Új Dunántúli Napló, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)

2003-03-08 / 66. szám

2003. Március 8., szombat K U L TÚRA -RIPORT 7. OLDAL EROTIKÁTÓL FŰTÖTT KÉPEK. Tarczy István képzőművész-rajztanár kiállítása látható a pécsi Közelí­tés Galériában (Mátyás király u. 2.). Felvételünkön az Angyali üdvözlet című alkotás. ________fotó: tóth l. Ma koszorúzás az aradi hősökért Ma délután 14 órakor az Aradi Vértanúk Öröksége Egyesület tart koszorúzással egybekötött megemlékezést Pécsett az Aradi vértanúk útján. Az egyesület azokat tömöríti, akik családi szálakkal kötődnek a vértanúk­hoz, leszármazottaik, utódaik - ők teszik tiszteletüket ezúttal is. Mint Dessewffy Sándor, az egye­sület elnöke elmondta, a tradici­onális október 6-i dátum helyett azért választották a forradalom és szabadságharc kitörésének időpontját, mert ezúttal nem a vértanúkra, sokkal inkább a hő­sökre kívánnak emlékezni. Mi több, októberre meg kívánják végre oldani, hogy Aradon újra álljon a magyar emlékmű, ám ennek természetesen anyagi fel­tételei is vannak, és szeretnék már most, az év elején jórészt adományokból összegyűjteni a szükséges összeget. A társaság egyébként azért döntött az idei megemlékezés és a gyűjtési akció beindítása kap­csán Pécs mellett, mert megítélé­sük szerint a pécsi az egyik leg­kiemelkedőbb emlékhely, amely emléket állít a vértanúknak - il­letve sokkal inkább; a hősöknek. M. K. Kipróbálják a kétszintű érettségit Majdnem élesben a jelenlegi harmadikosokon próbálják ki a 2005-től bevezetendő kétszintű érettségit. Az országos kísérletben két bara­nyai iskola összesen 50 diákja vesz részt. 2005-től kétféle érettségi lesz: tantárgyanként vá- laszhatóan közép- és emelt szintű. Az utóbbi egy­ben felvételi vizsga is, ha csak a szuverenitásukat óvó egyetemek meg nem hiúsítják. Az új rendszer­ben érettségizni öt tárgyból kötelező. A mindenki számára azonos érettségi tárgyak közül magyar nyelvből és irodalomból közép- és emelt szinten egyaránt lesz írásbeli és szóbeli vizsga. A történe­lemnél úgyszintén, és ez már újdonság a jelenlegi­hez képest. Matematikából szóbelizni csak az emelt szinten kell. Idegen nyelvből írásbeli és szóbeli vizs­ga egyaránt lesz mindkét szinten. Mindezen túl lesz egy kötelezően választandó tantárgy, ugyanakkor persze több tantárgyat is választhatnak szabadon. A középszintű vizsga formailag olyan lesz, mint az eddigi érettségik: az iskola rendezi és felügyeli, csak az érettségi elnökök jönnek máshonnan. Az emelt szintű érettségi vizsga teljesen független a tanintézettől: a diákoknak vizsgaközpontban kell jelentkezniük, vizsgabizottságként két tanár egy­mástól függetlenül értékeli az írásbeli feladatot, a szóbeli vizsgáról hangfelvétel készül az esetleges fellebbezési eljárásra tekintettel. A jelenlegi infor­mációk szerint a régió emelt szintű érettségi köz­pontja a pécsi Leőwey Klára Gimnázium épületé­ben lesz. A magyar oktatási rendszer kalandos történeté­ben ez az első kétszintű érettségi. Ehhez mérték a bevezetésére való felkészülést is. Országosan 20 gimnáziumot és 20 szakközépiskolát kért fel az OKÉV, hogy idén próbaérettségit tartsanak a 2005­től élő szisztémával. A baranyai gimnáziumok kö­zül a Leőweyben, a szakközépiskolák közül a Zi- pernowskyban lesz próbaérettségi. Az iskolák har­madikos tanulói közül központilag huszonötöt vá­lasztottak ki - különféle tanulmányi átlagúakat -, hogy az igazi érettségikkel egy időben kipróbálják az újfajta megméretés feladatsorait, persze három év tananyagából. A közepes szintű írásbeli érettségi vizsgát isko­lánként 15-15-en teszik le matematikából, magyar nyelvből és irodalomból, történelemből és idegen nyelvből, közülük 5-5-en pedig szóbeli vizsgát is tesznek az érettségik szokásos formaságai közepet­te. Az emelt szintű írásbeli és szóbeli érettségi vizs­gának iskolánként 10-10 diák rugaszkodik neki, de csak egy-egy tantárgyból. A teljesítményük értéke­lése a már ismertetett módon az iskolájuktól telje­sen függetlenül történik. A harmadikos diákok közreműködését - az elért eredménytől függetlenül - ajándékkal honorálják: középszintű írásbeli vizsgákért 2000, a szóbeliekért további 2000 forintos könyvutalvány jár, az emelt szintű érettségivel próbálkozók 3000 ezer forintos könyvutalványt kapnak. Arra nincs szabály, hogy a próbavizsgázók teljesítményét hogyan veszik figye­lembe az év végi osztályzatoknál. A Zipernowsky- ban ezt a szaktanárok belátására bízták. A Leőwey­ben olyan álláspont alakult ki, hogy a közepes szin­tű próbaérettségin szerzett jeles után egy jeggyel jobb osztályzatot kap a diák, mint amilyent abból tantárgyból egyébként kapna, az osztályzata vi­szont nem lesz rosszabb a próbaérettségi eredmé­nyénél. Az emelt szintű próbaérettségi négyes vagy ötös osztályzata pedig az adott tantárgyból min­denképpen jelest visz a bizonyítványba. O. I. Egy szál basszusgitárral Egyedüli vidékiként a mohá­csi Porvay György is bejutott a Bartók Rádió Dzsessz Te­hetségkutató Versenyének döntőjébe. A baranyai basz- szusgitárossal készült zenei felvétel március 9-én 22.30- kor hallható a rádióadón. Miskolci egyetemistaként húsz­esztendősen vettem először gitárt a kezembe - idézi a kezdeteket Porvay György. Eleinte blueszene- karokban játszott Mohács és Baja környékén, motorostalálkozókon és hétvégi bulikon, másfél eszten­deje viszont kizárólag dzsesszze- nével foglalkozik. György közben Székesfehérváron végzi a dzsessz- konzervatóriumot, és az ott ala­kult Hang-Szín-Tér Big Band tagja. A 28 éves zenész félszáz jelentke­zőből került be a Bartók Rádió Te­hetségkutató Versenyének tizen­két műsorba kerülő kiválasztottja közé. Ezt a vetélkedőt a dzsessz- zenekarok minden hangszerére meghirdették már, az idei az utol­só, a bőgősök és a basszusgitáro­sok találkozója. A Bartók Rádió márványtermében nyílt koncerte­ken készítettek felvételeket a ver­senyzőkről, a mohácsi fiú játéka március 9-én vasárnap este hallha­tó a rádióban. m. b. e. Futnak a képek Északi fény A film az egyszerűség művészete. Isten és a múzsák szegénykéje. Ár­va kis Hamupipőke, akit gőgös nő­vérei házi munkára fogtak. Lencse­válogatás közben azzal vigasztaló­dik, hogy fákra gondol, Mzpartra, hétköznapi tárgyakra, egy-egy arc­ra, emberekre, akik maguk is olya­nok, mintha tárgyak lennének va­lakinek a kezében. A dolgok érin­tések nyomait őrzik, és az arcokra szemlélődő pillantás fényei vetül­nek. A film titokzatos művészet. A hullámzó víz a láthatatlan szélről beszél. Az egyszerűségben rejlő gazdagságot azonban csak keve­sen ismerik és merik vállalni a mai rendezők közül. Jim Jarmusch, Abbas Kiarostami, Aki Kaurismä- ki. A magyarok közül Tarr Béla. És, persze, Jancsó. A finn Aki Kaurismáki halk szépségű filmje, A múünélkiili em­ber (Mies vaiüa menneisyyttä) bru­tális jelenettel kezdődik: három hu­ligán minden ok nélkül összever egy férfit, aki (mintha csoda történ­ne) felépül ugyan, de elveszti az emlékezetét. Nem tud a múltjáról semmit, mint ahogy nekünk, né­zőknek sincs információnk arról, ki is ő, s hogy került arra az állomás előtti padra, ahol a baj megtörtént. Valahol északon vagyunk, az euró­pai civilizáció peremvidékén, való­ban az isten háta mögött, szegé­nyek, hajléktalanok, konténerla­kók világában, ahol a hiányzó szo­ciális gondoskodást egyedül az üdvhadsereg segítőkész részvéte igyekszik pótolni. Hősünk - akit Markku Peltola szinte eszköztelenül, a Bresson-hő- söket idéző szenvtelenséggel alakít - mindent elveszített. A nevét is. A forgatókönyv M-nek nevezi, a ren­dező egyik nyilatkozata szerint azért, mert a finnben a három alap­kérdés - miért? hol? mikor? - m be­tűvel kezdődik. Ebből a névtelen­ségből bonyodalom támad, mert a hivatalok - amelyeket, úgy látszik, nem érdekel a személyiség, a jel­lem, kizárólag csak egy névre van szükségük - nem tudnak mit kez­deni hősünkkel. Más a helyzet a hajléktalanok között. Ők nem kí­váncsiak a névre, csak az a fontos számukra, miféle ember vagy, meg lehet-e bízni benned. Amikor M be­költözik egy megüresedett konté­nerbe, egy ismeretlen fiatalember a közeli villanyoszlopról bevezeti ne­ki az áramot. Ez nagyon fontos ott, ahol fél évig tart az éjszaka. Amikor megkérdezi tőle, mennyivel tarto­zik, a fiatalember azt válaszolja: ha arcra bukva megtalálsz majd az árokban, fordíts hanyatt. Különös világ ez. A film csende­sen lebeg a mese és a dokumentum között. Itt még a bankrablás is más. Egy fegyveres férfi kirámoltatja a széfet, majd a zsákmányolt pénzt átadja M-nek, az eset szemtanújá­nak, egy mellékelt listával, s arra kéri, hogy juttassa el a pénzt a jegy­zékben szereplő emberekhez. Tönkrement vállalkozó vagyok, mondja, zárolták a bankbetétemet, így nem tudtam kifizetni a dolgozó­imat. Ezzel a pénzzel most kárpó­tolom őket. „En északi ember va­gyok, ahol az adott szónak még be­csülete van” - teszi hozzá. Az esetet követő rendőrségi nyo­mozás során tisztázódik a hős sze­mélyazonossága. Elutazik régi éle­tébe: családi ház, szolid kispolgári jómód várná, meg feleség, igaz, már elválva. Körülnéz, kicsit be­szélget, majd fogja a bőröndjét, és visszamegy északra. Hazajöttem, mondja Irmának, az üdvhadsereg „katonájának”, áld némán bólint, mert titokban várt rá. A múltját végleg elveszítette, de megszerezte a jelent. És a jövő? Re­ménykedjünk. Aki Kaurismáki sze­rint a világ végtelenül lehangoló, de a szegények között még létezik em­berség és szolidaritás. Filmje szere- tetet és gyengédséget sugároz. Nagy Imre Irma szerepében Kati Outinen: arcán a bánat és az odaadás fényei Sztravinszkij Tavaszi áldozata so­káig nem tetszett nekem. Belebor- zóngtam, de nem tudtam szeretni azt az aszimmetrikus világot, amit teremtett. Számomra Sztravinsz­kij torzította el először a szívem verésével összhangot mutató ze­nét. A Tavaszi áldozat harmóniá­ját, csak Eck Imre balettjének má­gikus vizualitása adta meg. Ami­kor a csúsztatott ritmusokra, lyu­kas trikójú táncosok tették egyér­telművé: nem a természet tavaszi kibomlásáról, hanem ennek lel­kűnkben zajló analógiájáról sugall valami elementárisát a muzsika. S nekem persze Eck balettje is. A Tavaszi Fesztivál hétfőn kez­dődő pécsi rendezvénysorozatát is egyfajta tavaszi áldozatnak ér­zem. Bár Sztravinszkij remeke nem hangzik el a zenében gaz­dag programban, de minden ren­dezvény rendkívüli művészi él­ményt ígér, a saját műfajában. Szinte túlzásnak érzem, majd- hogy hattyúdalnak, ezt a színvo­_______________________________ Egy öregember emlékirataiból Ta vaszi áldozat nalat. Vajon megismételhető-e még? És hányszor? A város polgármestere, a kultu­rális életért felelős politikai veze­tők, többször megerősítették, hogy a művészeti élet fellendíté­se, a kulturális hagyományok és értékek előtérbe állítása a legal­kalmasabb Pécs vonzerejének visszaszerzésére. Ez természetes­nek tűnik. A város legtöbb sze­mélyt lekötő intézménye az egye­tem. Létszámukat tekintve, a du­nántúli városok közül itt él a leg­több művész, itt a legkomplexebb az intézményi művészképzés, s a mostoha körülmények ellenére is Pécs a képzőművészeti, zenei, színházi élet irigyelt fellegvára. Bár néha végvárként küzd. E végvár tisztjei - egy-két diplo­mával a zsebükben - megalázóan szerény zsoldot kapnak, katonái pedig szegénylegények. Ez külö­nösen azokra vonatkozik, akik a kultúra közvetítésével foglalkoz­nak. Tragikomikus módon, sok­szor úgy tűnik, mintha a közmű­velődési szakemberek magán­ügye lenne a közösség művészi értékekhez juttatása, a város ide­genforgalmi vonzásának erősíté­sé. Elsősorban az ígéretekben lé­tezik: pénz, paripa, fegyver. Még szerencse, hogy a tőkeerős ipari, gazdasági cégek némelyikét, kul- túrlények vezetik. Országos jelenség, hogy a nyu­gati mintákra készült sekélyes szórakozási formák burjánzanak, s az önművelés egyre kevesebb ember igénye marad. Ez ma már végzettségtől sem függ. Diploma­gyárainkból egyre kevesebb értel­miségi kerül ki. Csak zárójelben: műszaki főis­kolás legénytől kérdem, van-e módja, hogy közismereti tárgyat is tanuljon. Lenne - mondja -, de fél évet kéne órára járnom, vizs­gáznom,'hogy kapjak érte egy kreditet'. Ha rajzolok egy kört, kapok hármat. Nem pazarolha­tok rá időt. Iskolai zenei nevelésünket a világ csodálja. Mi reformálni akarjuk, azaz visszaszorítani. Ha arra gondolunk, hogy az emberi­ség legnagyobb tudósainak, gon­dolkodóinak legtöbbje komolyan tanult zenét, sokan egész életük­ben muzsikálgattak is, már tilta­koznunk kéne a sorvasztás ellen. Kutatók bizonyítják, hogy bár az agy más-más féltekén fészkel a logikus gondolkodás és az akusztikus élmények és készsé­gek központja, mindkettő edzése serkenti a másikat is. Ez, minden olyan élményünk­re igaz, amelyet nem a ráció zsar­noksága határoz meg. Az ember megnevezésre csak az tarthat igényt, aki járulékos kultúrájának is birtokosa. Ha a szakemberképzés során elsorvad az érzelmi-művészeti nevelés, s ezt képzésen kívül sem biztosítjuk, ne csodálkozzunk, ha egyre kevésbé lesz tiszta emberar­ca utódainknak. A szellemi bóvli egyedüli ellenszere a színvonalas művészeti termék. Országosan jól állunk ígéretek­kel és nyilatkozatokkal. Csak sok­szor jut eszembe az a történet, amikor a lányait erényesen nevelő özvegy, barátnőinek meséli, hogy most litániára készülnek a drá­gák, mert ő fontosnak tartja a lel­ki épülésüket. Közben a másik szobában a lányok nagybátyja erélyesen rájuk mordul: „kiálltok a sarokra, kényes kurvák, vagy enni sem kaptok.” A nagybácsik, általában költ­ségvetési szakemberek. A város vezetői csitítgatnak, ők bizakodnak. Úgy vélik, frakci­ójuk számbeli fölénye keresztül­vihetővé teszi a jó törekvéseket. Ám én régóta tudom, hogy kor­mányzó párt és ellenzéke között mesterséges az ellentét. A legna­gyobb rombolást az végezheti, aki bent van a csapatban. Ha pl. valaki döntési helyzetben, a vá­ros kiemelt rendezvényeit bo­nyolító intézmény számára nem ad meg 6 millió forint fenntartá­si költséget, de még a bérekre is 24 millióval kevesebbet oszt. Mindezt, valamint a tervezett fesztiválokhoz hiányzó 10 milli­ót pluszbevételként kellene az intézménynek megszerezni. A jó ízlés határain túl sem tudja ma­gát annyira prostituálni egy kul­turális központ, hogy ez sikerül­jön neki. S olyan szponzort sem látott még a világ, aki a villany- számlát vagy a takarítók fizeté­sét szeretné támogatni, mint rek­lámhordozót. Élt valaha Pécsett egy köztisz­teletben álló céhmester, aki sze­retett volna a városi tanács tagja lenni. Ám a törvény úgy szólt: csak az lehet városi elöljáró, aki mindhárom nyelvet beszéli, amit. az itt élők használnak. Meste­rünk nem tudott magyarul. So­sem lett elöljáró. Ha születhetne ma olyan köz- megegyezés, hogy aki a kultúra nyelvét nem beszéli, nem is érti, nem választható, nem lehet fő­tisztviselő sem. Mert a telepített aknák a legártalmasabbak. Az lenne az igazi tavaszi áldo­zat. S hozna is tavaszt az évszak­tól függetlenül. De sajna a bunkó, sosem a kul­túra harcosainak kezében van. Bükkösdi László k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents