Új Dunántúli Napló, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)
2003-03-20 / 77. szám
2003. Március 20., csütörtök HAZAI T Ü K Ö R 3. OLDAL Kedvezményes gázárak Budapest Kedvezményes gázellátási rendszert fogadott el tegnapi ülésén a kormány, amely enyhíti a 12 százalékos gázáremelés lakossági terheit - derült ki a kormányülést követő tájékoztatón. A kabinet több pénzügyi előterjesztésről is döntött, így például a Magyar Fejlesztési Bank helyzetének rendezéséről. A fogyasztástól függő tömbtarifa váltja fel a jelenlegi egységes lakossági gázár kiszámítását október 1-jétől. Mint ismeretes, a kormány januárban jóváhagyta az idei 12 százalékos gázáremelést, de a kompenzációnak köszönhetően ez az arány kisebb lesz. A kedvezmény a lakossági célú közvetlen földgázfogyasztást, a földgázalapú távfűtést és a vezetékes pb-gáz-fogyasztást érinti - mondta Csillag István gazdasági miniszter. A rendszer lényege az, hogy a háztartások fogyasztását három tömbbe sorolják: az első tömbbe az évi 1500 m3-ig terjedő fogyasztású háztartások kerülnek. Ezeknél októbertől a májusi 12 százalékos emelést 6 százalékra csökkentik. A második tömbbe az 1500 és 3000 m3 közötti fogyasztású háztartások kePostázzák az Budapest Az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) ma kezdi meg a csatlakozásunkról szóló tájékozató anyag postázását. Legkésőbb április 4-ig minden igénylőhöz eljutnak a füzetek. Lenkei Anikó, az EUKK marrülnek. Itt az emelés az említett 12 százalék helyett 8 százalék lesz, míg a harmadik csoportban, 3000 m3 feletti fogyasztás esetén a májusi áremelést nem mérséklik. Ebbe a tömbbe a háztartásoknak csupán 10 százaléka tartozik - mondta Csillag István, és aláhúzta: a kedvezmény mindenkinek alanyi jogon jár. A miniszter példaként említette, hogy ha egy háztartás átlagos éves fogyasztása 2000 köbméter, akkor 1500 köbméterig 6 százalékkal, 500 köbméterre pedig 8 százalékkal magasabb árat kell fizetni májustól. A miniszter hozzátette: a kedvezményt a hazai kitermelésű gázra kivetett bányajáradékból finanszírozzák. A kormány négy, a pénzpiacok működését szabályozó törvénytervezetet fogadott el. Ezek közül kiemelkedik a Magyar Fejlesztési Bank feladatainak pontosítása. A cél: megteremteni a bank magas színvonalú működésének feltételeit. A törvényjavaslat értelmében a kormány a jövőben nem vállal árfolyam-garanciát az MFB hiteleire. Változnak a bank számára előírt feladatok is. A kormány döntött a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról, valamint a tőkepiacról szóló törvény módosításáról. BARANYA RÓBERT EU-füzeteket ketingigazgatója szerdán elmondta: a közalapítvány több mint kétmillió tájékoztató anyagot fog postára adni. A füzeteket aszerint küldik szét, milyen témákat jelöltek meg az érdeklődők az EUKK januári levelére küldött válaszukban. Medgyessy Péter két minisztere, Juhász Ferenc és Kovács László társaságában A magyar kormányt az ország biztonsága és a békés megoldás keresése vezérli az iraki válsággal kapcsolatos intézkedései során - mondta Medgyessy Péter az Országgyűlés külügyi bizottsága előtt. Németh Zsolt (Fidesz), a külügyi bizottság elnöke úgy véli: a magyar vezetésről kialakult kép szerint Magyar- ország az iraki háború egyik legelkötelezettebb támogatója. Budapest- Magyar katonák nem mennek Irakba - mondta Medgyessy Péter a külügyi bizottságnak tartott beszámolójában. Kijelentette: a békés megoldáshoz elengedhetetlen Európa egysége, ám hiányzik a felek közti folyamatos párbeszéd és a közös kül- és biztonságpolitika. A nyolcak leveléről elmondta: azért nem egyeztetett Németországgal és Franciaországgal az aláírás ügyében, mert szerinte ez a dokumentum a kezdeményező feladata lett volna. Hozzátette: az érintett országok magyar nagykövetei tájékoztatták a kormányokat arról, hogy Magyarország miért írta alá a levelet. Medgyessy kijelentette: bár az idő fogy, még mindig lát egy kis esélyt a békés megoldásra. Amennyiben azonban háború lesz, az nem befolyásolja a magyar emberek hétköznapjait. Németh Zsolt (Fidesz) kijelentette: a kormány eddigi intézFOTÓ: EUROPRESS/KERÉK ÁGNES kedései alapján kialakult kép szerint Magyarország az amerikai akció egyik legelkötelezettebb híve. A Fidesz nem érti, milyen nemzeti érdekek állítják amerikai csatasorba Magyarországot. A politikus felvetette: talán a kormány titkos háttéralkut kötött az Egyesült Államokkal? Ha a béke oldalán állnak, akkor hogy kerül Magyarország arra a 30-as listára, amin a háború támogatói szerepelnek? Megjegyezte: a lista nyilvánosságra kerülésével Magyarország is a terrorizmus célpontjává vált. Medgyessy szerint csupán azért kerültünk fel a listára, mert 3-4 ponton hozzájárultunk az akcióhoz. FARKAS MELINDA Magyarok nem mennek Irakba A kormányfő a külügyi bizottság előtt beszélt a háborús helyzetről Oktatás az Unióban Az Európai Unió közösségi programokkal támogatja, hogy fiatíjai versenyképes tudásra tegyenek szert - hangzott el a többi között az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány szakmai beszélgetésén. Az Unióhoz történő csatlakozással szinte egy időben lépünk be a tudásalapú társadalom korszakába, ezért radikálisan meg kell változtatnunk az oktatási rendszert is - vetette fel Magyar Bálint miniszter. A beszélgetésen a téma szakértői megerősítették, hogy az Unió ehhez segítséget nyújt a belépőknek. Magyarország 1997 óta részt vehet a legtöbb uniós oktatási programban, s a belépés után ezek a lehetőségek tovább bővülnek. A legnagyobb változást az elnyerhető támogatások összegében érzékelhetjük majd. A Comenius program az óvodai, az általános és középiskolai tanároknak, diákoknak nyújt pályázati lehetőséget. Az Erasmus program a felsőoktatási intézmények közötti kapcsolatot finanszírozza. A külföldi tapasztalat szerzésében segít a Leo- nardo program is. europress Paks biztonsága biztos A paksi atomerőmű megerősített védelme megfelel a mai helyzet biztonsági követelményének - mondta tegnap Budapesten egy sajtóbeszélgetésen Kocsis István vezérigazgató. Az Europress kérdésére azt is hozzátette, hogy a védelmi intézkedések közel vannak a legmagasabb szintű követelményekhez: minden intézménnyel kapcsolatban állnak, amelyek a biztonságot szavatolhatják. Ennél többet azonban éppen a biztonság érdekében nem árult el. Mindez az atomerőmű fizikai védelmére vonatkozik. A működési biztonsággal kapcsolatban bőbeszédűbb volt a vezér- igazgató. Elmondta: a világon 438 villamos energiát termelő atomerőmű működik. A paksi az első negyven között foglal helyet. ■ MADL FERENC KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK szerdán búcsúlátogatáson fogadta Karl-Josef Räuber távozó apostoli nunciust, akinek ez alkalomból a Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést nyújtotta át a Sándor-palotában. FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY GM Oktatási Minisztérium PÁLYÁZAT Az Oktatási Minisztérium pályázatot hirdet TANULMÁNYI KIRÁNDULÁSON-----------------------------------------való részvételre 1703. május 6-án kell II. Rákóczi Ferenc brezáni kiáltványa, amelyben harcba szólítják a Habsburgok ellen Magyarország minden "nemes és nemtelen" lakosát. A harc célja, hogy "a törvénytelen és szen- vedhetetlen iga alól" felszabadítsák az országot. Ezzel megkezdődött a Rákóczi-szabadságharc. A háromszáz évvel ezelőtti történelmi események emlékére az Oktatási Minisztérium és a Történelem- tanárok Egylete 2003. május 5. és 12. között lovas történelmi kirándulást rendez a Sárospatak-Ónod- Szécsény-Romhány-Tokaj-Szerencs-Kassa útvonalon diákok és tanárok számára. A kirándulás résztvevőinek személyére az Oktatási Minisztérium és a Történelemtanárok Egylete pályázatot hirdet. Pályázhatnak a Rákóczi-szabadságharc iránt érdeklődő és lovagolni tudó- legalább 13 éves diákok és- tanárok. A pályázatban közölni kell a pályázó- nevét értesítési címét, telefonszámát, e-mail címét,- iskolájának nevét, címét és telefonszámát. A pályázathoz mellékelni kell- igazolást arról, hogy a pályázó alapfokú lovagló gyakorlattal rendelkezik, alkalmas a ló szakszerű befolyásolására és ura tud maradni mind a három jármodban (lépés, ügetés, vágta) a társaslovaglás szabályainak betartása mellett;- orvosi igazolást, hogy egészségileg alkalmas lovaglótúrán való részvételre:- szülőjének, gondviselőjének hozzájárulását a kiránduláson való részvételhez (18 év alatti pályázó esetén);- egy darab igazolványképet:- érvényes útlevelének fénymásolatát (mind tanuló, mind tanár esetén), mivel a lovastúra utolsó állomása Kassán, a Szlovák Köztársaságban van;- iskolája igazgatójának hozzájárulását ahhoz, hogy 2003. május 5. és 12. között a tanítástól távol maradjon (mind tanuló, mind tanár esetén);- legfeljebb két oldal leírást arról, hogy eddigi élete, tanulmányai, családjának múltja, története, lakóhelyének emlékei során miként találkozott a Rákóczi- szabadságharc emlékeivel, történetével, mi keltette fel érdeklődését ez iránt a történelmi időszak iránt, milyen művelődéstörténeti, hadtörténeti, viselettörténeti emlékekkel találkozott, milyen forrásokat tanulmányozott az egyéni sorsokat, személyes emlékeket illetően, milyen irodalmi művet, történelmi forrásmunkát olvasott a kérdésről (tanuló esetén); illetve- legfeljebb két oldal leírást arróf, hogy tanári munkája során milyen formában kerül szóba a Rákóczi-szabadságharc, az európai hatalmi összefüggések és a magyar politika kapcsolata, milyen kulcskérdések merültek fel a diákok részéről, milyen tantárgypedagógiai megoldásokat alkalmazott az anyag megismertetésére különösen az egyéni sorsokat, személyes és lakóhelyi emlékeket illetően (tanár esetén). A kirándulás költségét az Oktatási Minisztérium fedezi, beleértve a résztvevők számára a lovak felkészítését és biztosítását, valamint a lovastúra szempontjából felmerülő egyéb költségeket is (balesetbiztosítás, speciális öltözet stb.). A résztvevők számára egy napos lovas szakmai felmérést és felkészítést is rendezünk 2003. április 26-27-én. A kirándulás során a résztvevők bejárják a Rákóczi- szabadságharc számos emlékhelyét, résztvesznek az ott szervezendő eseményeken, Szerencsen segítőikkel közösen kuructábort építenek. Szállásuk kollégiumban lesz. A pályázat beérkezésének határideje 2003. április 14. A pályázatot az alábbi címre kell küldeni: Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet Programiroda Rákóczi-lovastúra Budapest, Pf. 1. 1884 A pályázók közül szakmai bizottság választja ki a kirándulás résztvevőit, akik közül a nyertesek 2003. április 17-ig, a többiek április 25-íg értesítést kapnak. Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet Programiroda Történelemtanárok Egylete rá emlekezet.hu »(UÍílöET PéÍRMÍ www.om.hu __________Hírek__________ Er ős Európa Magyarország egy nagyon erős Európában érdekelt - jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök az Európai Unió-Magyaror- szág Társulási Parlamenti Bizottság ülésén szerdán Budapesten. A kormányfő szerint Európának meg kell erősödnie ahhoz, hogy egy multipoláris világban helye legyen. Szavai szerint a majdani 25 tagú Európai Uniót nehéz lesz működtetni, de ha a kon- vent jól végzi munkáját, akkor ez megoldható, mti Romák helyzete Mizsei Kálmán, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) főtitkárhelyettese szerint, a jelentős nehézségek ellenére a magyarországi romák jóval kedvezőbb helyzetben vannak, mint a régió más államaiban élő társaik. Mizsei Kálmán erről az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP), a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az Autonómia Alapítvány három jelentését bemutató, Romák Magyarországon és a régióban című tanácskozás kapcsán beszélt, mti Fórumos panasz Törvényességi felügyeleti kérelemmel fordult a Legfőbb Ügyészhez a Magyar Demokrata Fórum. Álláspontja szerint legalább hétszázezer magyar adózó állampolgárt rövidíthet meg az APEH átlagosan tízezer forinttal, mert az adóbevallás adózásról szóló útmutatójába hiba került, europress Elégedetlen postások A postai dolgozók felét képviselő négy független szakszervezet elfogadhatatlannak tartja a pénzügyminiszter 2003-ra szóló 8 százalékos átlagos béremelési javaslatát, és ha a március 25-ei egyeztetésen sem kapnak megfelelő ajánlatot, akkor sztrájkbizottságot hoznak létre. Ádám István, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke elmondta: a négy független szakszervezet legalább 30 százalékos alapbérfejlesztést igényel, mti Tiltakozó fegyveresek A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) elfogadhatatlannak tartja, hogy az általuk képviselt hivatásos állomány reálbére 2003-ban csökkenjen, ezért a szövetség elnöksége szerdán demonstrációs bizottsággá alakult ennek megakadályozása érdekében, mti Egészséges táplálkozás Idén szeptemberben indul az egészséges táplálkozásról szóló program, amelybe Svájc után először Magyarországon kapcsolódhatnak be az általános iskolák. A program lényege az, hogy 2-3 hónap alatt, az iskolák által meghatározott körülmények között ismertessék meg a gyermekeket a helyes táplálkozással és az egészséges ételek elkészítésének gyakorlatával, mti Nyitott égbolt A kecskeméti katonai repülőtérről szerdán szállt fel az a Romániából érkező AN-30-as típusú csapatszállító repülőgép, amely több mint két órán át megfigyelő repülést végzett Magyarországon a Nyitott Égbolt megállapodás alapján. 2 héttel ezelőtt magyar katonai szakemberek végeztek Romániában hasonló légi megfigyelést és fényképezést. MTI Konzuli ügyelet Megerősített ügyeletet tart a Külügyminisztérium a Közel- Keleten kialakult helyzet miatt. Konzuli kérdésekkel a kedvezményes 06-40-200-391 és - külföldről - a 00-360-458-2236 szám hívható, europress