Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)

2003-02-26 / 56. szám

2003. Február 26., szerda R I P 0 R T 7. OLDAL K U L T U R A ­Régi fényében ragyogva A 112 éves Mecsek Egyesület kiadványai Három egymás után megjelent reprezentatív kiadvány jelzi a nagy múltú pécsi Mecsek Egyesület teljes megújulását, hajda­ni tekintélyének újraéledését. A kötetek közül a mecseki tu­ristakalauz mutatkozik a legközhasznúbbnak. A Mecsek Egyesületbe tömörült természetbarát pécsiek örömére a korábban a lapunk által is méltatott egyesületmonográfia, -történet után - bár nem közvetle­nül egyesületi kiadványként - megjelent a Mecsek természetjá­ró kalauza. Legutóbb az a rend­hagyó terjedelmességű és alapos­ságú évkönyv látott napvilágot, amely az elmúlt év történetéről ad számot. A kalauz is időről idő­re megjelenik, témaköre kiegé­szül, aaatai pedig a fejlemények szerint módosulnak. Ez a kiad­vány is elsősorban a turistáknak nyújt alapos eligazodást, földraj­zi, természetrajzi, turisztikai és történeti szempontból. A kulturá­lis héttér és a múlt is teret kapott a kiadványban. Túraajánlatai, tér­képei, részletes terepleírásai a tu­ristáknak, a Mecsek barátainak nélkülözhetetlenek. Az évente megjelenő szokásos vékonyka évkönyv helyett ezúttal egy szí­nes fényképeket, szakcikkeket, külföldi turisztikai lehetőségekre is kitekintő útleírásokat tartalma­zó vaskos kötet látott napvilágot. Az évkönyv élén dr. Kevey Balázs köszönti nagy szeretettel a Pé­csett ma is élő nagy természettu­dóst, a 95 éves dr. Horváth Adolf Olivért. Az idén 100 éve született nagy természetbarát Baranyai Aurél gyógyszerészről is megem­lékeznek. Mindhárom kötetet Baronek Jenő jegyzi szerkesztő­ként. BEBESSI K. Tanítók kellenek, jó tanítók! Az Óvoda utcai ház asztalán már el­rendezett kupacokban várnak azok a fényképalbumok, nyomtatvá­nyok, amik segítenek az emlékek felidézésében, és amik végül is tényleg csak illusztrálásul szolgál­nak, mert Istvánder József fejében elevenen él az elmúlt negyven év, úgy is mondhatni: életműve, a sza­bolcsi iskola.- Mi nagyon szegények voltunk, az édesanyám takarított, a nevelő­apám a bányánál volt napszámos. Én is egészen felnőtt koromig min­den nyári vakációt a bányánál töl­töttem, hogy megkeressem a ruhá­ra, tankönyvre valót. De tanulni mindig is nagyon szerettem, sőt, olyan kedves tanítom volt, a néhai Odor István, hogy én szinte első ele­miben eldöntöttem, hogy magam is tanítani fogok. Erre - átbukdácsolva a 20. száza­di magyar történelem néhány „aka­dályán” - épp 1956 után kerülhetett sor, amikor az akkori tanács által felajánlott baksai nevelői állás visz- szautasítása után szóltak neki: len­ne egy hely Szabolcson.- Én itt minden bányászt ismer­tem a nyári munkák miatt, de még a cigányokat is, úgyhogy szinte ha­zajöttem. Ma meg az a helyzet, hogy elmondhatom, aki itt él, azt ki­vétel nélkül tanítottam. Előbb osz­tályfőnök voltam, én vittem az utol­só fiúosztályt, aztán 1965-től nevez­tek ki igazgatóvá. Arra mindenki emlékszik, hogy nálam a Toldiból hat éneket kellett kívülről fújni, ha A világörökség barátai Pécs-Sopianae Örökség Kht. és a Pécsi Kulturális Központ kezdeményezésére ma este megalakul a Világörökségi Baráti Kör. A Dominikánus Ház ad otthont a pécsi Világörökségi Baráti Kör ala­kuló ülésének, amely ma este 18 órakor kezdődik minden érdeklő­dő számára nyitottan. Dr. Újvári Jenőtől, a Pécs-Sopia­nae Örökség Kht. ügyvezető igaz­gatójától úgy értesültünk, a baráti kör részben azokat kívánja össze­fogni, akik eddig is figyelemmel kísérték a világörökséggel kapcso­latos történéseket, illetve szívesen ismerkednek a város történetével, szimpatizálnak a világörökségi eszmével. Az egyének mellett szá­mítanak olyan civil szerveződé­sek, alapítványok részvételére is, amelyek céljuknak tűzték ki a pé­csi világörökségi értékek meg­mentését, ápolását. A pécsi szakgárda, elsősorban a régészek, mélyebb ismereteket nyújtanak majd a résztvevőknek a világörökségi eszme ápolását szolgáló programokon. A mai ala­kuló ülésen Kárpáti Gábor régész foglalja össze a pécsi római kori ásatások legújabb eredményeit. Az elképzelés szerint a baráti kör tanulmányozná a magyar vüág- örökségi helyszíneket, és utazáso­kat szerveznének hasonló céllal külföldre is. o. i. Mesék az Egyetlen szalmaszál megmaradt kapaszkodónak, az, ami a láge­rek népeit éltette: a tartás. Az életigenlés, amit a forgatás alatt a stáb tagjai éreztek, mindenek el­lenére reménykeltő - mondja Litanszky János rendező, akinek Esély-mesék című dokumentum­filmjét február 18-án késő este mutatták be az M2-n. A megrázó mozi elődjét tizen­öt éve Esély-lesők cím alatt je­gyezte a háromfős, akkor pécsi körzeti stúdiós alkotógárda: Só­vári Gizella, Belénessy Csaba és Litauszky, és vitték el egy évvel később az országos tévés feszti­vál riport-kategóriájának fődíját. Annak a filmnek az alapmotívu­ma az volt, hogy a sokak által kü­löncnek tartott Derdák Tibor ta­nár franciát tanít az Ormánság ta­lán legszegényebb részén, Ma- gyarmecskén, zömmel cigány gyerekeknek. Mert a tudás birto­kában hátha nagyobb esélyük ke­rekedik a felemelkedésre, lehet­nek akár telefonközpontosok, szakmunkások, hogy messzebb már ne is gondoljunk. És a gye­rekek lelkesen dédelgetik a kis elefántokról szóló dalocskában megbúvó reményt. Litauszkyt tizenöt év elteltével visszahajtotta a kíváncsiság, s amire e műfaj képes, azt elérte. Szembesítette az akkori álmokat a jelennel, és kimondatlanul is döb­benetesen igaz kritikát fogalma­esélyekről zott meg: azt, hogy a társadalom nem készült föl a változások indu­kálta leszakadás kezelésére. Mert nem arról van szó, hogy a szülők elvesztek, és a gyerekeiknek majd jobb lesz; az új generációnak sincs esélye egy olyan vidéken, ahol nyolcvanszázalékos a mun­kanélküliség, ahol erőltetett, át­gondolatlan gazdasági felzárkóz­tató programok sora bukott meg. Ahonnan nem kell a munkaerő, ahol a szegénység csontig hatol, ahol az iskola legtehetségesebb el­sősének a szülők nem tudják megvenni a tankönyveket. A volt nebulók közül sokan már a dalra sem emlékeznek, el­lenpontként van olyan is, aki francia turistacsoportot igazított el Pécsett, de valamennyiükben közös, hogy büszkék arra: egy­kor legalább álmodni próbáltak. Derdák Tibor ki is mondja: lehet, kívülről úgy tűnik, fölösleges volt minden, de azt senki nem tudja megmondani, hogy mi lett volna, ha semmivel nem próbálkoznak? Végezetül engedtessék meg egy megjegyzés, ami csak rész­ben kapcsolódik a filmhez. Az Esély-lesőket 1988-ban fő műsor­időben vetítették, pedig a nyo­mor akkor is átütött a képernyőn.- Az Esély-meséket most valamivel éjfél elé „dugták be” a program­ba. Tették ezt a közszolgálatiság jegyében. BALOGH Z. MEGRONGÁLT IVÓKÚT. A pécsi Király utca egyik szép dísze volt a Zsolnay-ivókút, amelyet sajnos sok­szor szemetesnek használnak az erre sétálók, de ennél is szomorúbb, hogy az eozindiszek egy részét is letörték. FOTÓ: MÜLLER ANDREA A kultúra sokmilliós gondjai Képes lehet-e a Pécsi Kulturális Központ a hiányzó bérek kitermelésére? A város nehéz helyzetben van, ezért húzott egyet a nadrágszí­jon, amikor a költségvetését összeállította. Úgy tűnik azonban, hogy ez a szorítás olyan erőteljesre sikerült, hogy a kulturális szférában egyik-másik intézmény ezután levegő után kapkod. Mert a kulturális intézmények csak ebből a költségvetési köl­dökzsinórból érkező tőkével képesek életben maradni, és most úgy áll a helyzet, hogy ha apad a forrás, az szervi elváltozáso­kat eredményezhet. Az első leosztás szerint a Pécsi Nemzeti Színház húzta a legrövi­debbet, mert a 206 milliós támoga­tási igénye helyett csak 100 milliót kapott. Némi lobbizás, meggyőző érvelések után aztán a hiányzó tétel négyötödét mégis jogosnak ítélték.- Ebből a pénzből már megcsi­náljuk az évadot, nem kell kihagyni előadást - összegezte a történteket Simon István, a PNSz ügyvezető igazgatója. Persze egy csomó dolog­ról le kell mondanunk, például nem kerülhet sor a Kamaraszínház pad­lózatának felújítására, és a díszletek­nél, a jelmezeknél is visszafogottab­bak leszünk. De a sokk elmúlt, fellé­legezhetünk. A művelődési házaknál kis téte­lek hiányoznak, Nagy Sándor, az If­júsági Ház igazgatója is háromszáz- ezres mínuszt említ, de a közalkal­mazotti béremelés - 50 százalékos bérnövekedés volt tavaly - fedezete rendelkezésre áll, így tulajdonkép­pen elégedett. A Pécsi Szimfonikus Zenekar bérét, próbáit is a város pénzeli, és itt is emelt bérekkel kalkuláltak. A negyedmilliárdos igényből még egy tizedrész sorsa nem egyértel­mű, de Horváth Zsolt megbízott igazgató így is bizakodva szemléli a jövőt. Műit mondja, a hangverse­nyekre, programszervezésre emel­lett a kulturális tárcától is érkezik egy százmilliós tőkesegítség, de a tervezetben így is kisebb összeg szerepel, mint a tavalyi tényleges pénzfelhasználásuk.- A jóváhagyott költségvetésben a dolgozóink bérkeretére nincs elég fedezet, a pénz egyharmada hiányzik. Ha az alapilletményeket a tb-járulékokkal együtt számolom, akkor 24 millió forinttal kevesebb a pénz a szükségesnél - mondja Laknemé Brück­ner Andrea, a Pécsi Kulturális Központ igazga­tója. De nem csak az alapbér hiányzik, a mű­ködés fedezete sincs meg, ener­giadíjak, világí­tási költség stb„ ami további hatmillió forint. A vá­rosi egyeztető megbeszéléseken ki­derült, más művelődési házak megkapták ezt a bérkeretet, ott csak kisebb gondok akadnak: a szakkörvezetők, a kórusvezetők, a külsősök pénze hiányzik. A gazdasági iroda úgy véleke­dett, hogy az intézmény termelje meg a működési költségeit a külön­böző rendezvények bevételeiből. Ez azonban a 22-es csapdája, mert költségvetési intézmény a saját bé­rét képtelen kigazdálkodni. A kul­turális rendezvények szervezésére csak úgy tud pályázni, ha saját erőt is mellé tesz, tehát egy állandó tar­talék tőkével mindig rendelkeznie kell. Az olyan tevékenységek, mint az esküvők lebonyolítása gyakorla­tilag önellátók. Ugyanakkor a szer­vezések telefondíjaitól a szóróla­pok nyomdai költségéig minden csak nyeli a pénzt. A kulturális ren­dezvények belépőiből származó bevételek pedig a programok költ­ségeinek legfeljebb a negyedét biz­tosítják. A közgazdasági főosztállyal tör­ténő hétvégi egyeztetés nem hozott megoldást, a közgazdász szakem­berek szerint a Pécsi Kulturális Központ képes rá, hogy kigazdál- kodja a hiányzó bértömeget.- Az engedélyezett létszámnál már így is öt fővel kevesebben va­gyunk. A megtévesztő az lehet, hogy az össztevékenységünk nagy bevétellel jár, hiszen olyan fesztivá­lokat szervezünk, mint a Tavaszi, vagy a Pécsi Napok, melyhez nagy tételű pályázati támogatás járul, és a szponzori bevételek is jelentősek - vélekedik Laknerné Brückner Andrea. Hozzáteszi, hogy ezek a találkozók jókora kiadással járnak, nullszaldós a mérlegük. A főosz­tály másként értelmez támogatáso­kat, bevételeket, mint ahogy a való­ságban érkezik. Arra egyébként sem a városban, sem az országban nincs példa a kulturális szférában, hogy az intézmény állja a dolgozói bérét. Az is elgondolkodtató, hogy az intézmény most 10 mülió forint­tal kevesebb ön- kormányzati se­gítséget kap, mint például öt évvel ezelőtt. Ha a döntés így ma­rad, akkor a Pé­csi Kulturális Központ hónap­ról hónapra egy­re nagyobb ön- kormányzattal szembeni tartozást görget maga előtt, melynek az a kö­vetkezménye, hogy a megnyert pá­lyázatokhoz adandó önrészt kell visszatartani. Ha ez a pénz hiány­zik, akkor elmarad a rendezvény, s nem jön a megnyert állami támo­gatás sem. Ez tehát a 22-es csapdá­ja, így zárul az önmagát gerjesztő kör.- Arról van szó, hogy az intéz­mények anyagi kondíciói nem ide­álisak. Ez elmondható a kulturális mellett a szociális és az egészség- ügyi szféráról is - fogalmazza meg a pillanatnyi állapotot dr. Kunszt Márta alpolgármester. - A Pécsi Kulturális Központot illetően elté­rően nyilatkozik a közgazdasági fő­osztály és az intézményvezető, ezt az ellentmondást még pontosítani kell. Kétségtelen, hogy nehéz a helyzet, ami a béremelés következ­ménye. Én bízom abban, hogy év közben központi forrásokból tud­juk majd korrigálni a hiányosságo­kat. A tavalyi éves felhasználáshoz viszonyítva valóban hét százalék­kal kevesebb pénz jutott a kulturá­lis intézményeknek, de ez minden évben így van, a záróköltségvetési adatok mindig meghaladják az in­duló értékeket. Meg kell azonban azt is jegyezni, hogy az elnyert pá­lyázatokhoz eddig még mindenkor hozzátette az önkormányzat a szükséges saját erőt. Ugyancsak nincs félnivalójuk a megbízási szerződéssel tevékenykedő szak­körirányítóknak, központi keret­ből, pályázati pénzekből az ő fog­lalkoztatásukat is megoldjuk év közben. MÉSZÁROS B. ENDRE Négy nap alatt lerombolta saját iskoláját, majd másfél év alatt fel­építette az újat. A valóságban és képletesen egyaránt. A peremke­rületben, Pécsszabolcson. Ahol, akár az egykori elnököket, mi­niszterelnököket, ma is mindenki „Igazgató úr”-nak hívja, több mint egy évtizeddel nyugdíjazása után. Tanítványai szóltak, mert észben tartják, hogy 70 éves lett Istvánder József. A nyugdíjas igazgató otthonában fotó, t. l Az iskolára valóban ráfért egt erős kéz, ráadásul Istvánder Józse kifogyhatatlannak bizonyult az öt letekből.- A legfontosabb volt, hogy a ci gányságnak szervezzük meg az iskolaelőkészítő programot. Már öt évesen elkezdett velük foglalkozn egy csodálatos óvónő, aki legalább is egy átlag óvodás szintjére felhoz ta őket. De itt semmiféle megkülön böztetés, elkülönítés nem volt, min dent együtt csináltunk. Természe tes, hogy akadtak mindig devián: esetek, azokat kezelni kellett. Es megmondom őszintén, azt is tud­ták, hogy nekem nagy tenyerem van... Ám ha ma megyek a tizen­nyolc éves, likas Ladámmal és előt­tem áll a biokomos autó, a kapasz­kodóról elkezd integetni két szabol­csi gyerek, hogy Jó napot, igazgató úr, altkor arra gondolok, tán mégse volt olyan rossz, amit csináltam. Azt felsorolni, hogy mi minden történt a szabolcsi iskolában, itt most lehetetlenség. De talán a leg­fontosabb, magának az iskolának az építése.- 1973-ban nekiestünk, és négy nap alatt a földig lebontottuk az épületet, ott állt 75 ezer tégla meg­pucolva, feltomyozva. És a Szénbá­nyák segítségével másfél év múlva már állt az új épület. Közben hét helyszínen folyt az oktatás, a kosz­tat télen szánkóval húzták az asszo­nyok. Aztán az avatáson megje­gyezte egy tanácsi főember, hogy minek ide ekkora zsibongó, ebből három tanterem kitellett volna, ki a fenének az ötlete volt ez. Jelentem, nekem, feleltem erre. És ötletek továbbra is voltak, az iskolaszövetkezet, a büfé, a bálok, a balatoni táborozás, a kertészet. Nemhiába járt náluk külföldi dele­gáció még Mexikóból és Indiából is. Persze mára mindez már csak múlt. Az igazgató úr több, mint egy évtizede nyugdíjas, 55 éve méhész- kedik, és figyeli Szabolcs dolgait is, az iskola sorsát, amennyire lehet. És amit ma is vall, töretlenül:- Tanítók kellenek, jó tanítók. Csak ez az egy számít, mindannyi­unk sorsát ők döntik el, többé-ke- vésbé. Nem hiszem, hogy vitatkozni le­het ezzel. ________________________________________M.K. né ha kihívtak óráról telefonhoz, egy gyerek vezényelt, a többi mondta. Sokszor szidtak, hogy szi­gorú vagyok, de azt mondom, most is az kéne. ...........................................--n

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents