Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)

2003-02-03 / 33. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2003. Február 3., hétfő ÜH JÁRHATÓ UTAK. A hét végén csak szállingózott a hó és a síkosság- mentesítők is serénykedtek, így elmondható, hogy a megye útjainak nagy részén nem okozott gondot a visszatért hideg. Felvételünk a megtisztított 6-os útról készült Mecseknádasdnál. _________fotó: t. l. Me gépülhet a felüljáró PÉCS Az önkormányzat 2003-as tervei között a Felsővámház utca, valamint a Bálicsi út re­konstrukciója is szerepel. Mindezek mellett a városfej­lesztési program tartalmazza az új vasúti gyalogos felüljáró megépítését is. Az elképzelé­seken csak a jövő héten ese­dékes költségvetési vita mó­dosíthat. Úgy tűnik, idén végre jut pénz a Felsővámház utca, valamint a Báli­csi út rekonst­rukciójára, illet­ve továbbépíté­sére. Legalább­is az önkor­mányzat Közle­kedési és Kom­munális Bizott­ságának 2003- as tervezetében többek között ezen elképzelések megvalósítása is szerepel. A lapunk birtokába jutott vá­rosfejlesztési projekt mindezek mellett megemlíti a délnyugati el­kerülő út folytatását, az ECE-be­ruházáshoz kapcsolódó közleke­dési csomópont átépítését, a Kál­vária úti lépcső rekonstrukcióját, a várfal menti parkosítást, illetve a Megyeri úti felüljáró javítását is. A vasúti pályaudvar környé­kén élőknek jó hír, hogy a terve­zet végre említést tesz a gyalogos felüljáró megépítéséről is. Amint arról korábban már beszámol­tunk (Dunántúli Napló, 2002. 10. 04.) Kukái András, a pécsi önkor­mányzat közlekedési és kommu­nális bizottságának elnöke tavaly ugyan ígéretet tett arra, hogy a 2003-as költségvetés is támogatja majd a beruházást, azonban ak­kor a lakók eme kijelentést igen kétkedve fogadták. Lapunk úgy tudja, hogy a fejlesztésre a MÁV Rt. már elkülönítette a szükséges összeget. így most van remény, hogy ez év végére valóban meg­épülhet az új, korszerű híd. Kukái András arról tájékozta­tott, hogy az elképzelések még némiképp módosulhatnak, hi­szen a költségvetést csak február 13-án tárgyalja a városi közgyű­lés. A grémium költségvetési igé­nye csaknem 3 milliárd forint. (Háttér: www.dunantulinaplo.hu) SOMLAI ADRIENN Ingyentankönyv kétezer diáknak Nem várható az idén a tankönyvek árá­nak az inflációt meghaladó mértékű nö­velése. Az iskolák rendeléseiket az évnek ebben az időszakában küldik el a kiadók­nak. Az előzetes számítások szerint szep­tembertől a megyeszékhelyen mintegy 2200 diák kaphat ingyen tankönyvet. Pécs Az oktatási tárca közlése szerint a miniszter meghatározhatja a tankönyvjegyzékre kerülő kiadványok maximális árát. Ez 2003-ban az előző évben alkalmazott árkorlátot öt száza­lékkal haladja meg a nyomtatott kiadványok esetében. Az előző évben pedig a jegyzéken lévő ki­adványok árát a hatályos törvény alapján a ki­adók nem emelhetik az éves infláció másfél- szeresét meghaladó mértékben. A listán 540 tankönyv szerepel. A jegyzék­ből kiderül, hogy a 2003/2004-es tanévben a legolcsóbb könyv 80 forintba, míg a legdrá­gább 2500 forintba kerül. Az oktatási intéz­mények az év ezen időszakában küldhetik el tankönyvrendeléseiket a kiadóknak. Pluhár Gábomé, a pécsi városháza illeté­kese a Dunántúli Napló kérdésére elmondta, a tanulók könyvvásárlására idén is jár az ál­talános támogatás, azaz a nappali oktatás­ban résztvevő diákok után tanulónként 2400 forint. Újdonság viszont, hogy szeptembertől a tartósan betegek vagy fogyatékosok, három- és többgyer­mekes családban élők, továbbá az egyedülálló szülők által eltartott gyer­mekek számára a tankönyvellátás in­gyenessé válik a nap­pali oktatás teljes időszakára. Mindezek mellett már „él” a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő csa­ládokban élő diákok térítésmentes tankönyv- ellátása is az első négy évfolyamon. Pluhár Gábomé hozzátette, a megyeszék­helyen az oktatási intézmények elvégezték az előzetes számításokat, ami azt jelenti, hogy mintegy 2200 rászoruló tanuló kaphat a jövő tanévtől ingyenesen könyveket. CSIKÓS KLAUDIA Tankönyvi tetszésdíjak Átadták az idei tankönyvi tetszésdíjakat múlt pénteken Budapes­ten, a tanulók szavazatai alapján az általános iskolák alsó tagoza­tán taroltak az olvasókönyvek, míg a felső tagozatos diákok közül legtöbben a történelemkönyvekre szavaztak. Idén első alkalommal kérdezték meg az alsó tagozatos kisdiákokat is kedvenc tanköny­veikről. A közel 55 ezer feldolgozott voks alapján az általános isko­la alsó tagozatán minden évfolyamon az Apáczai Kiadó olvasó­könyvei nyertek. Róma is „testvér” Egyre erősödik a közeli városokkal Pécs kapcsolata, a közel­múltban az olasz fővárosban folytatott megbeszéléseket Toller László polgármester, a hét végén pedig Újvidékre hívták meg a pécsi városvezetést. PÉCS Róma is látótávolságon belülre ke­rült - így summázható Toller Lász­ló polgármester és Horváth Zoltán alpolgármester közelmúltbeli olaszországbeli látogatása. A pol­gármester lapunknak elmondta: megbeszéléseket folytattak Róma főpolgármesterével és az Olasz Szállodaszövetség főtitkárával, mindkét vezető jó esélyeket lát a baranyai és az itáliai települések, cégek együttműködésére. A tárgyalásokon kiderült: több olyan pont van, amely összeköti a városokat. Róma és Pécs egyaránt az UNESCO Béke-díjával kitüntetett település, ráadásul mindkettő ren­delkezik világörökségi helyszínnel. Toller László hangsúlyozta, ez utób­bi konkrét együttműködési lehető­ségeket kínál a kulturális egységek működtetése, menedzselése terén. A szállodaipari vezetőkkel való találkozás a turizmus fejlesztésére kínált lehetőségeket, az itáliai be­ruházók szerint Pécs olyan, medi­terrán adottságokkal is rendelkező település, ahol érdemes az idegen- forgalomba pénzt fektetni. Horváth Zoltán alpolgármester­től megtudtuk, a vá­ros mindenképp intézményesíteni akarja az olasz-ma­gyar helyi kapcsola­tokat, ennek érdeké­ben az Európa Ház keretein belül egy közös iroda létreho­zását tervezik. A költségeket Pécs és olasz partnere, Ter- racina megosztaná, de emellett Lazio tartomány és Bara­nya is tervez hason­lehet ló összefogást. Az iroda elsősorban a vállalkozások kialakításában, kö­zös kulturális és egyéb programok létrehozásában nyújthat segítséget. A földrajzilag közelebbi part­ner- és testvérvárosokkal egyre szorosabb az együttműködés: Grazcal hagyományosan jó a kapcsolat, a hét végén pedig Újvi­déken nyílt lehetőség ismételt tár­gyalásokra, a pécsi városvezetést a helyi ünnepre hívták meg. Hírek A VAJSZLÓI önkormányzat a távolsági autóbuszjáratok me­netrendjének módosítását ké­ri a közeljövőben. A helybéli­ek szeretnék, ha a kora dél­után Pécstől Baksáig közleke­dő járat végállomása Vajszló lenne, ezenkívül kérik, hogy szombat reggel is induljon egy autóbusz a megyeszék­helyre. Az új menetrend szükségességéről a legutóbbi testületi ülésen tárgyaltak a képviselők. (wk) SÁSDON a napokban meg­rendezett jótékonysági bálon több mint kétszázezer forint gyűlt össze. A rendezvényen befolyt összeg a helyi általá­nos iskola bankszámláját gya­rapítja. (sa) AZ ÚJPETRÉT Siklóssal ösz- szekötő út egyes szakaszain útszélesítési munkálatok foly­nak. Az arra haladók emiatt harminc kilométeres sebesség­gel haladhatnak óránként. ____________________________________(CSAM) NYAKA SZABOLCS PÉCS lalitl TESTVÉR- ’’■**/*', (Finnországi városai - ,■ , ' Forrás: -v,.»-,, .... > Dunántúli Cníllinnl, Napió Fellbacn (Németország) * Lyon b (Franciaország) % Graz» Pécs (Ausztriai J * Kolozsvár (Románia) Eszék Seattle (Horvátország) Egyesült Államok Terraelna «Tucson (Olaszország) ^ Kütahya • (TörSkország) Rövidesen nyilatkoznak Zöldebb város, több szobor Sásd Hamarosan szándéknyilatkoza­tot tesz a város arra vonatkozó­an, miszerint mindenképpen csatlakozni kíván a regionális hulladéklerakó kialakításához, mivel a településnek nincs saját szeméttelepe. A beruházás vár­hatóan 2005-2006 környékén kezdődhet el. Amint arról korábban már beszámoltunk, a Mecsek-Dráva Hulladéklerakó Program a szak­értők szerint legalább húsz évre megoldaná a térség hulladékke­zelési problémáját. A tervezet közel 278 települést és 350 ezer lakost érint. Az elképzelések szerint be­zárnák és rekultiválnák a régi lerakókat, és előtérbe kerülne a szelektív hulladékgyűjtés és a zöldhulladékok gyűjtése, hasz­nosítása is. (Előzmények: www.dunantulinaplo. hu) SOMLAI A. Harkány A város közterületeinek csinosítá­sát, a látnivalók bővítését az idei esztendőben is folytatni kívánja az önkormányzat. A település nem számolhat a bevételek emel­kedésével, s ez kihatással van a fejlesztési lehetőségekre, ám ettől függetlenül az eddigi tervek sze­rint a fő utcán két helyen is pihe­nőparkot alakítanak Iti. A zöldte­rületek bővítése, ligetek létreho­zása a város más pontjain is vár­ható. Amint azt Bédy István pol­gármester elmondta, a városkép alakítását, szépítését kiemelt fel­adatként kezelik, s ennek érdeké­ben a közterületeken - hasonlóan az elmúlt évekhez, amelyek so­rán számos szobrot, illetve egy Zsolnay-szökőkutat állítottak fel- új alkotásokat helyeznek el. Hogy pontosan milyen művek lesznek ezek, egyelőre nem tisztázott, ugyanis az függ majd az adott hely jellegétől és a pályázati lehe- tőségektől is. _______________KJ. Új ra működhet a legtisztább kút Siklós A remények szerint tavasszal már üzembe lehet helyezni a város I. sz. ivóvízkútját. Mint lapunkban többször hírt adtunk róla, a kútra vonatkozó működési engedély ki­adásának feltétele az annak védő­körzetében élő család távozása. Amint azt dr. Priol János jegyző elmondta, a város egy családi há­zat ajánlott fel, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a kisajátítási eljá­rást is megindították. Mint el­hangzott, a lakók még nem adtak egyértelmű választ az önkor­mányzat ajánlatára. Amennyiben erre sor kerül, úgy az ügy rendkí­vül gyorsan nyugvópontra juthat. Amennyiben a család nem fogad­ja el a számára felkínált ingatlant, a kisajátítási eljárás hivatalos me­nete miatt némileg elhúzódhat a megoldás, ám március végére az is befejeződhet, s így a település különlegesen tiszta vizet biztosító nagyhozamú kútja hosszú idő után ismét működésbe léphet. (Háttér: www.dunantulinapb.hu) KÓTÁNY J. ÁLLATOK FARSANGJA. A pécsi terrárium az idén is készült a farsangi szezonra. Az egykori zoo-iskolások a hét végén szívesen vállalták az ifjú látogatók arcfestését az intézmény lakóit utánzandó. Azaz a gyerekek élő modellek közül választhattak, hogy sminkjük törpenyu- lat, óriáskígyót, tengerimalacot, vagy netán egeret formázzon. ____________________________________________fotó:tóthl Vá rosmarketing, hosszú távra PÉCS Az önkormányzat gazdasági bi­zottsága a napokban tárgyalta a baranyai megyeszékhely 2003. év­re szóló városmarketingtervét. Az idei koncepció alapul szolgálna annak a többéves munkának, amely révéin a várost a korábbinál erőteljesebben, vonzóbban és em­lékezetesebben kívánná bemutat­ni az itt élők, és az ide látogatók számára egyaránt. Mint azt Gonda Tibor alpolgár­mester a Dunántúli Naplónak el­mondta, ennek kapcsán több kiad­ványt is szerkeszt a közeljövőben az önkormányzat. Az egyik katalógus májusban jelenik meg, és elsősor­ban önkormányzati, városi informá­ciókat tartalmaz majd. A kiadványt mintegy négymillió forintos költség- vetéssel öt-ötezer példányban ké­szíttetné el a város magyar, német és angol nyelven. Emellett várhatóan egy hónap múlva elkészül egy „be­fektetői kalauz” is, többek között tartalmazva a folyamatban lévő és várható ingatlanfejlesztéseket, beru- házói lehetőségeket. somlai a.

Next

/
Thumbnails
Contents