományos testület tagja, vezető tisztség­viselője volt, illetve jelenleg is az. Ösztöndíj és tudományos együttműkö­dés névén több éven át dolgozott az USA-ban, Angliában, Franciaor­szágban, Japánban, Németországban. Egyéb elismeréseket nem említ­ve megkapta a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat, a Szentágothai-díjat ésaGrastyán-díjat.- Miben látja az egyetem versenyképességének legnagyobb akadályát?- Megfelelő egyetemi oktatást csak nemzetközi szintű kutatási háttérrel lehet csinálni. Ha nem ez történik, nem lesz versenyképes az oktatás. Ehhez számottevő összegű bázis-kutatásfinanszírozásnak is kellene. Tudomásom szerint a PTE idén 126 mil­lió forintot kapott erre célra. Ez nevetségesen ala­csony összeg a közel 30 ezer diákhoz, ötezer dolgo­zóhoz, kilenc karhoz, 150 szakhoz és a tudomá­nyos kapacitáshoz képest.- A versenyképességhez honnan lehet több pénz előteremteni?- A jelenlegi kormányzat elképzelése szerint különválasztanák az oktatás, az intézményfenntar­tás és bizonyos kutatási részeket a finanszírozás­ban. Ettől azonban még nem feltételezhető, hogy hirtelen triplájára emelkedik a kutatás bázisössze­ge. Ezért nekünk arra kell törekednünk, hogy EU- pénzeket szerezzünk meg. Ennek kerete a 6. euró­pai uniós keretprogram a kutatásra és fejlesztésre, amely 17,8 milliárd eurót szán ilyen célokra.- Milyen eséllyel részesedhet ebből a pécsi univer- sitás?- A PTE tudományos potenciálja alkalmas arra, hogy uniós pénzekhez hozzájussunk. A pályázat­nak két sarokpontja van. Az egyik az európai kivá­lósági laboratóriumokhoz való csatlakozás: ha vala­kinek elismert eredményei és jó kapcsolatai vannak európai nagy laboratóriumokhoz, sokkal jobb e- séllyel pályázik. A másik az, hogy az EU nemcsak a kutatást, hanem a fejlesztést is támogatja. Ez hallat­lanul fontos a városnak és régiónak is, mert olyan kis- és középvállalkozások egyidejű támogatását is jelenti, amelyek hátterében kutatás van.- Miben erős a PTE?- A vidékieket hátrányosan érintette az integrá­ció, az, hogy Budapesten zömében megmaradtak a szakegyetemek, vidéken viszont karrá váltak. Ugyanakkor mi előnyként tudjuk kihasználni, hogy nálunk egy helyben nagyon széles az oktatási palet­ta. A karok tudnak együttműködni - már sok pél­da van rá -, és mindebből nagyon jó dolgokat lehet kihozni, amiket máshol nem. Ézt az adottságot kell megragadni: mondhatni a kezdeti hátrányból előnyt kovácsolva.- Négy hónapja van, hogy felké­szüljön a hivatalba lépésre. Hogyan teszi ezt?- Elképzeléseimben kulcsszerepe van a decentralizált gazdálkodásnak. Az első dolgom az, hogy tárgyalok a dékánokkal. Konszenzus mentén szeretném kialakítani a csapatomat. Mindenképpen kell egy oktatási és egy tudományos rektorhelyettes, az egészségügyi centrumelnök adott. Szeretnék egy gazdálkodással foglal­kozó rektorhelyettest, aki általános rektorhelyettes is lehetne. Szükség mutatkozik olyan rektorhelyettesre is, aki a fejlesztéseket, beruházáso­kat felügyeli. A hallgatók részéről fel­merült az igény, hogy legyen diák­ügyekkel foglalkozó rektorhelyettes is. Hogy ez milyen formában teljesít­hető, még nem tudom, de a hallgatói önkormányzattal nagyon szoros kap­csolatot szeretnék kialakítani.- Merre építkezik tovább a PTE?- Szellemi építkezés gyanánt a mi­nőség és tudományosság további fo­kozására kell fektetni a hangsúlyt a versenyképes­ség érdekében. Ami a tárgyi építkezést illeti, hátrá­nyaink ellenére komoly fejlesztések valósultak meg. Van intézményfejlesztési tervünk, bár nagy kérdés, mikor kapunk hozzá pénzt. Most a legsürgetőbb fel­adat, hogy a Rákóczi úti tömb felújítása befejeződ­jék. Ez összekapcsolódik a tömbben lévő „majomis- tállóval”. Olyan egyetem, ahol élő természettudo­mányokkal is foglakoznak, állatkísérletek, követke­zésképpen állattartás nélkül nem tud működni. A Rákóczi úti tömb befejezéséhez tehát az is hozzátar­tozik, hogy az orvoskar elméleti tömbje negyedik emeletén megvalósuljon az állatház rekonstrukció­ja, ahova a majmokat elköltöztetjük. De ez csak példa, hiszen minden karnál jelentkeznek nem csak fejlesztési, hanem jogos rekonstrukciós igé­nyek. És akkor még nem szóltam a kollégiumbőví­tésekről. Úgy gondolom, az egyetem fejlesztési ter­vét újra át kell gondolnunk és megegyezésekre kell jutnunk a prioritásokról. dunai imre Franciás dalok A Frankofon Hét két zenei cse­megét tartogat az idén, egy etnojazz-koncertet ma este az Ifjúsági Házban a Folkestra együttessel, és egy különleges dalestet hétfőn a Művészetek Házában francia szereplőkkel. Ha a komolyzenét könnyedebbre hangszerelik, crossover a stílus. A népzenét a dzsesszel vegyítve etnojazz a megnevezés. A populá­ris hangzásvilágba ültetett folk muzsika a világzene, s mindhá­rom irányzat igen népszerű napja­inkban. Létezik egy magyar együt­tes, a héttagú Folkestra, amelyik egyszerre ötvözi mindhárom vál­tozatot, különleges elektronikus betétekkel, és egy kis mókával is megfűszerezve a koncerteket. Egy ilyen csapatnál szinte kötelező a női énekes (Paya Bea), a különle­ges balkáni és indiai fúvóshang­szerek, és ami egyedivé teszi még a csapatot, hogy két ütősük van, és harmonika kíséri a számokat. Nem véletlen tehát az együttes vendégszereplése a Frankofon Hé­ten, hiszen az utóbbi hangszer a francia sanzonok hangulatát hoz­za vissza. Ha pedig a Folkestra fellépésé­nek köszönhetően kedvet kap­tunk az igényes zenéhez, akkor hétfőn 19 órakor folytatódhat az élvezet, a Művészetek Házában két franca énekes, France Duval és Bruno Laplante zongora kíséretre Liszt-, Offenbach-, Fauré-, és Saint-Saens-műveket ad elő. Taroltak a pécsi művészetisek Valósággal „letarolták” a dí­jakat a művészetisek: az OKTV vizuális versenyén az első tíz helyezésből hetet hoztak el a pécsiek. Az OKTV februárban rendezett vizuális versenyének döntőjébe jutott 40 diákból 12 a Pécsi Mű­vészeti Szakközépiskola tanuló­ja volt. Az első tíz helyezésből csak a harmadik, a hatodik és a hetedik nem lett az övék. A diákok grafikai tanára, Mol­nár Tamás mellett szobrászmű­vész, festő- és ötvösművészek segítették a felkészülést. Az első körben „kontrasztok”-témára kellett plakátterveket beküldeni- ük a versenyzőknek, a döntő­ben rajzoltak és a barokkról ír­tak művészettörténeti esszét. A versenyt Könyv Kata nyerte. A díjátadás múlt csütörtökön volt Budapesten az Aulart Galériá­ban, ahol a döntősök munkáiból nyílt kiállítás. Futnak a képek Beszédképtelenség Most, hogy nézem Mundruczó Kornél Szép napok című filmjét, a hasonló témát ábrázoló fiatal Pasolinire gondolok, és rettenete­sen hiányozni kezd Bach passió­zenéje a Mamma Roma-ból, ami annyira természetesen hozzátarto­zott egykor a tragikus külvárosi történet képeihez, és fájdalmasan nélkülözöm a Csóró-hoz kapcsolt Dante-idézet gondolatát. Ezek a jelként, üzenetként funkcionáló művészettörténeti utalások ott, azokban a régi filmekben meg­emelték a látványt, részvéttel kí­sérték a képeket. Mundruczónál semmi efféle nincs. Marad a der­mesztőén hideg környezet, a ko­pott, rémes ízlést tükröző lakások, a mosoda szennyszagú látványa, a csenevész, primitív lányok, a Lombroso-arcú főhős, s marad a szörnyű virradat a parkolóban, a brutális erőszak helyszínén. A vé­res test a földön, mint a félredobott rongy. A Szép napok kemény, erőteljes, eredeti látásmódú alkotás, de nem tudom szeretni. Érzem, hogy egy­séges mű, nem nagyon férne bele már semmi, de nekem mégis hi­ányérzetem van. Bizonyos, hogy az a valami, amit hiányolok, in­kább képi, semmint nyelvi termé­szetű. Tudomásul veszem, hogy ebben a filmben csak látszólag be­szélnek, mert az ábrázolt világban valójában nincs, nem létezik nyelv. A szereplők fogalmi készlete har­minc-negyven szóból áll, aminek fele trágárság, s a‘ torz artikuláció következtében például a „holnap” szó helyett azt mondják „oa”, a „gyere tanúnak” helyett pedig vala­mi ilyesfélét hallunk: „reaua”. Ezek az emberek nem képesek az érzel­meiket kifejezni, ezért nincsenek is érzelmeik, csak brutális indulatok lakoznak bennük, s még az ölelé­sük is olyan, mint a fojtogatás. Az állatkerti felvételen az oroszlán in­telligensebb náluk. (Könnyű neki: látja a rácsokat.). Elfogadom, itt tényleg nem szólhat egyházi kísérőzene (de még egyszer megemlítem, hogy Pasolininél ez nagyon is természe­tes volt), s nem hullhat ki a szem­ből az a megváltó „egyetlen könnycsepp”, amiről Dante be­szélt. Ám szerintem minden iga­zán jó műalkotásban létezik egy különös, titkozatos hely, amit Pasolini kitöltött a maga módján, itt viszont üresen marad. Talán Mundruczó úgy gondolta, vigasz­ra nincs hely és nincs idő. A lelki nyomorúság téglái légmentesen befalazzák ezeket a szerencsétle­neket, nincs rés, nincs kitekintés. Rálátás sincs? Nincs? A film azzal kezdődik, hogy a Maja nevű lány eladja barátnőjé­nek, Marikának újszülött csecse­mőjét háromezer euróért. (Lám csak, megyünk Európába.) Ké­sőbb mégis vissza akarja szerezni a gyereket. Felébred benne az anyai szeretet érzése? Nem hiszem. Vala­mi fogódzót keres az életben? Le­het. A lány nem tudja elmondani, elgondolni sem, hiszen nincsenek szavai. De azt azért szeretném tud­ni, hogy az a valaki, aki mindezt lát­tatja velem - nevezzük kamerának, beleértve azokat is, akik mögötte állnak -, miként vélekedik a törté­netről. És ezt nem tudom meg. Az ábrázolás szakszerű tárgyilagossá­gát határozottan érzékelem. Lehet, hogy nincs igazam, de én ezt most keveslem. Pasolini még külön tud­ta választani a bűnt a bűn elkövető- jétől, s úgy tudta elvetni azt, hogy egyúttal áldozatnak láttatta ezt. Az a gyanúm, hogy Mundruczó Kor­nél felvevőgépe csak a puszta elkö­vetőt látja, de nem tudja, áldozat-e, és nem reflektál a bűn fogalmára. Még egyszer jelzem, hogy nem szavak hiányoznak, és nerti is az ábrázolásnak valamiféle távlatára gondolok, nem holmi erkölcsi „ki­tekintésre” szomjazom. A képekből hiányzik valami. Nagy Imre A gyermeket elvető Maja szerepében Tóth Orsi Egy öregember emlékirataiból Zsebkokárda Március 15-én nem kelt föl a Nap. A keleti ég hajnali színielőadása sokszor késztet meditációra. Szo­bám mélyéről is látom a Székesegy­ház tornyait. Kivilágítva megnyug­tat álmatlan éjszakákon. Van, ami­kor a napfelkeltét is fotelből nézem, mert a Havi-hegy és a Dóm között kél korongja. Márciusban délebbre, a Ferences templom fölött jelenik meg. Már hat óra előtt a fotelban kö­högtem. 5.58-ra jelezték a napkel­tét, de ez csak halvány piruló csíkot szokott jelenteni. Vörös Korong őfelsége csak 12 perc múlva kezd előbújni, délebbre, az ég aljától fel­jebb. Agresszív felhők rohantak Északról Dél felé. A fény át-át világí­totta őket, de lerázták magukról, zordan siettek tovább. A rózsaszín­ből több helyen kezdett vörösbe fordulni az alsó láthatár, de a felhők masírozása dominált. Mintha ké­szülődne a Nap fény fészke, de alig világosabb környezeténél. Tán má­sutt áttűz, remélem, de eltűnik, és új helyen sejlik föl. Közben világo­sodik mégis. Átülök, hogy lássam a Ferences templom tornyát. Húsz perce tart a fény és sötétség küzdel­me, de nem látszik a jelkép megtes­tesülése. ígérget, de nem mutatko­zik. Búshképű farkasok gomolyog­nak megállíthatatlanul, s eltakarják a napot. Rossz napom lesz. Lassan hét óra. Már a rózsaszín is eltűnt az ég­ről, csak a farkasok szaladnak. A mindent átfogó szürkeséget nem nevezném vüágosságnak. De reggel van. Ma minden bizonytalan lett. Visszafekszem. Talán alhatok még békében egy-két órát. Délután Deák Zsuzsa látogatott meg, aki nemes textíliákból kom­ponálja táblaképeit. Hozott három kis pamutgombolyagot. Piros, fe­hér, zöld. Plasztikus kokárda. Csak zsebben lehet hordani, de ott egész évben. Zsuzsa, a minap, temetésen volt. Londonban meghalt Éles Sándor. Holland barátnője elintéz­te, hogy hamvai hazakerüljenek. Tatabányán temették. Másfél tu­cat régi barát búcsúztatta. A nyug­hatatlan, helyét sehol sem lelő, lel­ki otthontalanságban szenvedő, amúgy sikeres ember, nyughelyét lelt, szülei mellett, a családi sír­boltban. Már alig emlékszik rá valaki. Tízéves korára szüleit, húgát el­vesztette, nagyszülei nevelték föl Pécsszabolcson. A Nagy Lajos­ban érettségizett 1954-ben. Erős­sége volt a régi „Doki”-ban, a Bá­lint György színművész vezette színjátszó csoportnak. Együtt játszott Győry Emillel, a későbbi operaénekes Csida Gizivel és Hotter Józseffel, a rádiós, majd politikus Bereczky Gyulával, Murányi Józseffel, akinek Tünde lánya ma színész. S, hogy el ne felejtsem, Erb Jancsival, a DN ké­sőbbi karikatúristájával és fotóri­porterével, aki a sok vidéki elő­adást is megért esztrádműsorok szellemes konferansziéja volt. Itt játszott a szép Deák Zsóka is. Hí­res előadásuk volt az Ifjú Gárda. Ebben Győry Emil játsszta OLeg Kosevojt s egy életen át rajta ma­radt, a „Kusi” becenév. A csapatból két embert vettek föl a Színművészetire, Kusit és Éles Sándort. Éles ötvenhatban disszidált. A karácsonyt már Angliában töltötte. Hívta maga után Deák Zsókát, aki el is in­dult, de csak Franciaországig ju­tott, s néhány hónap szállodata­karítás után hazajött. Ügyvéd lett. Sáhdor elvégezhetett egy két­éves színiakadémiát, s hamar fog­lalkoztatni kezdték. Bár kitűnően megtanult angolul, az angol fül­nek nem volt eléggé bennszülött. Ám ha kellett egy darabban ma­gyar, vagy akcentussal beszélő szereplő, őt szerződtették. Filmre, tévéjátékra is. Sok évig futott Ang­liában az a szappanopera, amely­nek helyszíne egy szálloda volt. A hotel külföldi származású tulajdo­nosát Éles alakította. Nem lehetett vele kimenni az idő tájt az utcára Londonban, mert ostromolták az autogramkérők. Majdnem ő lett az „Angyal" fil­mek főszereplője, de amikor a so­rozat indult, épp Spanyolország­ban forgatott egy krimit, amely­ben szovjet ügynök volt, s nem bonthatott szerződést. Magyarországon a Monte Chris­to gráfia tv-sorozatban, mint Mer­cédesz fiát s egy filmben láttuk. Az És akkor a sötétség férfi fősze­replője volt, aki motorbiciklin kö­veti a vonaton utazó lányokat. Mindenki gyilkosnak véli, holott ő a titkos testőr. De Pécsett is alig tudta valaki, hogy Sándor Eles egyenlő Éles Sanyival. A nemesebb feladatok álltak közel a szívéhez. A tv-ben láthat­tuk a BBC filmjét Moholy-Nagy Lászlóról. Ő mondta alá az angol szöveget. Orgánuma a szinkron­hang alatt is fölismerhető volt. S éveken át járt Brüsszelbe, ahol a Kékszakállú herceg vára előadásai előtt ő mondta Balázs Béla varázs­latos prológját. Amikor lehetett, azonnal haza­látogatott. Győry Emil még vezető pécsi színész volt. Ő vitte el Deák Zsókához, s a régi társakhoz. Az­tán jött minden évben. Időnként meghívott valakit Angliába, Spa­nyolországba, ahol épp dolgozott. Egy hosszúhetényi kislány bébiszitternek ment Angliába, De­ák Zsuzsa üzenetével felkereste. Remek kereseti lehetőségekhez segítette a magyar lányt. Pénze, munkája volt, új hazájá­ban népszerű lett, de sehol sem érezte jól magát. Próbára tette tár­saságát, barátait. Ha elmentek va­lahova, öt perc múlva távozni akart. Valóban úgy érezte, „min-, denütt jó, de legjobb máshol”. Mindenáron haza akart települ­ni. Már minden engedélye meg­volt. A személyi igazolványát in­tézték, amikor meghalt. Akit ver az Isten, két kézzel veri. A világhá­ború alatt és közvetlen utána el­vesztette szűkebb családját, egy magyar földindulás földönfutóvá tette. Hiába volt tehetséges, ügyes, szorgalmas, egész életében bol­dogtalan maradt. Kitűnő kollégám írta nemrég a Dunántúli Naplóban: „a háború­nak csak az a nyertese, aki kima­rad belőle.” De kimaradhatunk-e belőle, közel s távol? A felhők, másnap hajnalban sem engedték kibújni a Napot. Bükkösdi László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents