Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)

2003-02-01 / 31. szám

2003. Február 1., szombat RIPORT 7. OLDAL KULTURA-RIPORT Jótékonysági koncert a beteg gyerekekért Az időjárás okozta iskolabezárá­sok miatt elmaradt újévi, a Rota­ry Club Pécs és a Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapít­vány által meghirdetett jótékony- sági koncertre február 2-án, va­sárnap 17 órakor kerül sor a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában. A bevételt a Rotary Club az alapítványnak az országban egyedülálló Kórház-iskola prog­ramja támogatására ajánlja föl. Az alapítvány ugyanis immár három éve segít a tartós gyógy­kezelésre szoruló gyerekek taní­tásában és felzárkóztatásában. Pécsett a gyermekkórházban, a gyermekklinikán és az ortopédi­ai klinikán gondoskodnak a ta­nulók oktatásáról és szakszerű pedagógiai ellátásáról, és segíte­nek az otthoni gyógykezelés ideje alatt is a felkészülésben. A jótékonysági koncerten a Művészeti Szakközépiskola te­hetséges fiatal művészpalántái és a vonószenekar működik közre. A pécsi gyermekkórház kis betegeivel már hosszabb ideje foglalkozik pedagógus FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Pécsi egyetemisták a nyertesek közt Négy pécsi egyetemi hallgató is részesült abból a három éven keresztül folyósított, fejenként évi 1200 dollárnyi ösztöndíjban, amelyet öt magyar egyetem 14 hallgatója kapott kiemelkedő teljesítményéért. A General Electric (GE) alapítványa, a GE Fund és az Institute of International Education (Nemzetközi Oktatási Intézet) Budapesten, a MÚOSZ központban a napokban lezajló díjáta­dó ünnepségen hirdette ki ösztöndíjprogramjá­nak nyerteseit, öt magyar egyetem 14 diákját kiemelkedő teljesítményéért. A GE kiemelten kezeli az oktatást, mond­ván, hogy minden ország számára az oktatás minősége jelenti a jövőt. Az Aschner ösztöndíj és az ózdi Nyíló világ középiskolás tehetség- gondozó program mellett ez a harmadik támo­gatott oktatási programjuk, amely tavaly szep­temberben került meghirdetésre öt magyar egyetemen: a Budapesti Közgazdaság-tudomá­nyi és Államigazgatási Egyetemen, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Miskolci Egyetemen, a Veszprémi Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen. Közgazdasági, me­nedzsment, mérnöki és műszaki területen ta­nuló harmadéves diákok jelentkezhettek az ösztöndíjra. A PTE négy hallgatója kapott díjat: Komjáti Andrea, Kovács Péter, Perjés Katalin és Vörös Benedek. Az ösztöndíj célja, hogy a programban részt vevő diákok vezetői képességeit fejlessze, és ezáltal hozzájáruljon a hazai munkaerő nem­zetközi versenyképességének növeléséhez. Az öt egyetemet képviselő 14 nyertes számos ki­emelkedő pályázót megelőzve nyerte el a díjat. A kiválasztott ösztöndíjakat a diákok kiemelke­dő tanulmányi eredményeik, illetve egyetemen kívüli tevékenységeik alapján választotta ki egy független zsűri. A nyertesek három éven ke­resztül évi 1200 dollárnyi ösztöndíjban része­sülnek, továbbá lehetőségük nyílik egy mentor segítségével bepillantást nyerni a GE Hungary Rt. vagy a Budapest Bank tevékenységébe, il­letve részt vesznek egy évente szervezett nyári szemináriumon, amelyen sokféle területet kép­viselő szakember is részt vesz. CSERI LÁSZLÓ Húsz év a szabadegyetemen Még mindig sokakat vonzanak dr. Várnai Ferenc előadásai Futnak a képek j| VJ A látható beszéd Húsz éve tart előadásokat dr. Vár­nai Ferenc zenepedagógus és -ku­tató a TIT Nyugdíjas Szabadegye­temén. Legutóbb, a napokban Ba­ranya népzenéjéről két alkalom­mal is, mert az érdeklődők csak két részletben fértek be a Kocsis László Terembe. A hallgatóság ez idő alatt ter­mészetesen kicserélődött, mond­ja dr. Várnai, de azért akadnak még olyanok, akik 10-15 éve jár­nak az előadásokra. Nyolcvan előadása van jelenleg napraké­szen a tarsolyában, olyan téma­körökben, mint például a XX. század zenéje, az opera, a szim­fonikus zene, az évszakok, a hangszerek, a komolyzenei sláge­rek, a rene­szánsz zene, az erdő és a zene, Johann és Ri­chard Strauss vagy Bartók if­júkori scherzói. A hallgatók­nak lehetősé­gük van kérdé­sek föltevésére is, és az sem ritka, hogy dalra fa­kasztja őket. Annak ellenére, hogy a televí­ziók sok embert tartanak otthon, az utóbbi időkben növekszik az érdeklődők száma, részint híre megy az előadásoknak, részint pedig van igény az ilyen típusú ismeretterjesztésre. A hangzó anyagon kívül egyre inkább sze­repet kap a videó is, mondja Vár­nai, ezzel együtt óriási zenei gyűjteménye jött össze az évti­zedek folyamán. Gondolkodik azon, hogy szeptembertől ki le­hetne szélesíteni a kört, mert ta­pasztalatai szerint ezt a fajta elő­adás-sorozatot nemcsak a nyug­díjasok, de valamennyi korosz­tály igényelné. CSERI L. Péter Jakab (1909-2003) A PTE Orvostudományi Kara gyá­szolja első, 1954-1980 közt oktató angol lektorát. A 26 év alatt medi­kus generációkat tanított, írt ré­szükre jegyzeteket, egykori és je­lenlegi professzorok tanultak tőle angolul. Specialitása az orvos-bio­lógiai szakfordítás volt: több mint 700 angolra fordított kézirat tette országosan is elismert szaktekin­téllyé. Péter Jakab, sokak Jackije, kulturált személyisége, szaktudá­sa, pontossága, de mindenekfelett lojalitása és humánuma egy ma már ritka, de követésre érdemes embertípust képviselt, akitől fájó szívvel búcsúznak kollégái, isme­rősei, diákjai és barátai. Az idei szemle első napjai a doku­mentumfilm jegyében telnek. A műfaj régóta őrzött hazai értékeit példázza, többek között, a tavalyi Északföld, Füredi Zoltán műve. Ma, amikor a kereskedelmi televízi­ók hazug és romlott „valóság- show”-i lerombolni igyekeznek né­zőikben a látvány hitelét, az olyan munkák, mint Füredi Zoltáné, visz- szaadják a képek becsületét. A film a Bükk-fennsík szénégetőinek éle­tét mutatja be. Ahhoz a kulturális hagyományhoz kötődik, amelyet például Sinka István 1967-ben ké­szült Mesterek uccája című versfü­zére képvisel: a költő ebben tizenöt mesterember portréját rajzolta meg, köztük a rézmívesét, a kosár­fonóét és a kerékgyártóét, memen- tó gyanánt. A filmbeli szénégetők zárt világot alkotnak: ha egyikük unokája feljön a hegyre, csak azért teszi, hogy pénzt kérjen valami „bulira”. A rendező, feliratok for­májában személyes hangú meg- | jegyzéseket, tömör kommentáro­kat fűz a tárgyias képekhez. Egy családi veszekedés közepette meg­jegyzi, hogy most legszívesebben letenné a kamerát, és kereket olda­na, de nem teheti, ha egyszer be­kapcsolta a gépet. Szereti és tiszteli ezeket az embereket, ám azt is be­mutatja, hogy egy efféle zárt mikro­közösségben könnyen megkophat a kultúra. Hősei, sajnos, nem őriz­ték meg elődeik szlovák anyanyel­vét, de nem kötődnek igazán a ma­gyar néphagyományhoz sem. Az idei filmek közül Gyarmathy Lívia Táncrend-je egy nemzeteket összekötő kulturális tradíciót mutat be, amikor a tánc személyiséget megőrző szerepéről szól. Németh Gábor Péter Világbajnok-a pedig szellemi fogyatékos hőse sorsán és tartásán keresztül az emberi méltó­ságról beszél. Medgyesi Gabriella Egyszer voll az Urániá-jának címe nem véletlenül idézi a mesék jelleg­zetes beszédfordulatát. Mert ahogy a mesehősök időnként képesek új­jászületni, úgy a budapesti Uránia­palota is új életre kelt Nemzeti Filmszínházként. A rendező azon­ban mégsem csupán egy gyönyörű épületet ábrázol, hanem magáról a filmművészetről vall, felidézve an­nak - ehhez az épülethez kapcsoló­dó - százéves történetét, amely ki­csiben az évszázad hányattatásai­nak tükre is. Engem a visszapillan­tások ragadtak meg leginkább, ar­ról a makacs igyekezetről szólva, amelyek, már jóval a Lumiére fivé­rek előtt, a képmozgás létrehozásá­ra irányultak, s utalva szemünk sa­játosságára, a mozgókép érzékelé­sének fiziológiai alapjára. Látószer­vünk ugyanis az agy felé továbbí­tott képet körülbelül egytized-egy- huszad másodpercig megőrzi még, s ez a „lustaság”, „tökéletlenség” te­szi lehetővé, hogy a kép az utána következővel összeolvadjon. A film lehetősége, úgy látszik, eleve bele volt kódolva az emberi lénybe. Medgyesi Gabriella művében talál­kozik a múlt és a jelen. Felidéződik az első magyar film, Pékár Gyula és Zitkovszky Béla Tánc című alkotá­sa, s megjelennek a képeken mai rendezők Szabó Istvántól Jancsó Miklósig, amint szellemesen ironi­kus beállításban kötéltáncosként egyensúlyoznak. Közben fel-felidéződik az épü­let, jelezve, hogy az igényes film befogadása méltó köriilményeket kíván, olyan teret, amelynek meg­nevezésére eleink a filmszínház szót alkalmazták. Azok, akik ma­napság pattogatott kukoricás vöd­rökkel, üvöltő mikrofonok ricsaja közepette vonulnak be csupasz, si­vár termekbe, hogy mozidarabokat nézzenek, el sem tudják képzelni talán, milyen is volt egy ilyen film­színház a díszes előcsarnoktól a művészi freskókon és a míves orna­mentikán át az ünnepélyes hangu­latot árasztó páholysorig és bár­sonyfüggönyig. De ami a mesében „egyszer volt”, az újra megszülethet. Erre ta­nít az Uránia-történet. Higgyünk hát a mesének. Nagy Imre A tánc a magyar film egyik főmotívuma Pékár Gyulától Gyarmathy Líviáig _____________________________________EGY ÖREGEMBER EMLÉKIRATAIBÓL Vi déki anyós Néha befekszem a kórházba, hogy a valódi életet megismerjem. Szobatársam, Dezső techniku­mot végzett, és egy szakmát is megtanult. Kétszer tett mester- vizsgát, mert amikor vállalkozóvá kellett lennie, a szocializmusban szerzett oklevelét nem ismerték el. Iparos és szolgáltató egyben. Nagyhangú, határozott, szóki­mondó, de barátságos, igazi társa­sági ember. Ő mesélte:- Nagyon büszke voltam a gyö­nyörű, fiatal feleségemre. Épp csak leérettségizett, amikor elvet­tem. Falun lakott a szüleivel, on­nan járt be Pécsre. Mikor gyűrűs menyasszonyom lett, többször le­mentem hozzájuk. Volt egy 125- ös Csepelem, semmi sem volt le­ugrani. Ha ott voltam, a leendő anyósom kiteregette a két szek­rényből az összes ágyneműt, térí­tőt, abroszt, mit tudom én, mit, hogy mutogassa, ez a feleségem stafírungja. De mindig. Talán azt akarta tudni, hogy én mit viszek a házasságba. Mit vittem volna? Magamat. Ahogy oda is költöz­tem hozzájuk, vőnek. A motorom hátsó ülésén egy sportszatyorban elfért minden vagyonom. Onnan jártunk Pécsre, dolgozni. Egyszer, jóval munkaidő után, a fürdőben találkoztam a főköny­velőnkkel. Pattogott, hogy „mit keres maga ilyenkor még itt? Nincs magának családja?” Nos, ez a drága kis öreg, elci­pelt ide-oda. Mindenkit ismert, mindenkivel jóban volt, minden­hol pattogott, s elintézte, hogy egy ilyen rendes embernek, jó munkaerőnek lakása legyen. Kap­tunk egy egyszobás szövetkezeti lakást, épp karácsony előtt. Annyi kis pénzem volt, hogy némi bú­tort, meg egy Tavasz televíziót tudtam venni. Hát, életem legboldogabb kará­csonya. Mi történik? Szenteste be­döglött az új tv-nk. A nejem so­pánkodott: ezt a szerencsétlensé­get! Ez is csak velünk eshet meg! Mondtam neki, hallgass! Nem fogod ezt a gyönyörű karácsonyt tönkretenni a rohadt tv miatt. Ed­dig sem volt. Végre együtt lakhattam az asz- szonykámmal. Már hallani sem tud­tam, ahogy az anyósom egrecírozta az apósomat. Az meg csak tűrt. Megépült itt a város közelében a há­zunk, szegény apósomnak meg le kellett vágni a lábát. De még akkor is, kivitette magának az udvarba a hokedlit, ráült, s lekaszálta körbe a füvet. Aztán arrébb tetette és ott is lekaszálta. Ilyen ember volt. Hát ve­le megtette az anyósom, hogy be­zárta a szobába, vetett neki némi kendermagot, egy sört, meg egy vödröt, hogy a dolgát is elvégezhes­se, ő meg elment a barátnőinek se­gíteni, kapálni, tíz faluval odébb. Nem pénzért, csak mert unatkozott. Az apósomnak volt annyi esze, hogy kipréselte magát az ablakon, bemászott a tolókocsiba, s elment a kocsmába. A kocsmárosnak azt mondta: pénzem nincs, de ha adsz italt, ha megjön az asszony majd kivált! Ott beszélgetett, ivott estig. Ha ki kellett mennie, a legé­nyek kivitték a klotyóra. Micsoda patáliát csapott az öreglány! Nekünk is úgy mesélte, mintha a papa a fél falut kiirtotta volna. De amikor meghalt az apó­som, ott jajveszékelt, óbégatott a koporsónál. Cirkuszolt! Rászól­tam: Mama! Akkor becsülte volna meg, amikor még élt, ne most csi­nálja a műsort. Úgy építkeztünk, hogy nálunk három nemzedék együtt tudjon lakni. Minden összkomfort. Gon­doltuk, egyedül maradt, beteges is, odavesszük hozzánk a mamát. Hallani sem akart róla. Inkább egy barátnőjét fogadta meg, aki alkalmasint törődött vele. Egy dél­előtt jön a telefon a barátnőtől: „ha élve akarjátok látni a mamát, azonnal gyertek!” Atyavilág! Az asszonykám az adminisztrátorom. Néni zárha­tunk be. Sebtében helyettesítőket kellett fogadni. Be az autóba. A nejem sír: máskor száznegyven­nel mész, most meg százhússzal cammogsz, mikor az anyám a ha­lálán van! Odaérünk. A szoba tele bőrön­dökkel. Minden bepakolva. A téli­kabátok is. Az anyósom komóto­san végigmutogatja a lányának a számlákat, ez ki van fizetve, ezt még ki kell fizetni. Megmutatta hova dugott el pénzt. Abból a te­metésre is futja. És végre elindu­lunk a kórházba, Szigetvárra. Kint vártam. Étlen-szomjan. Órákig. Idegeskedtem, mert, aki keres, mehet tovább, Pécsre, ott helyettesítenek. Egyszer csak jönnek ki az én drágáim kacarászva. A mama majd indiánszökellésekkel jött. Hogy milyen aranyos ez a jóképű, fiatal orvos, és milyen jópofa? Azt mondta, akár férjhez is mehetek még, semmi komoly bajom. Mondtam: Mama! Nekem nincs időm, hogy valahányszor maga azt képzeli, hogy rosszul van, akkor ott hagyjak csapot-pa- pot és rohanjak 40 kilométert, hogy kórházba cipeljem. Tessék hozzánk költözni. Punktum. Mert a feleségem is így látta jobbnak, ráállt. Átköltöztettük, bejelentet­tük az orvosunkhoz, átirányítot­tuk a nyugdíját. Nálunk is hamar ágynak esett. Nem evett, nem ivott. Ágyazás közben a nejem, halomnyi gyógy­szert talált a lepedője alatt. Nem vette be. Irány a kórház. Infúzió, gyógyszer, etetés, hamar följaví­tották. Hazavittük. Ugyanaz. Két hét múlva hozhattuk vissza. Lár­mázott, hogy mért nem hagyjuk meghalni? Mondtam: sajnos er­kölcsileg is, de jogilag is felelősek vagyunk magáért. Újra fölerősítették. Mondtuk a főnővérnek, nem lehetünk foly­ton mellette, hogy egyen, igyon, bevegye a gyógyszert. A nővér ja­vasolt egy szanatóriumot, ahol az apácák figyelnek erre. Oda vitet­tük. Terjesztette is, hogy bedug­tam a bolondok házába. Már teljesen jól volt, haza akar­tuk vinni. Azt mondta, semmi pénzért nem jön hozzánk, a saját­jába megy. Mondtam, majd, ha bebizonyítja, hogy el tudja látni magát. Azt mondta, ő el tudja. S tényleg. Megjött az esze. Ami­kor meglátogattuk, főzött-sütött, mint régen. S húzta a vizet a kere­kes kútból. Bükkösdi László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents