Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)

2003-02-02 / 32. szám

EB MOZAIK 2003. FEBRUAR 2. Deutsch Anita, az adakozó öröme ■ - Híve vagyok minden jótékonysági akciónak, adakozásnak - mondja Deutsch Anita, a Barátok közt egyik sztárja. - Szívesen segítek másokon, volt már rá példa is, hogy összegyűjtöttem hasz­nált ruháimat és rokonokon, ismerősökön keresz­tül eljuttattam azoknak, akikről biztosan tudtam, hogy rászorulnak az adományra. A Barátok közt produkcióval jártunk már gyermekkórházakban. Azóta is őrzöm az egyik beteg kisfiú ajándékát, aki saját fényképét adta nekem a látogatáskor. Szeren­csére terjed a jótékonykodás, de azt is látom, hogy az emberek mintha bizonytalanok lennének, ami­kor adakozniuk kell. Bizalmatlanok még a hiva­talosan közzétett számlaszámokkal is, mert nem tudják, biztosan eljut-e a megfelelő helyre a pénz­adományuk. Egyszer hozzám is becsöngetett egy asszony, hogy pénzt kérjen, mondván, kell a beteg gyerekének az ellátására, és bár volt egy kis rossz érzésem, mégis adtam. Ugyanezt veszem észre az utcákon, ahol koldusok, hajléktalanok állítják meg az embereket néhány fillérért: a legtöbben nem tudják eldönteni, adjanak-e vagy sem. Azt hi­szem, sokakkal együtt én is átélem az adakozás örömét, vagy inkább szeretném átélni, mégis bizo­nyos helyzetekben ott van bennünk a tüske, hogy valóban jó helyre adtunk-e vagy sem. Princess: hegedűvel a világ körül ■ Az Omega óta nem je­lent meg magyar együttes­nek nagylemeze Németor­szágban. Most a Princess hegedűtriónak sikerült a betörés a német piacra. Két hét múlva négy napot töltenek a München mel­letti Hoff városkában, ahol a ZDF televízió nagysza­bású show-műsorában lépnek fel, majd az ARD csatorna revüprogramja várja a popvonósokat. Két mexikói meghívásnak is eleget kell majd tenniük, és hogy itthon se unatkoz­zanak, a második nagyle­mez kipengetését ígérik e külföldi zenei tobzódások közepette. Lapunk olvasói is könnyebbek lehetnek - ha akarnak Milliókat kapnak a sikeres fogyózók Lapunk is csatlakozik a kedvelt női magazi­nok, a Kiskegyed és a Hölgyvilág fogyókúra­versenyéhez, amelyen minden olvasónk (nők, férfiak, házaspárok együtt is) részt vehet Fizetünk, ha lefogy Annak örökre!?) vége, hogy a sikeres fogyózó csupán a súlyvesztésnek örülhet. Most tekintélyes pénzdíjakat is kapnak a legsikeresebbek. A megyei mezőnyben két női kategóriában hir­detünk győztest: Duci kategória I. díj 100 000 Ft Pufi kategória I. díj 100 000 Ft. Országos összehasonlításban győzni - az már igen nagy jutalommal jár! Az országos győztesnek Duci (női) kategóriában 500 000, Pufi (női) kategóriában 500 000, Férfikategóriában 500 000 Ft a jutalma. Az első mérlegeléskor minden jelent­kező ajándékot is kap. A február 15- 16-án kezdődő és április 12-13- án befejeződő két hónapos országos fogyókúra célja és kérdése: ki tud nagyobbat változtatni test­tömegindexén, vagyis: szándéka szerint arányo­san ki fogy legtöbbet. Számolja ki az indexét! A testtömegindexet így kell kiszámolni: testsúly, osztva a testmagasság méterben mért négyzetével. (Pl.: Kati 72 kiló és 1,62 méter magas. Tehát: 72: (1,62 x 1,62) = 27,434 az index) Csak 25-nél magasabb indexszel lehet jelentkezni A Az igazságos versengés okán két kategóriát indítunk. Duci kategóriában indulhatnak a 25,01-30,00 közötti, pufi kate­góriában a 30,00 fölötti test- tömegíndexszel kezdő női olva­sók. Férfiak csak országos lis­tán versenyezhetnek. Mind­egyik kategóriában az győz, aki két mérlegelés között a legna­gyobb mértékben csökkentette saját testtömegindexét. HH Fizesse be a nevezési díjat! Fogadalmaink közül a fogyókúrákról mondunk le legkönnyebben, Na de ötezer forintot ki dobna ki csak úgy az ablakon? Ezért 5000 forintos nevezé­si díjat kérünk azoktól, akik velünk fogyóznak. (Nyerni viszont 500 ezer forintot is lehet.) ' A nevezési díjat kérjük ún. rózsaszín csekken, február 12-ig postára adni és az igazoló szel­vényt az első mérlegelésre elhozni. Cími Kiskegyed, 1122. Budapest, Városmajor u. 12-14. Kétszer álljon mérlegre! A tét nagy. Ezért hivatalos mérlegelésen állapítjuk meg a kezdőindexet és két hónap múltán az eredményt. A mérlegelésekre Budapesten és kilenc me­gyeszékhelyen kerül sor. (A pontos címeket lásd a keretben.) Mindenütt február 1£5én és 16-án 10 és 15 óra között várjuk a jelentkezőket. Fontos tudnivalóki Z) Mérlegelés fehérneműben. O A postai csekken jelezzék, hogy melyik város­ban várjuk majd önöket. O Holtverseny esetén a díjakat megosztjuk. Z> Házaspárok nevezése esetén 500-500 forint engedmény. O A mérlegelésre hozzanak személyi igazolványt. flérlegvárosok és a pontos helyszínek Budapest: Krisztina Wellness Klub (Krisztina 1 krt. 41-43., Hotel Buda Mercure) Békéscsa- ■L b;r. Munkácsy u. 4. (Sajtóház), Eger: Czé- chenyi u. 32. (Hírlap olvasószolgalati iro- |j|kda) Kaposvár: Kontrássyu. 2/A(Somo- .118^gyi Hírlap szerkesztősége) Kecske­mét: Szabadság u. 1 /A(Petőfi Népe ' . szerkesztősége) Pécs: Engel J. u, I p& (Új Dunántúli Napló szerkesztő­je ,. : sége), Salgótarján: Erzsébet tér 6. (Nógrád Megyei Hírlap szerkesztő- Jp sége 2.em. klub). Szekszárd: Liszt Fe- *5 renc tér. 3. (Tolnai Népújság szerkesztő­sége) Szolnok: Kossuth tér 1. (Néplap-iro­daház) Tatabánya: Fö tér 4. (megyei köz­gyűlés épülete III. em.) Äz Önassis-örökösnől ■ A görög miliárdos, Aristoteles Onassis unokája leadja korábbi „Roussel” családnevét és ezzel egyidejűleg az Onassis vagyon egyedüli örököse lesz, amely körülbelül 8 milliárd dollárra rúg. Többek között az övé 1 millió uncia (33 tonna) arany, villák, luxuslakások Párizsban, Londonban és : Acapulcoban, a Skorpios nevű görög sziget, részesedé­sek 87 vállalatban a világ minden táján, egy magán- | repülőgép, értékes festmények és szobrok. Athina 18. születésnapján kerül sor az eseményre, a helyszín a Villa Crystal Boislande a Genfi tó közelében, ahol életének első három évét töltötte anyja, Christina halálig. Az Onassis-örökös egyelőre csak a va­gyon felét, négymilliárd dollárt kap kézhez, a többit 21. születésnapján. Athina szíve válasz­tottja a brazil olimpiai válogatott, Alvaro Alfonso de Miranda Neto, akinek jelenlegi felesége azt állítja, csakis Athina vagyona csábította el. Ez a kijelentés mostantól keserű kételyeket kelthet a fiatal milliárdos lány szívében. Bob Dylan (61, képünkön) ma és a '60-as években. Haját hidro- géhszőkére színezte, de egyéb­ként természetes, ráncokkal ba­rázdált arcával nem leplezi korát. k k k Maratoni turnéra készül Dj Sterbinszky: szombaton Móron startol és az egész országot be­járja. Budapesten a Pacha bárba, nyáron a siófoki Palace Dance Clubba tér vissza többször sztár­vendégekkel. Sterby népszerűsé­ge növekszik a tengerentúlon is, már a Billboard Club Play Chart 26. helyén szerepel a Tranzi­Szépséges Grimaldik ■ Úgy tűnik, a Grimaldi hölgyek gene­rációról generációra átörökítik a szép­ség gént. A monacói hercegnő, a szép­séges Gracia Patricia 52 éves korában autóbalesetben elhunyt. Két lánya, Caroline és Stephanie rendkívüli mó­don hasonlítanak rá, sőt már most nyil­vánvaló, hogy unokái, Charlotte és Pauline is ritka szép lányokká csepe­rednek. A 8 éves Pauline a Gala International de Gymnasticque megnyi­tóján képviseli a kékvérű családot. szág különböző pontjairól érke­ző tizennégy játékost csak a nyil­vános nyitóshow, és a közönség­gel bratyizás után „rekesztik” a Nagy Testvér házába. A köszön­tő bulin fellép a Big Brother remixverseny győztese, a Taxi is. k k k Demi Moore, Bruce Willis volt felesége beleszeretett a 14 év­vel fiatalabb színészbe, Colin Farrelbe. Barátaik állítása sze­rint Los Angelesben a Golden Globe-díj átadási ünnepségén találtak egymásra. denttel közös szerzeményével, a Gates of Minddal. k k k Gerendás Péter legendás Beatles-dalokkal örvendezte­ti meg a közönséget február 22-én a Budapest Kongresszu­si Központban. A koncerten | harminc híres nóta csendül fel a MÁV Szimfonikus Zenekar kíséretében. Gerendás, aki nagy rajongója a Beatlesnak, 1 emlékműsorában egy indiai zenekart is meghívott. k k k Jön a fűszerlány. A jövő hét végén három napig Budapes­ten hirdeti szólólemezét Mel C, a Spice Girls tagja, aki in­terjúkat ad, majd várost néz, vásárolgat, sőt bulizni is elvi- | szik. Remélhetően felismerik I majd, ha másról nem, fűszer­illatú parfümjéről. k k k Varga Jánost, a szépemlékű East 1975-ös alapítótagját, a Hobó Blues Band volt gitár- nyűvőjét kioktatták az Old | Man’s Music Pubban. Méghozzá Jurcza Iván, a góré, aki saját hangján szokott énekelni! A ZZ Top szakállas muzsikus képébe J mondta: „Te nem tudtad, hogy ilyen gitárszólókat már nem | divat játszani! Meg dobos igazi dobon rockritmusokat játszik?! | Csütörtökön a Petőfi Csarnok­ban próbálja meg bemutatni élő­ben új albumát, amit eddig job­bára Franciaországban, Belgi- | umban, Japánban, Mexikóban | kajolt a közönség... Zalatnay Cini az ügyvédek rém­álma. Mostani ügyvédje ugyanis j a minap megkérte, hogy ne nyi­latkozzon folyton, mert kiforgat- I ják. Nem egészen így volt, de | mindegy, azóta sem tudja meg- | állni, hogy fecsegjen. Most ép- ! pen Cicciolinával és Kozsóval | szerepel a lapokban. Ám nem biztos, hogy a bíróság megható­dik azon, hogy Cini egy csöpp­nyi bűntudatot sem érez. k k k Robert Downey Jr. naponta küld szerelmes leveleket Christina Aguillerának. Az énekesnő megelégelte a zaklatást és visszaírt a 37 éves színész­nek: „Túl öreg vagy.” Liptai Claudia türelme is | fogytán. Lehet, hogy neki is villalakónak kellene lennie néhány hétig? Miután az egyik lap azt firtatta, hogy hány kilót szedett fel, mióta a BB-ház lakóival pimaszko- dik, a maga részéről lezártnak | tekintette az interjút, sőt csú­nyábbat is mondott. Mégiscsak ! beszavazzuk a házba, hadd 55: | szemtelenkedjen vele egy má- ! sik Claudia!1 | ie ik *k Jennifer Lopez nincs megelé­gedve külsejével, túl vékonynak | találja a bokáját. Parádé a parádénak: a Bon Bon, a TNT, Ganxta és Király Linda | köszöntik műsorral ma este fél * hétkor a Hungexpo K-portájánál I a Big Brother 2 új lakóit. Az or­Ki írja a Berényi család történetét? ■ - A sorozat öt éve alatt ez lesz az ötödik alka­lom, hogy történetírókat keresünk - meséli Tóth Zsuzsanna, a Barátok közt egyik történetírója. De ha nincs megfelelő háttérképzés, azt sem tudják, hogy mi a drámai, mi a komikus. A tanfolyam ötle­te Kalamár Tamás producertől szár­mazik. Megvitat­juk, hogy mitől lesz egy karakter jó, mitől lehet még jobb. Hogy mitől lesznek for­dulatok, izgalmak a figura körül. Az előadók, a soro­zat történetíróin kívül hazai és kül­földi tévés szemé­lyiségek, így az előadások is an­golul vannak. A tanfolyam vezető­je is egy angol hölgy, aki több szappanopera tör­ténetírója volt már, és egy londoni egyetemen tör­ténetírást is tanít. Új tehetségeket, írókat keresünk. A tanfolyam résztvevői természetesen megis­merkednek a Barátok közt szereplőivel is, hiszen egy jó történetírónak ismernie kell a díszleteket és a színészeket is. Ez a kettő nagy­mértékben meg­határozza a törté­net irányát, hatá­rait. Olyannyira meghatározó, hogy a színészek mesélték,' hogy néha egy alapve­tően jó történetet is csak a sokadik nekifutásra sike­rült felvenni. A tanfolyamra" feb­ruár 6-ig lehet je­lentkezni, a Ma­gyar Grundy Ufa telefonszámán 06-1/416-0116, 121-es mellék. 4 < á

Next

/
Thumbnails
Contents