Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)
2003-02-23 / 53. szám
A gladiátorok 750 éve Poénvadászat Az ügyes lé SICC még több rejtvényt kínál. Keresse az újságárusoknál minden hónap első szerdáján! ■ A 178 cm magas gladiátor a párbaj közben nyilván elveszthette egyensúlyát és elesett, amit ellenfele kihasznált, és azonnal lecsapott fejére a buzogánnyal, amely a jobb szemöldöke fölött beszakította a koponyáját. Most, 1800 évvel később ezt tanúsítják a Törökország nyugati partján, Ephesosban végzett régészeti kutatások során talált koponyán látható ujjnyi lyukak. A Római Birodalom provinciájának fővárosában bécsi archeológusok egy egész gladiátortemetőt fedeztek fel, amely betekintést nyújt a legendás gladiátorok életvitelébe, edzési és harci módszereibe. Ezek alapján kiderült, hogy a hollywoodi filmek által ábrázolt grandiózus harci gépezeteknek semmiféle valóságalapja nincs. Ami igazán meglepő, hogy a 120 egykori harcos lábcsontozatán a kutatók nemcsak brutális harci sérülések, hanem elsőrangú orvosi ellátás nyomait is felfedezték. A töréseket a mai orvostudomány színvonalának megfelelően sínez- ték, ráadásul fizikoterápiás kezelést is alkalmaztak. A gladiátorokat „profi harcosokká” képezték ki erre a célra létrehozott gladiátoriskolákban, függetlenül attól, hogy elítéltek, hadifoglyok vagy rabszolgák, esetleg önkéntesek vol- tak-e. A leleteken a csontozat é s a z izomzat intenzív edzés által elért változásai láthatók, a gladiátor karddal vívó karja például ugyanúgy öt centiméterrel hosszabb lehetett a másiknál, mint a mai wimbledoni teniszbajnokok esetében. A gladiátorok általában egy fegyvernemre specializálódtak, és meghatározott szabályok szerint küzdöttek egymással. Kr. e. 244 - az első gladiátorharcok Rómában Kr. e. 174 - Háromnapos gladiátorjáték a Forum Romanumban. Kr. e. 73-71 - Spartacus felkelést szervez, melyet Róma csak nagy nehézségekkel képes leverni. Kr. e. 65 - lulius Caesar 640 gladiátor részvételével szervez játékokat. Kr. e. 59 - Tömegverekedés miatt 10 évre bezárják a pompeji amfiteátrumot. Kr. u. 8o - Titusz cézár megnyitja a római Colosseumot, az 50 ezer nézőhelyes amfiteátrumot. Kr. u. 180-192 - Com- modus császár gladiátorként lép fel, állítólag 1000 harcost győzött le. I ■. Kr. u. 5. század: a gladiátorküzdelmek végleg eltűnnek a magas költségek és a kereszténység ellenállása miatt. I— NAP KELTE ■ 2003. február 24-án, hétfőn reggel is NAP-KELTE 5.50 és 9 óra között a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján, valamint délután 15.30 és 18 óra között ismétlés az m2-n stúdióbeszélgetésekkel, szolgáltatásokkal, hazai és külföldi jelentésekkel. A NAP-KELTE TERVEZETT TÉMÁI:- Miért tiltották ki az egyetemről a Jobbikat? A Cím „nap” sztori vendége Nagy Ervin, a szervezet elnöke.- Elnökválasztás után a MIÉP. A Kereszttűzben Csurka István.- Egy 1947-es törvény értelmében Magyarország nem kér a fasiszta jellegű szervezetekből. A témáról Juhász Gáborral, az MSZP frakcióvezető-helyettesével beszélget a műsorvezető, aki a legfőbb ügyészhez és a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez fordul az ügyben.- Zűrzavar az Illyés Közalapítvány kuratóruma körül. A Kinn, pádon Pomogáts Béla elnök.- A kulturális tárca átveszi a Millenárist. Vendégünk Mizsei Zsuzsa ügyvezető igazgató.- Réti Miklós műsorunkban elhangzott szavaira reagál Molnár László egykori kisgazda képviselő. Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Bánó András Telefonszámunk az adás idején: 251-0519 Thai tájakon ■ Thaiföld az utóbbi években a tehetősebb magyar turistáknak is egyre kedveltebb úti célja lett. Nem csoda, hiszen a királyság történelmi és kulturális emlékeket, nagyszerű, homokos strandokat, idilli szigeteket, színpompás népviseleteket, pezsgő éjszakai életet kínál az ide utazónak. Lakói barátságosak és vendég- szeretők, ajkukról ritkán fagy le a mosoly. Kifinomult konyhájuk vetekszik a kínaival, és az árak magyar szemmel is kedvezőek. Aki az elmúlt korok kultúrájára kíváncsi, az egykori Sziámnál keresve sem találhat jobbat Dél- kelet-Ázsiában. Kiterjedt rommezők, elhagyott városok, Buddha-szobrok és • kicicomázott templomok ilyen gazdagságban másutt nem fordulnak elő. Ezért nem csoda, hogy a statisztikák szerint Thaiföld Ázsia leglátogatottabb országa. A hazánknál ötször nagyobb területű ország történelme több mint ezer évre nyúlik vissza, és lakói arra a legbüszkébbek, hogy... (A mondat folytatását a rejtvényben fejtheti meg.) A királyt és családját feltétel nélküli tisztelettel és szeretettel övezik, és ezt elvárják az idegentől is. Ugyanez érvényes vallásukra és annak alapítójára, Buddhára is. Az ország lüktető szíve, a hétmilliós főváros, Bangkok, egyszerre vonz és taszít. Ez Ázsia legszennyezettebb levegőjű városa, de az egész világon is csak Mexikóváros körözi le. A rendőrök, utcaseprők maszkot hordanak, a buszra váró utasok az orruk elé tett zsebkendővel próbálják megszűrni a kékesszürke, szó szerint látható levegőt. Az egyre jobban amerikanizálódó Bangkokban elképesztő a forgalom, az itt csak közepesen nagynak számító nyolcsávos utak egyirányúak, legföljebb egy szembe jövő sávot tartanak fenn a buszoknak. Hogy dugó mégsem alakul ki, az ennek a rendszernek, no meg annak köszönhető, hogy a buszok - sőt még a folyami hajók is - ha csak tehetik, nem állnak meg, csupán lassítanak, és menet közben ugrál fel-le az utazóközönség. ASZTAL ALATT ■ Az elegáns étterem egyik asztalánál jókedvű pár üldögél. Láthatóan szoros szálak fűzik össze őket. A pincér egyszer csak furcsa dologra lesz figyelmes. Ijedten szól az asszonyhoz, mert az' ő figyelmét láthatóan elkerülte a dolog.- Asszonyom, a férje beesett az asztal alá!- Téved uram, a férjem... Kétbetűsek: AO, AZ, BE, HA, LT, LY, ON, OR, OU, TI. Hárombetűsek: ALS, ÁRU, DHB, ESD, ÉPP, HÁL, ICY, ISA, KLA, KRT, Lll, UHU, ZSI. Négybetűsek: ACÉL, AGYI, AJAK, AKAR, ALGA, ÁPOL, CLUB, DONG, GYÉR, HAHA, HÁRS, HONI, ILLA, INTI, ISLI, KANI, KISA, LÉAG, LLIK, MOST, MUST, ÓHAJ, OLÁH, OLLÓ, PIKÉ, RASA, SAVA, SITI, SKAI, SLAG, STAR, TARO, THAT. Ötbetűsek: AJTÓN, GLANC, KAPTA, KÉMIA, KOBAK, MAORI, RÁRAK. Hatbetűsek; ALKÁLI, BUCKÁS, KLÓROZ, LÉPETT, LYUKAD. Kétbetűsek KIKÍMÉL, TRAMINI. Kilencbetűsek: CSAPKODÓS, SZÍVKAMRA. Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat az ábrában! (Könnyítésül két szót előre beírtunk.) Hat szónak nem jut hely, ezekből állíthatja öszsze a vicc csattanóját. Forgács Bélárté (Eger), Nagy Lászlóné (Debrecen-Józsa), Magyar János (Lökösháza). Heti rejtvényünk megfejtését hétfő éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel, 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Megfejtését bemondhatja a (06 90) 230 718-as telefonszámon is szerda éjfélig. (A hívás díja 120 Ft + áfa percenként + kapcsolási díj.) A telefonszám nem hívható a 27-es, 28-as, 62-es, 63-as körzetből, nyilvános telefonkészülékről, rádiótelefonról és külföldről. E heti rejtvényünk helyes megfejtésének beküldői közül három olvasónk Tvr-hét-előfizetést nyer. Fejtsen kedvére az ügyes, Terefere, KÓPÉ, KÁPÉ rejtvénylapokban