Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)
2003-02-24 / 54. szám
2003. Február 24., hétfő 7. OLDAL KULTÚRA -RIPORT Több ezer iskolás sorsa dől el Tuzlai vendégjáték a Kamaraszínházban Virtuális séták Pécsett Az egyetemekre március 3-ig lehet jelentkezni Lapunk nagy érdeklődés mellett lezajlott pénteki telefonos fórumán számos kérdésre válaszoltak meghívott szakembereink az oktatás minden szintjével kapcsolatosan. Olvasóink elsősorban nem általános dolgokra voltak kíváncsiak, hanem egyéni problémáikra vártak megoldást. Azt viszont kevesen tudták, hogy a felsőoktatási intézményekbe jelentkezések végső időpontja március elsejéről március harmadikára változott. Az általános iskolákban március harmadikán és negyedikén lesznek a beiratkozások, a középiskolákban a felvételi vizsgákat március tizennegyedikéig rendezik meg. A felsőoktatási intézményekbe - a meghosszabbított határidő ellenére is - jobb minél előbb elküldeni a jelentkezési lapot. Telefonos fórumunkon Nagy Lajosné, a megyei közgyűlés Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központjának szaktanácsadója az óvodákról, Ferenciné Ivicz Ilona, a pécsi ön- kormányzat vezető főtanácsosa az általános iskolákról, Róna Géza, a pécsi önkormányzat vezető főtanácsosa a középiskolákról, Király Lajosné, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaság-tudományi Karának osztályvezetője a felsőoktatásról tájékoztatta az érdeklődőket. Ízelítő a közérdeklődésre számot tartó kérdésekből és válaszokból.- Pontosan behatároltak-e az óvodai körzetek? N. L.: - Nem. Szabadon választhat a szülő, de mindenki törekedhet arra, hogy abba az oviba vegyék fel a gyereket, amelynek körzetében a szülők dolgoznak vagy laknak.- Hol végzik az iskolaérettséggel kapcsolatos vizsgálatokat? N. L.: - A nevelési tanácsadóknál. A vizsgálatokat követően a szülők eldönthetik, hogy gyermekük elkezdje-e tanulmányait.- Ha nem az adott körzeti iskolába akarom beíratni a gyerekemet, mit tehetek? F. 1.1.: - Március harmadikán és negyedikén a körzeti iskolába mindenképpen kötelező beíratni a leendő kisiskolást, aztán ugyanezt megtehetik a választott iskolába is. Az általános iskolákba felvételi vizsga nincs.- Választhat-e a szülő más intézményt, ha a kívánt általános iskolába nem került be a gyerek? F. 1.1.: - Igen, a fellebbezést az iskola igazgatójához nyújthatják be, de a város (ok) jegyzőjéhez kell címezni.- Változtathat-e bárki az elsőként megjelölt iskolák sorrendjén? R. G.: - Igen. Március tizenhét és március húsz között. Erre az időszakra ugyanis már lehet információja arról, hogy a felvételiken milyen eredményt ért el, hiszen az iskolákban megtekintheti a felvételi eljárás eredményét. Mivel mindenki meghatározatlan számú iskolába jelentkezhetett, nagyon nehéz pontos képet adni arról is, hogy hova, milyen esélye van a bejutásra.- Mikor lehet valaki biztos abban, hogy melyik középiskolába kerül be? 1 elsejétől hetedikéig értesít minj denkit a pontos felvételről vagy ■PPmB elutasításról. Május tizenötödij kéig bárki fellebbezhet. Aki ezek után sem nyert felvételt egyik iskolába sem, és íellebbe- ILZZjj|H zését is elutasították, be kell, BWMBBBí hogy iratkozzon az adott város (környék) kötelező felvételt biztosító iskolájába.- Meddig vehetek részt középiskolai nappali tagozatos képzésben, és utána milyen lehetőségeim vannak a felnőttképzésben? R. G.: - A huszonharmadik év betöltéséig nappali tagozatos képzésben, ezután a Mecsekaljai Oktatási és Sportközpontban (volt TÁSI), valamint az 500-as és az 508-as szakképző iskolákban lehet érettségit (is) szerezni.- Nem szeretném még beíratni iskolás korú gyerekemet. Meddig várhatok? F. 1.1.: - Legfeljebb egy évet, de az óvoda nevelőtestületének véleményét előzetesen ki kell kérnie.- Van-e középfokú iskolában óvónőképzés Baranyában? N. L.: - Nemcsak a megyében, másutt sincs az országban. A felsőfokú oktatásban viszont több helyen is lehetőség van az óvónői képesítés megszerzésére. Valamennyi, Baranyában dolgozó óvónőnek legalább egy felsőfokú képzettsége van.- Nincs meg még a felvételihez szükséges nyelvvizsga-bizonyítványom. Meddig csatolhatom? K. L.: - A legfontosabb, hogy a felvételi jelentkezésének időpontja március harmadikára módosult, de kérünk mindenkit, mielőbb adja be adatlapjait. A szükséges összes dokumentumot július tizedikéig kell csatolni, tehát ha az időpont erre az intervallumra esik, mindenképpen elfogadják a kiegészítő papírokat.- Mit jelent pontosan az, hogy az egyetemi felvételikhez a hozott pontokat új rend szerint számítják be? K. L: - A hozott pontok esetében a magyar nyelvből és irodalomból, matematikából és történelemből kapott jegyeket mindenképpen figyelembe veszik, a választható tárgyak közül pedig bármelyiket beszámítják, a jelentkező kérésének megfelelően.- A választható tárgy lehet-e idegen nyelv is a felvételi eljárásban? K. L.: - Igen, abban az esetben, ha legalább két évig tanulta a nyelv(ek)et a középiskolában. BOZSIK LÁSZLÓ Boszniai vendégek érkeznek a héten két bemutatóval Pécsre. A Tuzlai Színház a testvérvárosi cserekapcsolat keretében mutat be egy vígjátékot és egy egyházi témájú művet. Vidákovics Antaltól, a Horvát Színház vezetőjétől megtudtuk, harmadik alkalommal láthatja már a baranyai közönség a tuzlaiakat, és a Pécsi Nemzeti Színházzal közösen szervezik ezeket a találkozókat. A tuzlaiak előbb egy ferencesrendi templomi darabot, a Jukics Iván utazását játsszák el február 27-én, csütörtökön délután a szalántai templomban, majd február 28-án a pécsi Kamaraszínházban 19.30 órakor egy vérbő komédia következik Teniszverseny címmel. Mindkét előadás nagylétszámú szereplőt igényel (20-40 fellépővel) és horvát nyelven zajlik a program. A pécsiek a bemutatóért cserébe tavaly novemberben egy tuzlai fesztiválra a Horvát Színház Színházcsinálók előadását vitték, és még az idén a Pécsi Nemzeti Színház balett-társulata is vendégszerepei a bosnyák városban, várhatóan a Carmen szerelmeivel. M. B. E. SZATIRKÁK A nemzeti minimum a maximum, ami elérhető. k Médiagüzüből médiaguru. k A buszon egy nőt fixa ideálo- zott. * Vágott az esze, mint a villanyborotva. k A veterán az illegalitásban anti- szocializálódott. k „Ha nem viselkedsz velem rendesen, megtiltom, hogy szeress!” k Fotogénkezelt tyúk: kot, kot, Kodak. k Vigasz: az örökkévalóság sem tart örökké. k Kellően koros embernek mindenről az ellenkezője is eszébe jut. k Sokaknak nem kellettem. Ők sem nekem. Marafkó László Az ötlet egy KultúrPont-hír- levél alapján jött, hogy európai uniós pénzből, négy ország összefogásában mutassák be közös honlapon a kontinensen itt-ott fellelhető római kori múltat. Pécs mellett egy angol, két olasz és két spanyol város részese a projektnek. A március 1-jétől az internetre is felkerülő honlapon a pécsi ókeresztény emlékhelyeket lehet majd megtekinteni, amiket számítógépes animációval rekonstruáltak a négy országot illetően összesen mintegy 180 ezer euróra rúgó összefogás során. A Peregrinus Projektban bluebox-technikával, három dimenzióban jelenik meg a római kori városon kívül elhelyezkedő temető. Rekonstruált tájban rekonstruált épületeket láthatunk, a mauzóleum, a sírkamrák körbe- járhatóak, képek, rövid leírások segítik a bővebb tájékoztatást. Pozsárkó Csaba, a projekt vezetője, a pécsi városháza külügyi referense elmondta, hogy szeretnék folyamatosan bővíteni, csinosítani a www.pregrinus.org című weboldalt, ha lehet, még kis- filmekkel is. Ez akár egy ókeresztény liturgiát mutathat be, vagy azt, ahogy a hajdan élt művész miképpen festi a kápolna falára Dániel próféta oroszlánját. Igazság szerint a munkának volt már előzménye, mégpedig a virtuális pécsi séta, ami a www.pecs.hu oldalon látható. Jelen pillanatban 18 külső helyszínen lehet megtekinteni a várost, ahol az ikonokra ráklikkelve szintén részletfotókat és rövid leírásokat kapunk. A panorámafényképek segítségével a belváros nevezetességei érzékletesen bejárhatóak, de mint megtudtuk, dolgoznak azon, hogy az épületekbe is be lehessen kukkantani, ugyancsak virtuálisan. ______iák. Le sz Pécsi Filmszemle, egyelőre tárlaton és papíron A következő, a 35. Filmszemlét szeretné újra Pécs rendezni... Mindenesetre a korábbi baranyai filmes találkozók anyagából most összeállítanak egy tárlatot, és könyvben is megjelentetik a fellelhető dokumentumokat. A 34. Filmszemle idei pécsi bemutatóján a városvezetés kifejtette, hogy szeretnék, ha jövőre a jubileumi találkozót újra Pécsett tarthatnák. Dr. Kunszt Márta alpolgármester lapunknak megerősítette ezt a szándékot, hozzátéve, hogy ennél többről van szó. A filmszemléknek a POSZT-hoz hasonlóan hosszú távon kíván Pécs otthont adni, hogy a filmes szakma is találjon végre egy állandó helyszínt, ahol pár napon át igazi műhelymunkát folytathatnak az érintettek. A publikum is profitálna a találkozóból, hiszen az esztendő filmtermésének javát elsőként láthatná. A filmeseknek létezik egy köre, akik egyetértenek a próbálkozással, de a megvalósításig még tárgyalások sora várható. Addig sem ülnek tétlenül a pécsiek, a korábban itt zajló filmszemlék még fellelhető dokumentumait igyekeznek összegyűjteni, hogy egy önálló kiállítást hozzaDr. Kunszt Márta nak léire belőle. Az idei, 34. filmszemlére már sikerült az egykori sajtóanyagok és archív filmszalagok egy részét összeszedni, ám most a lakosságnál található dokumentumokat is bekérik. Függetlenül attól, hogy a filmszemle visszakerül-e a városba, ezeket a képes és írott emlékeket archiválják, mert Pécs történetének egy érdekes szeletét lehet ily módon rögzíteni. A felajánlók ezeket a filmszemlékhez kapcsolódó tárgyakat (plakát, fénykép, aláírások stb.) a városházára vihetik, ahol Gyimesi Kinga veszi át az anyagokat március elsejétől december végéig. A gyűjteményből a következő esztendőben a filmszemle idején kiállítást nyitnak, és az anyagból egy kötetet is szerkesztenek. Kunszt Márta közölte azt is, nem tart attól, hogy nem lenne helye Pécsett a filmszemlének, hiszen a fővárosban is egy multiplex mozirendszer adott az eseménynek otthont, és ez itt is megszervezhető. MÉSZÁROS b. e. Műhibaper: hárommillió egy veséért Ez nem kártérítés, ez az összeg nulla - jelentette ki a fellebbező sértett Hárommillió forint plusz annak bizo- Martin Zoltánnak újbó- nyos időre számolt kamatai illetik meg a li érvelésére, az igények Pécs Városi Bíróság határozata alapján mindkét oldali meghall- azt a fiatalembert, aki az ítélet szerint gatására, röviddel ké- orvosi műhiba következtében veszítette sőbb az ítélethirdetésre el egyik veséjét. Precedensértékű a dön- került sor. Ez utóbbi tés, miután kimondja, hogy mennyit is szerint K. Gábornak 3 ér - egyelőre legalább is első fokon - egy millió forint nem va- vese, mondja a felperes jogi képviselője, gyoni kártérítést, plusz annak bizonyos időre számított kamatait Az ítélethirdetéssel együtt bő fél órát tar- ítélte meg a bíróság, az összeget az alpe- tott csak múlt pénteken a Pécs Városi Bí- resnek a jogerőre emelkedést követő 15 róságon a K. Gábor és a Pécsi Tudomány- napon belül meg kell fizetnie, egyetem közt immár több, mint két éve K. Gábor egyik daganatos heréjét 1996- folyó per tárgyalása. Dr. Kutasi Tünde bí- ban távolították el a pécsi Urológiai Klini- ró gyorsan a helyére tette az alperes - az kán, nem sokkal ezután nyirokcsomómű- egyetem - azon próbálkozását, hogy az tétet hajtottak végre rajta. Eközben - ami a utolsó pillanatban bevonta az intézmény műtéti kockázat körébe még belefér - megfelelősségbiztosítóját is az ügybe. Eztán sértették az egyik húgyvezetéket, ezért an- már csak az alperes ügyvédjének, dr. nak gyorsabb gyógyulása érdekében beültettek egy 29 cm-es műanyag csövet a fiatalember szervezetébe. Az úgynevezett sztentet a szakiroda- lom, a szakértők és a perbe bevont Egészségügyi Tudományos Tanács szerint legfeljebb hat hét után ki kellett volna szedni - ám négy évig bennmaradt. Erre csak akkor derült fény, dacára a kontrolloknak, amiNapirenden van a személyes felelősségrevonás Fekszik egy olyan tarvezet az egészségügyi kormányzat előtt, amely szerint ha az orvos műhibát vét, anyagilag ő maga is felelősségre vonható lenne. Martin Zoltán ezzel szemben viszont fenntartásait hangoztatja: hogyan lehetne elvárni egy havi nettó 60-70 ezer forintot kereső orvostól, hogy fölvállalja egy esetleges több millió forintos per ódiumát? Ugyan e tekintetben a hazai biztosítási rendszer átalakítása sem megoldás, hiszen a hivatalos jövedelmet alapul véve azt sem lehetne megkövetelni a doktortól, hogy havi 25-30 ezer forintot költsön a szakmai felelősségbiztosítására. kor a fiatalember vizeletében csőtöredék- darabok bukkantak fel. Majd, miután panaszai is jelentkeztek, egy vizsgálat megállapította, hogy elhajt az egyik veséje, amit el kellett távolítani. A bíróság mindent mérlegelve ítéletében megállapította, hogy a kezelő intézetben az orvosok nem a szakma szabályainak megfelelően jártak el, a későbbi eredményeket helytelenül értékelték, tehát hibáztak, ezért jár a kártérítés a 24 éves fiatalembernek. A több, mint két éve húzódó perben a szokásos ügymenetet nem csupán a már említett biztosítóbevonási próbálkozás színesítette; a múlt év novemberi tárgyalás előtt közvetlenül az alperes beadott egy vaskos, az ő álláspontjukat alátámasztó tanulmányt. A szerzője a sztentbeültetést végző orvos volt. Martin Zoltán részben elégedett az ítélet kihirdetésével, miután, mint mondja, végre kiderült, mennyit is ér egy vese Magyarországon - bár idővel ők ötmillió forintra módosították a kárigényt. Másrészt lezárult egy bő kétéves harc. K. Gábor szerint viszont „mértéktelen orcátlanság történt”, és ezzel nem a bíró munkáját, hanem a magyar egészségügyi állapotokat minősíti. Balkáni viszonyokkal akarunk Európába jutni? - indulatos- kodott a folyosón. - Mi lesz azzal az orvossal, aki ezt tette velem? Nyugodtan praktizál tovább. És velem mi lesz? Semmi! Ez nem kártérítés, ez az összeg nulla! Befektetni kevés, ha visszaszámolok, egy évre nem hozza meg az alapkamatot. Fellebbezek, és ha kell, Strasbourgig elmegyek! K. Gábor végzettségét tekintve biológus és pénzügyi szakközgazdász, két nyelvvizsgával. Jelenleg munkanélküli, mert a 67 százalékos rokkantsága és a magas tb- járulék miatt sehol sem alkalmaznák szívesen. Összes jövedelme a rokkantsági nyugdíja: valamivel több, mint 24 ezer forint havonta. BALOGH ZOLTÁN Máshol másként csinálják Németországban mindennek megvan a szabott ára: ha valaki orvosi műhiba következtében szenved egészségkárosodást, akkor ennyibe és ennyibe kerül egy szem, egy vese, egyéb szerv és testrész. Ott a bíróságok eleve e „tarifatáblázat” alapján dolgoznak. Az Amerikai Egyesült Államokban ezzel szemben bírósági alku kérdése a kártérítés összege - a felső határ azonban elvileg a csillagos ég. Ugyanott egyébiránt műhibaesetekben nincs szükség többfordulós bizonyítási eljárásra, különböző szintű szakértők bevonására: a mérvadó szó az orvosi kamaráé, amely nem elsősorban (ön)érdekvédelmi funkciót lát el. ZÖLD-HÍD Élelmiszeripar, élelmiszerkémia, e- számok, aromák, adalékanyagok. Vajon a tömegtermelésre szakosodott élelmiszergyártás termékei befolyással vannak-e egészségünkre, avagy lehetővé teszik-e a teljes értékű táplálkozást? Milyen mellékhatásokat rejtenek a titokzatos „e-számok”? Vajon miből készül az epres joghurt és mennyi csirke van a zacskós húslevesben? Természetesek-e a „természetes aromák” és miből vannak a mesterségesek? Érdemes-e a cukor helyett a karcsúságot ígérő kis fehér pöttyökre váltani vagy maradjunk meg a hagyományos táplálkozásnál? A fogyni vagy csupán egészségesen élni vágyóknak a szakirodalom rengeteg alternatívát ajánl, a vércsoport diétától kezdve a makrobiotikus táplálkozásig, a japántól a mediterrán étkezési piramisig. Programunk bepillantást enged e kérdésekbe, az előadások étel- és borkóstolóval végződnek. Táplálkozás és egészség T\idjuk-e mit eszünk? (az élelmiszer adalékokról) Gintner Zénó élelmiszerkémikus Bor és egészség Dr. Kozma Pál, igazgató FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Táplálékunk és az egészség Andrási Jankó Adrianna (Kazincy utcai Bio-bolt) Termékbemutató Balogh Ferenc, Öko Tónköly Bt. Időpont: 2003. február 19.17 óra Helyszín: Civil Közösségek Háza Pécs, Szent István tér 17. Támogató: Brit Nagykövetség