Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)

2003-02-19 / 49. szám

10. OLDAL K R I M 2003. Február 19., szerda Metrótűz és lejtő pálya Több mint 130 utas halt meg Dél-Koreában egy metrótűzben. Budapesten percek alatt ki tudnák menteni az embereket a szerelvényekből, ám egy ilyen eset a tűzoltóknak is komoly erőpróbát jelentene. Hírek Járdaszigetre hajtott Szentlőrincen kedden egy sze­mélygépkocsi vezetője járművé­vel egy járdaszigetre hajtott, meg­csúszott, majd az út menti árok­ban kötött ki. A sofőr súlyos, uta­sa könnyű sérüléseket szenve­dett, a kár egymillió forint, (mb) Nem játszani akartak Hétfőre virradó éjszaka Mohácson ismeretlenek betörtek egy büfébe, és a játékgépből háromszázezer forintot loptak el. Szentlőrincen aznap éjszaka ugyancsak egy ital­boltba törtek be, a rablók ott is ki­fosztották a játékgépet. (mb) TEGU - BUDAPEST Gyúlékony folyadékkal töltött dobozt dobott az egyik metró­kocsiba egy középkorú férfi a dél-koreai Teguban. Az utasok dulakodtak a gyújtogatóval, de a tüzet nem tudták megakadá­lyozni: 134-en meghaltak, 140- en megsebesültek. A rendőrség őrizetbe vette a 46 éves gyanúsí­tottat. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgató­ság szóvivője azt mondta: Buda­pesten utoljára 1991-ben kellett kiüríteni az egyik állomást: az Astoriánál csőtörés miatt az uta­sokat a Blaha Lujza tér felé te­relték; a mozgólépcsőket felfelé üzemmódba kapcsolták. A megelőzésre helyezzük a hangsúlyt, szerencsére jó a kap­csolat a metró fenntartóival - je­lentette ki Molnár Péter. A Fővá­rosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője szerint tanácsukra több biztonsági berendezést he­lyeztek el a metró területén, a mozgólépcsők fokait is alumíni­umra cserélték. Olyan hálózatot építettek ki, amely egy alagút­vagy állomástűznél több pont­ról teszi lehetővé a lángok oltá­sát. Évente kétszer gyakorlatoz­nak a metró munkatársaival, akik speciális felszerelésükkel már a tűzoltók kiérkezése előtt meg tudják kezdeni az oltást. Ha az alagútban van a tűz, a ve­zetőnek el kell juttatnia a sze­relvényt az első állomásig. Ha ez nem sikerül, a szerelvény magától is elgurul, mivel vala­melyik megálló felé lejt a pálya. NAGY ESZTER Ellopták az autót Pécsett tegnap jelentették be a rendőrségen, hogy a hét első nap­jainak valamelyikén az Aidenger utcából elloptak egy ott parkoló személygépkocsit. A jármű értéke félmillió forint. (mb) Eltűnt mobil Pécsett tegnap az egyik telefon- szaküzletből egy csaknem száz­ezer forintos mobil készülékkel oldott kereket egy tolvaj. (mb) Elfogták a tolvajokat Pécsett keddre virradó éjszaka a közbiztonsági alapítvány munka­társai egy kollégium közelében elfogtak két személyt, akik az épületből mobiltelefont és egyéb berendezéseket loptak el. (mb) Ittas sofőröket fogtak Szigetváron kedden a járőrök ittas vezetés miatt egy segédmotor-ke­rékpár vezetőjét, valamint egy harmincéves nőt állítottak elő, akinél ugyancsak elszíneződött a szonda. <mbi Megoldódott a festményrejtély Megtalálták a Kiscelli Múzeumból tavaly ellopott festménye­ket. A 100 millió forint eszmei értékű képek egyelőre nem kerülhetnek vissza a gyűjteménybe. A megrongálódott mű­kincsek elrablói előzetes letartóztatásban vannak, a nyomo­zás még nem zárult le. Budapest Egy budai lakásban találtak rá a nyomozók arra a négy fest­ményre, amelyeket tavaly nyá­ron lopott el a Kiscelli Múzeum­ból három férfi. A tolvajok a hát­só ajtón keresztül jutottak be a múzeum területére, hegymászó­felszereléssel az épület emeleté­re, ahol a képeket tárolták. A biztonsági berendezések műkö­désbe léptek, így sietősen kellett távozniuk. Egyikük megsérült menekülés közben, kórházba került, ő vezette nyomra a rend­őröket. Nem sokkal később a két tettestárs is kézre került, a napokban pedig egy negyedik férfit is elfogtak, aki egy budai lakásban becsomagolva tárolta az értékes műtárgyakat. A nyo­mozást még nem zárta le a rend­őrség, most azt vizsgálják, hogy a lopást megbízásra követték-e el a tettesek, illetve értékesíteni akarták-e azokat. A festményeket a nyomozás miatt egyelőre nem kaphatja vis­sza a múzeum, de a rendőrség az ügyészséggel együtt kezde­ményezi, hogy minél rövidebb idő alatt visszakerüljenek a gyűjteménybe. A képek erősen megrongálód­tak, valamennyinél restaurálás­ra lesz szükség. Az egyik fest­mény a rámáról is levált. A Kiscelli Múzeumnak saját resta­urátora van, ha külső segítségre volna szükség, a javítások igen költségesek lennének. A rendőrség szerint ez a bűn- cselekmény a tavalyi év leg­nagyobb műkincsrablása volt. Az ilyen típusú bűncselekmé­nyek nem gyakoriak, évente ál­talában egyet-kettőt követnek el. A nyomozók szerint nem iga­zán jellemző, hogy gyűjtemény­ből lopnának, a műkincseket in­kább még a kiállítások megnyi­tása előtt, a raktárakból tulajdo­nítják el. 1983 óta 23 nagyobb műkincsrablás történt az előbb említett képrablásig. Érdekesség, hogy a közgyűj­teményeket, köztük a Kiscelli Múzeum képeit sem biztosítot­ták. Ennek oka, hogy a mű­kincsek értéke nehezen felbe­csülhető, a biztosítás összege pedig rendkívül magas. Az a Czóbel-festmény, amely a legin­kább megrongálódott, szintén nehezen meghatározható érté­ket képvisel, azt azonban tud­juk: a festőtől hasonló méretű és hasonló technikával készített festményt már adtak el 30 millió forintért. NAGY ESZTER DÓRA ! Ujj-/ kííuAM. ML A BMRFK bűn- és baleset-megelőzési rovata Elriaszthatja a betörőt az épület megvilágítása A bűnözők számos apró jelből tájékozódnak terepszemléjük során. Éppen ezért kis odafigye­léssel akár arról is meggyőzhet­jük őket, hogy nem érdemes la­kásunkat kiszemelniük. Az utca, a közterületek rendje, tisz­tasága jelzésértékű a bűnözők szá­mára. A rendezett környezet odafi­gyelést, gondoskodást sugall. A rend mindig feltételezi a tulajdonos vigyázó, ellenőrző szemét. Akinek feltűnik a környezetében eldobált szemét, a falfirka, az elburjánzó nö­vényzet és tesz is annak érdekében, hogy ezek megszűnjenek, valószí­nűleg észreveszi azokat a jeleket (személyeket, eseményeket, tárgya­kat) amelyek egy bűncselekményt előznek meg, készítenek elő vagy jeleznek. A külső világítás nagymértékben zavarja az elkövetőt, javasoljuk szenzoros fényforrás felszerelését, amely automatikus érzékelővel kapcsolja fel a fényt. A villanyóraszekrények is táma­dott berendezések. Szereljük fel úgy, hogy illetéktelen személy ne férhessen hozzá, ezáltal nem tudja az áramszolgáltatást megszakítani, illetve a felszerelt riasztót hatástala­nítani. Hasonlóan járjunk el telefon- vezetékek esetében is, hiszen ha megrongálják, a szükséges segítség maradhat el. Az ajtóra felszerelhető nagy látó; szögű kémlelőnyílás is a védekezést szolgálja, amely jól láthatóvá teszi az ajtó előtt álló személyt és az ajtó nyitása nélkül meggyőződhetünk a látogató személyéről. A lakótársak­kal, szomszédokkal beszéljék meg, hogy a bejárati ajtót nappal is és éj­szaka is zárják, a lakók kulccsal jut­hassanak be a lépcsőházba. Ha ide­gen érkezik, udvarias érdeklődés után és kellő indok alapján nyissa- nak csak lépcsőházajtót. __ m.b. Bé keharcosok a sziklafalon Budapest Be nem jelentett háborúellenes tüntetést szerveztek a Green­peace tagjai. A15 természetvédő aktivistát a rendőrség bírta távo­zásra. Délelőtt 10 órakor egy 6-8 méter hosszú, „No War” feliratú transzpa­renst feszítettek az aktivisták az alagút falára a Lánchíd budai hídfő­jénél. A vásznat két alpinista tartot­ta másfél órán át, társaik szórólapot osztogattak. A demonstrálók a rendőrség első felszólítására befe­jezték az akciót. - Nem jelentettük be az akciót a rendőrségnek, mert mindenképpen végre akartuk haj­tani. Sokszor a legnemesebb célért küzdő demonstrációkat sem enge­délyezik, ezért nem akartunk koc­káztatni - mondta az Europressnek Kalovits Judit, a Greenpeace Buda­pest szóvivője. Nem teszünk feljelentést az ügy­ben, a demonstrálók az első szóra bevonták a transzparenst. Az akti­visták adatát azonban felvettük - mondta a Budapesti Rendőr-főka­pitányság sajtóreferense. FARKAS MELINDA LAKÁS Harkány központban épülő társasházban gázfűtéses lakások 187 000 Ft/nm-től 2003. októberi átadással. 72/279-001, 30/9693-247-469694* * Kemény tűzifa és szén rendelhető szállítás­sal! Telefon: 72/371-988. •473250* Kertváros, Német L. u.-ban hőszigetelt, központifűtés-mérős házban, 40 nm-es 4/4. em.-i, 1,5 sz„ egyedileg átalakított la­kás új konyhabútorral, kp.-ért eladó. 30/235-4886 •475960­Kertvárosi, 1,5 szobás lakás felújítottan el­adó. I.ár: 5,75 M Ft. Tel.: 20/9163-769 •475983 Pécs-rózsadombi IV/II. em.-i, 2,5 szobás, erkélyes, felújítóit panellakás eladó. Candy Group Ing. Iroda 72/479-661,70/2125 683 -«hm­LAKÁSKULCS! Ing. Iroda keres lakásokat, családi házakat Pécsett. 709-907, 549-316 •475743' Megyeri téren 70 nm-es, 2,5 szoba + étke zős, tégla-gázfűtéses lakás + garázs eladó I. ár: 13,5 + 2 M Ft 321-517,18 óra után •475646 Orvosi rendelőnek, ügyvédi irodának alkal más tégla-gázfűtéses lakás eladó a Mun kácsy M. u.-ban, részletre is. 06/20/358 4189 •475747 Fizető vendéglátásra alkalmas 4-5 fős lakásokat keresünk vendégeink részére, kedvező fizetési feltételekkel Pécsváradon és Pécsen. Érd.: 06-30/9699-438, 83/314-255 Szegfű utcai zöldövezeti, déli fekvésű, sor­házi lakás, 120+28 nm-es+garázs eladó. Tel.: 20/377-52-96 •454589* 2,5 szobás lakást vásárolnék 1-2. em.-ig. T.: 30/9164-280 _______INGATLAN_______ Ba laton déli partján, vízparti, összközműves építési telkek eladók. Rész­letfizetési lehetőség. Érd.: 06-1/302-1117, 30/9507-383. Pécs, Pellérdi elágazásnál, völgy u. 4. sz. 1045 nm-es telek kis házzal eladó. Tel.: 72/224-230 ADÁSVÉTEL Keszüben 120 nm-es (1 nappoli+3 szobás), ame­rikai stílusú, úi családi ház, kétállásos garázzsal, 1049 nm területen (parkosított, kerített) elodá. I. ár: 29,5 M Ft. Candy Group Ing. Irodo. 72/479- 661,70/2125-683 -mm Belváros szélén 320 n-öl, összközműves te­lek kis házzal eladó. 06/20/208-44-79 •469692* Pécs, budai kertvárosi 3 különbejáratú, vállalko­zásra is alkalmas, egyenként 100 nm-es (egyik szerkezetkész), 3x3 szoba összkomfortos társas- házrész, 3 különálló garázzsal, 360 nm területen eladó. I. ár: 56 M Ft. Candy Group Ing. Iroda 72/479-661,70/2125-683 osw Keresek ingatlant a Losonc vagy a Törekvés utcában. Tel.: 72/313-255 Pécsett, forgalmas helyen most épülő családi ház eladó. Földszinten üzlet, Iroda, rendelő, tetőtérben lakás kialakítható, 150 E Ft/nm kulcsrakészen. 72/241-586 •««* Kertvárosi 3 szoba összkomfortos, exkluzív panorámás lakást cserélnénk ráfizetéssel kovácstelepi családi házra. 72/445-822, 20/419-0777 Pécs, Magaslati út felett, jól megközelíthető, 3 szintes (3+2+3 szobás), tripla komfortos, nagy te­raszos (totál városi panorámás), 20 éves, já álla­gú családi ház, 1137 nm osztatlan területen 25 m!-es garázzsal eladó. I. ár: 62 M Ft. Candy Group Ing. Iroda 72/479-661,70/2125-683 -475935­Pécs, Rózsadombon, egyedien átalakított lakás, 2,5 szoba+konyha+nappali, fszt.-i lakás alatti garázzsal eladó. 30/563-4574, 17 óra után. •475917* Pécsen, a Székesegyházhoz közel, Kodály Z. úti, felújított, berendezett 35 nm-es, 3. em.-i öröklakás eladó. 7 M Ft 30/352- 8076 •475483* Kozármislenyi ház eladó. 06/30/267-7276 •475694* Német-Osztrák ügyfeleinknek keresünk el­adó ingatlanokat! 06-1/210-4904, 210- 4673. Római udvar alatt garázshelyek tulajdonjoga eladó Érd.: 20/9643-040 *464523 Pécsett, frekventált helyen, a Székesegyház felett, a Nyíl u. 30 sz. alatt 236 nm-es, épí­tési telek eladó. Tel.: 72/241-555, 06/30/294-1815 Pécs, Szigeti út felelt, körponorémás, 2 szintes, 280 nm lakóterű családi ház, (tetőtere 130 nm beépítés­re előkészítve) udvarában 25 nm-es fürdőmedencé­vel, dupla állású garázzsal, 37 nm-es terasszal, 1326 nm területen eladó. I. ár: 50 M Ft. Candy Group Ing. Iroda 72/479-661,70/2125-683 « Zengővárkonyban eladó 500 n-öl gyümöl­csös pincével, présházzal, családi ház épí­tésére is kiválóan alkalmas. Víz, villany van, szennyvíz folyamatban, gáz telek előtt. I.ár: 3 M Ft. Érd.: 72/255-725 esti órákban. •475713* Magyarszék újtelepen (Szőlő u.) kisebb családi ház eladó. 20/215-5346 •475926* Komlón felújított, gázfűtéses családi ház eladó. 30/385-68-29 •475730* BÉREL-KIAP Eladó egyben v. külön 3 mobiltelefonos üz­let a Pécs, Kaposvár és Kanizsa Plazában! 06-30/999-6969. *469824* Fodrászszék kiadó. 06-30/2757-952 •475916* Pécs, Magaslati úton 60 nm-es gázfűtéses lakás+garázs irodának is kiadó. 72/326- 587 •471134* Római udvar alatt garázshelyek bérbe adók. Ár: 25 E Ft. Érd.: 20/9643-040 •464519­114 és 104 nm-es lakás és iroda 100 E Ft/nm-ért a belvárosban kiadó. 30/444- 7844 •469644­Pécsett, a Keszüi u.-ban garázs kiadó. Ér­deklődni: 06-30/9934-956 •476013* ALBÉRLETET KÍNÁL ANTIK ES MODERN Kvalitásos festmény (Képcsarnokos is), Zsolnay dísztárgy, antik bútor: Vitrin-, ko­mód-, asztal-, szék-, szekrény-, íróbútor-vé­tel magas áron kp-ért! Üzlet: Jókai u. 4. 210-450 •475521* Akác tűzifa eladó 600 Ft/q. 30/542-8851 *475566* Akác tűzifa szállítva! 06/30/215-1421 *475582* Akciós tűzifa szállítva! 06/30/413-9233 *470849* AloeVera gél és kapszula. 06/30/267- 7276 *475695* ANTIK FESTMÉNY XIX. és XX. sz. elejei kvalitásos festmények vétele. Király u. 56. 510-874 *347168* Aprított akácfa 900 Ft/q. 06/30/254- 1455 •475647* Aprított akácfa 600 Ft/q. 72/213-976 •462977* Bontott kis- és nagyméretű, B30-as tégla, ajtó, ablak, betongerenda, lambéria cserép eladó. Bontó West Bt. T.: 72/241-586 *455973* GULYÁS SÖRÖZŐ! eladó. T.: 06/30-9465-214 •475717­Hagyatékot, régi dunyhákat, párnákat vásá­rolok. Tel.: 06-30/3050-359 *475981­Kemény tűzifa rendelhető szállítással! 72/370-608, 06-30/517-6674 •472841* Szénakciói Lengyel dió 2200 Ft/q, akna­szén 1600 Ft/q és tűzifa. Tel.: 72/237-926 •448890' Tüzelőakciói Import szenek 1900 Ft-tól, tű­zifa 500-950 Ft/q-ig. Ingyenes szállítás. Tel.: 06/30/320-65-54 •469663* Tüzelőakciói Tűzifa 400 Ft/q-tól és szén 1700 Ft/q-tól. Tel.: 06/30/9750-662 •475764* Tüzelöakciól Tűzifa 600 Ft-tól és import szenek 1900 Ft-tól, ingyenes szállítással. Tel.: 72/411-232 *475571* Tűzifa eladó 800 Ft/q. 06/30/407-2233 *475767* Tűzifa akció szállítással. 06/30/232-9515 ÁLLAT Akciós kipufogók és lengéscsillapítók ja­pán, koreai és Ny-európai autókhoz a Szeifer Autónál! Pécs, Hungária út 24. Tel.: 72/511-933 •469569­TÓÜVEG Pécs, Siklósi út 45. (a Baumax mellett) 72/413-271, 30/9590-207 Daewoo Matiz SE 2000. évj., ezüstmetál, extrákkal eladó. I. ár: 1,35 M Ft. Érd.: 06/30/474-4115 •475952' LÖKHÁRÍTÓ JAVÍTÁS Műanyaghegesztés, színrefújással is. Pécs, Zsolnay V. u. 86. 72/215-131 « Magánnyomozás, adósságbehajtás tör­vényesen. Csap János, 72/445-822, 20/419-0777 Cégünk az alábbi szolgáltatásokkal áll kedves ügyfelei részére: Műszaki vizsgáztatás Futóműállítás Kézi autómosás Autókozmetika Alkatrész értékesítés Karosszériajavítás Daewoo Centrum Kft. Pécs, Komlói út 111. Tel.: 72/238-467, 238-079 -475757 Opel Astrát veszek. 06-70/310-0811. •454253* Téli gumik végkiárusítása, 20-30% enged­mény! Pécs, Siklósi út 70. (Laktanya) Tel.: 72/413-083 •475312' 3 éves, 1.6,16V, ezüstmetál, ápr. közepén átadható Seat Cordoba eladó. Klíma, ABS, ESP, 4 új téli gumi. 69/300-907 este. ________VEGYES________ KA MATMENTES Redőny, szalagfüggöny, szúnyogháló, roló. Pécs, Somogyi B. u. 7. Tel.: 72/331-767 •462806* SZOLGÁLTATÁS Cserép-, téglakályha, kemenceépítés, átra­kás, tisztítás. 20/5658-430, 72/570-201 •475919­Festési munkák. 72/496-004, 30/9270- 749 •475918* *475270 Belvárosi, felújított, gázos garzon kiadó. 35 E Ft + rezsi +1 hó kaució. 30/9662-318 *475959* kok eladó. T.: 72/453-262 •475630* autóátírás, biztosításkötés EREDETISÉGVIZSGÁLAT Nálunk mindent egy helyen intézhet! Kozármislenyben, 130 nm-es lakáterü (130 nm, kertkapcsolatos alagsorral) új, amerikai stílusú családi ház, kétállásos garázzsal, 100 nm, kerített, parkosított területen eladó. 1. ár: 37 M Ft. Candy Group Ing. Irodo 72/479-661,70/2125-683 •47593*­GARÁZS GÉPJÁRMŰ Kovácstelepen garázs kiadó. Raktárnak is alkalmas. 254-977 •475733* Opel Astra szép állapotban. 06/30/298- 6675 •469723­Pécs, Északmegyer-diilő 8. Tel.: 413-047 (A Bőrgyár mögötti úton o Vásártér leiéi PÉCS-BUDAPEST-PÉCS j Gyorsposta Kis csomagtól 4,5 tonnáig. 1 30/937-7866 Ránk számíthat...ha velünk szállíttat. J Masszázs! Hunyadi László várja kedves vendégeit, Perczel u. 15. „Zsé”-ben. Mobil ággyal házhoz megyek. 211-642, 30/4420-692 Szállítás, közúti árufu­varozás kedvező áron! 3,5 t össztömegig 2,3 m-es ponyva belmagassággal. Antiqua Kft. 72/510-105 Mobil: 20/373-0545 *475788* Személyszállítás 12-19 fős klímás buszok­kal. Belföld, külföld. Tel.: 30/9593-319 *475746* ELVESZETT Február 10-én Pogányban talált 1 év körüli Labrador szuka kutya keresi gazdáját. Érd.: 30/2275-840 *475782* HASZONGÉPJÁRMŰ Wartburg kisteherautó, platós, ponyvás ‘87, jó állapotú eladó. I. ár: 170 E Ft. 473- 425 *475728* VÁLLALKOZÁS Brókerek, közvetítők figyelem! Lízingtársa­ság magas jutalék ellenében elsősorban jármű-, gép-berendezés operatív lízing, tar­tós bérleti ügyfeleket fogad. Jelentkezés: 30/2687-680. TÁRSKERESŐ Személyiségközpontú társkeresés minden korosztálynak. Tel.: 72/525-004, 20/928- 2528 •475997' JÁRMŰBÖRZE Citroen BX 1600 cm3, benzines, jó állapot­ban eladó 165 E Ft-ért. 06-30/4113-118. *475777* VW Jetta 1300 cm3, benzines, kitűnő álla­potban 210 E Ft-ért eladó. 06-30/4113- 118. AUTÓPIAC Szgk-t vennék kp.-ért. Sérült is érdekel. T.: 06/20-9529-448

Next

/
Thumbnails
Contents